Nem foghatjuk fel, hogyan válhatott Krisztus kicsiny, öntudatlan csecsemővé. Olyan fenséges szépségben is eljöhetett volna földünkre, mely teljesen különbözött volna az emberi külsőtől. Arca fénytől ragyoghatott volna, alakjára nézve pedig magas és csodálatraméltó lehetett volna. Megjelenése elbűvölhette volna a rá tekintőket, de Isten úgy tervezte, hogy emberfiaként jelenjen meg a földön.

Hasonlóvá kellett válnia az emberi családhoz és a zsidó fajhoz tartozó emberekhez. Hasonló külső jellemezte, és nem jöhetett el olyan csodálatos formában, mely által kimagaslott volna a többiek közül. Az emberi család tagjaként kellett jönnie, és emberként kellett megállnia a Menny és a Föld előtt. Az ember helyetteseként jött el, és az ember javára ajánlotta fel önmagát, hogy megfizesse a bűnösök adósságát. Tiszta életet kellett élnie a földön, és rá kellett mutatnia, hogy Sátán hazudott, amikor az egész emberi családot örökre magáénak vallotta, melyet Isten már nem vehet ki a kezéből.

Az emberiség először csecsemőként látta meg Krisztust...

Minél többet gondolunk Krisztusra mint a földön világra jött kisdedre, lénye annál csodálatosabbnak tetszik fel szemünk előtt. Hogyan lehetséges, hogy a bethlehemi jászol öntudatlan kisdede Isten Fia is egyben? Noha megérteni nem tudjuk, hisszük, hogy a világokat formáló Isten kisdeddé lett érettünk. Magasabb volt az angyaloknál és egyenlő a mennyei trónon ülő Atyával, mégis eggyé vált velünk, emberekkel. Krisztusban Isten és ember eggyé lett, és ebben a tényben találjuk meg elbukott fajunk reménységét. A testté lett Krisztusra tekintve emberi formában szemlélhetjük Istent, és meglátjuk benne az Isteni dicsőség ragyogását, az Atya képmását (Signs of the Times, 1895. nov. 21.).

Krisztus végtelen áldozatot hozott. Saját életét adta oda értünk. Isteni voltára öltötte a törvény áthágásának következményét. Királyi koronáját félretéve az elbukott emberiség szintjére ereszkedett.

A Jordánt elhagyva Krisztus a megkísértés pusztájába vitetett.  „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké” (Mt 4:2-3).

Krisztus az éhezés mardosó óráit állta ki, ami igen komoly kísértést jelentett számára. De a megváltás munkáját ott kellett kezdeni, ahol a romlás először felütötte fejét. Ádám elbukott az étvágy területén, ezért Krisztusnak győzelmet kellett aratnia ugyanott. A rajta megnyugvó erő közvetlenül az Atyától jött, és azt nem volt szabad saját érdekében felhasználnia. A hosszú böjt olyan erőt és hatalmat szőtt tapasztalatába, melyet egyedül Isten adhat meg. Az „Így szól az Úr” erejével utasította el az ellenséget. „Nemcsak kenyérrel él az ember” – mondta –, „hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik” (4. vers).

A föld minden megkísértettjének joga van ehhez az erőhöz. Krisztus tapasztalata a mi javunkat szolgálja. Az étvágy felett való győzelme megmutatja, hogyan győzhetnek mindazok, akik követői kívánnak lenni.

Krisztus ugyanúgy szenvedett a kísértés súlya alatt, mint ahogyan az emberi család összes többi tagja szenved, de Isten nem akarta, hogy a saját érdekében használja fel Isteni hatalmát. Ha nem minket, embereket képviselt volna, Krisztus ártatlansága felmentette volna Őt ez alól a gyötrelem alól. Így azonban, éppen ártatlansága miatt, nagyon megviselték Sátán támadásai. Minden bűn okozta szenvedés Isten bűntelen Fiának keblére hárult. Sátán Krisztus sarkát mardosta, de minden egyes sajdulás, bánat és aggodalom az emberiség megváltásának nagy tervét töltötte be, s így az ellenség minden egyes nyila visszatért saját magára. Krisztus a kígyó fejére taposott (The Youth’s Instructor, 1899. december 21.).

