1908. november 12. reggelén, egy csütörtöki napon Ellen White elmshaveni dolgozószobájában végezte munkáját. Itt kereste meg fia, W. C. White, hogy bejelentse, két személy vár rá a nappaliban, és beszélgetni szeretne vele. Ellen White fiával együtt lement az alsó szintre, hogy megismerje Ralph Mackint és feleségét. Jó megjelenésű és látszólag igen őszinte, harmincas éveiben járó pár benyomását keltették. Ellen White hamarosan megtudta, hogy látogatói komolyan kutatták a Bibliát és a Bizonyságtételeket, és azért jöttek Ohioból Kaliforniába, hogy megtudják, vajon a néhány hónapos múltra visszatekintő szokatlan tapasztalatuk az Úrtól való-e?

A Mackin házaspárral való beszélgetést Clarence C. Crisler, Ellen White segédvezetője jegyezte le gyorsírással

– Az összeállítás válogatói.

Mackin testvér és testvérnő azt mondták, hogy a Szentlélek késztetésére utaztak nyugatra abból a célból, hogy megkérdezzék White testvérnőt szokatlan tapasztalataikkal kapcsolatosan. Az imahét idején mintegy három évvel ezelőtt kis gyülekezetükkel (Findlay, Ohio) közösen imádkoztak a Szentlélek kitöltetéséért.

Ralph Mackin: Az az évi imaheti olvasmánynak szinte minden egyes tanulmánya a Szentlélek utáni vágyakozásra buzdított. Kis gyülekezetünkben kijelöltünk három ima- és böjtnapot, és ennek eleget is tettünk. Nem voltunk egyfolytában együtt, de mindannyian a komolyabb munka és a Szentlélekkel való betelés szükségét éreztük. Attól az időtől kezdve tanulmányozni kezdtük a Szentlélek tevékenységét a Bibliából és a Bizonyságtételekből, különösképpen a 7. és 8. kötetekből, a Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok című könyvből, és a Bizonyságtételek lelkészeknek és egyházi dolgozóknak című kiadványból. Ez utóbbit nagyon értékesnek találtuk. Rámutat arra, hogyan bántak Isten elhívott szolgáival a régi időkben stb.

Az Úr azt az üzenetet adta nekem, hogy kövessem az apostolok életét…

Ekkor több igeverset felolvasott, köztük Lukács 24. fejezetének a végét, amely ezekkel a szavakkal zárult:

„Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.”

Nos, én azt tanítom, hogy ez az áldás a megszentelődés áldása, melyet az Úr adományozott tanítványainak. Amíg Istent keressük, mindaddig bűnösök vagyunk, amíg meg nem térünk. Ha viszont megtérünk, a megszentelődés hatalmáért imádkozunk, hogy tiszta és teljes értékű életet élhessünk. Ez persze nem egy pillanat műve. Nem az egyszer szent, mindörökre szent elvről beszélek, mert az nem igaz. Mindazonáltal olyan szilárdan és odaadóan kell felküldenünk könyörgéseinket, hogy elnyerhessük az áldást. Ugyanez a fiziológiai hatás rajtunk is érvényesül. Csak dicsőíteni akarjuk Jézust, és ez olyan szeretetteljessé, gyöngéddé és kedvessé tesz bennünket. De figyeljünk fel arra, hogy a tanítványok nem voltak készen ennek az áldásnak befogadására és a Mesterért végzett munkára. Jézus azt mondta, hogy várjanak, amíg betelnek a felülről való hatalommal. Ekkor felküldtük könyörgésünket Istenhez, és hit által kitartottunk az imában. A Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok „Rostálás” című fejezete nagy bátorításunkra szolgált. Hit által kitartottunk mindaddig, amíg nagy izzadságcseppek jelentek meg homlokunkon. Hittük, hogy a tanítványok hatalma ma a miénk lehet, és ez kitartásra bátorított.

Az Apostolok cselekedetei 2. fejezetében feljegyzett tapasztalat megismétlődése. – Amikor elnyertük a megígért áldást, és felküldtük esedezésünket Istenhez, ugyanabban a tapasztalatban volt részünk, mint amit az Apostolok cselekedetei 2. fejezete is feljegyez. Amikor a megígért erő ránk szállt, a Lélek indítása szerint új nyelveken kezdtünk beszélni.

