James White és mások segítsége. – Amíg a férjem élt, ő segített és tanácsolt a nekem adott üzenetek terjesztése ügyében. Nagyon sokat utaztunk. Néha éjjel kaptam a világosságot, néha pedig nappal, nagy összejöveteleken. A látomásban kapott utasítást hűséggel vetettem papírra, amennyire csak időm és erőm engedte. Az írásokat férjemmel együtt néztük át. Ő javította ki a nyelvtani hibákat és húzta ki a szükségtelen ismétléseket, majd szépen lemásolva küldtük el a címzettnek vagy a nyomdának.

A munka növekedésével mások is segítségemre voltak a nyomtatásra váró anyag előkészítésében. Férjem halála után hűséges segítők csatlakoztak hozzám, akik fáradhatatlanul másolták a Bizonyságtételeket és készítették elő a cikkeket nyomtatásra.

Nem igaz azonban az a szóbeszéd, miszerint bármelyik segítőm hozzáadhat az általam leírt üzenetekhez, vagy megváltoztathatja azok értelmét (225. Levél, 1906; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt. 50. o.).

Az alkalmatlanság érzése 1873-ban. – Ma reggel őszintén elgondolkodtam írásaimról. Férjem túl gyönge ahhoz, hogy segítsen előkészíteni azokat nyomtatásra, ezért egyelőre úgy hagyom azokat. Nem vagyok tudós. Nem tudom elvégezni saját munkáim nyomdai előkészítését. Amíg erre képes nem leszek, nem írok többet. Senkit nem akarok leterhelni kézirataimmal (3. Kézirat, 1873; Napló: 1873. január 10.).

Fejleszteni akarja írói képességeit. – Jól aludtunk az éjjel. A szombat reggeli égbolt meglehetősen felhős. Furcsa elhatározásokra jutok. Azt hiszem félre kell tennem az addig oly örömmel végzett írást, és meg kell próbálnom szakemberré válni ezen a területen. Nem vagyok nyelvész. Ha az Úr megsegít, negyvenöt évesen tudóssá válok e területen. Hiszem, Isten segíteni fog (3. Kézirat, 1873; Napló: 1873. január 11.)

Alkalmatlanság érzése 1894-ben. – Félre kell tennem ezt a tökéletlenül megjelentett témát, mert attól tartok, hogy máshogy fogjátok magyarázni mindazt, amit annyira világossá akarok tenni számotokra. Bárcsak Isten megsegítené az értelmezést, hisz nem vagyok jó író, és nem tudom tollal vagy szóval kifejezni az Ő hatalmas és mélységes titkait. Imádkozzatok magatokért, és imádkozzatok értem is (67. Levél, 1894)!

Történt-e változtatás az írásokon? – Ismeritek másolóimat, és tudjátok meg, hogy ők nem változtatnak nyelvezetemen. Minden sort úgy hagynak, ahogyan én leírom azokat...

1845 óta veszek részt a munkában. Azóta munkálkodom szóban és írásban egyaránt. Az Úr egyre nagyobb világosságban részesített. Sok új világosságot nyertem az Ó– és Újszövetség kapcsán, melynek tartalmát fel fogom tárni népünk előtt (61a. Levél, 1900).

Az írások átolvasása nyomtatás előtt. – Ugyanolyan aktív vagyok, mint régen. Egyáltalán nem érzem magam gyöngének. Sokat dolgozom, és olyan erővel írok és beszélek, mint annakidején.

Minden másolatot elolvasok, hogy meggyőződjem azok helyességéről. Minden kéziratot elolvasok, mielőtt a nyomdászhoz kerülne. Láthatjátok, hogy időmet teljesen ki kell töltenem. Az írás mellett beszédeket tartok különböző gyülekezetekben és fontos összejöveteleken. Az Úr segítsége nélkül nem lennék képes erre a munkára (133. Levél, 1902).

Hűséges munkatárs. – Marian huszonöt évet dolgozott velem. Ő volt a legfőbb segítőm a könyveim összeállításában. Mindig szent iratokként kezelte írásaimat, és gyakran említette, hogy mennyi vigaszt és áldást nyer munkája során, és ezeknek köszönheti életét és egészségét. Mindig szentként kezelte a kezébe helyezett anyagot. Nagyon fog hiányozni. Ki fogja betölteni a helyét? (146. Kézirat, 1904).

Marian, a könyvek összeállítója. – Marian munkája egészen más természetű. Ő állítja össze a könyveket. Fanny [Bolton]14 soha nem végzett ilyen jellegű munkát. Hogyan készülnek könyveim? – Marian nem igényli nevének feltüntetését a könyvekben.