Leveledben ezt írod Krisztus kísértéseivel kapcsolatban: „Ha Ő egy volt Istennel, nem volt lehetősége az elbukásra.” ...Urunk pusztai küzdelme kapcsán kérdezed, hogy amikor Sátán és angyalai körülvették Őt, emberi természetében engedhetett volna-e a kísértésnek.

Próbálok válaszolni a kérdésedre. Krisztus Istenként nem volt megkísérthető, emberként azonban kísérthető volt, mégpedig erősen, és engedhetett is volna a kísértéseknek. Emberi természetének ki kellett állnia azokat a próbákat és nehézségeket, melyekkel Ádám és Éva megpróbáltatott. Emberi természete teremtve volt, és ereje még az angyalok erejével sem ért fel. Természete éppúgy emberi volt, mint a mienk. Azon a próbán ment keresztül, melyben Ádám elbukott. Elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol – ha az elbukott faj érdekében kiállja a próbát és szenvedést – saját emberi természetünkben fordítja visszájára Ádám gyalázatos bukását.

Emberi test és emberi elme. – Krisztus emberi testtel és emberi elmével rendelkezett. Csontjai és húsa hasonló volt a mi csontjainkhoz és húsunkhoz. Világunkba jövetelétől kezdve ki volt téve a szegénység nehézségeinek. Keserűség és csalódás érte saját otthonában, saját testvérei között. Nem tiszta és kedves jellemekkel volt körülvéve, mint a mennyei udvarokban. Nehézségekkel küzdött. Azért jött világunkba, hogy tiszta és bűntelen jellemét megőrizve, megcáfolja Sátán hazugságát, miszerint Isten törvényének betöltése az emberek számára lehetetlen. Krisztus eljött, hogy az emberi természetet magára öltve betölthesse a törvényt, éppúgy, mint ahogyan mindazok betölthetik azt emberi természetükben, akik Krisztus szerint járnak. Szent elődeink közül Krisztus némelyeket írásra indított az emberiség épülése érdekében. „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem” (Ézs 27:5).

Az Úr mindenről gondoskodott annak érdekében, hogy a halandó, bukott ember úgy kapcsolódhasson Istenhez, hogy éppolyan szilárdan és ugyanabból az erőből merítve visszautasíthasson minden kísértést, mint ahogyan Krisztus is tette emberi természetében. Ő ki volt téve mindazoknak a nehézségeknek, melyek az emberi természetet körülveszik. Ugyanennek a világnak a levegőjét szívta. Ugyanebben a világban élt és utazott, és határozott meggyőződésünk, hogy ez a világ az Ő korában sem kedvezett jobban a kegyes és szent életnek, mint ma.

Osztozhatunk jellemvonásaiban. – Krisztus erényeiben mi is osztozhatunk, ha az általa felkínált lehetőséggel élve magunkévá tesszük az áldásokat, és szorgalmasan műveljük a jót a gonosz helyett. Rendelkezünk ítélőképességgel, lelkiismerettel, emlékezőkészséggel, akarattal és érzelmekkel – mindazokkal a képességekkel, melyek birtoklása az emberek számára megadatik. Amióta Isten és az Ő Fia szövetséget kötöttek az ember megváltására Sátán rabságából, minden lehetőség megvan arra, hogy az emberi természet egyesüljön az Isteni természettel. Ilyen természetben érte Urunkat a kísértés. Ádámhoz hasonlóan engedhetett volna Sátán hazug sugallatainak, de Ő egy jótányit sem engedett nekik. Imádjuk és dicsőítsük ezért az Isten Bárányát!