Amikor Toledoban hirdettük az üzenetet az utcán, egy katolikus lengyel férfi megállt előttünk feleségem beszédjét figyelve. Amint a Szentlélek megnyugodott feleségemen, és olyan nyelveken szólt rajta keresztül, melyeket ő maga nem értett, a lengyel úriember felkiáltott: „Tudom, mit beszél ez a hölgy, mert saját anyanyelvemen számol be egy erre a városra hamarosan lesújtó szerencsétlenségről.”

Idegen nyelvek. – Más esetekben, amikor valaki elnyeri a nyelveken szólás áldását, az Úr megadhatja nekem is ugyanazt a nyelvet, és a Szentlélek késztetése által beszélgetni tudunk azon a nyelven. Hárman vagy négyen is beszélgethetnek így egyszerre, pedig általuk addig nem ismert nyelven szólnak. Az egyik megvárja, míg a másik befejezi mondandóját, és minden tökéletes rendben történik. Ebben a tapasztalatban volt részünk a megígért áldásnak megfelelően...

Ha tévelygünk, őszinte áldozatok vagyunk, de ha mindez az Isten Lelkétől ered, akkor követni akarjuk azt…

Ez a Lélek az Ige kutatására serkent bennünket. Komolyságra szólít, és óvatosságra int étrendünkkel kapcsolatban. Pontosan arra tanít, amiket te is mondtál.

Prófétaság ajándéka. – A Lélek működik feleségemen keresztül, és mi hisszük, hogy ez a prófétaság ajándéka, mely minden lélekre ki fog töltetni. Ez a Lélek kedvességre és tisztaságra indít bennünket, és mi nem értjük, miért, de Isten Igéje azt mondja, hogy ezek a tapasztalatok együtt járnak a Szentlélek áldásának befogadásával...

A tábori összejövetel tapasztalata. – Mielőtt a múlt évi tábori összejövetelre mentünk, feleségem és két másik hölgy (anyám és a konferencia elnökének sógornője) imában keresték az Urat. Nekem dolgom volt a városban. A Szentlélek arra késztette feleségemet, hogy menjen el az összejövetelre, és énekeljen egy éneket, melyre majd ő indítja.

Feleségem sírt, mint egy gyermek, és látszólag alig bírta elviselni, mert az Úr megmutatta neki népünk valódi állapotát – hogy a csapások ideje hamarosan elérkezik, de a nép még nincs készen. Még nem folytak előkészületek az összejövetelre. Ekkor a Szentlélek megnyugodott rajta, az összejövetel színhelyére lépett, majd (...feleségére nézett) elmondhatod mit énekeltél.

Mrs. Mackin: Az Úr helyezte rám ezt a terhet, melyet nem bírtam elviselni. Annyira el akartam mondani, és annyira el akartam énekelni azt az éneket. Nem tudtam megszabadulni tőle, amíg el nem mondom. Megkértem Edwards testvérnőt, hogy imádkozzon, én pedig felálltam és elénekeltem, amire az Úr indított. Ezt énekeltem: „Az Úr  jövend, az Úr jövend! Légy készen, s várj reá!”

Majd pedig azt a kijelentést a Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok c. könyvből: „Milyen sok embert láttam oltalom nélkül a csapások idején! Fogadjátok szívetekbe a Szentlelket!” Ezeket a szavakat énekeltem újra és újra. Mindenki hallhatta az éneket a tábor területén, ezért gyülekezni kezdtek. De előtte az Úr megmutatta nekem, hogy tördelik majd kezeiket a csapások idején. Az Úr egy pillanat leforgása alatt megmutathat bármit, jobban, mintha szavakkal mondaná el. És az Úr megmutatta nekem, hogyan tördelik majd kezüket, és ez még nagyobb erővel nehezedett rám. Nos, ez akkor volt, amikor foglyul ejtettek bennünket...

Amikor az ének rögtönözve, az Úr Lelke által jön, az a legcsodálatosabb!

Ha volna valami üzeneted számunkra…

Ellen G. White: Nem tudom, hogy mondhatok-e erről valami különlegeset. Az Úr megmutatta nekem, hogy a földi történelem legvégén lesznek az általatok említetthez hasonló jelenségek, de ezekről egyelőre semmit nem mondhatok.

