William C. White beszéde az 1911. október 30-án megtartott generál konferencián

William C. White testvér a következő szavakat intézte a jelenlevőkhöz:

„Örömmel számolok be nektek A nagy küzdelem legutóbbi angol kiadásával kapcsolatosan.

Két évvel ezelőtt arról kaptunk hírt, hogy a könyv nyomdai lemezei, amelyeket a Pacific Kiadó, a The Review and Herald, valamint a Nemzetközi Traktát Szövetség (London) használt, annyira megrongálódtak, hogy a könyvet újra kellett szedni, és új lemezeket kellett készíteni. A munkát a Pacific Kiadóban végezték el. Négy sorozat lemez készült. Egy a washingtoni irodáink, a többi pedig Mountain View, Nashville és Watford számára.

1911. július 24-én a következőket írtam kiadóink vezetőinek: [Megegyezik a „Missziómunkásainkhoz” címzett, azonos keltezésű levéllel.]

‘A prédikátorokkal, könyvmunkásokkal és a könyv más barátaival tartott tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy a legjobb lesz az eredetivel a lehető legazonosabb módon szedni az új kiadást. Noha nem tudtuk ugyanazt a betűtípust használni, az anyag majdnem lapról lapra megegyezik az eredetivel. Az új kiadás minden egyes fejezete ugyanazon a lapon kezdődik és végződik, mint a régi kiadásé.

Az új kiadást figyelemreméltó változtatás jellemzi az illusztrációk terén. A negyvenkét fejezet, a bevezetés, előszó, tartalomjegyzék és képjegyzék lapjait szépen megformált képanyagok díszítik. Tíz teljes oldalnagyságú kép váltotta fel a legkevésbé tetszetős képek helyét.

A régi kiadás tizenhárom oldalt kitöltő tizenhárom függelék megjegyzése helyére harmincegy megjegyzés került tizenkét oldalon elhelyezve. Ezek legtöbbje olyan hivatkozás, mely segítségével az olvasó szükség esetén utánanézhet a könyv kijelentéseit alátámasztó történelmi bizonyítékoknak.

Az életrajzi adatokat elhagytuk, a tárgymutatót pedig tizenkettőről huszonkét oldalasra növeltük, hogy a keresett szakaszok könnyen megtalálhatóak legyenek.

A történelmi hivatkozások bevezetése a legjelentősebb előrelépés a könyv felépítését illetően. A régi kiadásban több mint hétszáz bibliai hivatkozás kapott helyet, de az idézett vagy említett szerzőkre való hivatkozás csak egy-két kivételes esetben történt meg. Az új kiadásban az olvasó több mint négyszáz hivatkozást találhat nyolcvannyolc személyre vagy hivatalra vonatkozóan.

Amikor anya elé tártuk néhány könyvevangélista kérését, hogy az új kiadásban ne csak a Szentírásra, hanem az idézett történészekre való hivatkozások is jelenjenek meg, anya felkért minket ezeknek a hivatkozásoknak a begyűjtésére és kinyomtatására. Azt is kérte, hogy ellenőrizzük le az idézeteket és javítsuk ki az esetleges hibákat, és olyan idézetek esetében, melyek több fordításban is megtalálhatók, használjuk a legpontosabb és a legelfogadottabb szerzők munkáit.

A történészek idézeteinek felkutatása nem kis munka volt. Az ellenőrzés során néhány változtatást eszközöltünk a szövegben. Ez különösképp megfigyelhető J. Merle D’Aubigne idézeteiben, a reformáció történetéről írt munkájából. Ennek legalább hat amerikai és brit fordítása létezik, és noha azok tartalmilag szinte teljesen megegyeznek, szóhasználatuk meglehetősen eltér egymástól. A nagy küzdelem régebbi kiadása három különböző fordításból vette az idézeteket, a nyelvhasználat tisztaságának és szépségének megfelelően. Időközben azonban megtudtuk, hogy a szerző a fordítások közül csak az egyiket ismeri el hitelesnek, mégpedig azt, amelyiket az Amerikai Traktát Szövetség használt fel legújabb kiadásaiban. Ennek megfelelően ezeket az idézeteket ennek az elfogadott fordításnak megfelelően alakítottuk át.

Néhány esetben új idézeteket vettünk be történészektől, prédikátoroktól és jelenkori íróktól, vagy azért, mert ezek hathatósabbak voltak, vagy mert a régieket sehol nem tudtuk felkutatni. Minden ilyen változtatás esetében anya komolyan átgondolta a javaslatokat, mielőtt jóváhagyta volna azokat.

Ilyen jellegű változások vannak a 273., 277., 306–308., 334–335., 387., 547., 580. és 581. oldalakon.

Néhány idézet forrását mindezidáig nem sikerült felkutatnunk, de ezek szerencsére olyan jellegűek, melyek valószínűleg nem adnak alapot komoly viszálykodásra.

A helyesírás és a betűformák formai egységbe hozzák a könyvet a sorozat többi köteteivel.

Az első kiadás óta eltelt idő miatt nyolc-tíz helyen változtattunk a dátumozáson.

A szükségtelenül okozott sérelmek elkerülése érdekében több helyen változtattunk a szóhasználaton, mint például a Római Katolikus Egyház elnevezésénél a pápaság helyett, vagy a vallásszabadság szó használatánál a vallási türelem helyett.

A 285–287. oldalakon leírt kijelentések a nemzetgyűlés Istenkáromló, vallás- és bibliaellenes törvényeiről úgy lettek megfogalmazva, hogy arra is rámutassunk, hogy a nemzetgyűlés először félretette, később azonban visszaadta a Bibliának, Istennek és az Ő imádatának kijáró helyet.

Az új kiadás a pápaság fennhatóságáról és bukásáról beszél a régi alapítás és megsemmisülés helyett, amikor 538-ban történő megalapulásáról és 1798-ban bekövetkezett elestéről beszél.

A könyv szerzője minden ilyen esetben átgondolta és jóváhagyta a legpontosabb kifejezési formát.

Az 50., 563., 564., 580., 581. és néhány más oldalon, ahol a római katolikusok által olyan, erősen vitatott kijelentések olvashatók a pápaságról, melyeknek bizonyítása meglehetősen nehéz a könynyen hozzáférhető történelmi leírások alapján, az új kiadás olyan szóhasználatot alkalmaz, melyen keresztül a kijelentések könnyen bizonyíthatóvá válnak.

Ezekkel és olyan, hasonló szakaszokkal kapcsolatban, melyek keserű és értelmetlen ellentéteket szülhetnek, anya gyakran mondogatta: »Amit a pápaság könyörtelenségéről és önkényességéről írtam – mind igaz. Sok történelmi bizonyítékot semmisítettek meg ezekkel kapcsolatban. Mégis, hogy könyvemet a katolikusok és mások is haszonnal olvashassák, és a szükségtelen viszályok elkerülése érdekében, érdemesebb a pápa önkényéről és a pápaságról tett kijelentéseket olyan finom megfogalmazásba önteni, hogy azokat a prédikátorok és diákok is könnyen igazolni tudják az elismert történészek munkáiból.«

Ha olyan szóbeszédet hallotok, miszerint az utolsó kiadáson végzett munkálatok bármelyike is anya jóváhagyása vagy ismerete nélkül lett volna elvégezve, biztosak lehettek a hír hamis és átgondolásra sem érdemes voltáról.’

[Ekkor az új és a régi kiadás bizonyos szakaszainak felolvasására és összehasonlítására került sor, a július 24-i keltezésű levél kijelentésének illusztrálására, majd White testvér így folytatta:]

Ennek az új kiadásnak a nyomtatás óta anya nagy örömét lelte a könyv áttekintésében és újraolvasásában. Amikor reggelente meglátogattam, beszámolt arról, hogy mennyire élvezi az újraolvasást, és hogy mennyire örül, amiért a könyv tökéletesítésének munkája az ő irányítása mellett még életében befejeződhetett.

Anya soha nem állította magáról, hogy tudományos tekintély lett volna a történelemírás terén. Leírásai az emberi tettekről kapott pillanatképek és más kinyilatkoztatások Isten üdvözítő munkájával kapcsolatosan. Látomásokat kapott az Úr művére vonatkozóan  a múlt, jelen és jövő történelméről. Ezeknek a látomásoknak a leírásakor anya felhasznált olyan helyénvaló és világos történelmi kijelentéseket, melyek egyértelművé teszik az olvasó előtt a bemutatni kívánt eseményeket. Csenevész koromban hallottam, amint anya D’aubigne írását olvasta fel apámnak a reformáció történetéről. Az öt kötet nagy részét, ha nem a teljes egészet felolvasta neki. Más történelmi könyveket is olvasott a reformációról, ami segített neki elhelyezni és leírni a látomásban látott történelmi eseményeket és mozgalmakat. Ez némileg hasonlít ahhoz, ahogyan a Biblia tanulmányozása segíti őt azoknak a képszerű kinyilatkoztatásoknak a megértésében és továbbadásában, melyek az igazság és hazugság között folyó nagy küzdelem jelenkori fejleményeiről szólnak.

