Bátorító, figyelmeztető és dorgáló üzenetek. – Fél évszázada vagyok az Úr küldötte, és amíg csak élek hirdetni fogom a népnek az Úr üzenetét. Semmit nem tulajdonítok magamnak. Ifjúságom idején az Úr elhívott, hogy bátorító, figyelmeztető és feddő bizonyságtételeket közvetítsek népe felé. Hatvan éven át kapcsolatban voltam a mennyei szolgálókkal, és folyamatosan tanultam az Isteni dolgokról, és arról, hogyan igyekszik Isten a világosság fényébe vezetni az embereket helytelen útjaikról (86. Levél, 1906).

Némelyek elfogadják, mások elvetik. – El kell végeznem feladatomat a segítségre nyitott lelkekért, még ha a nekik adott világosság nem egyezik is meg saját elgondolásaikkal. Fel fogják ismerni az Istentől jövő világosságot, hiszen meglátják annak a munkának a gyümölcseit, melyet az Úr jónak látott alázatos eszközén keresztül közölni az elmúlt negyvenöt esztendőn át. Elismerik, hogy munkám Isteni eredetű, és ennek következtében készek elfogadni az elgondolásaikra és cselekedeteikre vonatkozó intéseket.

Akik azonban továbbra is ragaszkodnak saját elgondolásaikhoz, helyesbítésükkor azt a következtetést vonják le, hogy emberi befolyás késztet az övékével ellentétes állásfoglalásra ... s így nem részesülhetnek az áldásokban. Az ilyen barátok nem sokat érnek a nyomorúság és a válság idején. Ezzel elmondtam mindent. Nem akarom kontármódon végezni Isten munkáját. Tudni akarom kötelességem, hogy a Szentlélekkel összhangban haladhassak (3. Levél, 1889).

Ellen G. White levele üzenet Istentől. – Azt kérdezed, hogy Istentől kaptam-e a neked írott levelet. – Igen! Izrael szent Istene nem áll melletted bűneidben. Az üzenetet Isten adta. Ha a levél elolvasása óta új értelmet nyertél a bűn mibenléte felől, ha valódi megtérésre jutottál, vagyis a törvény megszegője helyett Isten gyermeke lettél, akkor senki nem lehet nálam elégedettebb (95. Levél, 1893).

Előítéletük fényében magyarázva. – Sokan saját előítéletük fényében értelmezik írásaimat. Ti is tudjátok, hogy ez mit jelent. – Az igazság értelmezésében megoszlás támad, és különféle vélemények kerülnek közénk.

Nem találok megoldást arra a kérdésre, hogy milyen módon írjak a fontos tárgyakról úgy, hogy azt a címzettek meg is értsék. Igyekezni fogok sokkal kevesebbet írni. Az emberek egymásra ható befolyása miatt az írásaimat félreértők magyarázatuk révén másokat is félrevezetnek. Némelyek saját elképzelésük szerint értelmezik üzeneteimet. Mások saját véleményüket magyarázzák leírt szavaimba. Mindezek vége biztos zűrzavar (96. Levél, 1899).

Részleges elfogadás. – Néhány éjszaka kivételével hónapokon át nem tudtam aludni hajnali egy óra után. Gondolatban veled és másokkal beszélgetek, és úgy kérlellek benneteket, mint ahogyan egy anya kérlelné gyermekét...

Minden bizonnyal meglep, hogy ilyen egyenes és határozott hangon írok neked. Azonban ezt kell tennem, hiszen Krisztus kegyelmének sáfáraként véghez kell vinnem küldetésemet az Úrért. Talán teljesen elégedett vagy magaddal. Talán visszautasítod az általam továbbított kinyilatkoztatást. Mások is tesznek így rajtad kívül...

Ez az oka annak, amiért férfiak és nők nem mindig látják be hibáikat és tévedéseiket, még ha azokat fel is tárják előttük. Állításuk szerint hisznek a nekik szóló bizonyságtételekben, ez azonban csak addig igaz, amíg az üzenet nem szólítja fel őket terveik és módszereik megváltoztatására, és nem állítja, hogy jellemük építésének gyökeres fordulatot kell vennie, különben a vihar kiszakítja azt alapjaiból. Ilyenkor az ellenség önigazolására kísérti őket.

Kétségtelen, hogy üzenetem olvasása után azzal leszel kísértve, hogy a következőket gondold: „Ez nem így van! Én nem ilyen vagyok. Valaki teletömte Ellen G. White elméjét egy csomó zagyvasággal velem kapcsolatban.” Én viszont azt mondom neked az Úr nevében, hogy ezek a szavak Istentől származnak. Ha úgy döntesz, hogy a fent leírtak szerint elveted az ügyet, azzal kimutatod az Úr szolgájának munkájába vetett hited valódi mértékét (13. Levél, 1902).

A dédelgetett kívánságokat elítélő részek. – Némely hitvalló keresztény Isten üzeneteként fogad el bizonyos részeket a bizonyságtételekből, ugyanakkor elutasít olyan részeket, melyek elítélik dédelgetett kívánságait. Az ilyen emberek saját maguk és a gyülekezet ártására vannak. Az Úrtól kapott világosság szerint kell járnunk (71. Kézirat, 1908).

Az üzenetek komolytalan fogadása. – Gyakran előfordul, hogy az emberekhez intézett beszédeim során olyan dolgokról szólok, melyeket nem volt szándékomban említeni. Akarata szerint Isten feddést, figyelmeztetést és bátorítást küldhet a lelkek érdekében rajtam keresztül. Amikor kimondom ezeket a szavakat, előfordulhat, hogy azok keresztezik szeretett testvéreim elgondolását.

Egyáltalán nem meglepő, ha a hitetlenek kiforgatják és félremagyarázzák szavaimat. Amikor viszont a munkámat és küldetésemet ismerő testvérek félvállról veszik az Istentől kapott üzenetet, a Szentlelket szomorítják meg.

Elcsüggeszt, amikor bizonyos nekik tetsző és önmagukat igazoló részeket Isten üzeneteként fogadnak el, de amikor a saját elgondolásaikkal nem egyező, feddő bizonyságtételeket kapnak, megbecstelenítik Istent, és így szólnak: „Ezt mi nem fogadjuk el. Ez csak Ellen G. White véleménye, ami semmiben nem más, mint az enyém vagy bárki másé” (3. Levél, 1889).

Önigazoló részek keresése. – Tudatában vagyok halandó voltomnak, és hogy őrködnöm kell testi, lelki és erkölcsi erőim felett. Az utazások okozta állandó helyváltoztatás és a nyilvános szolgálatban való részvétel túl sok volt nekem, nem beszélve az éjjel-nappal történő írásról, amikor az Úr Szentlelke vezette gondolataimat.

Nem igazán bátorít írásra, amikor azt tapasztalom, hogy némelyek saját emberi elgondolásaiknak megfelelően fogadják írásaimat, míg mások olyan szavakat keresnek azokban, melyek emberi magyarázata által saját életvitelüket kívánják igazolni.

Némely megdorgált személy minden szavammal igyekszik alátámasztani saját álláspontját. Az Ige kiforgatása, félreértelmezése és félremagyarázása elképesztő! Emberek csoportjai kapcsolódnak egymáshoz ebben a munkában. Amire az egyik nem is gondolna, abban a másik kiegészíti őt (172. Levél, 1906).

A Szentírás és a Bizonyságtételek értelmének kiforgatása. – Az emberek gyakran félreértették Krisztus leckéit, és nem azért, mert azok nem voltak eléggé egyértelműek, hanem mert a zsidók – napjaink sok névleges hívőjéhez hasonlóan – telve voltak előítélettel. Mivel Krisztus nem állt az írástudók és farizeusok mellé, ők gyűlölték Őt, ellene szegültek, igyekeztek útját állni törekvéseinek és hatástalanná tenni szavait.

Miért nem látják és élik ki az emberek az igazságot? Sokan azért tanulmányozzák a Bibliát, hogy saját elgondolásaik helyességét bizonyítani tudják. Saját véleményükhöz igazítják a Szentírás jelentését. Így tesznek az Isten által küldött bizonyságtételekkel is. Idéznek belőlük fél mondatot, de a mondat másik felét elhallgatják, mert az megmutatná érveik hamisságát. Isten nemtetszéssel tekint azokra, akik kiforgatják a Bibliát eredeti értelméből, és a saját elgondolásaikhoz ragaszkodnak (22. Kézirat, 1890).

Kiforgatott és félreértett szavak. – Lehetetlennek látszik megérteniük üzenetemet azoknak, akik korábban elnyerték a világosságot, de nem jártak annak fényében. Amit magánbeszélgetésben mondok, esetleg úgy ismétlik el, hogy az pontosan az ellenkezőjét jelentse annak, amit jelenthetett volna, ha a hallgatók megszentelt értelemmel és lelkülettel hallgatják. Még a barátaimhoz is félve szólok, mert utána azt hallom vissza emberektől, hogy állítólag ezt és ezt mondtam.