R. Mackin: Van valami kérdésed vagy hozzászólásod, White testvér?

W. C. White: Azt hiszem, imádkozni fogunk, hogy az Úr adjon anyának valami eligazítást. Időre lesz szükség. Egyelőre jobb röviden és világosan beszámolni anyának, és esetleg megbeszélni egy új találkozót.

R. Mackin: Böjtölünk és imádkozunk. Ha hamis úton járunk, tudni akarunk róla, éppannyira, mintha az ellenkezője az igaz.

Mrs. Mackin: Testvéreink minden bizonnyal azt hiszik, hogy hamis úton vagyunk.

Ellen G. White: Hol volt az, ahol énekeltél?

R. Mackin: Az ohioi Mansfieldben, a tábori összejövetelen.

Ellen White: Szombattartó emberek között?

R. Mackin: Igen.

W. C. White: Mrs. Mackin tegnap esti éneke rögtönzés volt vagy egy ismert ének? [A szanatóriumi ima összejövetelen Mackin testvér bizonyságot tett, majd felesége énekelt.]

Mrs. Mackin: Az egy gyülekezeti ének volt az új énekeskönyvből.

R. Mackin: Azt hallgatva aligha kaphattál képet arról, milyen az, amikor a Szentlélek adja neki a szavakat. Az a legcsodálatosabb, amikor azt énekli: „Dicsőség!” Azt mondja, hogy amikor ezt énekli, Jézus és az angyalok jelenlétében érzi magát. Újra és újra elismétli a szót: „dicsőség!” Zongorakísérettel megvizsgálták, és a zenészek azt mondják, lehetetlen, amit hangjának mélységével és magasságával el tud érni. Ezt csak akkor tudja, amikor a Lélek megnyugszik rajta imádság közben, és különleges erő ereszkedik rá.

Mrs. Mackin: Csak akkor kapjuk meg ezt a hatalmat, amikor Jézust keressük.

Ördögűzés. – R. Mackin: White testvérnő! Az Úr hatalmat adott nekünk démonok kiűzésére. Sok embert szállnak meg démonok. Emlékszem egy kijelentésedre, melyet néhány évvel ezelőtt írtál. Azt írtad, hogy éppoly sok megszállott van a mi időnkben, mint Krisztus napjaiban volt. Amikor összejövetelre megyünk, és ezek a démonok is jelen vannak, őrült dolgokra tudják indítani az embereket. Megfigyeltem a Bibliában, hogy amikor Jézus a templomba ment, az ördögök azonnal kimentek onnan. „Némulj meg, és menj ki belőle!” Az Úr arra tanít minket, hogy helyezzük őket fekvő helyzetbe, hogy a démonok távozásukkor ne vethessék őket a földre. Kezdetben megtapasztaltuk, hogy amikor dorgálni kezdjük a démonokat, azok gyakran becsukják ezeknek az embereknek a szemeit, és gyakran kutyaugatásszerű hangokra és nyelvük kinyújtására késztetik őket. De amint tovább folytatjuk, hogy miért, nem tudjuk, de szemük megnyílik, megnyugszanak, és a démonok—

Az Úr a Lélek ajándékán keresztül tudatja velünk, mikor távoztak el a démonok mindannyian. Az egyik hölgyben például hat démon volt. A hölgy azt mondta, hogy érezte, amint ezek a démonok elhagyják. Olyan volt, mintha minden testrészét szét akarnák feszíteni.

De a testvérek azt mondják, hogy a démonok jelenléte nem kísérheti az utolsó napokat. Mi viszont úgy találjuk, hogy ez összhangban van Megváltónk azon szavaival, melyeket Márk utolsó fejezetében olvashatunk, a nagy misszióparanccsal: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak”, és így tovább.

Mrs Mackin: Mi sem egyik pillanatról a másikra kaptuk ezt.

R. Mackin: Olvassuk el a többi igeverset Márktól: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!” Amennyire mi látjuk, tapasztalatunk alátámasztható a Bibliából. Itt van még valami, amiből olvasni szeretnék [ekkor Mackin testvér kivonatokat olvasott, köztük egy, a The Review and Heraldban (1899. április 11.) megjelent Ellen White cikkből, a „Tábori összejövetel Newcastle-ban” címmel.

„A newcatle-i tábori összejövetel első éjjelén összejövetelen voltam látomásban, melyen a Szentlélek befogadásának jelentőségéről beszéltem. Ez volt munkám központi része, hogy megnyissam a szíveket a Szentlélek előtt.”

[A gyorsíró nem jegyezte fel a pontos helyet, ahonnan és ameddig Mackin testvér olvasott a cikkből, de viszonylag hosszú szakaszt olvashatott fel.]

Mi a bizonyíték? – R. Mackin: A magasságból származó hatalom befogadásával kapcsolatban van egy kérdés, mely éppúgy időszerű napjainkban, mint az apostolok idején – Mi a bizonyíték? Ha elnyerjük, nem lesznek-e ugyanolyan fiziológiai következményei rajtunk, mint az apostolokon? Joggal várhatjuk, hogy a Lélek késztetése szerint fogunk tudni szólni.

Ellen White: A jövőben különleges jelei lesznek a Szentlélek munkájának – különösen akkor, amikor ellenségeink nagy erővel támadnak bennünket. Eljön az idő, amikor különös dolgoknak leszünk tanúi. Azonban, hogy ez milyen módon történik majd, és hasonlítani fog-e a tanítványok tapasztalatára Krisztus mennybemenetele és a Szentlélek kiáradása után – ezt nem tudnám megmondani.

R. Mackin: Egyfolytában imádkozni fogunk az Úrhoz ezzel kapcsolatban. Kérni fogjuk, hogy adjon neked világosságot erről. Megadom címünket, és ha lesz valamilyen üzeneted számunkra, örömmel fogadjuk majd.

W. C. White: Bizonyára itt töltötök néhány napot, vagy tévedek?

R. Mackin: Ha a Szentlélek azt mondja nekünk, hogy ezzel itteni feladatunk végéhez ért, elmegyünk. Ha maradásra késztet, maradunk. A Lélek vezet minket. Amikor megosztom ezt az üzenetet különböző gyülekezetekben, a Szentlélek bizonyságot tesz szavaim mellett. Sokan sírnak és ezt mondják: „Erőre és segítségre van szükségünk! Ez az az erő, melyet az Úr megígért. Keressük Istent!”

Mrs. Mackin: Az igazi próba a szeretet – 1Korinthus 13. fejezet.

R. Mackin: Sátán meg akarja akadályozni ezt a munkát. A megígért Szentlélek pecsétjét hordozzuk. A Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok c. könyv írja, hogy amikor az angyalok már-már elengedik a szeleket, Jézus szánalommal tekint a maradékra, és felemelt kezekkel kiált: „Az én vérem, Atyám, az én vérem, az én vérem, az én vérem!” Négyszer is elismétli, mert népe még nem lett elpecsételve. Majd megbíz egy angyalt, hogy repüljön gyorsan a szeleket visszatartó négy angyalhoz, és mondja nekik: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon!” Amikor a gyülekezet elé tárom ezeket, az főként az odaszenteltekre és a legkomolyabbakra van hatással.

Ellen White visszaemlékezése a korai tapasztalatokra. – Ekkor White testvérnő kezdett beszélni mintegy fél órányit. Sok esetről számolt be a korai, 1844 utáni munkásságát érintően. Az akkoriban és a későbbi években szerzett tapasztalatai az újszerű formákban megjelenő hamissággal kapcsolatban óvatosságra intették minden olyan dologgal szemben, mely fanatikus jelleget öltött.

Beszéde során beszámolt olyanokról, akik testies megnyilvánulásokat gyakoroltak, és olyanokról is, akik saját sugallataik vezetésére hallgattak. Némelyek helytelennek tartották a munkát. Mások azt hitték, hogy az igaz halottak már feltámadtak az örök életre. Voltak, akik gyermekekhez hasonlóan a földön csúszkáltak, mert így igyekeztek ápolni magukban az alázatos lelkületet. Néhányan táncoltak és egyfolytában ezt énekelték: „Dicsőség, dicsőség, dicsőség, dicsőség, dicsőség...”. Néha valaki fel és le ugrált a padlón, emelt kezekkel dicsérve Istent, egyszerre mintegy fél órát táncolva így.