Anya soha nem állította, hogy szóbeli kinyilatkoztatást kap Istentől, és ilyet apától, valamint Bates, Andrews, Smith és Waggoner testvérektől sem hallottam. Ha szóbeli kinyilatkoztatás alapján írta volna kéziratait, akkor miért végzett kiegészítő és változtató munkálatokat könyvein? Tény, hogy anya gyakorta előveszi valamelyik kéziratát, és gondosan áttekintve azt, kiegészítéseket tesz benne a mondanivaló tökéletesítése céljából.

A könyv legelőször Kaliforniában került kiadásra 1884-ben. Amikor a Prófétaság Lelke sorozat harmadik kötete elkészült, még maradt némi kiadatlan anyag, melynek egy részét pamfletek formájában adták ki és terjesztették. Úgy tervezték, hogy anya azonnal kiegészíti ezt az anyagot, és így elkészül majd a Prófétaság Lelke negyedik kötete is. Apa meg is hirdette ezt a kötetet halála előtt.

Amikor anya elkészítette a negyedik kötetet, a kiadáson dolgozó többi munkatársaival együtt apa tervének végrehajtását tartották szem előtt. Azt is szem előtt tartottuk, hogy a kötet az Amerikában élő adventistáknak íródott. Nagy nehézségek árán az anyagot sikerült úgy összesűríteni, hogy annak mérete megegyezzen a sorozat többi kötetével.

Később, amikor rájöttünk, hogy a könyvet mások számára is eladhatóvá lehetne tenni, a kiadók nyomtattak egy nagyobb méretű változatot is, melybe képeket helyeztek, és melyet 1 dollár 50 centért lehetett megvásárolni postai utánvéttel.

1885-ben anya és én Európába mentünk, ahol felmerült a könyv német, francia, dán és svéd nyelvekre való lefordításának kérdése. A javaslaton gondolkodva anya elhatározta, hogy kiegészítést fog írni az anyaghoz.

Az európaiakkal való kapcsolata során anya több tucat látomására visszaemlékezett az előző évekből. Némelyik kétszer-háromszor, mások még többször is megelevenedtek előtte. A történelmi helyek meglátogatása és az emberekkel való kapcsolata felidézte benne az ezekkel kapcsolatban nyert látomásait, ezért sok mindennel ki szerette volna egészíteni a könyvet. Ez meg is történt, s így a kézirat elkészült a fordításra.

Amerikába való visszatérésünk után újabb, sokkal nagyobb méretű kiadásra került sor. Ebben az új kiadásban sok minden kimaradt az első angol kiadáshoz képest. Ennek az oka abban található, hogy ezt a kiadást világszéles terjesztésre szánták.

Nyilvános szolgálata során anya alkalmasnak mutatkozott az olyan anyagok kiválasztására az igazság kincsesházából, melyek az előtte álló közösség szükségleteinek megfelelnek. Ennek megfelelően könyvei kiadásakor is mindig azt tartotta szem előtt, hogy olyan anyagokat válasszon ki, melyek a könyv olvasói számára leginkább megfelelnek.

Ezért, amikor A nagy küzdelem újabb kiadása megjelent 1888-ban, abból körülbelül húsz oldalt kihagytak – 4–5 oldalt helyenként –, melyek ugyan nagyon hasznosak voltak az amerikai adventisták számára, de nem tartalmaztak üzenetet a világ többi részének olvasói felé.

A nagy küzdelem új európai és amerikai kiadásaiba foglalt történelmi kijelentések Bázelben kerültek kikutatásra, ahol hozzáférésünk volt Andrews testvér könyvtárához, a fordítóknak pedig bejárásuk volt az egyetemi könyvtárakba.

Amikor a történelmi hivatkozásokat kerestük elő, volt néhány olyan idézet a könyvben, melynek nem bukkantunk a nyomára. Néhány esetben azonban találtunk más kijelentéseket ugyanezekben a témákban, de más, olyan történészek tollából, akiknek művei a legtöbb könyvtárban megtalálhatók. Amikor felhívtuk anya figyelmét a fel nem lelhető és a helyette talált idézetekre, ő azt mondta, hogy használjuk azokat, amelyekre hivatkozni tudunk, hogy ha valaki meg szeretné keresni a forrásmunkákat, ezt megtehesse. Így változtattunk meg néhány történelmi adatot.