Szavaimat annyira félreértik és kifacsarják, hogy meglátásom szerint az Úr úgy kívánja, hogy tartsam magam távol a nagy csoportosulásoktól és a magánbeszélgetésektől. Számomra új és idegen fényben adják tovább szavaimat. Mondanivalómat olyan emberi szavakkal keverik, melyekkel saját elméleteiket kívánják alátámasztani (139. Levél, 1900).

Prófétai hang volt köreinkben kezdettől fogva. – Arra intünk benneteket, hogy foglaljatok állást az Úr oldalán, és Isten királyságának honpolgáraiként teljesítsétek a részeteket. Ismerjétek el az ajándékot, melyet az Úr az Ő népe vezetésére helyezett a gyülekezetbe a földi történelem záró szakaszában. Isten egyházában kezdettől fogva jelen volt a prófétaság ajándéka, hogy a tanács, a nevelés és a dorgálás hangját hallassa.

A harmadik angyal üzenetének végső napjaihoz érkeztünk, amikor Sátán fokozott erővel kezd munkálkodni, mert tudja, hogy kevés ideje van. Ezzel egy időben a Szentlélek ajándékain keresztül a Lélek kitöltetésének különféle megnyilvánulásai valósulnak meg. Ez a késői eső ideje (230. Levél, 1908).

A védőbástya lerombolása. – Az ellenség mesteri törekvéseket tett népünknek a bizonyságtételekbe vetett hite megingatására. Amikor ezek a hamisságok sorainkba jönnek, némelyek a Bibliára hivatkozva igyekeznek alátámasztani azokat, és ezzel kicsavarják annak mondanivalóját. Hasonlóan Canright testvérhez, merész kijelentéseket tesznek, és a hamisság alátámasztása érdekében rosszul alkalmazzák a Biblia próféciáit. És miután némelyek meggyöngítették a gyülekezeteink bizonyságtételekbe vetett hitét, vagyis lerombolták a védőbástyát – az igazságban való kételkedés széleskörűvé válik, és nincs hang, mely megállíthatná a hamisság áradatát.

Sátán pontosan ezt akarja. Akik ily módon járultak hozzá ahhoz, hogy az emberek ne figyelmezzenek a Szentlélek bizonyságtételeinek feddéseire és figyelmeztetéseire, meg fogják látni, hogy mindennemű hazugságok áradata fog erőre kapni. A Szentírást hívják majd bizonyságul, s közben Sátán csalásai mindenféle formában érvényre jutnak (109. Levél, 1890).

Óvakodjatok Sátán csalásaitól! – Az emberek felkaphatnak különböző elméleteket, és az ellenség is arra törekedhet, hogy elcsábítsa az embereket az igazságtól, de mindazok, akik hiszik, hogy az Úr szólt White testvérnő üzenetein keresztül, biztonságban lesznek az utolsó napokban felbukkanó sok-sok csalás ellen (50. Levél, 1906).

Nem engem árultok el, hanem az Urat. – Igyekeztem eleget tenni kötelességemnek mind irántatok, mind pedig az Úr iránt, akit szolgálok és akinek ügyét szeretem. A hozzátok intézett bizonyságtételek az Úrtól származnak. Szomorú vagyok, amiért elutasítottátok a kapott világosságot...

Eláruljátok-e az Urat csak azért, mert nagy irgalmában megmutatta nektek valódi lelki helyzeteteket? Ő ismeri a szív minden szándékát. Semmi nem lehet rejtve előtte. Nem engem árultok el. Nem velem szemben vagytok olyan keserűek, hanem az Úrral, akitől az üzenetek valójában származnak (66. Levél, 1897).

A bizonyságtételekbe vetett hit feladása. – Egy biztos: azok a hetednapi adventisták, akik Sátán zászlaja alá sorakoznak, először a Szentlélek bizonyságtételeinek figyelmeztetéseibe és feddéseibe vetett hitüket adják fel.

A komoly odaszánásra és szentebb szolgálatra való felhívás szól, és továbbra is hangozni fog (156. Levél, 1903).

1. Személyre szóló bizonyságtétel örömteli fogadása. – December 12-én [1892] érkeztünk vissza. Másnap este Faulkhead testvér meglátogatott. Ügyének súlyát lelkemre vettem. Elmondtam neki, hogy üzenetem van számára és a felesége számára, amit már többször el akartam küldeni, de az Úr Lelke megakadályozott abban. Időpontot kértem tőle egy közös találkozásra.

Faulkhead testvér örült, amiért nem írásban küldtem el az üzenetet. Azt mondta, hogy szemtől szemben kívánja hallani, máskülönben nem sokat segíthet neki. Azután megkérdezte, hogy miért nem mondom el a bizonyságtételt ott helyben. „Meg tudod várni?” – kérdeztem, mire ő igennel felelt.

Már nagyon fáradt voltam, mert aznap részt vettem az iskola évzáró ünnepségén. Mégis felkeltem fekhelyemről és három óra hosszán át olvastam neki. A testvér szíve meglágyult, szeme megtelt könnyel, és amikor befejeztem az olvasást, így szólt: „Minden szót elfogadok. Minden rám vonatkozik.”

A felolvasott írások többsége az [ausztrál] Echo Központtal és annak a kezdetektől való irányításával volt kapcsolatos. Az Úr azt is feltárta előttem, hogy Faulkhead testvérnek kapcsolata van a szabadkőművesekkel, és én világosan kijelentettem, hogy ha nem szakít el minden hozzájuk fűződő szálat, el fogja veszíteni a lelkét.

Faulkhead testvér így válaszolt: „Elfogadom a világosságot, melyet az Úr rajtad keresztül küldött, és cselekedni fogok annak fényében. Tagja vagyok öt páholynak, másik háromban pedig vezető szerepet töltök be. Én irányítom minden üzleti ügyüket. Többet nem veszek részt összejöveteleiken, és amilyen gyorsan csak lehet, minden üzleti kapcsolatot megszakítok velük.”

Elismételtem az angyal szavát ezekkel a szervezetekkel kapcsolatban. Azután megismételtem az angyal egyik mozdulatát, és így szóltam: „Nem tudok mindenről beszámolni, amit az Úr megmutatott nekem.” Később Faulkhead testvér elmondta Daniells testvérnek és másoknak, hogy az általam bemutatott mozdulat kizárólag az egyik páholy legfelső vezetése előtt ismeretes, és hogy én magam sem voltam tudatában, hogy ennek a páholynak a jelét mutattam meg neki. Ez különleges bizonyság volt előtte arról, hogy az Úr munkálkodott rajtam keresztül lelke megmentésére (46. Levél, 1892).

2. Egy testvér és a látogató a tábori összejövetelen. – Félrehívtam a sátorban [Milton, Washington, tábori összejövetel] néhány testvért, és felolvastam nekik azt az anyagot, melyet három éve írtam esetükről. Fogadalmat tettek a Generál Konferenciának, majd visszavonták adott szavukat. Egyenes, világos és határozott bizonyságokat szóltam, de éppen itt volt a baj, mert a bizonyságtételekben való hitet nem érezték kötelező érvényűnek magukra nézve. L. testvér a Marion közösség13 egyik tagja volt a Iowa állambeli LaPort-ban. Nem tudtunk mit kezdeni ezekkel az emberekkel. Nem volt olyan prédikátor és olyan üzenet, melyet többre becsültek volna saját véleményüknél. A kérdés ezennel az volt, hogyan adhatnánk át nekik az üzenetet. Csak imádkozni tudtunk értük, és úgy tettünk, mintha a bizonyságtétel minden egyes szavát elfogadnák, de közben olyan óvatosak voltunk, mintha hitetlenekkel állnánk szemben...

Szombaton korán reggel [1884. június 7.] összejövetelre mentem, melyen az Úr közvetlen bizonyságtételt küldött nekik rajtam keresztül, s ez engem is váratlanul ért. Közzétettem az üzenetet és rámutattam, hogy az Úr üzenetet bízott pásztoraira, mely pontosan az ő elérésükre szolgált, de ők szabadnak érezték magukat arra, hogy darabokra zúzzák és hatástalanná tegyék Isten Igéjét...

Június 14. szombat. Emlékezetes összejöveteleink voltak. Szombat délelőtt Loughborough testvér beszélt. Én délután szóltam. Az Úr megsegített. Előrehívtam a hallgatókat. Harmincöten engedtek a hívásnak, legtöbbjük fiatal és idős. Csodálatos alkalom volt. Némelyek, akik elhagyták az igazságot, bűnbánattal és bűnvallomással tértek újra vissza. Sokan először indultak el. Az Úr maga volt közöttünk. Ez ledöntötte az előítéleteket. Megindító bizonyságtételek hangzottak el. Szünetet tartottunk, majd folytattuk az összejövetelt, és a jó munka haladt tovább...

Péntek délután fontos anyagot olvastam, melyet három éve írtam. A hallgatók Isten üzeneteként és őszinte szívvel fogadták a bizonyságtételeket. A bűnvallomás sokat segített a tévelygőkön (19. Levél, 1884).