[Röviddel az előbbi három könyv [A Sketch of theristian Experience and Views of Ellen G. White, A Supplement to Experience and Views, Spiritual Gifts, 1. kötet] 1882-es újrakiadása előtt kérdések vetődtek fel néhány cikk teljességét és bizonyos szakaszok jelentőségét illetően. Ellen G. White ebben az írásában válaszol ezekre a kérdésekre, 1883-ban. Utalás történik a "zárt ajtó"-ra vonatkozó tanításokra. A "zárt ajtó"-val kapcsolatban lásd még A nagy küzdelem, 429-432. oldalait!

- A szerkesztők.]

Mostanában hívták fel figyelmemet egy tizenhat oldalas kiadványra (kiadta C. of Marion, Iowa), mely a következő címet viseli: Ellen G. White Korai írások című munkájának összehasonlítása későbbi írásaival. Az író szerint az először kinyomtatott korai látomásaim bizonyos részei azért maradtak ki a nemrégiben kiadott, Ellen G. White Korai írásai című könyvből, mert ezek a részek olyan tanításokat tartalmaznak, amit népünk ma már nem fogad el.

Azzal is vádol bennünket, hogy teljes új kiadásnak neveztük, melyben csak a szóhasználat tér el az eredetitől.

Mielőtt külön felfigyelnénk azokra a szakaszokra, amiket a szerző kihagyottnak vél, szükségesnek tartom néhány tény megjegyzését. Amikor korai látomásaim először jelentek meg könyv formájában, a példányszám nagyon alacsony volt, s így hamar elfogyott. Néhány évvel később jelentős adalékokkal toldottuk meg a kiadványt, s egy nagyobb könyvet adtunk ki Ellen G. White keresztény tapasztalatai és látomásai címmel (1851).

A nyomtatási munka kezdeti idejében sokszor költöztünk és munkámból kifolyólag oly sokat kellett utaznom Maine és Texas, valamint Michigan és Kalifornia között - , hogy az első kiadásnak teljesen nyoma veszett. Amikor tavaly ősszel úgy határoztunk, hogy újra kiadjuk a Korai írásokat, Michiganből kölcsönöztünk egy Tapasztalatok és látomások kötetet. Úgy gondoltuk, hogy a Korai írások első kiadásának egyik eredeti példányát kaptuk meg. Ezt ki is nyomtattuk, ahogyan azt az előszóban megjegyeztük, bizonyos nyelvi változtatásokkal.

Ha van valakinek a birtokában az első kiadás bármelyik példánya, az igen nagy szívességet tenne, ha mielőbb elküldené azt nekem. Ígérem, hogy vissza fogom küldeni, mihelyt másolatot készítünk róla.

Egyáltalán nem törekszem egyik valaha kiadott írásom visszatartására sem. Ellenkezőleg, nagy megelégedést jelentene számomra, ha minden egyes általam leírt sort, ami valaha nyomtatásban volt, a közönség elé tárhatnánk.

Egy másik tényt is szükséges megemlítenem. Nem vagyok felelős mindazért, amit tőlem származóként nyomtattak ki. Korai látomásaim első kiadásának idején több olyan cikk is megjelent, amelyek állítólag saját írásaim arról, amit az Úr nekem mutatott, de amelyek olyan tanításokat tartalmaznak, melyekben én nem hiszek. E cikkek a Curtis úr által szerkesztett lapban jelentek meg. A lap nevére nem emlékszem pontosan. Az azóta eltelt évek munkája és gondjai következtében a kevésbé lényeges részletek kiestek emlékezetemből, de a lényeges pontok tisztán megmaradtak.

Ez az ember teljesen átalakította és megcsonkította a tollamból származó cikkeket. Innen és onnan kiemelt egy-egy mondatot, saját összefüggéséből hozzáfűzte megjegyzéseit, majd az én nevemmel látta el azokat, mintha azok közvetlenül tőlem erednének.

Miután láttuk ezeket a cikkeket, írtunk neki, hogy kifejezzük megdöbbenésünket és ellenvéleményünket. Megtiltottuk neki, hogy ezt tegye bizonyságtételeimmel. Azt válaszolta, hogy azt nyomtat, amit csak akar, és hogy tudja, hogy a látomásoknak azt kellene mondaniuk, amit ő kinyomtatott; és azok azt is mondanák, ha én úgy írtam volna le azokat, ahogyan az Úrtól jöttek. Azt mondta, hogy ha a bizonyságtételek a gyülekezet hasznára adattak, akkor neki joga van kedve szerint használni azokat.

Néhány efféle cikk talán még ma is létezik, de én nem vagyok felelős értük. A korai írások cikkei kikerültek kezem ügyéből, s mivel az 1851-ben megjelent Tapasztalatok és látomások volt a legkorábbi, amit használni tudtunk - ugyanis semmi korábbi folyóiratról vagy kiadványról nem volt tudomásunk -, a könyvből kimaradó részekért sem vagyok felelős.

Az első C. által említett írás egy 1847-ben megjelent 24 oldalas kiadványban van, melynek címe: Egy szó a kicsiny nyájhoz. A következő sorok maradtak ki a Tapasztalatok és látomások kötetből:

"Éppoly lehetetlen volt számukra (akik az 1844-es mozgalom idején feladták hitüket), hogy visszatérjenek az ösvényre és a városba menjenek, mint amilyen lehetetlen volt az, az Isten által megtagadott gonosz világ számára. Egymás után estek el az úton."

Idézem a szövegkörnyezetet is, hogy a kifejezések teljesen érthetőek legyenek:

"Mialatt a családi oltárnál imádkoztunk, Isten Szentlelke kiáradt reám és elragadtattam messze, e sötét világ fölé. Kerestem a földön maradt Jézust váró népet, de nem találtam. Egy hang szólt hozzám: ‚Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb!' Ismét arrafelé tekintettem és most egy keskeny, egyenes ösvényt pillantottam meg, amely magasan a világ felett emelkedett. Ezen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén volt. Mögöttük, az út kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentése szerint ‚az éjféli kiáltás' volt. Ez a világosság beragyogta az egész ösvényt és szövétnekül szolgált, hogy útközben meg ne botoljanak. Jézus maga haladt népe élén és vezette őket, s mindaddig, amíg szemüket Őrá irányították, biztonságban voltak. Egyesek csakhamar elcsüggedtek. Ezek azt mondták, hogy a város nagyon messze van, pedig ők azt hitték, hogy sokkal hamarabb odaérnek. Jézus úgy bátorította őket, hogy jobbját felemelte, s belőle fényesség áradt a Jézust váró hívőkre. Erre mindnyájan így kiáltottak: ‚Halleluja!' Voltak azonban olyanok is, akik könnyelműen megvetették ezt a világosságot és azt mondták, hogy nem Isten vezette ki őket ilyen messzire. Ezek mögött kialudt a világosság s lábaik sötétségben botorkáltak; megtántorodtak, elveszítették Jézust szemük elől s alázuhantak az ösvényről az alattuk elterülő sötét, gonosz világba" (Első látomásom című fejezet).

Ezt követi az a szakasz, ami állítólag az eredeti írásból való volt, nincs azonban benne sem a Tapasztalatok és látomások, sem pedig

a Korai írások kötetekben: "Éppoly lehetetlen volt számukra (akik az 1844-es mozgalom idején feladták hitüket), hogy visszatérjenek az ösvényre és a városba menjenek, mint amilyen lehetetlen volt az, az Isten által megtagadott gonosz világ számára. Egymás után estek el az úton."

Azt állítják, hogy ezek a kifejezések a "zárt ajtó"-ról való tanítást támasztják alá, és hogy ez volt a későbbi kiadásokból való elhagyásuk oka. A valóságban viszont semmi mást nem tanítanak, mint amit népünk a mai napig képvisel. Hadd magyarázzam meg!

Az 1844-es csalódást követően az adventi néppel egybehangzóan azt gondoltam, hogy a kegyelem ajtaja mindörökre bezárult a világ előtt. Az Isten nekem adott világossága helyesbítette a tévedést és hozzásegített ahhoz, hogy megértsük a valódi helyzetet.

Még mindig hiszek a "zárt ajtók"-ra vonatkozó tanításban, de nem abban az értelemben, ahogyan azt először alkalmaztuk, vagy ahogyan azt ellenzőim most alkalmazzák.

Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a "zárt ajtó" üzenetet Noénak:

"És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő" (1Móz 6:3).

Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz.

Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: "Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok" (Mt 23:38).

Az utolsó napok idejére nézve ugyanez a végtelen hatalom jelentette ki Jánoson keresztül:

"Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja" (Jel 3:7).

Látomásban láttam, és még mindig hiszem, hogy 1844-ben is volt egy zárt ajtó. Sötétségben hagyattak mindazok, akik látták az első és második angyal világosságát, de elutasították azt. Azok, akik elfogadták és elnyerték a mennyből jövő üzenetet kísérő Szentlelket, de későbbiekben hitüket megtagadták és tapasztalatukat becsapásként emlegették, ezáltal szintén elutasították Isten Lelkét, aki emiatt megszűnt közbenjárni értük.

Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában.

Hogy C. úr bebizonyítsa, hogy hittem és tanítottam a zárt ajtóról szóló tanítást, a Review 1861. június 11-i számából idéz, melyet kilenc kiemelkedő testvérünk aláírt. Az idézet a következő:

"A műről való akkori elgondolásaink homályosak és határozatlanok voltak. Néhányan, William Millerrel együtt, változatlanul fönntartották 1844-es adventi hívők elgondolását, mely szerint a világ számára végzett munkánk befejeződött és az üzenet az eredeti adventi hívőkre korlátozódott. Ez a hit olyan erőteljes volt, hogy tagjaink egyike majdnem visszautasította az üzenetet, mert akitől azt hallotta, kételkedett megváltásának lehetőségében, ő ugyanis nem volt az 1844-es mozgalom részese."

Ehhez csak annyit adnék hozzá, hogy ugyanazon az alkalmon, amikor arról volt szó, hogy az üzenet nem tárható ez elé a testvér elé, azt a bizonyságtételt kaptam látomásban, hogy bátorítsuk őt arra, hogy vesse Istenbe reménységét és adja át szívét teljességgel Jézusnak, amit ő ott és akkor meg is tett.

Az Egy szó a kicsiny nyájhoz című könyv egy másik részében az új földön található helyekről beszélek és azt a megjegyzést teszem, hogy régi idők szent embereit láttam. "Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, Noét, Dánielt és még sok hozzájuk hasonlót." Mivel azt mondom, hogy láttam ezeket az embereket, ellenzőink azt a következtetést vonják le, hogy akkoriban hittem a lélek halhatatlanságában, és hogy azért hagytam ki ezt a szakaszt, mert nézetem időközben megváltozott ebben a kérdésben. