Ellen White néhány héttel az 1888-as minneapolisi konferencia után írta ezt a feljegyzést, melyben visszatekint az eseményre és beszámol a történtekről. A hónapok múltával a minneapolisi összejövetelek jobb megvilágításban mutatkoztak meg, ezért Ellen White kijelentése igen jelentős és hasznos útmutatóként szolgál számunkra. Tekintsük át röviden a történelmi hátteret!

A minneapolisi konferencia nevezetes volt a Galáciabeliekhez írt levél törvényfogalmáról, valamint a hit általi megigazulásról folytatott beszélgetésekről és bibliatanulmányokról.

Az ülésszakot október 17-től november 4-ig tartották az újonnan épült minneapolisi (Minnesota) gyülekezetben, kilencvenegy küldött részvételével. Szokás szerint néhány olyan hetednapi adventista is jelen volt, aki egyébként nem küldöttként érkezett. Az ülésszakot megelőzte egy hétnapos lelkészértekezlet október 10. és 16. között. Az értekezlet bibliatanulmányai néhány esetben tovább folytatódtak a generál konferenciai ülések bibliakutató óráin.

Ellen White részt vett mind az értekezleten, mind a tizenkilenc napos ülésszakon. Maga az ülésszak a megszokott módon zajlott le, de építő volt. A különböző osztályok beszámolói és értekezletei követték egymást (szombatiskola, egészségügy és mértékletesség, valamint kiadói és missziós osztályok). Munkaterületekkel bíztak meg lelkészeket, terveket fektettek le a mű szélesítésére, tisztviselőket választottak, és bizottságokat jelöltek ki.

Az elért eredmények és az elhangzott vélemények kapcsán William C. White írt egy levelet a déli államokban dolgozó lelkésztársának, két nappal az ülések befejezése előtt:

„Nemsokára lezárunk egy újabb Generál Konferenciát, a küldöttek néhány nap múlva visszatérnek saját munkaterületükre, és elkezdik egy újabb év munkáját.

Ez a konferencia nagyon érdekes volt, és noha nem kísérte az olykor megtapasztalt békesség és összhang, talán ugyanolyan hasznos volt, mert sok jelentős elvi kérdés került előtérbe. Olyan következtetésekre jutottunk, melyek a jövőbeni munkánk során igen hasznosnak bizonyulhatnak. Sokan eltökélték, hogy úgy fogják tanulmányozni a Bibliát, mint soha azelőtt, melynek tisztább prédikálás lesz a következménye.

Amit valószínűleg te is láttál a Hírlevélben, sok előrelépés történt külföldi misszióink és a déli munkaterületek megerősítésével kapcsolatban” (Levél Smith Sharpnak, Minneapolis, 1888. november 2.).

Láthatjuk, hogy a haladásról szóló beszámolója mellett White testvér a „békesség és összhang” hiányáról is említést tesz az ülésekkel kapcsolatban. Itt azokra a teológiai értekezésekre utal, melyek az 1888-as konferenciát mássá tették az advent történelem addigi konferenciáihoz képest.

Ezek az értekezések az egyhetes lelkészértekezlettel kezdődtek, amikor olyan kérdések kerültek napirendre, mint a tíz királyság, Krisztus Istensége, a halálos seb begyógyulása és a hit általi megigazulás. A tíz királyságról szóló beszélgetés elmérgesedett, és aránytalanul sok időt vett el. Néhány kitűzött témakör kiszorult a napirendről. A lelkészértekezlet vége felé E. J. Waggoner, a Signs of the Times segédszerkesztője tanulmánysorozatot indított a Galáciabeliekhez írt levél törvényfelfogásáról, melyet a keresztény hit és a Krisztus igazságossága témáinak taglalásával egészített ki. Ezek megtárgyalása tovább folytatódott a konferencia ülésének első hetében.

Ez a tanulmánysorozat, különösen a megoszlást előidéző törvény-kérdés volt az, ami kiváltotta az összekülönbözést. A beszélgetések tartalmát nem jegyezték le, de néhány küldött vázlatos megjegyzése, Ellen White írásai és sok jelenlévő visszaemlékezése rámutat a vita eldurvulására, és több vezető lelkész negatív hozzáállására.

Már a küldöttek minneapolisi találkozóját megelőzően több éve tartó vita folyt egyes kulcsfontosságú teológiai kérdéseken. Némelyek szívében elutasító magatartás fejlődött ki Ellen White figyelmez-tető és dorgáló üzeneteivel szemben. Ellen White hamar felismerte néhány vezető prédikátor iránta tanúsított különös és ellenséges viselkedését.

Miközben E. J. Waggoner vezette a Galáciabeliekhez írt levél törvényfogalmáról és a hit általi üdvösségről szóló vizsgálódást, a beszélgetés néhány résztvevőjén eluralkodott a vitatkozó lelkület. Ez nagyon zavarta White testvérnőt. Ugyan még nem állt készen arra, hogy a törvényt illetően minden egyes részletkérdésben egyetértsen Waggonerrel, szívét mégis átmelegítette Waggoner tiszta kijelentése a Krisztusba vetett hit általi megigazulásról. Húsz alkalommal beszélt Minneapolisban, és – különösen a kora reggeli lelkészi összejöveteleken – nyíltszívű bibliatanulmányozásra szólította fel a jelenlevőket.

A kihangsúlyozott alapigazságot vegyes érzésekkel fogadták a résztvevők. Az 1893-as Generál Konferencián A. T. Jones így utalt vissza a Minneapolisban hirdetett igazságok fogadtatására: „Tudom, hogy némelyek elfogadták, mások teljességgel elutasították azt. Ezt ti is tudjátok. Megint mások középre próbáltak állni, és úgy befogadni az üzenetet” (Generál Konferenciai Bulletin, 1893, 185. o.).

A beszélgetések időnként feltüzesedtek. Némelyek attól való félelmükben álltak erősen ellent a hit általi megigazulás üzenetének, hogy az új nyomaték meggyengítheti az egyház szilárd álláspontját a törvényt, különösen a szombat igazságát illetően. A konferencia semmilyen döntést nem hozott a bibliatanulmányok során felhozott pontokkal kapcsolatban.

Ellen White így számolt be erről az utolsó napon írt levelében, melyet ebben a fejezetben is közlünk: „Jó bátorságot és hitet tanúsítottam” a „felfoghatatlan huzakodás” ellenére is. Majd kifejezte meggyőződését, miszerint „az ülés sok jót eredményez majd” (82. Levél, 1888). Néhány héttel később már visszatekintve írta meg kijelentését a minneapolisi Generál Konferenciáról, melynek nagy részét ebben a fejezetben közöljük.

Az ülést követő hetekben és hónapokban kemény ellenállás alakult ki az egyház és három nagy intézménye központjában, Battle Creekben. Ellen White gyakran volt távol Battle Creektől, hogy az üzenetet átadja a többi terület gyülekezeteinek. Időnként együtt dolgozott Jones és Waggoner testvérekkel az evangélium értékes igazságainak hirdetésében. Jelentős és sikeres lelkészértekezletet vezetett 1889 januárjában, Dél-Lancesterben, ahol sokan „nagy áldásban” részesültek. Erről is közlünk beszámolót ebben a fejezetben.

Az Ellen White iratok erőteljesen hirdetik a hit általi üdvösség alapelveit, ahogyan az az ottawai (Kansas) tábori összejövetelen elhangzott 1889. május 11-én. Ez és a fogadtatásról szóló beszámoló a Faith and Works (Hit és cselekedetek) című Ellen White könyvben olvasható el (63–84. o.).

1889 szeptemberében Chicagoban és Denverben (Kolorádó), szintén tábori összejövetelen szólt a munkásokhoz a hit általi megigazulás helyes megértésének jelentőségéről. A denveri beszéd megtalálható ebben a fejezetben.

A minneapolisi konferenciát egy évvel követő 1889-es Generál Konferencia résztvevőjeként a következőket írta:

„Csodálatos összejöveteleink vannak. A Minneapolisban tapasztalt lelkület most nem jellemző. Minden egyetértésben történik. Sok küldött van jelen. A reggel öt órai összejövetelen sokan vannak; az alkalmak jók. Az általam is hallott bizonyságtételek felemelők voltak. A testvérek azt mondják, hogy az elmúlt év volt életük legjobb éve. Az Isten Igéjéből ragyogó világosság – a hit általi megigazulás, Krisztus a mi igazságunk – tisztán és egyértelműen hangzott. A tapasztalatok nagyon érdekesek voltak” (10. Kézirat, 1889; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt. 332. o.).

1890. február 3-án, miközben a Battle Creek-i lelkészértekezletre egybegyűltekhez szólt, visszaemlékezett 1889-es missziós tapasztalataira. Ekkori kijelentései találó részét képezik bevezetésünknek:

„Különböző összejövetelekre utaztunk, ahol Isten küldöttei mellé állva hirdettük az üzenetet. Tudtam, hogy Isten küldte őket, hogy üzenetét a nép elé vigyék. Amit én hirdettem, teljesen összhangban volt az általuk közvetített üzenettel. Hogy milyen tapasztalatokat szereztünk?

