1892. július 15. – Ezen a héten el tudtam kezdeni az írást Jézus életéről. Mily alkalmatlan vagyok a lelkemben égő dolgok kifejezésére Krisztus szolgálatát illetőleg! Alig mertem belekezdeni a munkába. Oly sokat lehetne írni erről. Vajon miről szóljak, és miről hallgassak? Éjszakánként ébren fekszem és azért könyörgök az Úrhoz, hogy Szentlelke megnyugodjon rajtam...

Remegve járok Isten előtt. Nem tudom, hogyan beszéljek és írjak az engesztelő áldozat hatalmas témájáról. Nem tudom, hogyan jelenítsem meg az eseményeket azzal az élő erővel, amellyel én látom őket. Remegek attól való félelmemben, hogy olcsó szavakkal kicsinylem le a hatalmas megváltási tervet. Mélységes hódolattal és tisztelettel hajtom meg magam Isten előtt. „Ki lehet képes erre a feladatra?” – kérdezem (40. Levél, 1892).

1893. május 23. – Felhős és esős a reggel. Hajnali négytől Krisztus életéről írok. Bárcsak a Szentlélek megnyugodna rajtam, hogy olyan szavakat írhassak, melyekkel továbbadhatom azt a világosságot, melyet az Úr nagy szeretetében és irgalmában jónak látott megosztani velem (80. Kézirat, 1893).

1893. június 15. – Minél hamarabb ki szeretném adni a könyvet Jézus életéről. Marian [Davis] olyan fejezeteket és témákat jelöl ki számomra, melyeket nem látok igazán szükségesnek. Talán később több világosságot látok ezekben, de amíg az Úr Lelke nem vezet ilyen irányba, nem fogok belekezdeni ezek írásába. A toronyépítés vagy a királyok háborúja nem annyira foglalkoztat, mint Krisztus életének eseményei, az Atyát bemutató jelleme, és a példázatok, melyek mindannyiunk számára fontosak ahhoz, hogy megérthessük és gyakorolhassuk az azokban rejlő tanítást. Ezekről szívesebben írok (131. Levél, 1893).

1893. július 2. – Mindennap írok valamennyit Krisztus életéről. Némely fejezet más témakörökre irányítja a figyelmemet, ezért több könyv vázlatán dolgozom egyszerre. Nemigen merek az ifjú Lindennel kéziratokat küldeni, mert félek, hogy esetleg elveszíti azokat. Azonkívül néhány kérdésre több időt szeretnék szentelni (132. Levél, 1893. Új-Zéland).

1893. július 7. – Minden [amerikai] küldeményben írtam neked egy keveset, és amikor Linden testvér elment, küldtem egy levelet és egy kéziratot... Krisztus életéről. Krisztus életének eseményeit felhasználhatjátok a folyóiratban (133. Levél, 1893).

1894 vége. – A testület határozata szerint Krisztus életéről kell írnom, de hogyan is tehetném ezt jobban, mint ahogyan eddig is tettem? Kérdésekkel és bizonyos események valódi állapota felől tudakozódva fordulnak hozzám sokan...

Alig írtam valamit Krisztus életéről, és gyakran Marian segítségét is ki kell kérnem más feladatokra, holott így is nagy nehézségek között dolgozik a Jézus életén, miközben legjobb tudása szerint összegyűjti és egybeszerkeszti írásaimat. Marian nagyon jól megszervezi a munkáját, én azonban sajnos nem tudok osztatlan figyelmet szentelni erre a feladatra. Marian jól képzett és hozzáértő munkaerő, és most hiszem, mint ahogyan már néhány százszor eddig is hittem, hogy ezután a levél után belekezdhetek az írásba Krisztus életéről, ha az Úr előtt úgy kedves (55. Levél, 1894).

1894. október 25. – Marian a legrosszabb körülmények közt dolgozik. Kevés időm marad arra, hogy írjak Jézus életéről. Folyamatosan választ sürgető leveleket kapok, és nem merem elhanyagolni az elém tárt jelentős kérdéseket. Ennek következtében gyülekezeteket látogatok, személyre szabott bizonyságtételeket írok, és közben sok más helyen is jelen kell lennem, s mindez kimerít és felemészti az időmet. Marian mohón nyúl minden megírt levelem után, hátha talál bennük valamit Jézus életéhez. Minden lehetséges forrásból mindent összegyűjtött, ami kapcsolatban van Krisztusnak a tanítványokhoz intézett tanításaival. A tábori összejövetel után – ami szintén nagyon fontos – elvonulok valami olyan helyre, ahol az időmet a Jézus élete című könyv folytatásának szentelhetem...

Sok tennivaló van a gyülekezetben, és az ezekkel való törődés és egyéb munkáim mellett már nem tudok sok időt szentelni a Jézus élete folytatására. Kissé bizonytalan vagyok valódi kötelességemet illetően...

Arra a döntésre jutottam, hogy időmet olyan könyvek megírására fogom szentelni, melyek kiadásával nem késlekedhetünk tovább. Szeretnék írni Jézus életéről, a keresztény mértékletességről [A Nagy Orvos lábnyomán], és el kell készülnöm a 36. bizonyságtétellel [6. kötet], mert már nagy szükség van rá. Az idén nem fogok cikkeket írni a The Review and Heraldba, az Idők Jeleibe és más folyóiratokba sem.