Marian a következőképp végzi munkáját: A folyóiratokban megjelent cikkeimet üres füzetekbe ragasztja, és a leveleim másolatait is félreteszi magának. Amikor valamilyen fejezetet írok egy könyvhöz, Marian megpróbál visszaemlékezni, hogy van-e olyan írásom, ami nyomatékosabbá tehetné az adott témát. Ha igen, előkeresi azt, és ha a fejezetbe illőnek találja, hozzáilleszti az új íráshoz.

Mariannak széles választék áll rendelkezésére, és az összegyűjtő munkára való képessége nagy áldást jelent számomra, ugyanis nem kell hatalmas irathalmazok között keresgélnem, amire egyébként sem volna időm.

Láthatjátok, milyen sokat jelent számomra Marian a könyvek elkészítésében. Fanny nem végzett ilyen munkát. Marian fejezeteket olvasott fel neki, és ő olykor javaslatot tett azok elrendezésére.

Ez a különbség munkásaim között. Ahogy említettem, Fanny-nak szigorúan tilos volt megváltoztatni szavaimat. A mennyei küldöttek metsző egyszerűséggel szólnak, és én is olyan egyszerű nyelvezetbe szeretném önteni a gondolatokat, hogy egy gyermek is megérthesse minden egyes szavát. Valaki másnak a szavai nem képviselhetnének engem megfelelően.

Azért írtam erről ilyen részletességgel, hogy megérthessétek a dolgot. Fanny kijelentheti, hogy ő állította össze könyveimet, de ez nem igaz. Ez a feladat Marianra hárult, akinek munkája minden tekintetben messze meghaladta a Fanny-ét (61a. Levél, 1900).

Marian figyelmeztetése a Pátriárkák és próféták írásának idején. – Willie [William. C. White], Ellen G. White fia ebben az időben a Generál Konferencia elnökeként szolgált. Üléseken van reggeltől estig, és azon fáradozik, hogyan lehetne jobban és hatékonyabban építeni az Úr művét. Csak az asztalnál látjuk őt.

Marian apró-cseprő bajokkal keresi meg őt, melyeket saját maga is el tudna rendezni. Idegesen és kapkodva hozakodik elő a dolgokkal, miközben Willie kimerültségében csak összeszorítja fogait és visszafojtja indulatát. Beszéltem Mariannel, és megkértem, hogy maga intézze el az olyan jellegű ügyeket, melyekkel eddig Willie-t terhelte.

Gondolatai kiterjednek minden pontra és összefüggésre, miközben Willie olyan nehéz tárgyakkal foglalkozik, melyek szellemileg kimerítik, és így egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzék. Mariannek végére kell tudni járnia legtöbb kérdésnek, mely az ő munkájához tartozik. Ne hozza ezeket Willie elé, és ne is terhelje őt azokkal. Néha úgy érzem, hogy mindkettőnket megöl törpe gondjaival, melyeket éppúgy megoldhatna ő maga is. Minden apró változtatást meg akar mutatni nekünk (64a. Levél, 1889).

Marian Davis hűséges szolgálata. – Nagyon hálás vagyok Marian Davisnek könyveim előkészítéséért. Marian anyagokat gyűjt naplómból, leveleimből és cikkeimből. Nagyra értékelem hűséges szolgálatát. Huszonöt évet töltött velem, s ezalatt egyre növekvő képességgel végezte írásaim összerendezésének munkáját (9. levél, 1903).

Összhangban munkálkodtunk együtt... – Marian munkatársam, aki hűséges és igaz munkájában, mint az iránytű a pólusokhoz – haldoklik. (Ezt 1904. szeptember 24-én írta, Marian Davis 1904. október 25-én halt meg – A szerkesztők.)16

Holnap Battle Creekbe indulok, de szívem azzal a haldokló lánnyal marad, aki az elmúlt huszonöt év során segített munkámban. Egymás mellett álltunk a munkában, és tökéletes összhangban dolgoztunk együtt. Gyakran, amikor összegyűjtötte a könyvekben és folyóiratokban megjelent értékes sorokat, így szólt: „Hiányzik innen valami, amit nem tudok pótolni!” Ilyenkor rátekintettem az anyagra, és egy pillanat alatt beillesztettem az odaillő sort.

Mindig tökéletes összhangban dolgoztam Mariannel, aki most élete utolsó perceit éli. Betegségét a munkájához való túlzott odaszentelődése okozta. Mindketten fokozott figyelmet fordítottunk arra, hogy minden feljegyzett szövegrész megfelelő helyére kerüljön és betöltse elrendelt szerepét (95. Kézirat, 1904).