A két természet találkozott Krisztusban. – Az Isteni természet részeseiként tiszta, szent és makulátlan életet élhetünk. Az Atya nem vált emberré, és az ember sem Istenült meg a két természet találkozása révén. Krisztus nem rendelkezett a ránk jellemző bűnös, romlott és elbukott hűtlenséggel, különben nem lehetett volna tökéletes áldozat (94. Kézirat, 1893).

Krisztus kísértéseinek valódisága. – Amikor Krisztus követője próbákba és nehézségekbe ütközik, nem kell elcsüggednie. Ne vesse el magától a Krisztusba vetett bizodalmát csak azért, mert elgondolásai nem válnak valóra. Amikor az ellenség megkörnyékezi, emlékezzék vissza a Megváltó fájdalmas és próbákkal teli életére. Mennyei lények szolgálták Krisztust a szükség idején, de ez nem tette életét mentessé a harcoktól és kísértésektől. Hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, ám bűn nélkül. Ha népének tagjai követik példáját, meg fognak telni Szentlelkével, és mennyei angyalok jönnek szolgálatukra.

Krisztus valóságos kísértéseknek volt kitéve. Próbatétele mint szabad egyénre hárult rá, aki engedhetett volna Sátán kísértéseinek és keresztezhette volna Isten szándékát. Ha ez nem így volna, ha nem bukhatott volna el, akkor nem kísértethetett volna meg mindenben az emberi családhoz hasonlatosan.

Krisztus kísértései és az általuk okozott szenvedések egyenes arányban álltak fenséges és bűntelen jellemével. De Krisztus az Atyjához fordult minden nehézség idején. A vérig is ellent állt abban az órában, amikor az erkölcsi bukástól való félelem halálfélelemmel párosult. Amikor lelki gyötrelmében leborult a Gecsemáné kertjében, a pórusain áthatoló vércseppek nedvesítették be a föld porát. Erős kiáltás és könnyhullatás között imádkozott, és az Atya meghallgatta könyörgését. Isten megerősítette Őt, mint ahogyan mindazokat megerősíti, akik önmagukat megalázva a szövetséghű Isten kezébe vetik testi-lelki valójukat.

A kereszten Krisztus senki máshoz nem hasonlíthatóan megtapasztalta a kísértések erejét, de szíve megtelt együttérzéssel és bocsánattal az ellenség csapdájába esett, haldokló lator iránt (The Youth Instructor, 1899. október 26.).

Krisztus szívét sokkal élesebb fájdalom hatotta át annál, mint amit a kezébe és lábába vert szögek okoztak. Az egész világ bűneit hordozta el, amint magára vette büntetésünket – Isten haragját törvényszegésünk miatt. Krisztus próbája magában foglalta azt az ádáz gondolatbeli kísértést, hogy Isten talán elhagyta Őt. Lelke kínokat élt át a sűrű sötétség nyomása alatt, nehogy a szörnyű eljárás közben letérjen a szentség útjáról.

Ha nincs meg az elbukás lehetősége, a kísértés nem kísértés. A kísértés visszautasításakor az ember erőteljes késztetést érez valamely helytelen cselekedetre, és tudván, hogy lehetősége van arra, hit által az Isteni erőbe kapaszkodva ellenáll annak. Ezen a tapasztalaton ment keresztül Krisztus (The Youth’s Instructor, 1899. július 20.).

Krisztushoz hasonlóan győzhetünk. – Isten szeretete és igazsága, valamint törvényének változhatatlansága nem kevésbé nyilvánul meg Krisztus életében, mint halálában. Krisztus magára vette az emberi természetet, annak gyengeségeivel és kísértéseivel együtt... „Mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15). Saját érdekében semmi olyan erőhöz nem folyamodott, ami az ember számára ne lenne éppúgy elérhető. Emberként érték a kísértések, melyek felett az Istentől kapott erővel aratott győzelmet. Krisztus példát adott a tökéletes engedelmességre. Lehetővé tette számunkra, hogy az Isteni természet részeseivé váljunk, és biztosít afelől, hogy hozzá hasonlóan mi is győzelmet arathatunk. Krisztus élete bizonyság arról, hogy az általa elnyert Isteni erő segítsége révén az ember számára lehetségessé válik az Isten törvényének való engedelmeskedés (141. Kézirat, 1901).