Hatalmas erő kísérte az üzenetet. Egy teljes héten át kora reggeltől késő estig dolgoztunk Chicagoban, hogy megérttessük ezeket az igazságokat a testvérekkel. Néhányan tudják, milyen keményen dolgoztunk.

Az ördög már egy éve igyekszik teljességgel elhomályosítani ezeket az igazságokat. Kemény munkába kerül megváltoztatni a testvérek régi véleményét. Úgy vélik, hogy saját igazságukban és cselekedeteikben kell bízniuk. Magukra néznek, és nem folyamodnak Krisztus igazságáért, hogy azt bevihessék életükbe és jellemükbe. Egy teljes héten át munkálkodtunk... Szünet nélkül telt el az egész hét, és Isten ereje hullámként söpört át a gyülekezeten. Az emberek megszabadítása volt ez, akik figyelme az Isten Báránya felé fordult, aki elveszi a világ bűneit.

Dél-Lancesterben a Szentlélek hatalmas megnyilvánulásai voltak tapasztalhatók. A jelenlevők közül néhányan most is itt vannak. Isten megjelentette dicsőségét, és a főiskola minden diákja bűnvallomással jött a bejárathoz. A Lélek késztető ereje hatotta át az összejövetelt.

És ez így volt a többi helységben is. Bárhová mentünk, Isten Lelkének késztetései nyilvánultak meg.

Azt gondoljátok, hogy a tíz lepráshoz hasonlóan csöndben maradok, és nem nyitom ajkamat dicsőítő énekre Isten igazságosságáról? Azért mondom ezeket, hogy megérthessétek a saját szememmel látott bizonyságokat, de úgy látszik, hogy a szavak a levegőben röpködnek. Meddig lesz ez így? Meddig állnak még ellent Istennek a mű szívében dolgozó munkások? Meddig támogatják még őket az itteniek ebben a magatartásukban? Testvérek, álljatok félre az útból! Vegyétek le a kezeteket a frigyládáról, és engedjétek közénk Isten Lelkének fenséges erejét” (9. Kézirat, 1890)!

Figyeljük meg a most idézett szöveg utolsó szakaszát! Miközben az üzenetet elutasították némelyek a minneapolisi Generál Konferencián, mások pedig elfogadták az azt követő hetekben, az üzenet központjában gyorsan felnövekedett az ellenállás. Ellen White szerint a fogadtatás a tagok részéről meglehetősen eltérő volt. Némelyek makacs ellenállása (lásd Bizonyságtételek a lelkészeknek, 363. o.) az egyházközpontban nagyban hátráltatta az Úr által elindított munkát.

Ezzel kapcsolatban így írt Ellen White az 1890-es esztendő végén: „A Minneapolisban eluralkodó előítéletek és vélemények egyáltalán nem ültek még el. Az akkor elvetett magok némelyek szívében könnyen szárba szökkennek, és hasonló termést hoznak (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 467. o.).

Ugyanezzel kapcsolatban így folytatja: „Néhányan nem tettek különbséget a tiszta arany és a hamis csillogás között” (uo.), majd hozzáteszi: „Lekicsinyelték, megszólták, kigúnyolták és elutasították a Biblia egyetlen igazi vallását, melynek tanítása szerint a bűnbocsánat egyedül a megfeszített és feltámadt Üdvözítő érdemein keresztül lehetséges, és amely az Isten Fiába vetett hit általi megigazulást hirdeti” (uo. 468. o.).

A. V. Olson testvér Through Crisis to Victory (Válságon át a győzelemig) című könyvében összefoglalja a Minneapolist követő években tapasztalható javulás történetét.

Ennek ellenére is szörnyű visszaesés volt tapasztalható Isten művében. Ellen White felismerte ezt, és említést is tett róla, általában zárójelszerű megjegyzésekben, de sohasem sugallta vagy jelentette ki azt, hogy az egyházi vezetők hivatalosan elutasították volna az 1888-as Generál Konferencián elhangzott drága üzenetet. Sőt, 1892. december 12-én, éppen négy évvel a nevezetes konferencia után, diadalmasan jelentette ki a következőt a Generál Konferencia résztvevőihez intézett levelében:

„A múlt történelmének áttekintésekor, a jelenlegi álláspontunkhoz vezető lépések megtétele után azt mondhatom: hála legyen az Úrnak! Isten munkáját szemlélve szívem megtelik csodálkozással és Krisztusban mint Vezetőben való bizodalommal. Nem kell félnünk a jövőtől, hacsak el nem felejtjük a múlt leckéit és az utat, melyen az Úr vezetett bennünket. Ha az Úrba helyezzük bizodalmunkat, erős népként állhatunk elő, hiszen Isten Igéjének fenséges igazságait hordozzuk kezünkben. Minden okunk megvan a hálára (Generál Conferenciai Bulletin, 1893, 24. o.; lásd Life Sketches, 196. o., Bizonyságtételek a lelkészeknek, 31. o.).

1907-ben pedig így ír: „Az egyháznak bővítenie kell tevékenységi körét, és ki kell szélesítenie határait. Missziós törekvéseink sokba fognak kerülni, mert ki kell szélesítenünk határainkat. ... Noha tüzes viszályokat kellett vívnunk jellegzetességünk megőrzése érdekében, mint Bibliát követő keresztények, mindig előre haladtunk” (170. Levél, 1907. május 6; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt. 376. o.).

Ezzel a háttérismertetéssel vezetjük be a most következő történelmi fejezetet. – Az összeállítás válogatói

Hit által indultam el a Sziklás-hegységet átszelő utamra, hogy részt vegyek a minneapolisi Generál Konferencián. ...

Sok lelkészküldött volt jelen. Már az ülésszak legelején felismertem azt a lelkületet, mely aggodalommal töltött el. Olyan beszédek hangzottak el, melyek nem adták meg a nép számára oly szükséges eledelt. A kép sötét és szomorú oldalát mutatták be nekik és vésték emlékezetükbe. Ez nem hoz magával világosságot és lelki szabadságot, csak csüggedést.

Szombat délután [1888. október 13.] az Úr Lelke mélységes késztetését éreztem arra, hogy a jelenlévők figyelmét az Isten népe iránt tanúsított szeretetére irányítsam. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy gondolataink a hitünk legkedvezőtlenebb pontjai körül időzzenek! Isten Igéje hasonlítható egy rózsákkal és liliomokkal teli kerthez, amelyből hit által Isten legszebb ígéreteit téphetjük le. Azokat saját életünkre vonatkoztathatjuk, jó bátorsággal és Istenben való örömben járva utunkon. Ugyanakkor azt is megtehetjük, hogy figyelmünket a tüskékre szögezve megsebezzük magunkat, és keserű sorsunkról panaszkodunk.

Isten nem örül annak, ha népe sötét és fájdalmas képeket őriz emlékezetének csarnokában. Azt szeretné, ha minden egyes lélek rózsákkal és liliomokkal töltené meg ezt a csarnokot, hogy az Isten kertjében virágzó kedves ígéreteire emlékezzen. Azt szeretné, ha tiszta és éles elmével ezeken időznénk, ha teljes gazdagságukban magunkba szívnánk azokat, és az elénk táruló örömökről beszélnénk. Azt szeretné, ha nem a világ gyermekeiként élnénk a világban, ha szeretetünk a Menny dolgai felé irányulna, és azokról a dolgokról beszélnénk, amelyeket az Őt szeretőknek készített. Ez a jóra irányítja figyelmünket, felkelti reményeinket és várakozásainkat, és megerősíti lelkünket az élet próbáinak és nehézségeinek elhordozására. Ezeken a képeken időzve az Úr bátorságot, hitet és bizodalmat ad lelkünkbe. Felemeli előttünk a leplet, és betekintést nyújt a szentek örökségébe.

Mennyei Atyánk jóságának, szeretetének és gyöngéd együttérzésének bemutatása közben úgy éreztem, hogy az Úr Lelke nem csak rajtam nyugodott meg, hanem a hallgatókon is. Világosság, szabadság és áldás áradt a hallgatók felé, s azok szívből megindultak a hallott üzeneten. Az ezt követő beszélgetés igazolta, hogy az Ige lakhelyet talált szívükben. Sokan tettek bizonyságot arról, hogy ez volt életük legboldogabb napja. Valóban csodálatos alkalom volt ez, mert tudtuk, hogy Jézus áldást hozó jelenléte ott van közöttünk. Tudtam, hogy a Szentlélek különleges megnyilatkozásának oka volt, mégpedig a kételyek eloszlatása, valamint a személyemmel és az Úrtól kapott munkámmal kapcsolatos hitetlenség áramának visszafordítása.

