Az Úr mindannyiunktól határozott komolyságot vár. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibát kövessünk el a lelki dolgokban. Az élet-halál kérdés így szól: Mit kell tennem üdvösségemért? Mit tegyek, hogy Istenhez hasonló örök életet nyerjek? - Ezek olyan kérdések, melyeket mindannyiunknak gondosan mérlegelni kell...

Amíg ebben a világban élünk, Isten segítő kezévé kell lennünk. Pál kijelentése szerint Isten munkatársai vagyunk. "...Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok" (1Kor 3:9). Mindabban, amit Isten véghez szeretne vinni, együtt kell működnünk Vele. Vajon betöltjük-e az örökkévaló Isten szándékát? Törekszünk-e naponta arra, hogy Krisztus indulata legyen bennünk és - szóval és tettel egyaránt - eleget tegyünk akaratának?

A ma élő emberiség szörnyű állapotban van! Láttuk-e valaha a zavargás, az erőszak, a gyilkosság, a rablás és mindennemű bűncselekmény ilyen mértékű elburjánzását? Vajon mi hogyan állunk személy szerint ebben az időben?

Ésaiás könyve 58. fejezetében azokról olvasunk, akik "perrel és versengéssel böjtölnek" és a "gazságnak öklével sújtanak". Azt látjuk, hogy Isten nem fogadja el az ilyen böjtöt: "...nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban" (Ésa 58:4).

"Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?

Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?" (Ésa 58:5-7).

"Akkor [miután ezeket a kegyelmes és szükségszerű tetteket véghezviszik] felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ" (Ésa 58:8).

A törvény előírásait át kell ültetnünk a gyakorlatba, s akkor előttünk jár majd az igazság és Isten dicsősége lesz védelmünk. Krisztus igazságának fénye lesz oltalmunk, és az Úr dicsősége pajzsként követ majd. Adjunk hálát Istennek ezért a bizonyságért! Járjunk szüntelenül úgy, hogy a menny Istene örömét lelje bennünk! Gondoljuk át: micsoda kiváltság, hogy összeköttetésben lehetünk Istennel, és segítő kezeként munkálkodhatunk!

Megváltási tervét Isten olyannak alkotta, hogy abban szüksége legyen emberi eszközök közreműködésére. Segítő kezekre van szüksége ahhoz, hogy elérhesse az emberiséget. Olyan munkások együttműködésére van szüksége, akik igyekvők, akik hamar felismerik a lehetőségeket és azt, hogy embertársaiknak mire van szükségük.

Krisztus életét adta a bűnös emberiségért. Arra vágyott, hogy megmentse az embereket törvényszegő életükből, hogy engedelmes és igaz életet élhessenek. A legnagyobb mennyei jutalmat: az örök életet ajánlja fel azoknak, akik Megváltójukként fogadják el őt...

Bárcsak világosabban láthatnánk a megváltásunkért fizetett ár végtelen nagyságát. Pál ezt mondja: "áron vétettetek meg" (1Kor 6:20), és ez valóban így van, mert a megfizetett ár nem kevesebb, mint Isten egyszülött Fiának élete. Gondolkodjunk el ezen mindnyájan! Elutasíthatjuk Krisztus meghívását, figyelmen kívül hagyhatjuk a bűnbocsánatot ígérő és békére hívó ajánlatát; az azonban mégis tény marad, hogy mindannyian áron vétettünk meg, mégpedig az Isten Fiának drága vére árán. "Gondoljátok meg azért..." (Zsid 12:3).

Életetek sokba került. "...dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi" (1Kor 6:20). Az is Istené, amit esetleg a magatokénak gondoltok. Vigyázzatok az Ő tulajdonára! Végtelen áron vásárolt meg benneteket. Értelmetek az Övé. Milyen joga van bárkinek is arra, hogy megrontsa azt a testet, ami nem a sajátja, hanem a Jézus Krisztusé? Miféle elégedettségben van része annak, aki önző élvezeteknek hódolva fokozatosan felemészti testének és elméjének erőforrásait?