Isten a lehető legjobbat tette meg értünk, amikor egy bűntelen lényt küldött a Mennyből, hogy bemutassa bűnös világunknak: az üdvözülendők jellemének tisztának, szentnek, romlatlannak és Krisztusi lelkületűnek kell lennie. Fiát küldte el példaképül, és felszólította az embereket olyan jellem kialakítására, mely összhangban van a példakép jellemével (58. Levél, 1906).

Isten így szólt a mennyei tanácskozáson: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra... teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1:26–27). Az Úr teremtette meg az ember erkölcsi és testi adottságait. Mindent önmaga képmására, teljesen bűntelennek alkotott. Isten szent tulajdonságokkal ruházta fel az embert, és a számára készített kertbe helyezte őt. Egyedül a bűn ronthatta meg a Mindenható kezével alkotott teremtményeket (The Youth’s Instructor, 1899, július 20).

Krisztus egymaga képes volt elhordozni az egész emberi család szenvedéseit. Betegségeinket Ő viselte. Krisztus soha nem hordozott betegséget önmaga testében, hanem mások betegségeit vette magára. Amikor a szenvedő emberiség körülvette a tökéletes fér-fiúság egészségében járó Jézust, Ő olyanná vált, mint akit szintén sújtanak ezek a szenvedések...

Földi életében Krisztus tökéletes jellemet alakított ki, tökéletesen engedelmeskedett Atyja parancsolatainak. Krisztus nem vált bűnössé azáltal, hogy emberi formában jőve földünkre alávetette magát a törvénynek, és megmutatta az embereknek, hogy Ő hordozza betegségüket, fájdalmukat és bűneik büntetését. Ezt mondhatta a farizeusoknak: „Kicsoda közületek talál bennem bűnt?” A bűnnek árnyalata sem volt meg benne. Isten makulátlan bárányaként járt a világban (The Youth’s Instructor, 1898. december 29.).

A világ Megváltója nem olyan helyen élt, melynek befolyása a lehető legkedvezőbb lett volna a tisztaság és a romlatlan erkölcsök fenntartására, de Ő mégsem szennyeződött be. Ugyanakkor nem volt mentes a kísértésektől. Fondorlatai által Sátán elszántan és kitartóan igyekezett elejteni és legyőzni Isten Fiát.

Krisztus volt az egyedüli a földön, aki mentes volt a bűn minden foltjától. Tiszta, makulátlan és romlatlan életet élt. A bűn szerzőjét nagyon bosszantotta, hogy valaki a bűn rontása nélkül is járhat a földön, ezért semmilyen lehetőséget nem mulasztott el arra, hogy ravasz és csalárd hatalmával megpróbálja legyőzni Krisztust. Megváltónk azonban Mennyei Atyánk bölcsességére és erejére támaszkodva elutasította és legyőzte a kísértőt. Mennyei Atyjának Lelke vezérelte életét. Krisztus nem követett el bűnt. Erény és tisztaság jellemezte az életét (The Youth’s Instructor, 1873. február).

Noha jellemét nem szennyezte bűn, Krisztus leereszkedett, hogy a bukott emberi természetet összekapcsolja Istenségével. Az emberi természet felvételével megtisztelte az emberiséget. A bukott emberi természet felöltésével megmutatta, hogy mivé válhat az ember, ha elfogadja a Krisztus által megteremtett lehetőséget, és az Isteni természet részeseivé válik (81. Levél, 1896).

Némelyek úgy vélekedhetnek, hogy mivel Krisztus az Isten Fia volt, neki nem volt része olyan kísértésekben, mint a mai gyermekeknek. A Szentírás azonban azt mondja, hogy hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett (The Youth’s Instructor, 1873. április).

Az Úr nem megváltásra teremtette az embert, hanem képmása visszatükrözésére. A bűn következtében azonban az ember elvesztette Isteni képmását. Isten egyedül a megváltáson keresztül teheti újra lehetővé az ember számára, hogy Isten gyermekévé váljék.

„Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten      fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Íge testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal...  És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért” (Jn 1:12–16).

Mivel a válságdíj meg lett fizetve érte, az ember saját választása és engedelmessége révén elérheti Isten eredeti tervét, és az Istentől kapott kegyelem által visszanyerheti az eredetileg birtokolt, de a bűnesetkor elveszített képmást...

Krisztus engedelmessége nem különbözött a miénktől. – A nagy Tanító nem csupán a bűnért való engesztelő áldozat miatt jött el világunkba, hanem hogy példaadás és tudomány által tanítsa az emberiséget. Eljött, hogy megmutassa az embernek, hogyan tarthatja meg a törvényt az emberi természetben, s így nem lehet mentsége, ha mégis saját, romlott elgondolásait akarja követni. Látjuk Krisztus engedelmességét. Tudjuk, hogy élete bűntelen volt. Élethosszig tartó engedelmessége szégyent hoz az engedetlen emberiségre. Ne rázzuk le magunkról Krisztus engedelmességének gondolatát, mondván, hogy az teljességgel különbözik attól, amit tőlünk mint egyénektől elvár. Krisztus megmutatta, hogy a teljes emberiség számára lehetséges engedelmeskedni az Isten törvényeinek...

Krisztus munkája nem hellyel-közzel odaszentelt szívbéli szolgálat volt. Nem saját, hanem az Őt küldő Atya akaratának véghezvitelére jött világunkba. Jézus így szól: „Lépj fiúságom lábnyomába teljes engedelmességgel. Én a nagy hatalommal való szövetség által engedelmeskedem, neked pedig az Isten Fiával való közös szövetség által kell engedelmeskedned. Gyakran nem látod majd teljesen világosan az ösvényt. Ilyenkor kérdezd meg Istent, aki bölcsességet, bátorságot és hitet ad ahhoz, hogy minden gondodat rábízva tovább haladhass.” Amennyire csak lehetséges, meg akarjuk érteni az Úr emberi természetének mibenlétét. Az Isteni és az emberi összekapcsolódott Krisztusban, és mindkettő teljességgel volt meg benne.

Megváltónk Isten Fiaként valóban magára öltötte az emberi létformát. Isten fiai és leányai vagyunk, és ha megfontoltan akarunk viselkedni, követnünk kell Krisztus útmutatását. Harminc éven át élte a tökéletes ember életét, eleget téve a tökéletesség legmagasabb zsinórmértékének. Legyen hát bármily tökéletlen is az ember, reméljen Istenben, szánja oda magát műve őszinte építésére, és ne szóljon ekként: „Ha másmilyen volnék, Isten szolgálatába állnék” ...Én, az Úr, megváltottam az emberi természetet. „Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12). Nem lealacsonyítalak, hanem felemellek, nemesebbé teszlek és megtisztítalak titeket. Menedéket találhattok bennem. Nevemben diadalt arathattok és felettébb győzedelmesek lehettek (69. Levél, 1897).

A világ Megváltója átment ugyanazon a próbán, amelyben Ádám elbukott, amikor áthágta Isten kijelentett törvényét. Isten egyszülött Fia emberként jött földünkre, hogy megmutassa a világnak, hogy az ember képes Isten törvényének megtartására. Sátán, a bukott angyal, kijelentette, hogy Ádám engedetlensége folytán egy ember sem tarthatja meg Isten törvényét. Azt állította, hogy a teljes emberi faj az ő fennhatósága alá tartozik.

Isten Fia a bűnös helyére lépett, és átment azon a próbán, melyben Ádám elbukott. Krisztus kiállta a pusztai megkísértést, mely százszorta olyan erőteljes volt, mint ami az emberi fajt valaha is érhette és érheti. Jézus ugyanúgy utasította vissza Sátán kísértéseit, mint ahogyan minden egyes megkísértett lélek is teheti: az ihletett Igét idézte neki és így szólt: „Meg van írva...”

Az emberi természet, Isteni erő segítségével, képes megtartani a törvényt. – Krisztus emberként győzedelmeskedett Sátán kísértései felett. Krisztushoz hasonlóan minden ember legyőzheti a kísértéseket. Krisztus érettünk alázta meg magát. Hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett. Jóvátette Ádám szégyenletes bukását, és győzelmével bizonyságot tett az el nem bukott világok és a bukott emberiség előtt, hogy Mennyből nyert Isteni erő segítségével az ember képes megőrizni Isten parancsolatait. Jézus, Isten Fia, javunkra alázta meg magát, értünk állta ki a kísértést, és a mi érdekünkben győzött, hogy megmutassa, hogyan juthatunk mi is győzelemre. A legszorosabb kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, és biztosított minket afelől, hogy nem hagy bennünket erőnk fölött megkísértetni, mert a kísértéssel együtt megmutatja nekünk a szabadulás útját is.

A Szentlélek győzelemre képesít bennünket. – Isten Szentlelket ígért mindazoknak, akik győzelemért harcolnak, hogy fenséges megnyilvánulásain keresztül természetfeletti erővel ruházza fel az emberi eszközt, és Isten országának titkaira tanítsa a tudatlant. A Szentlélek hatalmas segítsége csodálatos ígéret számunkra. Mit érne nekünk Isten Egyszülött Fiának megalázkodása, a ravasz ellenség   kísértéseinek elhordozása, egész földi életének küzdelme, és az igaztalanok megmentéséért felvállalt kereszthalála, ha nem kaptuk volna meg a Szentlélek folyamatosan munkálkodó és újjáteremtő segítségét arra, hogy a világ Megváltójának munkáját hatékonnyá tegye életünkben?

Az elküldött Szentlélek képesítette a tanítványokat, hogy szilárdan ki tudjanak állni a bálványimádás minden válfaja ellen, hogy felmagasztalják az Urat, és egyedül Őt. Ki más, mint Jézus Krisztus vezette a tollát, Szentlelke és Isteni hatalma által, a szent történelem feljegyzőinek, hogy Jézus szavainak és tetteinek leírása fennmaradjon?

A mennybemenetel utáni időre ígért Szentlélek folyamatosan munkálkodik azért, hogy az emberek figyelmét a Kálvárián hozott keresztáldozatra fordítsa, és megmutassa a világnak Isten szeretetét az emberek iránt. A Szentlélek megnyitja a Szentírás értékes igazságait a megbizonyosodott szív előtt, és a megsötétedett elmébe ragyogtatja az igazságosság napjának sugarait. Ezek az igazságok áttüzesítik a szívet, és közelebb vezetik az embert az örökkévalóság megismeréséhez.

Ki más, mint a Szentlélek mutatja meg az embernek a szentség erkölcsi zsinórmértékét, győz meg a bűnről, és teremt Isten szerint való szomorúságot, mely megbánhatatlan bűnbánatot eredményez, és hitet ébreszt abban, aki egyedül képes megbocsátani a bűnt?

Ki más, mint a Szentlélek munkálkodhat együtt az emberrel a jellem átalakításában? A Szentlélek elfordítja figyelmünket az időleges és veszendő dolgokról, és elszánt vágyakozással tölti meg szívünket a halhatatlan örökség bemutatásával. Újjáteremti, csiszolja és megszenteli az emberi eszközt, hogy a királyi család tagjává, a mennyei király gyermekévé válhasson...

Krisztus emberként győzött a bűn felett. – Ősszüleink bűnbeesése megtörte az emberi akarat engedelmességének addig egyértelmű láncolatát. Ettől kezdve az engedelmességet nem tartották feltétlenül szükségesnek. Az emberek saját elképzeléseiket követik, mellyel kapcsolatban azt mondta az Úr az óvilág lakóiról, hogy minden gondolatuk szüntelen csak gonosz volt. Az Úr Jézus azt mondta, hogy megtartotta az Atya parancsolatait. Hogyan? – Emberként. „A parancsolataid betöltésére jöttem, Istenem.” A farizeusok vádjára tiszta, erkölcsös és szent jellemmel állt elő, és feladta nekik a leckét: „Kicsoda közületek talál bennem bűnt?”