A fanatizmusnak ezeket a szélsőséges formáit olyanok is magukra öltötték, akik egykor hűséges és Istenfélő testvérek voltak. A test eme kivetkőzött megnyilvánulásaival némelyek olyan messzire ragadtatták magukat, hogy néhány helyen a törvényszék dolgozói börtönbe vetették őket. Ez rossz hírbe keverte Isten művét. Évekbe telt, mire a fanatizmus megnyilvánulásainak a nagyközönségre tett befolyását ellensúlyozni tudtuk.

Ezután White beszámolt arról, hogyan indította őt az Úr a fanatizmussal való nyílt szembeszállásra és annak szigorú dorgálására az Úr nevében. Kihangsúlyozta a tényt, hogy hatalmas munkát kell végeznünk a világban, és népünk erejének titka az Isten Igéjének világos megjelenítésében van. Isten törvényét dicsőségessé és naggyá kell tennünk. Világosan népünk elé kell tárnunk a harmadik angyal üzenetének különböző pontjait, hogy mindenkinek lehetősége legyen a napjainkra szóló igazság meghallására, és a döntés meghozására, hogy inkább Istennek engedelmeskedik, mintsem embernek.

Ha mint egyház, helyet adnánk bármiféle fanatizmusnak, a hitetlenek figyelme az Isten Igéje helyett halandó emberek cselekedeteire fordulna, és több emberi, mint Isteni természetű megnyilatkozás venné kezdetét. Emellett sokan kiábrándulnának a számukra természetellenesnek és fanatikusnak tűnő megnyilvánulások miatt. Ezáltal a napjainkra szóló üzenet hirdetése szomorú akadályokba ütközne. A Szentlélek az emberek józan ítélőképességén keresztül kívánja megszólítani őket.

Különös indítványozás. – Ellen White fanatizmusról való beszámolóját megszakítva Mackin testvér a következő indítvánnyal állt elő:

R. Mackin: Ha most megnyugodna rajtunk az imádság lelke, és annak ereje feleségemre szállna, fel tudnád-e ismerni, hogy az Úrtól van-e vagy sem?

Ellen White: Nem tudnék róla mit mondani, de azért mondom el neked ezeket a történeteket, hogy megtudd, milyen tapasztalatokon mentünk keresztül. Minden lehetséges módon igyekeztünk kiirtani ezt az ördögi dolgot a gyülekezetből. Izrael Ura Istene nevében kijelentettük, hogy Isten nem olyan úton munkálkodik gyermekein keresztül, mely rossz hírbe keverné az egyházat, és szükségtelen előítéletet és keserű ellenállást idézne elő. Munkánk során egyenesen kell eljárnunk. Ott kell elérnünk az embereket, ahol vannak.

A fanatizmus megfeddése. – R. Mackin: Sokat olvastam erről a Bizonyságtételek első kötetében, ahol a fanatikus megnyilatkozások és az időmeghatározás ellen szóltál. Ez utóbbi a keleten történt esetre vonatkozott, mely, ha jól emlékszem, 1855-ben volt.

Ellen White: Néhányan ugrándoztak és azt énekelték: „Dicsőség, dicsőség, dicsőség, dicsőség...”. Néha ülve megvártam, míg befejezik, majd felálltam és így szóltam: Ez nem az Úr útja. Az Úr nem így akar hatni az emberekre. Az emberek figyelmét az Igére kell irányítanunk, mint hitünk alapjára.

Abban az időben még gyermek voltam, mégis ismételten bizonyságot kellett tennem ezek ellen az idegenszerű jelenségek ellen. Attól az időtől kezdve nagyon, nagyon óvatossá váltam, nehogy valami ilyen dolog kerüljön sorainkba ismét. Minden fanatikus megnyilvánulás elfordítja a figyelmet az igazság bizonyítékáról – Isten Igéjéről.

Lehet, hogy következetes úton jártok, de akikre hatást gyakoroltok, esetleg nagyon következetlenül járnak majd el, minek következményeként hamarosan olyan dolog itatná át sorainkat, mely lehetetlenné tenné számunkra, hogy üzenetünk és munkánk kapcsán jó benyomást keltsünk az emberekben. Isten szilárd Igéjét kell az emberek elé tárnunk, és miközben azok befogadják az Igét, szívükbe térhet a Szentlélek. De ahogyan azt már említettem, a Szentlélek mindig az emberek józan ítélőképességéhez folyamodva ajánlja önmagát. Beszédünkben, énekünkben és minden lelki tevékenységünkben be kell mutatnunk azt a békességet, méltóságot és kegyes félelmet, mely Isten minden gyermekében ott él.