Isten minden embernek értelmet adott, és azt kívánja, hogy azt az Ő dicsőségére használja. Agyunkon keresztül képesek vagyunk együttműködni Istennel a veszendő emberek megmentésében. Sem agyunk befogadóképessége, sem értelmünk működő ereje nem korlátlan. Nevelnünk és fejlesztenünk kell elménk és testünk - az Isten által megvásárolt emberi mechanizmus - képességeit, hogy a lehető legjobban használjuk azokat. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ezeknek a képességeknek a erősítése érdekében! Isten örül annak, amikor egyre hatékonyabban tudunk Vele együttműködni.

A hűségesekről ezt olvassuk: "Mert Isten munkatársai vagyunk..." (1Kor 3:9). Isteni segítség nélkül az ember nagyon keveset tehet. Mennyei Atyánk és Fia azonban készek mindazokon keresztül munkálkodni, akik teljesen odaszánják magukat a szolgálat oltárára. Mindenki együttműködhet Istennel és képes arra, hogy elfogadhatóan munkálkodjon. Az Úr kívánalma az, hogy mindannyian munkába álljunk. Mindenki számára feladatot jelölt ki képességeinek megfelelően...

Tizenhét éves koromban - amikor minden barátom azt gondolta, hogy gyerekkori balesetem következtében életem végéig rokkant maradok - mennyei küldött jött hozzám és ezt mondta: "Üzenetem van számodra." "Számomra? - gondoltam - itt valami tévedésről lesz szó." A küldött újra így szólt: "Üzenetem van számodra. Írd le az embereknek, amit neked mondok!" Addig az ideig kezem olyan erőtlen volt, hogy egy sort sem voltam képes leírni. Ezért így válaszoltam: "Nem tudok írni! Nem tudok!" "Írj, írj!" - hangzottak a szavak újból! Ekkor tollat és papírt vettem elő, és írni kezdtem. Lehetetlen felmérni, hogy milyen sokat írtam attól a naptól kezdve. Az erő Istentől származott.

Azóta könyveim sok nyelven megjelentek és eljutottak a föld minden részére. Nemrégiben értesültem arról, hogy egyik könyvem Isten kegyelméből a német királynő kezébe került, aki kedves levélben fejezte ki a kötetről alkotott jó véleményét. Az Úré legyen minden hála!

Mi magunk semmi jót sem tehetünk, kiváltságunk van viszont arra, hogy helyes kapcsolatban lehessünk Istennel, és elhatározzuk, hogy ennek a jó kapcsolatnak a munkálásában - az Ő segítségével - mi is kivesszük részünket. Isten dicsősége tárul azok elé, akik alázattal és rendíthetetlenül véghezviszik ezt az elhatározást. Tapasztalatból tudom ezt. Semmi erőm nem volt önmagamban. Felismertem, hogy Jézusra kell bíznom gyámoltalan lelkemet. Ennek eredményeként, imádság és hit által, Isten szabadítása járt előttem és az Úr dicsősége követett.

Vigaszként és bátorításként mondom ezeket. Tereljük helyes mederbe Istennel való kapcsolatunkat! Miféle elégedettség származhat a világ szokásainak követéséből? Van ennél jobb feladat! Formáljátok a jellemet! Használjatok Isten dicsőségére minden képességet, minden ideget, minden izmot, minden gondolatot, minden tettet! Akkor majd úgy látjátok Isten szabadítását előttetek járni, mint korábban soha.

Semmi okom nincs a panaszra. Az Úr soha nem hagyott el. Huszonkét évvel ezelőtt temettem el férjemet. Néhány évvel később, amikor munkatársaimmal úgy láttuk, hogy több misszionáriusra van szükség Ausztráliában, mi magunk mentünk a testvérek segítségére, hogy az új központban helyes alapokra építsük a művet.

Láttuk, hogy milyen nagy szükség van egy olyan iskolára, ahol ígéretes fiatalokat lehetne képezni a Mester szolgálatára. Egészen az új-dél-walesi erdőkig mentünk, ahol 1700 ezer négyszögöl (6 070 000 m2) földet vásároltunk és a városoktól távol iskolát alapítottunk...

Három éve visszatértünk Amerikába, és mások mentek Ausztráliába helyettünk. A mű egyre növekedett, minden törekvésünk sikerrel járt. Bárcsak olvashatnátok a hozzánk küldött leveleket! Minden bizonnyal hallottatok a szörnyű szárazságról, ami sok helyen éhséget okozott Ausztráliában az elmúlt két évben. Juhok, szarvasmarhák és lovak százezrei hullottak el. A szenvedés és az anyagi kár minden gyarmaton hatalmas volt, különösen Queenslandben.

Az iskolának választott birtokon azonban elegendő eső volt a jó legelő és bőséges termés biztosításához. A nyilatkozatok és a nagyvárosi folyóiratok arról számoltak be, hogy az volt "az egyedüli zöld terület egész Új-Dél-Wales-ben".

Hát nem csodálatos? Lehetett volna ez az Úr áldása nélkül? Az egyik tavalyi jelentésből azt olvassuk, hogy mintegy három tonna kiváló minőségű mézet termeltek az iskola területén. Rengeteg zöldség termett, és az iskola jelentős bevételre tett szert a felesleg eladásából. Számunkra nagyon bátorító, hogy az elhanyagolt földet termékennyé tehettük. Az Úré legyen a hála!

Minden helyen és minden közösségben sok lehetőség van a hasznos szolgálatra. Még ezekben a völgyekben is, ahol most élünk, vannak családok, akiknek szükségük van lelki segítségre. Keressétek meg őket! Használjátok képességeiteket és talentumaitokat arra, hogy segítsétek őket! Először adjátok át magatokat a Mesternek, és akkor Ő fog veletek munkálkodni, aki minden embernek ad feladatot.

Időnként olyan hírek terjednek, miszerint arra igyekszem, hogy meggazdagodjam. Néhányan levélben kérdezték: "Igaz, hogy Ellen G. White dollármilliókkal rendelkezik?" Örömmel mondhatom: "Nem igaz." Nincs olyan tulajdonom e világban, amit ne terhelne adósság. Hogy miért? - Mert olyan sok elvégzésre váró missziómunkát látok. Hogyan halmozhatnék pénzt ilyen körülmények között? Kapok ugyan járadékot eladott könyveim után, de azt szinte teljes egészében misszionáriusi munkára költöm.

Miután egyik külföldi nyomdánk vezetője azt hallotta, hogy szükségben vagyok, küldött nekem egy ötszáz dolláros csekket. A pénzt kísérő levélben az állt, hogy ez az ötszáz dollár igen csekély összeg azokhoz az ezrekhez képest, melyeket az új könyvek fordítása és terjesztése érdekében, valamint új misszionárius kezdeményezések támogatására az ő misszióterületükre küldtem. Azért küldték ezt az összeget, hogy kisegítsenek a szükség idején, de ez ideig mindazt a járadékot, amit az Európában eladott könyveim után kaptam, az Úr művének külföldi támogatására fordítottam. Mihelyt adósságomat törlesztem, ezt az ötszáz dollárt is vissza fogom küldeni adományozóimnak.

Isten dicsőségére elmondom nektek, hogy mintegy négy évvel ezelőtt segített befejeznem Jézus példázatairól írott könyvemet, és az Úr azt helyezte szívemre, hogy az ebből származó bevételt a felekezeti tanítás fejlesztésére szánjam.

Abban az időben legnagyobb főiskoláinkat súlyos tartozások terhelték, de népünk abbéli törekvése által, hogy ezt a könyvet eladják, valamint a tartozásokat rendezzék, kétszázezer dollár gyűlt össze. A jó munka még mindig folytatódik. Ennek a tervnek a sikere nagy elégedettséggel töltött el. Most egy másik könyv befejezésén dolgozom, és azt hasonló módon szeretném hasznosítani újabb területeken.

De nem az anyagi haszon az, ami a leginkább bátorít. Szeretek arra gondolni, hogy ezeknek a könyveknek a terjesztése sok lelket nyer majd meg az igazságnak. Ez a gondolat boldoggá teszi szívemet. Nincs időm arra, hogy leüljek szomorkodni. Folytatom munkámat és szüntelen írok, írok és írok. Korán reggel, mikor ti még alusztok, én általában fenn vagyok és írok.

Még a szenvedés sem kényszerített arra, hogy felhagyjak az írással. Nem sokkal Ausztráliába való megérkezésem után betegség vett le a lábamról. A házak nyirkossága miatt gyulladásos reumától szenvedtem, ami tizenegy hónapra ágyba döntött. Időnként szörnyű gyötrelmeket éltem át. Egy testhelyzetben csak mintegy két órát tudtam feküdni, aztán segítőimnek át kellett fordítaniuk. Gumimatracom nem sok enyhülést adott. Nagy szenvedéseken mentem keresztül.

Ennek ellenére nem hagytam abba a munkát. Könyöktől az ujjhegyekig jobb karom fájdalommentes volt. Karom többi részét, valamint az egész bal kezemet és vállamat nem tudtam rendesen használni. Egy keret készült számomra, aminek segítségével képes voltam írni. Ezalatt a tizenegy hónap alatt kétezerötszáz levélpapírt írtam tele, hogy azok az óceánon keresztül Amerikába jussanak és kiadásra kerüljenek.

Olyan hálás vagyok az Úrnak, amiért soha nem okoz csalódást, és hogy erőt és kegyelmet ad nekem. Amint haldokló férjem mellett álltam, kezemet kezébe helyeztem és megkérdeztem: "Megismersz?" - Ő bólintott. - "Éveken keresztül átengedtem neked a felelősséget és a vezetést új vállalkozások kapcsán. Ígérem, hogy most én magam is úttörővé válok." Majd, mivel szólni nem tudott, ezt kértem: "Ha érted, amit mondok, szorítsd a kezem kicsit erősebben." Ekkor megszorította a kezem.

Miután férjemet eltemettük, barátai egy törött síremléket akartak sírjára helyezni. "Soha, soha! - mondtam -, hiszen három ember munkáját végezte egyedül. Soha nem állhat törött síremlék az ő hantján!"…

Isten megsegített. Ma népének körében dicsérem az Ő nevét. Majdnem tíz évet töltöttem Ausztráliában. Csodálatos eredményeket értünk el, de több mint kétszer ennyit tehettünk volna, ha a szükséges emberek és anyagiak a rendelkezésünkre álltak volna. Hálát adunk Istennek gondviseléséért és azért, amit ma törekvéseink eredményének látunk azon a területen (8. Kézirat, 1904).

Sátoros összejöveteleket kellene tartanunk nagyvárosainkban. Ha a prédikátorok mindenben óvatosak, amit mondanak, akkor a Lélek erejével hirdetett igazság el fogja érni a szíveket. Krisztus szeretete a szívben el fogja űzni a bűn szeretetét. A Krisztus életében megnyilvánuló szeretet és jóság mindazok életében megnyilvánul, akik érte munkálkodnak. Az Ő életére jellemző komoly, fáradhatatlan tevékenykedés követői életében is megjelenik. A keresztény jelleme Krisztus jellemének képmása kell legyen!

Soha ne feledjük, hogy nem a magunkéi vagyunk, hanem áron vétettünk meg! Erőnket szent zálognak kell tekintenünk, amit Isten dicsőségére és embertársaink javára kell használnunk. Krisztus keresztjének része vagyunk. Lankadatlan hűséggel kell törekednünk az elveszettek megmentésére (6. Kézirat, 1902. - Elhangzott a St. Helena szanatórium gyülekezetében, 1904. január 23-i istentiszteleten. - Notebook Leaflets, Christian Experience, The Church, No. 7).