Példaképünk és bűnáldozatunk. – A világ Megváltója nem csak bűnáldozat céljából jött földünkre, hanem azért is, hogy szent, emberi jellemével mindenben példaképül szolgálhasson. Ilyen Tanítót nem hallott és látott még a világ. Hatalommal beszélt, mégis bizalomra indít mindenkit: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt 11:28–30).

A végtelen Isten egyszülött Fia szavaival és gyakorlati életével követendő példát állított elénk. Szavaival Istennek való engedelmességre nevelt, életével pedig megmutatta, hogyan engedelmeskedhetünk Istennek.

Krisztus nemcsak külső szabályokat adott arra nézve, hogyan válhatunk engedelmes gyermekekké, de saját életével és jellemével meg is mutatta, hogyan vigyük véghez az Isten szemében jó és helyénvaló tetteket. Semmit nem hozhatunk fel mentségünkre, ha nem cselekedjük az Istennek tetsző dolgokat.

Krisztus megcáfolta Sátán állítását. – Mindig hálásnak kellene lennünk, amiért Krisztus valós tények által bizonyította, hogy az ember képes megtartani Isten törvényét. Ezzel lelepleződött Sátán hamis állítása, mely szerint erre az ember nem képes. A Nagy Tanító a világunkba jött, hogy az emberiség élére állva, Isten törvényének való szent engedelmességével felemelje és megszentelje az emberiséget. Krisztus megmutatta, hogy az ember számára lehetséges engedelmeskedni Isten minden egyes parancsolatának. Krisztus példája igazolja, hogy az ember számára az élethosszig tartó engedelmesség lehetséges. Ahogyan az Atya elküldte Fiát, úgy küldi el Krisztus is választott képviselőit a földön, hogy életükkel bemutassák Jézus életét.

Valóságos emberként állta ki a próbát. – Ne tekintsük valami egyszeri és sajátos dolognak Krisztus engedelmességét, mondván, hogy különleges Isteni természete képesítette erre. Krisztus az emberiség képviselőjeként állt Isten előtt, és az ember helyetteseként és kezeseként hordozta el a kísértéseket is. Ha Krisztus birtokában lett volna valami különös hatalomnak, mely az ember számára nem elérhető, Sátán ezt nem hagyná említés nélkül. Krisztus feladata az volt, hogy megtörje Sátán állítólagos egyeduralmát az ember felett, és ezt csak úgy végezhette el, hogy emberként jött földünkre, emberként kísértetett meg, és emberként engedelmeskedett...

Ne felejtsétek el, hogy Krisztus győzelme és engedelmessége egy valóságos ember győzelme és engedelmessége volt! Véleményalkotásunkban sok hibát követhetünk el, ha hamis meglátásaink vannak Urunk emberi természetével kapcsolatban. Amikor olyan hatalommal ruházzuk fel emberi természetét, mely az ember számára Sátánnal való csatáiban nem elérhető, leromboljuk emberi természetének teljességét. Az Istentől származó kegyelem és erő mindazok számára megadatik, akik hit által elfogadják Jézus Krisztust. Az Ő engedelmessége az Atya iránt ugyanaz az engedelmesség, melyet Isten az embertől is elvár.

Az ember nem képes legyőzni Sátán kísértéseit a saját erejéhez kapcsolt Isteni erő nélkül. Jézus Krisztus is megragadhatta ezt az Isteni erőt. Jézus nem azért jött el földünkre, hogy egy Isten engedelmességével adózzon egy még nagyobb Istennek, hanem hogy emberként engedelmeskedjen Isten törvényének, és ezáltal példaképünkké váljon.