Fenyegető veszélyek. – Szüntelen leselkedik ránk annak veszélye, hogy valami olyat engedünk sorainkba jönni, amit mi a Szentlélek munkájának tartunk, de valójában a fanatizmus lelkületének gyümölcse. Ameddig megengedjük az ellenségnek, hogy hamis úton vezessen minket, nem remélhetjük, hogy el tudjuk érni az őszinte szívű embereket a harmadik angyal üzenetével. Az igazságnak való engedelmesség által kell megszentelődnünk.

Tartok minden olyan dologtól, mely elfordíthatja a figyelmet az Isten Igéjében feltárt igazság szilárd bizonyítékaitól. Tartok tőlük, ismétlem, tartok tőlük! A józan ész határain belül kell őriznünk gondolatainkat, nehogy az ellenség közénk hatoljon, és felborítson minden rendet. Vannak felajzott vérmérsékletű személyek, akik könnyen fanatizmusba esnek. Beengedhetünk-e gyülekezeteinkbe bármi olyan jellegű dolgot, mely az ilyen egyéneket hamis útra vezérelné? A hamisság hamarosan végletes szélsőségek formájában mutatkozna meg, és ezek a rendetlen jelenségek rányomnák bélyegüket a hetednapi adventisták egész közösségére.

Gondolkodtam arról, hogyan adhatnánk ki ismét ezeket a korai tapasztalatokat nyomtatásban, hogy népünk minél több tagja tudomást szerezhessen azokról. Régóta tudom, hogy a fanatizmus ismét fel fogja ütni a fejét különböző módokon. Meg kell erősítenünk álláspontunkat az Ige hirdetése által, valamint azáltal, hogy elutasítunk minden különcséget és idegenszerű jelenséget, melyet némelyek nagyon hamar bevennének és gyakorolnának. Ha megengednénk, hogy zűrzavar hatoljon sorainkba, nem tudnánk megfelelően kordában tartani munkánkat. Most viszont erre törekszünk, minden lehetséges módon.

Úgy gondoltam, hogy ezeket el kell mondanom nektek.

R. Mackin: Nos, ezek a tapasztalatok nem azonos jellegűek a miénkkel. Ezzel kapcsolatban nagyon körültekintően jártunk el. Úgy találjuk, hogy a mi tapasztalataink és törekvéseink, melyeket röviden felvázoltunk előtted, pontosan összecsengnek Isten szolgáinak az Igében leírt tapasztalataival.

Ellen White: Krisztus földi szolgálatának évei során hívő asszonyok segédkeztek a Megváltó és a tanítványok által végzett munkában. Ha ennek a munkának az ellenzői bármi rendelleneset találtak volna ezeknek az asszonyoknak a magatartásában, az azon nyomban véget vetett volna tevékenységüknek. Azonban, noha az asszonyok együtt dolgoztak Krisztussal és a tanítványokkal, a teljes munkát olyan erkölcsi magaslaton végezték, hogy az a gyanúnak még csak árnyékát sem vonhatta rájuk. Semmilyen vádra nem találhattak okot. Mindenkinek a figyelmét a Szentírásra, és nem egyénekre irányították. Az igazságot értelemmel és olyan világossággal hirdették, hogy mindenki megérthette azt.

Nos, minden fanatikus természetű dolog behozatalától félek. Sokan, sokan vannak, akiknek meg kell szentelődniük, de ezt az igazság üzenetének való engedelmesség által kell elérniük. Ma éppen erről a témáról írok. Üzenetünk csodálatos következetessége a józan ítélőképességhez folyamodik. Nem engedhetjük meg, hogy felajzott természetű jelenségek lerombolják az azokra gyakorolt befolyásunkat, akiket el szeretnénk érni az igazsággal. Évekbe telt, mire leromboltuk a hitetleneknek az adventistákról alkotott kedvezőtlen benyomását, melyet az emberidegen és ördögi fanatikus jelenségek keltettek bennük egyházzá válásunk kezdeti időszakában.