Sokan felüdültek, de nem mindnyájan. – Sok lélek számára felüdítő alkalom volt ez, de némelyekre nem volt hatással. Mihelyt meglátták, hogy nem minden elgondolásukkal értek egyet, és nem tudok azonosulni minden – szavazásra előirányzott – javaslatukkal és határozatukkal, az általam felhozott bizonyítékoknak oly kevés súlya lett, mint Krisztusnak a názáreti zsinagógában elmondott szavainak.  A názáretiek szívét megérintette a Szentlélek. Olyan volt, mintha Isten szólt volna hozzájuk Fián keresztül. Látták és érezték a Szentlélek Isteni befolyását, és mindnyájan tanúi voltak a szájából áramló áldott szavaknak. De Sátán ott állt oldalukon a hitetlenségre buzdítva, és ők beengedték szívükbe a kételyeket, melynek hitetlenség lett a következménye. Isten Lelkét kioltották. Őrületük hevében levetették volna Jézust a szikláról, ha Isten nem oltalmazta volna meg ádáz dühüktől. Amikor Sátán uralma alá vonja az emberi elmét, képes őrültekké és démonokká formálni az addig kiválóságukról ismert embereket. Szörnyűséges, amikor az előítélet, büszkeség és makacsság birtokba veszi az emberi elmét.

Ellen White tanácsa néhány vezetőhöz. – Hosszú levelet kaptam Butler testvértől, melyet gondosan elolvastam. A levél tartalma meglepett. Nem tudtam, mitévő legyek, de mivel a levélben kifejezett gondolatok több lelkészünkben is megfogantak, félrehívtam néhányukat egy felső szobába, és felolvastam előttük a levelet. A levél tartalma egyiküket sem lepte meg. Többen már ismerték Butler testvér gondolatait, és hallották tőle ugyanezeket a kijelentéseket.

Ekkor sok mindent elmagyaráztam nekik. Rámutattam a helyes és igazságos testvéri eljárásra a Szentírás kutatását illetően. Tudtam, hogy a jelenlévők nem látnak mindent tisztán, ezért sok mindenre rámutattam előttük. Kijelentéseim helyes, követésre felszólító elveket sorakoztattak fel, de attól tartottam, hogy szavaim nem tettek rájuk mély benyomást. Saját gondolatviláguk szerint értelmezték az elhangzottakat. Elmondtam nekik, hogy az általam közvetített világosságot az Úr adta, de az számukra nem jelentett többet puszta mesénél.

Felhívások a reggeli összejöveteleken. – Szívem nagyon szomorú volt a dolgok állapota miatt. Odaadó felhívásokat intéztem a reggeli összejöveteleken megjelent testvérekhez, és arra kértem őket, hogy tegyük ezt az alkalmat hasznossá a Szentírás közös, alázatos tanulmányozása által. Kértem őket, hogy ne beszéljenek olyan könynyedén azokról a dolgokról, melyekről nem sokat tudnak.

Mindannyiunknak leckéket kell tanulnunk Krisztus iskolájában. Jézus így hívogat bennünket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt 11:28-30). Ha naponként megtanuljuk az alázatosság és szelídség leckéit, akkor elkerüljük az ezen az alkalmon felszínre törő érzéseket.

Létezhetnek különböző vélemények néhány tárgykörben, de ez még nem ok a metsző és durva megnyilvánulásokra. Engedjük-e, hogy meggyökerezzék szívünkben az irigység, rosszindulatú feltételezés, képzelgés, gyanúsítgatás és féltékenység? Ezek a dolgok csak a gonosztól eredhetnek. Segítségünk kizárólag Istentől van. Töltsünk sok időt imádsággal és az Ige jó lelkületben történő tanulmányozásával. Kívánjunk tanulni, és fogadjuk készséggel a helyesbítést és eligazítást életünk bármelyik helytelen területén! Ha Jézus közöttünk van, és szívünket megolvasztja szeretetével, akkor ez egyike lesz a legjobb konferenciáknak, melyen valaha is részt vettünk.

Munkával teli és jelentős időszak. – Sok tennivaló volt. A mű kiszélesedett. Új misszióterületek nyíltak meg, és új gyülekezetek szerveződtek. Mindannyiunknak összhangban és szabadon kellene tanácskoznunk, mint testvérek az aratás mezején, akik odaadással végzik saját tevékenységüket a mű különböző területein. Mérlegeljük önzetlenül, hogyan végezhetnénk az Úr munkáját a lehető legnagyobb eredménnyel! Ha valamelyik konferencián valaha is szükség volt a Szentlélek különös kegyelmére és megvilágosító hatalmára, akkor az ez volt. A felszín alatt egy hatalom arra irányítja eszközeit, hogy elérjék országunk Alkotmányának és törvényeinek megváltoztatását. E változtatás irányítani (próbálja) mindazoknak a lelkiismeretét, akik megtartják a bibliai szombatot, a negyedik parancsolatban világosan a hetedik napnak nevezett napot.

Elérkezett az idő, amikor mindenkinek a saját kötelességét kell végeznie képességének felső határáig, hogy kapott talentumai mértékének megfelelően védelmezze Isten törvényét mind saját népünk, mind pedig a világ előtt. Sokakat megtévesztenek és félrevezetnek olyan emberek, akik az evangélium prédikátorainak vallják magukat, és azt a látszatot keltik, hogy jó munkát végeznek az Úrért, holott Sátán munkáját végzik.

Sátán megoszlást szerző munkamódszere. – Nos, Sátán tanácsot tartott arról, hogyan csendesítse el az adventista hangokat és írásokat. Ha lekötné figyelmüket és olyan irányba terelné erőiket, mely meggyengítené és megosztaná őket, kilátásai kedvezőbbek lennének.

Sátán meglehetős sikerrel végezte munkáját. Megosztó érzések és nézeteltérések lettek úrrá a testvérek között. Helyet adtak a féltékenységnek és a rosszmájú feltételezéseknek. Sok megszenteletlen beszéd, célzás és megjegyzés hangzott el. Jelentéktelen ügyekben mélyülnek el azok a testvérek, akiknek pedig most – hatalmas lépések megtételére elszántan – teljes lélekkel az Úr ügyét kellene építeniük. Mivel némelyek gondolkodása nem teljesen egyezik meg a kevésbé jelentős tanbeli kérdésekben, nemzetünk vallásszabadságának oly fontossá vált kérdése sokak számára jelentéktelennek tűnik.

Sátán bizonyos mértékig elérte célját, de az Úr elhívott férfiakat, és komoly üzenettel küldte őket a néphez, hogy felébressze az erős embereket a harci előkészületre, az Isten előkészületi napjára. Sátán hatástalanná akarta tenni ezt az üzenetet, és amikor minden hangnak és tollnak komoly munkához kellett volna látnia Sátán erejének és tevékenységének visszaverése érdekében, a testvérek visszahúzódtak ettől. Nézeteltérés támadt közöttük, s ez egyáltalán nem az Úr útja volt.

Vita a Galáciabeliekhez írt levél törvényértelmezése körül. – Ezen az összejövetelen a Galáciabeliekhez írt levél törvényértelmezési kérdése került a lelkészek elé. Három évvel ezelőtt már volt szó erről az akkori konferencián. ...

Tudjuk, hogy ha mindannyian a Szentlélek befolyásának és vezetésének alávetett szívvel fordulnánk a Bibliához, akkor a kutatást nyugodt elmével, előítélet és büszkeség nélkül végezhetnénk. Az Úr világosságot árasztana Igéjére, és az igazság feltárulna előttünk. Azonban imádságos és küzdelmes erőfeszítésre, továbbá sok türelemre van szükségünk a Krisztus imájának megvalósulásához, hogy a tanítványai egyek legyenek, mint ahogy Ő is egy volt az Atyával. Az Úr meghallgatja és teljesíti az odaadó, őszinte kérést. A Szentlélek megeleveníti értelmi képességeinket, és világos látáshoz juttat bennünket. „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket” (Zsolt 119:130).

Krisztus igazságossága és a megigazulás. – E. J. Waggoner elnyerte azt a kiváltságot, hogy világos beszédeiben megoszthatta véleményét a hit általi megigazulásról és Krisztus igazságosságáról a törvény fényében. Ez nem új világosság volt, hanem egy régi világosság nyerte el megfelelő helyét a harmadik angyal üzenetében. ... Mi a magva ennek az üzenetnek? János lát egy népet, és így szól: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12). Ezt a népet közvetlenül azelőtt látja János, amikor meglátja Jézust, akinek a „fején arany korona, és a kezében éles sarló” (14. vers) van.

Jézus hitét sokan szem elől tévesztették, és közömbös, nemtörődöm módon kezelték. Nem kapta meg azt a kimagasló helyet, amelyben János a kinyilatkoztatásban látta. A Krisztusban való hit, mint a bűnös egyedüli reménysége, nemcsak a prédikációkból maradt ki, hanem nagyon sok olyan lélek vallásos tapasztalatából is, aki vallomása szerint hisz a harmadik angyal üzenetében.