Fontos megismernetek a tényeket azokkal a kijelentésekkel kapcsolatban, melyeket a washingtoni testvéreink vagy a Generál Konferencia bizottságának a könyvön végzett jónak vagy rossznak vélt munkájáról hallotok.

Washingtoni és Mountain View-beli testvéreink egyedül azt tették, amire mi kértük meg őket. Ahogyan azt már említettem, tanácskozást tartottunk a kiadói osztállyal, a könyvmunkásokkal és a kiadók bizottságaival, nemcsak Washingtonban, hanem Kaliforniában is. Kértem őket, hogy hívják fel figyelmünket azokra a szakaszokra, melyek a könyv átalakítása során szóba jöhetnek.

Amikor rámutattak némelyik történelmi adat kérdéses voltára, kértük őket, hogy kutatásaink megsegítésére adjanak írásos összefoglalót ezekről. Kizárólag azt tették, amire kértük őket, semmivel sem többet. Minden változtatásról anya irodájában született meg a döntés alkalmazottai és az ő irányítása mellett dolgozók által. Ezért senki nem mondhat semmit a Generál Konferencia bizottsága vagy a washingtoni kiadói dolgozók ellen, és a könyv ellen sem, csak azért, mert Washingtonban vagy bárhol máshol a testvérek valamilyen munkát végeztek azzal kapcsolatban.

Kifejezetten hálásak vagyunk a washingtoni testvéreknek és sokaknak másoknak is azért a fáradalmas munkájukért, mely során kikutatták azokat a szakaszokat, melyeket a katolikusok vagy más bírálók nagy valószínűség szerint megtámadtak volna. Szintén hálával tartozunk azoknak az angliai és európai, továbbá bostoni, New York-i és chicagoi testvéreinknek, akik a nagy könyvtárakban segítettek felkutatni a nehezen fellelhető idézeteket. Ők is a mi kérésünkre végezték ezt a munkát, melynek eredménye a lapok alján és a függelékben olvasható történelmi utalásokban látható.

Ha visszaemlékeztek, a régi könyv függeléke részben magyarázó, részben érvelő, részben pedig védekező volt, de ezek a megjegyzések többé már nem látszottak szükségesnek, ezért az új fejezet harmincegy megjegyzése már többnyire csak olyan történelmi utalásokból áll, melyek rámutatnak a könyvben található kijelentések helyességére. Úgy éreztük, hogy a kutató szemű olvasók javát szolgálhatjuk ezeknek a jól ismert történészeknek az írásaira való hivatkozásokkal.”

Kalifornia, Szanatórium,

1911. július 25.

A Kiadó Bizottság tagjai részére

Kedves Testvérek!

A missziómunkásokhoz intézett kísérőlevélben rövid kijelentést tettem A nagy küzdelem új kiadásában megjelenő változásokról.

Ezek a változások esetleg azt a kérdést ébreszthetik fel bennetek, hogy van-e White testvérnőnek joga bármilyen jellegű változtatásokat is eszközölni kiadott írásaiban.

A kérdésre önmagában választ adhatnak azok az egyszerű kijelentések, melyek a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemről szóló könyv írásával, kiegészítésével és tökéletesítésével kapcsolatosak.

Általában közismert dolog, hogy Ellen White élőszóban tartott beszédei során nagy szabadsággal és bölcsességgel válogat a bizonyítékok és szemléltető példák közül, hogy egyértelműbbé és erőteljesebbé tegye a látomásban elétárt igazságokat. Ilyenkor olyan tényeket és érveket választ ki, amelyek leginkább megfelelnek a hallgatóság szükségleteinek. Erre a lehető legjobb hatékonyság érdekében van szükség.

Anya mindig úgy érezte és azt tanította, hogy kötelessége ugyanúgy eljárni a könyveihez szükséges források kiválasztásában, mint amikor beszédeihez válogat anyagot.

Amikor A nagy küzdelem-sorozat negyedik kötetét írta, 1882 és 1884 között, az Úr a könyv általános tervéről adott neki utasítást. Feltárta előtte, hogy be kell mutatnia a Krisztus és a Sátán között folyó nagy küzdelem fejleményeit a keresztény korszak első századaiban és a tizenhatodik századi reformáció során, és ezt úgy, hogy az olvasó gondolatait előkészítse a napjainkban folyó küzdelem eseményeinek megértésére.