Legyetek résen! – R. Mackin: Nos, amit most mondasz nekünk tapasztalataidról, azt a Szentlélek által ihletett bizonyságtételnek vegyük, vagy egyszerű tanácsnak?

Ellen White: A történelmet idézem elétek.

R. Mackin: De amíg nem kapsz több világosságot felőlünk, addig nem mondod, hogy ez a mi esetünkre is vonatkozik?

Ellen White: Nem tudom, de attól tartok, hogy hasonló dologról van szó. Az eset hasonlónak tűnik azokhoz, melyekkel ismételten szembe kellett néznem.

W. C. White: Tizenkét óra van. Nem szeretnétek pihenni ebéd előtt?

Ellen White: Nem engedhettelek volna el úgy, hogy ne mondjam el ezeket. Azt mondom: legyetek résen! Ne engedjetek meg semmi olyat életetekben, ami fanatikus jelleget ölt, és másokat is követésetekre indít! Némelyek alig várják, hogy rivaldafénybe kerüljenek, és bármit eljátszanak, amit tőletek látnak – akár ugyanazt a jelleget adva neki, akár nem. Részemről nagyon óvatos vagyok, hogy semmi idegenszerű jelenség ne üsse fel fejét népünk sorai között.

R. Mackin: De az ugye igaz, hogy amikor a Szentlélek eljön, mint ahogyan munkáidban is kijelented, sokan ellene fognak fordulni, és fanatizmusnak nevezik majd?

Ellen White: Természetesen, és emiatt nagyon óvatosnak kell lennünk. Nem érzelmeken és túlfűtöttségen, hanem az Igén keresztül kell az igazságnak való engedelmességre késztetni a népet. Isten Igéjének platformján biztonsággal állhatunk. Az élő Ige tele van bizonyítékkal, és annak hirdetését csodálatos hatalom kíséri földünkön.

R. Mackin: Nem zavarunk tovább.

Mrs. Mackin: Hála az Úrnak!

Ellen White (felemelkedve és kezet fogva): Legyen az Úr Lelke mindkettőtökkel és velem is! Isten kis gyermekeiként kell élnünk. Nem szabad félreértenünk kegyelmének hatalmát. Teljes szelídséggel és alázattal kell befogadnunk azt, hogy Isten benyomást tehessen önmagáról az emberek elméjére. Az Úr áldjon meg benneteket, és adjon nektek szilárd alapot, mely nem más, mint az élő Isten Igéje (115. Kézirat, 1908).

Mr. és Mrs. Ralph Mackin:

Kedves Testvéreim!

A napokban éjjeli látomásokban olyan dolgok tárultak fel előttem, melyeket közölnöm kell veletek. Az Úr megmutatta, hogy fájdalmas hibákat követtek el. A Szentírás és a Bizonyságtételek tanulmányozása során rossz következtetésekre jutottatok. Az Úr munkájának gyökeres félreértését jelentené, ha továbbra is így folytatnátok tevékenységeteket. Hamisan értelmezitek a Bibliát és a Bizonyságtételeket, és egyfajta emberidegen gyakorlatot igyekeztek kiélni ennek az értelmezésnek megfelelően. Úgy vélitek, hogy mindent az Úr dicsőségére tesztek, de becsapjátok magatokat és becsaptok másokat is.

Feleséged beszédei, énekei és kifordult megnyilvánulásai nincsenek összhangban a Szentlélek valóságos munkájával, és olyan fanatikus áramot idéznek elő, mely sokat ártana Isten művének, ha helyt adnának neki a gyülekezetekben.

Az ördögűzésről. – Még azt is feltételeztétek magatokról, hogy hatalmat kaptatok az ördögűzésre. Az emberek elméjére tett befolyásotokkal elhitettétek velük, hogy démoni megszállottság alatt vannak, és hogy az Úr eszközeiül választott benneteket ezeknek a gonosz lelkeknek a kiűzésére.

Láttam, hogy az utolsó napokban meg fognak ismétlődni a hazugságnak azon áramai, melyekkel 1844 után kellett szembenéznem az adventi hívők soraiban. Munkánk kezdete idején helységről helységre kellett vinnem a különböző üzeneteket a hívők csalódott csoportjainak. Az üzeneteimet kísérő bizonyítékok olyan alaposak voltak, hogy az őszinte szívűek elfogadták szavaim igazságát. Isten hatalma csodálatos módon nyilvánult meg. Férfiak és nők szabadultak meg a fanatizmus és rendellenesség átkos befolyásától, és jutottak el a hit egységére (358. Levél, 1908; The Review and Herald, 1972. augusztus 10., 17., 24.).