Ellen White által hirdetett igazságok 1844 után. – Ezen az alkalmon bizonyságot tettem arról, hogy milyen érékes világosság ragyogott elő a Szentírásból Krisztus igazságosságosságával kapcsolatban a törvény fényében, amikor ez a nagy téma megjelenítésre került. Ezt az igazságosságot folyamatosan a bűnös előtt kell tartanunk, mint üdvösségének egyedüli reményét. Ez nem volt új világosság számomra, mert az elmúlt negyvennégy évben magasabb hatalom közvetítette felém, és én is megosztottam népünkkel szóban és írásban, a Szentlélek bizonyságtételein keresztül. Azonban nagyon kevesen hajlottak az igazságra. A bizonyságtételeket többé-kevésbé jóváhagyták, ezentúl viszont túl kevés szó esett és került megírásra ebben a nagy kérdéskörben. Némely prédikációt Krisztus mellőzése miatt méltán hasonlíthatnánk Káin áldozatához.

A kegyesség titka. – A jellem zsinórmértéke a királyi törvény.  A törvény a bűn kinyomozója. A bűn ismerete a törvény által van, de a bűnöst szüntelenül vonzza Jézus szeretete, melyet megmutatott a szégyenletes kereszthalálig való leereszkedésében. Micsoda tanulmány tárgya ez! Angyalok vágyakoztak betekinteni ebbe a csodálatos titokba. Ez a tanulmány meghaladja a legmagasabb emberi értelmet. A bukott, Sátán által megtévesztett és Sátán oldalára állt ember átalakulhat a végtelen Isten Fiának képmására! Az ember hasonlóvá válhat Krisztushoz! Krisztus részesített igazságossága révén Isten úgy szereti az elbukott, de megmentett embert, mint ahogyan egyszülött Fiát szerette!

Ez pedig a kegyesség titka. Ez a legértékesebb kép, mely a prédikációk tárgya lehet, mely az emlékezet csarnokában függhet, mely emberi ajkakról elhangozhat. Olyan kép ez, mely az Úr jóságát megízlelő és megismerő emberek által kikutatható, mely elmélkedésre méltó, és mely minden prédikáció magvát képezheti. Száraz elméleteket hallottunk, miközben értékes lelkek az élet kenyere után áhítoztak. Az efféle prédikációra nincs szükség, és az ilyen a Menny Istene előtt nem fogadható el, mert elfelejtkezik Krisztusról. Krisztus Isteni képét állítsuk az emberek elé! Ő a mennyei napban álló angyal, aki nem vet magáról árnyékot. Tartsuk Őt az emberek elé Isteni tulajdonságaiba öltözötten, Isteni dicsőséggel körülövezve és a végtelen Isten hasonlatosságában! Amikor így állítjuk az emberek elé, a teremtmény minden érdeme a porba hull. Minél inkább rá tekintünk, minél inkább tanulmányozzuk életét, tanításait és jellemének tökéletességét, a bűn annál bűnösebbnek és gyűlöletesebbnek tűnik előttünk.

Őt szemlélve az ember nem tehet mást, mint csodálattal feltekint rá, és közelebb húzódik hozzá. Őt szemlélve az ember egyre jobban kíván hasonlítani hozzá, mígnem elváltozik az Ő képére, és gondolkodásmódjában is hasonló lesz hozzá. Miként Énok, ő is Istennel jár. Gondolatai Jézuson időznek, hiszen Ő a legjobb barát. ...

Tanuljunk példaképünktől, Jézustól! – „Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra” (Zsid 3:1). Tanuljunk Krisztusról! Tanulmányozzuk jellemét pontról pontra! Ő a példaképünk, akit követnünk kell életünkben és jellemünkben, máskülönben nem Őt, hanem hamis másolatát mutatjuk be a világnak. Egy embert se utánozzatok, mert az emberek szokásai, beszédmódja, viselkedése és jelleme kívánnivalót hagy maga után! Az ember Jézus Krisztust állítom elétek. Mielőtt mint példaképtől tanulhatnátok Krisztustól, meg kell ismernetek Őt, mint személyes Megváltótokat.

Pál apostol így szólt: „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek... Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: az igaz ember pedig hitből él. ... Mert ami az Isten felől tudható, nyilván van őbennük, mert az Isten megjelentette nekik” (Róm 1:16-19).

Hála a Szentlélek megindító munkájáért. – Mélységes és ünnepélyes hálát éreztünk Isten iránt, amiért a Szentlélek indítására emberek látták meg Krisztust az élő Igében, és be akarják mutatni Őt a világnak, de nemcsak szavakkal. Látják a Szentírás kijelentéseit, melyek szerint Krisztus minden követőjének kötelessége az Ő lábnyomában járni, és a Szentlélekkel telten bemutatni Jézus Krisztust a világnak, aki azért jött világunkba, hogy bemutassa az Atyát.

Krisztus bemutatásával Istent mutatjuk be a világnak. „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az Övé” (Róm 8:9). Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy visszatükrözzük-e Jézus Krisztus jellemét az egyházban és a világban? Sokkal mélyebben kell tanulmányoznunk a Szentírást. Ha Krisztus igazságosságát a törvénybe helyezzük, ez világosan elénk tárja Isten valóságos jellemét, és úgy mutatja be a törvényt, mint ami szent, igaz és jó, amit igazán megértve valóban gyönyörűségesnek látunk.

Ha szolgáló testvéreink Krisztusi lelkülettel, egymás iránti tisztelettel és keresztény udvariassággal fordultak volna közösen a Bibliához, az Úr lett volna a tanítójuk. Az Úr azonban nem tud hatással lenni olyan emberekre, akik felett Sátánnak oly nagy hatalma van. Az ilyenek előtt sötétnek és homályosnak tűnik minden, ami nincs összhangban saját emberi gondolataikkal. ...

Ellen White aggódása sokak lelkülete miatt. – Mivel nyilvánvaló bizonyítékait láttam annak, hogy sokan híjával vannak a Krisztus lelkületének, az összejövetelen azt tartottam feladatomnak, hogy a testvérek elé tárjam Jézust és szeretetét. Elmémben béke honolt, Isten dolgain időztem, és szomorúan láttam, hogy lelkész testvéreim tapasztalatát egy más lélek hatotta át, mely kovász módjára terjedt a gyűlésen. Tudtam, hogy nagyfokú vakság nehezedik sokakra, s ezért nem tudják felismerni a Szentlélek munkáját és a valódi keresztény tapasztalat hollétét. Fájdalmas volt arra gondolni, hogy ezek az emberek őrködnek Isten nyája felett. Az igaz hit hiánya leeresztett kezekben nyilvánult meg, mert nem emelkedtek őszinte imára.

Némelyek nem érezték szükségét az imának. Saját ítélőképességüket elégségesnek érezték, és nem vették észre, hogy döntéseikben a minden jó ellensége irányította őket. Lefegyverezett harcosokhoz voltak hasonlók. Csodálkozhatunk-e hát, hogy a beszélgetések élettelenek voltak, az élet vize nem csorgott át az akadályozó csatornákon, és a mennyei világosság nem hatolt át a langymelegség és bűnösség sűrű homályán?

Csak néhány órát tudtam aludni. Gyakran hajnali kettőkor vagy háromkor ébredtem, és a reggeli órákat mindig írással töltöttem, megkönnyítve gondolataimat az elém tárt látomásoktól. Szívem megtelt fájdalommal a szolgáló testvéreink némelyikét uraló lélek miatt, mely másokat is megfertőzött. Sok volt az elhangzott beszéd.

Az igazság bemutatásának jóváhagyott módszere. – Amikor kijelentettem a testvérek előtt, hogy most hallottam először E. J. Waggoner nézeteit, néhányan nem hittek nekem. Elmondtam, hogy értékes igazságokat hallottam, melyeket teljes szívből elfogadok, hiszen a Szentlélek időről időre már elmémbe írta ezeket a fenséges és dicsőséges igazságokat – Krisztus igazságosságát és az emberiségért hozott teljes értékű áldozatát. Nem ugyanez a tárgy jön elő újra és újra a bizonyságtételekben? Amikor az Úr megbízta a testvéreket ennek az üzenetnek a hirdetésével, elmondhatatlanul hálás voltam Istennek, mert tudtam, hogy az üzenet napjainkra szól.

A harmadik angyal üzenete Isten parancsolatainak és Jézus Krisztus hitének a hirdetése. Isten parancsolatait hirdették is az adventisták, de Jézus Krisztus hitének nem tulajdonítottak hasonló jelentőséget, s így nem adtak lehetőséget arra, hogy a törvény és az evangélium kéz a kézben járjon. Nem találok szavakat ennek a témának a kimerítő kifejezésére.

Jézus hitéről sokat beszélnek, de nem értik annak mibenlétét. Mit jelent Jézus hite a harmadik angyal üzenetének fényében? Jézus bűneink hordozójává vált, hogy bűnbocsátó Megváltónk lehessen. Úgy bántak vele, ahogyan mi érdemeltük volna. Eljött világunkba, és magára vette bűneinket, hogy magunkra vehessük igazságosságát. A Krisztus képességében való hit a teljes, mindenre kiterjedő megmentésünkre – ez jelenti a Jézus hitét.

