Az igazságban hívő lelkek bizonyságtétele legyen egységes. Kicsinyes nézeteltéréseitek, melyek a testvérek között viszálykodó lelkületet szítanak fel, Sátán eszközei arra, hogy elfordítsa figyelmünket az előttünk álló nagy és félelmes kérdésről. Akkor lesz valódi béke a testvérek között, amikor egyesült célkitűzés és elszánt ima által a testvérek megdöntik a jelenlegi hamis békét. Most kell elvégeznetek a komoly munkát! Most kell megmutatnotok katonai képességeiteket! Az Úr népe állítson fel egyesült harcvonalat Isten, az igazság, és a szentség ellensége előtt...

Amikor a Szentlélek kitöltetett a korai egyházra, a „hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala...” (ApCsel 4:32). Krisztus Lelke egyesítette őket. Ez a Krisztusban való lakozás gyümölcse...

Mennyei világosságra van szükségünk. Minden egyén a befolyás középpontjába törekszik helyezni magát, és amíg Isten nem tesz valamit népéért, azok nem fogják meglátni, hogy a lélek egyedüli biztonsága az Istennek való alávetettség. Akkor Isten átalakító kegyelme az emberi szíven eddig nem ismert egységhez fog vezetni, mert akik hasonlóvá váltak Krisztushoz, összhangban lesznek egymással. A Szentlélek egységet teremt (25b Levél, 1892).

Legyen egyházi hitvallásunk Krisztusnak az az imája, melyet az Atyához János evangéliuma 17. fejezete jegyzett fel. Ez az ima megmutatja nekünk, hogy széthúzásunk és elkülönülésünk megbecsteleníti Istent. Olvassátok el az egész fejezetet, versről versre haladva (12. Kézirat, 1899)!

Isten Igéje nem ad olyan tanácsot vagy utasítást a harmadik angyali üzenet híveinek, mely alapján úgy vélekedhetnének, hogy elkülönülhetnek népétől. Ezt a kérdést mindörökre lezártnak tekinthetitek magatokban. A megszenteletlen elmék koholmánya az, ami bátorítja a széthúzást. Az emberek bölcsessége helyesnek tűnhet saját szemükben, de az akkor sem igazság és szentség. „Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, ...hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén” (Ef 2:14-16).

Krisztus az az összekötő láncszem és aranykapocs, mely összeköti a hívőket Istenben. Nem szabad, hogy ebben a hatalmas próbaidőben elkülönülés legyen! Isten népéről így szól a Szentírás: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2:19-21). Isten gyermekei egységes egészet képeznek Krisztusban, aki a figyelem központjába helyezi keresztjét. Mindazok, akik hisznek, egyek Őbenne.

Emberi érzések arra fognak vezetni némelyeket, hogy vegyék saját kezükbe a munkát, de ennek következményeként az építmény aránytalanná válik. Az Úr azért alkalmaz többféle adottságú embereket, hogy szimmetrikussá tegye az épületet. Az igazság egyetlen sajátosságát sem szabad elrejteni vagy lekicsinyelni. Isten csak akkor dicsőülhet meg, ha „az egész épület szép renddel rakattatván nevekedik szent templommá az Úrban”. Fontos tárgyat jelenít itt meg az Írás, és azok, akik értik a napjainkra szóló igazságot, figyelmezzenek arra, hogyan hallanak, hogyan építenek, és milyen gyakorlatra nevelnek másokat (109. Kézirat, 1899).

„Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mt 18:18). Az egyház határozatát akkor, és csakis akkor hagyja jóvá a Menny, ha Krisztus minden elrendelését igaz, keresztény lelkülettel viszi véghez, ha a tagok Krisztus indulatával bírnak, és úgy cselekednek, ahogyan Ő is tenne, ha földünkön volna (1c Levél, 1890).