Megálljt parancsolni. – Testvéreim, üzenetem van számotokra! Hamis feltételezésre alapoztok. Sok önzés szövi át megnyilvánulásaitokat. Sátán megigéző hatalma jut érvényre ezeken a jelenségeken keresztül. Ideje megálljt parancsolnotok magatoknak! Ha Isten különleges üzenetet küldött volna népének rajtatok keresztül, mélységes alázat kísérné életeteket és munkátokat. Nem színpadiasság, hanem az alázatos názáreti Jézus szelídsége jellemezné utatokat. Befolyásotok teljesen más lenne, mint a mostani. A Szikla Krisztus Jézusba kapaszkodnátok horgonyotokkal.

Kedves Fiatal Barátaim! Lelketek nagyon értékes a menny számára. Krisztus saját vérén vásárolt benneteket. Nem szeretném, ha hamis reményt melengetnétek magatokban, és hamis irányban haladnátok. Minden bizonnyal hamis úton jártok, és saját lelketek érdekében kérlellek, ne veszélyeztessétek tovább az utolsó napokra szóló igazság ügyét. Saját lelketek érdekében értsétek meg, hogy nem így kell előbbre vinnetek Isten művét. A keresztény munkást arra indítja a másokért való jótett véghezvitelének a vágya, hogy megtisztítsa a jelenvaló igazságot minden olyan tanítástól, mely fanatizmusba hajtaná az embereket. A világ történelmének jelenlegi szakaszában a lehető legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk ezt illetően.

Jelenlegi tapasztalataitok némelyik vonása nemcsak saját lelketeket veszélyezteti, hanem másokét is, hiszen üzeneteknek őszinteségét azzal kívánjátok igazolni, hogy Krisztusnak a Bibliában olvasható szavaira és a Bizonyságtételekre hivatkoztok. Tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy a drága Ige, mely igaz és örök, valamint a Bizonyságtételek, melyeket az Úr küldött népéhez, a ti hatalmatokban vannak. Hamis indítékok vezetnek benneteket, és félrevezető kijelentésekkel erősítgetitek magatokat. Isten igazságát olyan hamis kijelentések és helytelen cselekedetek alátámasztására próbáljátok használni, melyek következetlenek és szélsőségesek. Ezáltal tízszer, vagy inkább hússzor nehezebbé teszitek az egyháznak azt a munkáját, hogy megismertesse az embereket a harmadik angyal üzenetének igazságaival (358a Levél, 1908 – Részben kiadva Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt. 44–46. o.).

Múlt éjjel utasítást kaptam az Úrtól népe számára. Összejövetelen voltam, melyen Mackin testvér és testvérnő munkájának idegen jelenségeit mutatták be. Az Úrtól kapott világosság szerint ezek hasonlóak voltak az 1844 után, a Maine állambeli Orrington városában és más helyeken tapasztalt jelenségekhez. Az Úr felszólított, hogy szóljak határozottan ez ellen a fanatikus áramlat ellen.

Láttam, hogy Mackin testvért és testvérnőt nem az Úr Lelke vezeti, hanem ugyanaz a fanatikus lelkület, amely szüntelen be kíván férkőzni a maradék egyházba. Ezek a testvérek tévesen alkalmazzák a Szentírást sajátos jelenségeik igazolására. Fanatikus munkát végeznek. Megszállottnak neveznek embereket, majd imádkoznak velük, és úgy tesznek, mintha ők űznék ki belőlük a gonosz lelkeket. Ez minden olyan közösséget rossz hírbe sodor, amely megengedi az efféle munkát.

Az Úr megmutatta, hogy senkit nem szabad bátorítanunk ezekre a jelenségekre, hanem határozott bizonyságtétellel kell védelmezni népünket az ellen, ami foltot ejtene a hetednapi adventisták nevén, és lerombolná az emberek bizalmát az igazság üzenetét illetően (Pacific Union Recorder, 1908. december 31; újra kiadva Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt. 46. o.).