Az izraeliták egyetlen biztonságát az ajtófélfára kent vér jelentette. Isten azt mondta: „Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba” (2Móz 12:23). Minden más eszköz alkalmatlan lett volna biztonságot nyújtani. Kizárólag az ajtófélfára kent vér akadályozta meg a halál angyalának betérését. A bűnös egyedül Jézus Krisztus vérében lelhet szabadulást, mely vér megtisztít bennünket minden bűntől. A művelt embernek óriási ismeretanyag lehet fejében, teológiai magyarázkodásokba bocsátkozhat, ismeretével kivívhatja az emberek tiszteletét és elismerését, de ha nem rendelkezik a megfeszített Krisztus megmentő ismeretével, és nem ragadja meg hit által Krisztus igazságosságát – elveszettnek mondható. Krisztus „...megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ézs 53:5). A Jézus Krisztus vére által történő megváltásunk lesz egyedüli reménységünk a földön, majd énekünk az örökkévalóságon át.

Előítélet és hamis vádaskodás. – Amikor világosan számot adtam hitemről, sokan nem értettek meg, és azt mondogatták egymás között, hogy megváltoztam, és fiam William C. White és A. T. Jones testvér hatása alatt állok. Ezek a kijelentések természetesen jelentős befolyással bírnak azok szájából, akik évek óta ismernek engem, akik a harmadik angyal üzenetén nőttek fel, és népünk tiszteletét és bizalmát élvezik.

Megjegyzések és bírálgatás tárgyává lettem, de testvéreink közül senki nem jött oda hozzám, hogy megkérdezzen a dolgok állása felől. Megkíséreltük összegyűjteni szolgáló testvéreinket egy üres szobában, hogy együttesen tárjuk imára szívünket, de csak kétszer vagy háromszor jártunk sikerrel. Inkább saját szobáikba tértek, és magukban beszélgettek és imádkoztak. Nem láttunk semmilyen lehetőséget a szilárd és eltökélt előítélet, a velem és fiammal, valamint Waggoner és Jones testvérekkel kapcsolatos félreértések eloszlatására.

Tettem még egy kísérletet. Aznap reggel, egy korai órában levelet írtam a testvéreknek, hogy szavaimat ne forgathassák ki. Meglehetősen sok felelős vezető volt jelen, de én mélyen bántam, hogy nem jöttek el még többen a tanácskozásra, mert tudtam, hogy a jelenlévők közül némelyek látásmódja változni fog, és ez sok más testvér esetében így lett volna, ha meghallgatják mondanivalómat. Ők azonban nem ismerték meg magyarázataimat, melyek az „Így szól az Úr” elvére épültek.

Ilyen kérdéseket kaptam: „White testvérnő, véleményed szerint az Úr valami új és nagyobb világosságot tartogat népe számára?” Válaszom így szólt: „Minden bizonnyal, és ezt nemcsak gondolom, de tudomásom is van róla. Tudom, hogy értékes világosság tárulhat elénk, ha azok között leszünk, akik megállnak majd Isten felkészülésének napján.

Ellen White nyitott lelkületű tanulmányozásra késztet. – Feltették azt a kérdést is, hogy véleményem szerint nem kellett volna-e ejteni a kérdést, miután Waggoner testvér kifejtette véleményét a Galáciabeliekhez írt levél törvényfogalma kapcsán. „Semmiképpen.  A kérdés mindkét oldalát tisztázni akarjuk” – hangzott válaszom. De megjegyeztem, hogy az ülésen megnyilvánuló lelkület indokolatlan volt. Helyes és Krisztusi lelkületért folyamodtam, mint amilyet Waggoner testvér tanúsított beszédei során. Ehhez a témához nem szabad vitatkozó lelkülettel közelíteni. Azért kértem a testvérektől a Krisztusi lelkületet, hogy ne legyenek ellenségesek a más véleményen lévő testvéreikkel szemben. Ahogyan Waggoner testvér keresztény úriemberként viselte magát, nekik is azt kell tenniük, érveiket egyenes módon közölve a többiekkel...

A kérdés a Galáciabeliekhez írt levél törvényértelmezése kapcsán nem életbevágó. – Többször elhangzott a megjegyzés, hogy ha a Galáciabeliekhez írt levélre vonatkozó törvényfogalmunk nem helyes, akkor nem rendelkezünk a harmadik angyal üzenetével, álláspontunk elévül, hitünk megsemmisül.”

A válaszom így szólt: „Testvérek! Lássátok, miről is beszéltem nektek! Ez a kijelentés nem igaz. Túloz és nagyít. Ha a tárgyról beszélve ez a kérdés újra felmerül, kötelességemnek fogom érezni minden jelenlévő elé tárni – akár meghallgatják, akár nem –, hogy ez a kijelentés nem igaz. A kérdés nem életbevágó, ezért azt nem is szabad úgy kezelnünk. A tárgy nagyszerű jelentősége és fensége el lett túlozva, ezért – félreértés és helytelen elgondolások miatt – az ülésszakon olyan keresztényietlen lelkületet láttunk eluralkodni, amelynek soha nem szabadna megnyilvánulnia testvérek között. Farizeusi lelkület férkőzött közénk, mely ellen mindenkor fel fogom emelni szavam.” ...

A bölcs megkülönböztető képesség és mérlegelés hatalmas hiányát tapasztaltam. Az ilyen dolgok veszedelmességét gyakran elém tárta az Úr. A véleménykülönbség hívők és hitetlenek előtt egyaránt nyilvánvaló volt. Ezek a dolgok olyan mély benyomást tettek rám, hogy úgy éreztem, a testvérek nagy változáson mentek keresztül. Európai tartózkodásom idején az Úr képekben előre megmutatta ezt az ügyet, de a magyarázatot csak később kaptam meg. Nem maradtam sötétségben gyülekezeteink és szolgáló testvéreink állapotát illetően...

Szobámba visszatérve azon tűnődtem, hogy mi lenne a legjobb, amit tehetnék. Aznap éjjel több órát imádkozással töltöttem a Galáciabeliekhez írt levél törvényfogalmával kapcsolatban. A kérdés csak egy a sok közül. Bármelyik válasz állja meg a helyét az „Így szól az Úr” mérlegén, arra mondok áment teljes lélekkel. A testvéreken eluralkodó lelkület azonban nem volt azonos Jézus lelkületével. Egészen másként viselkedtek egymás irányában, mint ahogyan kellett volna, és ez aggodalommal töltötte meg lelkemet.

A másnap reggeli lelkészi összejövetelen közöltem a testvérekkel néhány világos kijelentést, melyeket nem mertem magamba fojtani. A só elveszítette ízét, a nemes arany homályossá vált. Lelki sötétség nehezedett a népre, és sokan bizonyságát adták annak, hogy alulról jövő hatalom irányítása alatt állnak, mert az eredmény éppen olyan volt, mintha kivonták volna magukat a Szentlélek megvilágosító vezetése alól.

Vajon milyen szavakat jegyzett fel történelmünkről az angyal?! A kovász elvégezte hathatós munkáját, és majdnem megkelesztette a teljes egészet. Tudtam, hogy intő és figyelmeztető üzenetet kell a testvérek elé tárnom. Ezeknek a továbbadása sokkal nagyobb fájdalmat jelentett nekem, mint azoknak, akikhez szóltak. Krisztus kegyelméből megtapasztaltam az Isteni hatalom kényszerítő erejét arra, hogy az Úr nevében szolgáló testvéreim elé álljak. Imádkoztam és reméltem, hogy az Úr meg fogja nyitni a vak szemeket. Erőt kaptam Istentől a beszéd elmondására, melyet titkárnőm gyorsírással le is jegyzett (24. Kézirat, 1888).

Minneapolis mint a próba eszköze. – Az Úr megpróbálta a nagy világossággal rendelkező népét, hogy vajon aszerint járnak-e, vagy a kísértések súlya alatt elfordulnak attól. Kevesen ismerik meg a bennük lakozó lelket mindaddig, amíg a körülmények alakulása meg nem próbálja az ember mozgatórúgóit. Sokak felett a természetes szív uralkodik, de ők mégsem gondolják, hogy büszkeséget és előítéletet dédelgetnek magukban, és a világosság és igazság ellen szólnak és cselekednek. Isten műve vezető testvéreinek olyan szorosan kellett volna a világosság Forrásához kapcsolódniuk, hogy ne nevezhessék a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak...

A hit általi megigazulás nem csorbítja meg a törvényt. – A törvényt soha nem semmisítjük meg vagy fosztjuk meg méltóságától akkor, amikor Krisztust emeljük magasba mint az erő egyedüli forrását, és bemutatjuk páratlan szeretetét az emberi bűnök büntetésének kiegyenlítésében, valamint az embernek tulajdonított igazságosságát. Sőt, ilyenkor a törvény olyan helyre kerül, ahol az azt megillető fény világíthatja és ragyoghatja körül. Ez egyedül a Kálvária keresztjéről származó világosság fényében lehetséges. A törvénynek egyedül a megfeszített és feltámadt Üdvözítőtől származó világosság fényében van csorbítatlan szerepe és helye a megváltási tervben. Ez csak lelkileg érthető meg. Krisztus nekünk tulajdonított igazságossága tüzes hitet, reményt és örömet gyújt az Őt szemlélő szívében. Ebben az örömben egyedül azok részesülhetnek, akik szeretik és megtartják Jézus szavait, melyek az Isten szavai.