A könyv írása során anya sok eseményről kapott  éjszakai látomást ismételten. Az Isten népe szabadulásáról nyert látomás, mely a tizenegyedik fejezetben olvasható, háromszor is megismétlődött. Ebből két alkalommal, egyszer healdsburgi otthonában, másszor a St. Helenai Szanatóriumban, a szomszédos szobákban alvó családtagok álmukból felébredve hallották a dallamos felkiáltást: „Itt jönnek! Itt jönnek” (lásd 636. oldal)!

Több alkalommal úgy véltük, hogy a kézirat máris mehet a nyomdába, de anya hirtelen kapott egy ismételt látomást a küzdelem valamely fontos mozzanatáról, ezért újra írt az adott témáról, még teljesebbé és világosabbá téve az anyagot. Így késlekedett a kiadás, és így vált a könyv mérete egyre terjedelmesebbé.

Ezt az új könyvet anya a Lelki ajándékok (1858) első kötetében kiadott tárgy kibővítésének gondolta.

Jóllehet az Isteni tervezés a nagyközönség számára szánta a könyvet, anya úgy érezte, hogy az főként az Egyesült Államokban élő adventistákhoz szól. Később, amikor szélesebb körben való terjesztésre készítette elő a könyvet, kihagyott néhány olyan szakaszt, mely az első kiadásban benne volt. Példát találhatunk erre például a Sátán csapdái című fejezetben (518–530. o.)...

Első látomásaiban a pátriárkák élete, Krisztus és az apostolok missziója és tanításai, valamint a Krisztus egyháza által a kezdetektől a napjainkig vívott küzdelem vázlatosan tárult elé, ezért ezekről tömör, átfogó cikkeket írt, amelyeket most a Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok című könyvben olvashatunk.

A későbbi évek folyamán anya ismétlő látomásokat kapott a különböző fejleményekről. Ezek a látomások világosabb és részletesebb képet tárták elé a nagy küzdelem egészéről vagy egy bizonyos tárgy valamely részletéről.

Ennek megfelelően anya többször is megírta a nagy küzdelem különböző eseményeit, és egyre részletesebb képet adott azokról.

A Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok című könyvben mindössze nyolc oldalt olvashatunk Sátán és az ember bukásáról, valamint a megváltási tervről. Ugyanerről a tárgyról harminc, ráadásul nagyobb méretű oldal került nyomtatásra a Pátriárkák és próféták című könyvben.

Az 1858-ban Krisztus életéről kiadásra került Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok c. könyv mindössze negyven oldalnyi terjedelmű volt. Ugyanez a tárgy több mint hatszáz oldalt foglal el az 1878-ban kiadott Prófétaság Lelke sorozat második és harmadik kötetében. A Jézus élete és a Krisztus példázatai című könyvekben pedig immár több mint ezer oldal van nyomtatásban ugyanerről a tárgyról.

A nagy küzdelem-sorozat 1885-ben kiadott, negyedik kötetében volt három-négy olyan oldal a Sátán csapdái című fejezetben, mely kimaradt azokból a későbbi kiadásokból, melyeket a széles olvasóközönség elé szántak eladásra. Ez kiváló és érdekfeszítő olvasmányként szolgál a szombatünneplők számára, mert rámutat Sátánnak arra a tevékenységére, mely által rá fog venni népszerű prédikátorokat és gyülekezeti tagokat a vasárnap felmagasztalására és a szombatünneplők üldözésére.

Ez a szakasz nem azért került kihagyásra, mert 1888-ban kevésbé volt igaz, mint 1885-ben, hanem mert anya nem gondolta bölcs dolognak a széles olvasóközönség elé tárni ezeket a dolgokat...

Ezzel és más írásaiból is kihagyott szakaszaival kapcsolatban gyakran elismételte, hogy ezek a kijelentések igazak és hasznosak népünk számára, de az általános nagyközönségre nem lennének építő hatással. Krisztus még a tanítványoknak is ezt mondta: „Sok mondanivalóm volna még hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” Krisztus arra tanította a tanítványokat, hogy legyenek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. Ennek megfelelően, mivel e nélkül a szakasz nélkül több lélek nyerhető meg Krisztusnak, hagyjuk el ezt a részt.70

A szóhasználatban történt változtatással kapcsolatban anya gyakran említette, hogy az alapigazságokat világosan és egyértelműen kell közzétenni, de amennyire csak lehetséges, tegyük ezt olyan nyelvezettel, mely inkább megnyeri, mintsem haragra sarkallja az embereket (William C. White levél, 1911. július 25.).

William C. White