Fokozott vágyat érzek arra, hogy ez [az 1901-es Generál Konferencia] olyan összejövetel legyen, melyen Isten elnökölhet. Nagyon fontos, nagyon fontos időben élünk, és nagy munka áll előttünk. Az összejövetel sikere rajtunk egyéneken múlik. Mennyei hellyé tehetjük ezt a helyet az összejövetel idejére. ...

Komoly és fontos döntéseket kell meghozni ezen a konferencián. Isten azt akarja, hogy mindegyikünk rendezze vele kapcsolatát. Azt akarja, hogy sokkal többet imádkozzunk és sokkal kevesebbet beszéljünk. Azt akarja, hogy lelkünk ablakát megnyissuk a menny felé. A menny bejárata  telve van Isten dicsőségének fényével, melyet Isten mindazok szívébe beragyogtat, akik ezen a konferencián rendezett kapcsolatban vannak vele.

Némelyek szerint ezen a konferencián több napot a Szentlélekért való imádságban kellene töltenünk, pünkösdhöz hasonlóan. Szeretném elmondani, hogy a tanácskozások éppannyira  lefolytathatók az Isten szolgálatának részeként, mint az imádság maga.       A megbeszéléseknek éppúgy a Lélek irányítása alatt kell zajlaniuk, mint az imádkozás alkalmainak. Fennáll annak a veszélye, hogy valamiféle érzelmi felinduláson alapuló vallás híveivé válunk. Végezzük dolgunkat ezen az összejövetelen olyan szentségben, hogy a mennyei sereg jóváhagyását adhassa hozzá. Ügyeljünk arra, hogy munkánk gyakorlati részeit is szentségnek tekintsük. Mindenféle itt végzendő tevékenységnek összhangban kell lennie a mennyei elvekkel.

Isten azt akarja, hogy olyan platformra álljatok, ahol rátok lehelheti Szentlelkét, és ahol Krisztus lakozhat a szívetekben. Azt akarja, hogy ennek a konferenciának a kezdetén félretegyetek minden viszálykodást, versengést, széthúzást és panaszkodást. Sokkal többre van szükségünk Krisztusból, és semennyire önmagunkból. A Megváltó azt mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”...

Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol Isten tenni fog valamit népéért. Azt kívánja, hogy népe képviselni tudja Őt, és elkülönüljön a világ minden más népétől. Azt akarja, hogy éljenek lehetőségeikkel, hiszen ezért adta értük életét. Ne okozzatok az Úrnak csalódást (29. Kézirat, 1901)!

Megannyi fogadalmatokat harmadára kell csökkentenetek, és nagy gonddal kell kijelölnötök azokat (21a. Levél, 1888).

Az Úr megmutatta nekem, hogy konferenciáink túl voltak terhelve fogadalmakkal. Ezek tizede sokkal értékesebb lenne, mint ez a nagy szám. Ezekről világos kijelentést tettem, de ti mégis szorgalmaztátok, hogy a fogadalmat hatályba kell léptetni (22. Levél, 1889).