Az aláírásommal kiadott cikkek mind friss, jelenlegi munkák gyümölcsei. Sajnálom, hogy nem kapok több irodalmi segítséget, mert nagy szükségem lenne rá. Fanny [Bolton] sokat segíthetne nekem a könyvekkel kapcsolatos munkában, ha nem kellene annyi cikket előkészítenie, és oly sok levelet és bizonyságtételt szerkesztenie, melyek választ adnak a levélírók kérdéseire és az emberek szükségleteire.

Semmit nem várhatok el Mariantől mindaddig, amíg a Jézus élete el nem készül. Bárcsak biztosíthatnék még egy értelmes munkaerőt, akiben megbízhatok a nyomdai előkészítést illetően! Egy ilyen munkás nagy érték lenne számomra. A kérdés az, hol találhatok ilyet. Legtöbbször kimerült vagyok szellemileg, már reggeli előtt sok oldallal elkészülök. Hajnali kettőkor, háromkor, vagy négykor kelek...

Számomra Krisztus élete a legelső, akár a szószéken, akár magánbeszélgetésben, akár írásban kerüljön hozzám a szó. Eddig majdnem minden oldalt olyankor írtam, amikor mások aludtak (41. Levél, 1895).

1896. június 6. – Alig merem lefesteni a Menny szent és magasztos dolgait. Gyakran leteszem kezemből a tollat, mert lehetetlennek tartom, hogy úgy ki tudjam fejezni az örök igazságokat, a mélységes és szent elveket, hogy a véges elmék megérthessék azok élő jelentőségét. Alkalmatlannak érzem magam. Gazdag gondolatok járják át egész lényemet, de én leteszem a tollat és így szólok: „Uram, én véges vagyok, gyönge, egyszerű és tudatlan. Nem találok szavakat fenséges és szent kijelentéseid leírására.

Szavaim erőtlennek tűnnek. Félek attól, hogy meggyengítem az igazságot, melyet Isten a megváltással kapcsolatban kijelentett, mely során a Mindenható oszthatatlan figyelmét egyszülött Fiára szentelte. Az örökkévaló igazságok, a hatalmas megváltási terv és annak mérhetetlen ára – mindezek olyan mélységes és szent témák, melyek kifejezésére az emberi szó nem megfelelő (23. Kézirat, 1896).

1897. július 29. – Fél kettőkor ébredtem, majd imát küldtem Istenhez Jézus nevében. Egészségileg rosszul érzem magam, a fejem és a bal szemem fáj. Mélyen megindulok, amikor Krisztus életéről írok. Elfelejtek rendesen lélegezni. Hatalmas erővel nehezedik rám az érzés, amikor Krisztus földi szenvedéseire gondolok (70. Kézirat, 1897).

1896. július 16. – A Jézus élete kéziratát nemsokára Amerikába küldjük, ahol a Pacific nyomda veszi kézbe a nyomtatást.31 Dolgozókat alkalmaztam a könyv előkészítésére. Legtöbbet Davis testvérnő segédkezett, és ez összesen háromezer dolláromba került. Újabb háromezer dollárra lesz szükség a két kötet elterjesztésére a világon. Reménykedünk, hogy sokat megvesznek majd belőle. Kevés időt fordítottam ezekre a könyvekre, mert a prédikációk, a cikkek és a személyhez szóló bizonyságtételek írása nagyon lefoglal (114. Levél, 1896).

1900. június 20. – Megkaptam leveled, Edson. A Jézus életével kapcsolatban annyit, hogy amikor – ahogyan az mindig is lesz – bírálgatókkal találkozol, ne kezd el mérlegelni az állítólagos hibákat, hanem dicsérd a könyvet és beszélj annak előnyeiről. A Jézus élete ugyanolyan méretben jelent volna meg, mint az előző két kötet [Pátriárkák és próféták, A nagy küzdelem], ha O. testvér, aki akkoriban könyvevangélista vezető volt, nem óhajtotta volna másként. Amit a függelékkel kapcsolatban mondasz, ezt a bírálatot most hallottuk először ezzel a formátummal kapcsolatban. Sokan éppen arról számoltak be, hogy milyen sok segítséget kaptak a függeléken keresztül. Ha az embereknek előítéleteik vannak olyan helyekkel kapcsolatban, melyek előtérbe helyezik a szombat kérdését, akkor ellenvetésük éppen azt bizonyítja, hogy azokra a szakaszokra szükség van az olvasók meggyőzése érdekében.

Legyünk óvatosak! Ne engedjük, hogy a bírálgatás befolyásolhasson bennünket. Hadd maradjanak magukra a bírálgatók! Még a legnagyobb áldásokról sem tudnak olyan elismeréssel beszélni, melyhez ne fűznének hozzá valamilyen befeketítő bírálatot. Neveljük magunkat a jó dicséretére, miközben mások a bírálgatást érzik feladatuknak. Az elégedetlenkedők mindig találnak valami hibát, de ne engedjük, hogy vádoló magatartásukkal megszomorítsanak minket. Ne tartsuk erénynek olyan hibák előterjesztését, melyekkel egyes elmék csak a bosszantás és zavarkeltés kedvéért hozakodnak elő (87. Levél, 1900).