Jézus megmutatta, mire képes az ember. – Az Úr Jézus nem azért jött világunkba, hogy megmutassa, mire képes Isten, hanem hogy mire képes az ember még válságos helyzetekben is az Isten hatalmába vetett hit által. Az embernek hit által Isteni természet részesévé kell válnia, és győznie kell minden őt körülvevő kísértés felett. Az Úr elvárja Ádám fiaitól és leányaitól, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által jelenlegi emberi természetükben szolgálják Őt.

Az Úr Jézus hidat képzett a bűn következtében létrejött szakadék fölött. Összekapcsolta a földet a Mennyel, és a véges embert a végtelen Istennel. Jézus, a világ Megváltója, csak olyan módon tarthatta meg Isten parancsolatait, mint ahogyan az emberiség ma is teheti. „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által Isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon” (2Pt 1:4).

Kövessük Krisztus példáját, s közben tartsuk szem előtt fiúságát és emberi természetét! A pusztában nem Isten lett megkísértve, és nem Istennek kellett elhordoznia a bűnösök támadásait. Önmagát megalázva maga a Menny fensége vált emberré, s öltötte magára az emberi természetet.

Hogyan szolgáljuk Istent? – Nem úgy kell szolgálnunk Istent, mintha nem is emberek lennénk. Szolgáljuk Őt saját természetünkben, melyet Isten Fia megváltott béklyójától. Krisztus igaz élete által bűnbocsánatot nyerve állunk Isten előtt, úgyannyira, mintha soha nem vétkeztünk volna. Nem tudunk erőt meríteni azon gondolkodva, hogy mit tehetnénk, ha angyalok volnánk. Forduljunk hit által Jézus Krisztushoz, és mutassuk ki Isten iránti szeretetünket parancsainak való engedelmességünkkel. Jézus „megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” Jézus így szól: „Kövess engem!” „Ha valaki jőni akar énutánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (1. Kézirat, 1892).

Krisztus magára vette az emberi természetet, és az áldozat oltárára helyezte életét, hogy az ember, az Isteni természet részesévé válva, elnyerhesse az örök életet. Krisztus nem csupán az Áldozat volt, hanem maga a Pap is, aki felajánlotta az áldozatot. „A kenyér” – mondta, „amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért” (Jn 6:51). Jézus mentes volt minden bűntől. Odaadta életét azok helyett, akik az Isten törvényének áthágásával eladták magukat a Sátánnak. Odaadta életét az emberi család életéért, mely ezáltal az Ő megvásárolt tulajdona lett.

„Azért szeret engem az Atya” – mondta Krisztus –, „mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt... Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól” (Jn 10:17–18).

„A bűn zsoldja halál” (Róm 6:23). Az Úr így szólt Ádámhoz bukása előtt: „Amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1Móz 2:17). „Ha áthágod törvényemet, halál lesz a biztos következmény.” A parancsnak való engedetlensége miatt Ádám az életével lakolt.

Bukása előtt Ádám mentes volt az átok következményeitől. Amikor a kísértő megtámadta, a bűnnek egyetlen nyomot hagyó sebe sem volt ismert előtte. Tökéletes gondolkodásra és cselekvésre lett teremtve. Azonban engedett a bűnnek, és elesett magasztos és szent rangjától.

A bűnös test hasonlatossága szerint. – Krisztus, a második Ádám, a bűnös test hasonlatossága szerint jött földünkre. Az ember javára kitette magát a szomorúságnak, a fáradtságnak, az éhségnek és a szomjúságnak. Ki volt téve a kísértésnek, de a bűnnek nem engedett. A bűnnek egyetlen foltja sem volt meg benne. Krisztus kijelentette: „megtartottam az én Atyámnak parancsolatait [földi életemben]” (Jn 15:10). Csak azért rendelkezett végtelen hatalommal, mert tökéletesen engedelmes volt Atyja akaratának. A második Ádám kiállta a próbát és ellenállt a kísértésnek, hogy az egész emberiség tulajdonosává válhasson (99. Kézirat, 1903).