Ha a testvéreim a világosságban jártak volna, akkor az Úrtól nyert üzenetet nyitott szívvel fogadták volna. Amikor megláttam, hogy testvéreim, akikkel összhangban kívántam haladni, beengedték szívükbe a hitetlenségeket és az előítéletet, legjobbnak véltem magukra hagyni őket. Az első héten el akartam hagyni Minneapolist...

Elmélkedni és imádkozni akartam, hogy megtudjam, milyen módon mutassuk be az embereknek a bűn és az engesztelés bibliai igazságát. Nagy szükségük volt az ilyen jellegű tanításra, hogy másoknak is továbbadhassák a világosságot, és részesülhessenek abban az áldott kiváltságban, hogy Isten munkatársai legyenek a nyáj juhainak begyűjtésében. Istentől nyert erőre van szükségünk ahhoz, hogy a jeges szívek, a törvényes vallás hívei, megláthassák a számukra készített jobb dolgokat: Krisztust és igazságát. Életadó üzenetre van szükség, hogy életet önthessen a száraz csontokba (24. Kézirat, 1888).

(egy családtagnak címezve, 1888. november 4.)

Vége az összejövetelnek [minneapolisi Generál Konferencia]. Múlt szombaton tartottam az utolsó beszédemet. Ekkor volt először érezhető az egybegyűltek lelki irányultsága. Noha a gyülekezeti terem teljesen tele volt, előrehívtam az embereket imádságra. Elég sokan előre jöttek. Az Úr imádkozó lelkületet árasztott rám, és áldása megnyugodott rajtam. Ma reggel nem mentem el az összejövetelre. Willie számára igen fáradságos volt az ülésszak, én pedig minden ponton arra figyeltem, nehogy valami olyan döntést vezessenek elő és szavazzanak meg, mely romboló hatással lenne jövőbeni tevékenységünkre.

Majdnem húsz alkalommal beszéltem, mindig felszabadultan. Hisszük, hogy ez az ülésszak sok jót eredményez majd. Nem ismerjük a jövőt, de tudjuk, hogy Jézus a kormánykeréknél áll, és nem fogunk hajótörést szenvedni. Jó bátorságot és hitet tanúsítottam a legkeményebb és legérthetetlenebb huzakodás ellenére is, mely valaha is megnyilvánult népünk körében. Nem tudnám írásban elmondani a történteket, hacsak nem igen-igen hosszasan írnék róla. Így jobb bele sem kezdenem.

Olsen testvér lesz a Generál Konferencia elnöke, helyettese pedig Dan Jones testvér Kansasból. Haskell testvér fogja helyettesíteni Olsen testvért, amíg haza nem érkezik Európából.36 Nem tudom megmondani, mit hoz a jövő, de mintegy négy hétig Battle Creekben maradunk, hogy kiadjunk egy bizonyságtételt, melynek késedelem nélkül meg kell jelennie. Ekkor majd meglátjuk, hogyan alakul a helyzet a mű nagy központjában. Eltökéltük, hogy Isten félelmében minden tőlünk telhetőt megteszünk népünk megsegítéséért ebben a vészhelyzetben.

Egy beteg ember elméje uralta a Generál Konferencia Bizottságát, a prédikátorok pedig Butler vén árnyékai és visszhangjai voltak, ameddig az a mű egészségét és javát szolgálta. Irigység, gonosz gyanúsítgatás és féltékenység végezték kelesztő munkájukat, amíg szinte a teljes egész is megkelt...

Ma, vasárnap, nem vettem részt az összejöveteleken, de elég sok látogatást kellett tennem. Hálás vagyok Istennek az erőért, szabadságért és Lelkének hatalmáért a bizonyságtételek megosztása során, noha az még annyira sem indított meg sokakat, mint bármely más előző időszakban. Bizonyos fokig Sátánnak sikerült hátráltatnia munkámat, de reszketek arra a gondolatra, hogy mi történt volna az ülésszakon, ha nem vagyunk jelen. Isten valamilyen úton elfojtotta volna az összejövetelre hozott lelkületet. A legkevésbé sem csüggedünk el. Bízunk az Úrban, Izrael Istenében. Az igazság győzedelmeskedni fog, és mi is győzedelmeskedni akarunk vele együtt.

Gondolunk mindnyájatokra, és örömmel lennénk köztetek, de nem engedhetünk kívánságainknak. Az Úr a Vezetőnk, vezesse Ő utunkat, mi pedig kövessük Őt mindenhová (82. Levél, 1888).

[Ellen White húsz alkalommal beszélt Minneapolisban, de egyszer sem fejtette ki a hit általi megigazulás tárgyát, mert elő akarta készíteni a hallgatókat a bibliai igazság befogadására.]

Most azt szeretnénk bemutatni, hogyan növekedhettek a keresztényi élet terén. Sokszor hallunk ehhez hasonló mentegetőzést: „nem vagyok képes ennek vagy annak megfelelni.”

Mire gondoltok tulajdonképpen? Talán tökéletlen volt a Kálvárián hozott áldozat az elbukott emberiségért, s ezért nem nyerhetünk elegendő kegyelmet és erőt ahhoz, hogy ne saját, természetes hajlamaink és gyengeségeink szerint járjunk? Talán nem teljes értékű Megváltót kaptunk?

Vagy szemrehányást akartok tenni Istennek? Azt mondjátok, hogy Ádám bűnéhez nincs közötök, ő volt a vétkes, és ti nem vagytok felelősek bukásáért? Itt vannak ezek a természetes hajlamok bennem, és nem tehetek róla, ha ezek szerint cselekszem. Ki tehet hát róla? Isten?

Miért engedte Isten, hogy Sátán uralma alá vonja az emberi természetet? – Vádak ezek a Menny Istene ellen, aki – ha úgy akarjátok – meg fogja adni a lehetőséget, hogy végül felhozzátok vádjaitokat ellene. Azonban Ő is felhozza ellenetek szóló vádjait, amikor megjelentek ítélőszéke előtt (8. Kézirat, 1888. október 20. szombat).

Ha Isten megváltoztathatta volna törvényét, és az elbukott ember állapotához igazította volna azt, akkor Krisztusnak nem kellett volna eljönnie világunkba. A törvény változhatatlansága miatt Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy haljon meg a bukott emberiségért. De vajon a Megváltó azért vette magára az emberek bűnét, és azért tulajdonította nekik igazságát, hogy azok továbbra is megrontsák  nem volt lehetősége saját ereje által megtartani a törvényt. Krisztus eljött, hogy erőt adjon az embernek a törvény rendeléseinek való engedelmességre. A törvényszegése felett bánkódó bűnös Istenhez jöhet, így szólván: „Ó Atyám! Kérlek bocsáss meg nekem a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeiért.” Isten elfogad mindenkit, aki Jézus nevében hozzá jön (16. Kézirat, 1888. október 21.).

Amikor mindent megteszünk. – Hála Istennek, még nem túl késő helyrehozni a hibákat. Krisztus lelkünkbe tekint, és amikor azt látja, hogy hittel hordozzuk terhünket, tökéletes szentsége engesztelést szerez hibáinkra. Amikor minden tőlünk telhetőt megteszünk, Krisztus válik a mi igazságunkká. Az Isten által küldött világosság minden sugarára szükség van ahhoz, hogy a világ világossága lehessünk (22. Levél, 1889).

[1889.] Január 11-én különleges összejövetelek kezdődtek el Dél-Lancasterben. Örömmel láttuk, hogy a gyülekezet megtelt tanulni vágyó lelkekkel.38 ... Küldöttek voltak jelen Maine, Connecticut, Massachusetts és más államokból. Felismertük, hogy olyan helyreigazító munkát kell végeznünk, amelyet Isten segítsége nélkül a legjobb törekvésekkel sem érhetünk el. Szívünk elmerült az Istenhez intézett odaadó könyörgésekben. Tőle kértünk segítséget...

Aggódtunk az igazság üzenetének közvetítőiért, nehogy a hallgatók bezárják szívüket az Istentől küldött mennyei világosság bizonyos sugarai előtt. Jézus örvendezett, amikor követői elfogadták az igazság üzeneteit...

Szombat délután sok szív megindult, és sok lélek táplálkozott a mennyből alászálló kenyérből. A prédikáció után csodálatos beszélgetéseink voltak. Az Úr nagyon közel volt hozzánk, és lelkeket győzött meg kegyelme és szeretete iránt való nagy szükségükről. Fontosnak tartottuk, hogy Krisztust mint Megváltót mutassuk be, aki nincs messze, csupán karnyújtásnyira van tőlünk. Amikor a Szentlélek megindítja az emberi szíveket, annak gyümölcse megláttatik a bűnvallomásban és a hibák helyreállításában. Az összejövetelek során mindvégig, ahogy az emberek közelebb akartak jönni Istenhez, megtéréshez illő gyümölcsöket teremtek, mert megvallották egymásnak az egymás ellen elkövetett cselekedeteket és kiejtett szavakat...

Még a prédikátorok közül is sokan voltak, akik olyan fényben látták meg a Jézusban való igazságot, ahogyan azelőtt sohasem. Bűnbocsátó Megváltóként tekintettek Krisztusra, az igazságra pedig mint a lélek megszentelőjére. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.”...

Sokan torz elméleteket vallanak. – Sokan úgy érzik, hogy mielőtt Krisztushoz jönnek szabadulásért, nagy munkát kell elvégezniük. Úgy gondolják, hogy Jézus majd a legutolsó küzdelmük során lép életükbe, és megsegíti őket élethosszig tartó munkájuk befejezésében. Nehezen akarják megérteni, hogy Krisztusban teljes Megváltónk van, aki képes üdvözíteni mindazokat, akik Istenhez jönnek általa. Szem elől tévesztik a tényt, hogy Krisztus maga az „...út, az igazság és az élet”. Amikor személy szerint megnyugszunk Krisztusban, amikor a hit teljes bizonyosságával bízunk vérének erejében a bűnök lemosásához, akkor békés hittel elfogadjuk, hogy Isten képes véghezvinni mindazt, amit megígért. ...

Az üzenet hirdetése. – Amikor testvéreink megnyitották szívüket a világosság befogadására, nagyobb tudáshoz jutottak a hit mibenlétéről. Az Úr nagyon szeretetteljes volt hozzánk, és készséggel erősítette meg népét. Az ülésszak egy héttel tovább tartott a tervezettnél. Az iskolát bezárták, és mindenki odaszentelődött lélekkel kereste az Urat. Jones testvér eljött Bostonból, hogy komoly munkát végezzen a népért. Kétszer, de gyakran háromszor is beszélt naponta. Isten nyája léleképítő eledelben részesült. Nem más, mint az Úr népéhez intézett üzenete hangzott. Az összejövetelek kora reggeltől késő estig tartottak, és az eredmény kiemelkedő volt.

Diákok és tanárok egyaránt osztoztak Isten bőséges áldásaiban. A Szentlélek késztető ereje majdnem minden szívben megnyilvánult. A résztvevők általános bizonyságtétele az volt, hogy olyan tapasztalatot szereztek, melyről azelőtt semmit nem tudtak. Bizonyságot tettek abbéli örömükről, hogy Krisztus megbocsátotta bűneiket. Szívük megtelt hálaadással és Isten dicséretével. Édes béke költözött lelkükbe. Mindenkihez szeretettel fordultak, és meg tudtak nyugodni Isten szeretetében.

Soha nem láttam még ilyen alaposan végbemenő megújulást, mely mégis oly mentes volt az indokolatlan izgalmaktól.

Sokan bizonyságot tettek, hogy a szívhez szóló igazságok elhangzása közben a törvény fényében meggyőződtek bűnösségükről. Addig saját igazságukban bíztak, de azt most szennyes ruhához látták hasonlónak a Krisztus igazságához képest, mely Isten szemében az egyedüli elfogadható.

Noha nem voltak nyílt törvényszegők, szívük állapotát most tisztátalannak és romlottnak tartották. Előzőleg más Istenekkel töltötték be mennyei Atyjuk helyét. Küzdöttek azért, hogy távol tartsák a bűnt önmaguktól, de saját erejükben bíztak. Menjünk Jézushoz úgy, ahogyan vagyunk! Valljuk meg bűneinket és vessük gyámoltalan lelkünket együtt érző Megváltónkra (The Review and Herald, 1889. március 5.)!

Felkérésre tartottam egy kis beszédet a lelkészeknek a sátorban.39 Szót ejtettünk arról, milyen terveket készíthetnénk az emberek tanítására az otthon vallásával kapcsolatosan.

Sokan látszólag mit sem tudnak a hit mibenlétéről. Sötétségről és csüggedésről panaszkodnak. Feltettem nekik a kérdést: „Jézus felé fordítjátok-e arcotokat? Feltekintetek-e rá, az Igazságosság Napjára? Világosan a gyülekezetek elé kell tárnotok a Krisztus igazságosságába vetett hit és az arra való teljes támaszkodás kérdését. Beszédeitekben és imáitokban olyan keveset időztetek Krisztus páratlan szeretetén és értünk hozott nagy áldozatán, hogy Sátán majdnem teljesen elfedte a Jézus Krisztussal kapcsolatos nélkülözhetetlen nézeteinket. Kevésbé kellene bíznunk az emberektől nyerhető lelki segítségben, és sokkal inkább kellene közelednünk Jézus Krisztushoz mint Megváltónkhoz. Beszéljünk határozottan Jézus Krisztus mennyei vonásairól! Beszéljünk szeretetéről, énekeljünk kegyelméről, tartsuk Őt személyes Megváltónknak! Így lehetünk egyek Krisztussal. Azt szeretjük, amit Krisztus szeretett, és gyűlöljük a bűnt, amit Krisztus is gyűlölt. Beszéljünk és elmélkedjünk ezekről a dolgokról!”

A lelkészekhez szólok. Vezessétek az embereket lépésről lépésre! Beszéljetek nekik Krisztus hatalmáról mindaddig, amíg élő hittel meg nem látják a valódi Jézust, a bűnbocsátó Megváltót, aki megbocsáthatja minden vétkeinket. Szemlélés által válunk hasonlóvá hozzá. Ez jelenvaló igazság. A törvényről már beszéltünk, és azzal kapcsolatban minden igaz, de Krisztust mint bűnbocsátó Megváltót csak alkalomszerűen mutattuk fel.

Az emberek előtt kell tartanunk a bűnbocsátó Megváltót, és valós helyén kell bemutatnunk Őt – mint aki eljött, hogy halálával dicsőségessé és naggyá tegye Isten törvényét, és hogy megigazítsa a bűnöst, akinek teljesen a megfeszített és feltámadt Üdvözítő vérének érdemeire kell támaszkodnia. Ezt nem hirdetjük elég világosan.

A harmadik angyal lélekmentő üzenetét a világ elé kell tárni. Isten parancsolatai és a Jézus hite egyaránt fontos, igen-igen fontos, ezért a kettőt azonos erővel és hatalommal kell hirdetni. Az üzenet első részéről sok szó esett, a másodikról viszont kevés. Jézus hitét nem értik az emberek. Beszéljünk erről, éljünk és imádkozzunk ennek megfelelően, és tanítsuk arra az embereket, hogy vigyék be otthoni életükbe az üzenetnek ezt a részét. „Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5).

Krisztusról szóló prédikációkra van szükség. – Teljes prédikációk hangzottak el a múltban szárazon és Krisztus nélkül, amelyekben Jézusnak még a neve is alig került megemlítésre. Az igehirdető szíve nem enyhül és olvad meg Jézus szeretetétől. Száraz elméletekről beszél, melyekkel nem tesz mély benyomást a hallgatóságra. Isteni kenet nélkül hogyan is indíthatná meg az emberek szívét? Megtérésre van szükségünk! Igen, a lelkészeknek! Az emberek előtt fel kell mutatni Jézust. Intézzük hozzájuk a meghívást: „Tekints fel és élj!”

Miért olyan néma az ajkunk Krisztus igazságosságával és a világ iránti szeretetével kapcsolatban? Miért nem adjuk meg az embereknek azt, ami megelevenítheti és új életre keltheti őket? Pál apostol telve van csodálkozással és elragadtatással, amikor kijelenti: „És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1Tim 3:16).

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:5-11).

„Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol 1:14-17).

Ez az a nagy mennyei tárgykör, mely nagyban kimaradt a prédikációkból, mert az emberi elme nem ismerte fel Krisztus jelentőségét. Sátán érte el, hogy ez így legyen, hogy Krisztus ne legyen az elmélkedés és csodálat tárgya. Ennek a hatalmas és nélkülözhetetlen névnek kellene hangoznia minden szájról.

„Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott tirátok nézve, hogy betöltsem az Isten ígéjét, Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szenteinek, Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége: Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban; Amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik” (Kol 1:25-29).

Ez lenne Krisztus prédikátorainak munkája. Ennek a munkának az elhanyagolása miatt, amiért Krisztust, az Ő jellemét, szavait és tetteit nem mutatták be az emberek előtt, a gyülekezetek vallási állapota tanítóik ellen beszél. A gyülekezetek haldoklanak, mert oly keveset mutatnak be nekik Krisztusból. Nincs lelki életük és lelki látásmódjuk.

Az emberek félelme a hit általi megigazulás üzenetétől. – A nép tanítói maguk sem rendelkeznek élő, tapasztalati ismerettel erejük és támaszuk forrása felől. És amikor az Úr elhív és felövez embereket a napjainkra szóló üzenettel – mely nem új világosság, hanem ugyanaz, amit Pál és maga Krisztus is tanított –, akkor az számukra idegen tanítás. Figyelmeztetni kezdik a népet, mely haldoklik a Krisztus bemutatásából származó erő hiánya miatt, és így szólnak: „Ne kapkodjatok! Jobb várni és nem lelkesedni ezért a dologért, amíg több ismeretet nem szereztek róla.” A lelkészek pedig folytatják száraz elméleteik hirdetését, miközben a népnek friss mannára volna szüksége.

Krisztus jelleme végtelenül tökéletes jellem, ezért Őt a magasba kell emelni, hogy kiemelkedő látványosság lehessen, mert Krisztus mindazok ereje, hatalma, igazsága és szentsége, akik hisznek őbenne. A farizeusi lelkületű emberek azt gondolják, hogy ha a jó öreg elméletekkel tartanak, és távol tartják magukat Isten – népéhez küldött – üzenetétől, akkor jó és biztonságos helyzetben maradnak. Így vélekedtek a hajdani farizeusok is, akiknek példája el kellene szólítsa a lelkészeket az önelégült alapzatról.

Hirdessük az evangélium megindító tárgyait! – Szükségünk van egy olyan erőre, mely igyekezetre és odaadó hitre serkent. Ekkor, a Szentlélekkel megkeresztelten Krisztus, a dicsőség reménysége kiformálódik bennünk, és úgy fogjuk bemutatni Krisztust, mint hitünk és szeretetünk Isteni tárgyát. Krisztusról fogunk beszélni, hozzá és róla fogunk imádkozni. Dicsérni fogjuk szent nevét. A nép elé tárjuk csodáit, önmegtagadó, önfeláldozó életét, szenvedéseit, megfeszítését, feltámadását és dicsőséges mennybemenetelét. Ezek az evangélium megindító tárgyai, amelyek szeretetet és izzó tüzet ébresztenek a szívben. Ezek a bölcsesség és ismeret kincsei. Kimeríthetetlen kútfő. Minél jobban keresitek ezt a tapasztalatot, életetek annál értékesebbé válik.

Élő víz meríthető a kútfőből, és annak hozama soha nem apad el. Az evangélium prédikátorai erős emberekké válnának, ha mindig maguk elé állítanák az Urat, és idejüket csodálatraméltó jellemének tanulmányozására szentelnék. Ha ezt tennék, nem lenne hitehagyás, és senki nem különülne el a konferenciától, mert annak tagjai bűnös gyakorlataik által megbecstelenítették Isten művét, és nyílt szégyent hoztak Jézus nevére. Az evangélium hirdetőinek arra kell használni erőiket, hogy a hívő gyülekezeteket megtanítsák hit által elfogadni Krisztust személyes Megváltójukként, hogy bevigyék Őt mint példaképüket mindennapi életükbe, hogy Jézusról tanuljanak, Jézusban higgyenek és Jézust magasztalják fel. A lelkész maga is időzzön el Jézus jellemén. Elmélkedjen az igazságról és a megváltás titkairól, különösképpen Krisztusnak a napjainkra vonatkozó közbenjárói szolgálatáról.

Beszéljünk többet a testtélételről és az engesztelésről! – Ha mindannyiunk számára Krisztus a minden mindenekben, akkor miért nem beszélünk többet a gyülekezetekben testtélételéről és engesztelő áldozatáról? A szíveket és ajkakat miért nem foglalja le a Megváltó dicsérete? Az örökkévalóság végtelen korszakain át is ez lesz a megváltottak foglalatossága.

Élő kapcsolatra van szükségünk Istennel ahhoz, hogy Jézusról taníthassunk. Csak így tudunk élő és személyes tapasztalattal beszámolni arról, hogy mit jelent számunkra Krisztus a gyakorlatban és hit által. Befogadtuk Krisztust és Isteni komolysággal számolhatunk be a bennünk lakozó erőről. Az embereknek közel kell kerülniük Jézushoz, ezért ki kell hangsúlyoznunk szabadító erejét.

Az őszinte tanulók Krisztus lábainál ülve felfedezik a Megváltó által kijelentett csodálatos igazságokat. Felismerik és értékelik azok jelentőségét. Miközben alázatossá és taníthatóvá válnak, értelmük egyre inkább megnyílik a törvény nagyszerű igazságainak a felfedezésére, mert azokat Krisztus tiszta és világos módon mutatja be.

A Jézus Krisztus által elnyerhető kegyelem és üdvösség tanítása titok marad sok olyan ember számára, akiknek neve bekerül a gyülekezeti könyv lapjaiba. Ha Krisztus itt volna földünkön, és beszédet intézne népéhez, megfeddené őket lassú felfogásuk miatt. Így szólna a lassú és értetlen testvérekhez: „Olyan igazságokat helyeztem a birtokotokba, melyek üdvösségetekkel kapcsolatosak, de ti nem is sejtitek azok értékét.”

Bárcsak el lehetne mondani a gyülekezetek lelkészeiről: „Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat” (Lk 24:45). Isten félelmében mondom el nektek, hogy a megváltási tervvel kapcsolatos igazságokat napjainkig alig értették meg népünk tagjai. Az igazság folyamatosan kitárul, kiszélesedik és növekszik, mert mint Szerzője, Isteni eredetű.

Hogyan tanított Jézus? – Jézus nem adott teljes magyarázatot és nem tartott folyamatos prédikációkat a hitelvekről, hanem gyakran rövid mondatokban beszélt, mint aki a tanítások mennyei magvait szórja gyöngyökhöz hasonlóan, amelyeket a leleményes munkásnak össze kell gyűjtenie. Bármerre tanított, a hit és kegyelem tanaira fordította az emberek figyelmét. Ó, lelkészek! Miért nem adtok a gyülekezeteknek olyan eledelt, amely lelki egészséget és életerőt hoz életükbe? Ez gazdag tapasztalathoz vezetne az Isten Igéjének való gyakorlati engedelmesség terén. Miért nem erősítik meg a lelkipásztorok a halófélben lévőket?

Amikor Krisztus készülődött a tanítványoktól való búcsúvételre, a legnagyobb vigaszt kívánta nekik nyújtani. Megígérte nekik a Szentlelket, a Vigasztalót, aki egybekapcsolja erejét az emberi törekvéssel. Melyik ígéret teljesedett be legkevésbé, és melyik ígéretet tapasztalta meg a gyülekezet legkevésbé, ha nem a Szentlélek ígéretét? Lelki kiszáradás a biztos következménye annak, amikor az emberek elvetik ezt az áldást, mely az összes többi áldást is magával vonná. Ez hoz szégyent a prédikátorra. A gyülekezet ébredjen fel, és ne elégedjen meg többé soványka harmattal!

Szükségünk van a Szentlélekre. – Miért nem élnek a gyülekezeti tagok kiváltságaikkal? Nem értik meg a Szentlélek személyre szóló befolyásának szükségességét. A gyülekezet Máriához hasonlóan mondhatja: „És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt” (Jn 20:13).

A jelenvaló igazság lelkészei fontosnak tartják a Szentlélek befolyását a bűnről való meggyőződés és a lélek megtérése kapcsán, és ezt igyekeznek is beépíteni beszédeikbe, de nem érzik eléggé a jelentőségét annak, hogy erről a befolyásról mély és gyakorlati ismeretet szerezzenek. Mivel az igazság Isteni befolyásának a kegyelme és hatalma gyéren mutatkozik meg szívükben, ez megakadályozza őket a lelki dolgok felismerésében, és abban, hogy a gyülekezet elé tárják ennek szükségességét. A vallási növekedés törpéiként sántikálnak tovább, mert szolgálatukat a törvényes vallás hatja át. Isten kegyelme erejének nem érzik élő, alapvető és mindenkori szükségét.

Bárcsak mindenki megértené ezt, és befogadná az Istentől küldött üzenetet! Szolgáit Isten felemelte a jelenvaló igazsághoz, melyet – mivel magában foglalja a kereszt hordozását – szem elől tévesztettek és eltemettek a formalitás szemétje alá. Ezt a világosságot meg kell menteni, és vissza kell hozni a jelenvaló igazság keretei közé! Rendeléseit hangoztatni kell, és meg kell neki adni a harmadik angyali üzenetben kiérdemelt helyét!

Krisztus sok-sok lelkésze szenteljen böjtöt, tartson komoly összejöveteleket, és keresse Istent, amíg megtalálható! Szólítsátok meg az Urat, amíg a Kálvária keresztjének lábánál feküdtök! Vessetek ki magatokból minden büszkeséget, és mint a gyülekezet képviseleti védnökei, sírjatok és kiáltsatok fel az udvar és az oltár között: „Tartsd meg a néped, Urunk, és ne tedd ki örökséged a gyalázatnak! Végy el tőlünk bármit, de a Szentlelket ne tartsd vissza népedtől!” Imádkozzatok, ó, imádkozzatok a Szentlélek kitöltéséért (27. Kézirat, 1889)!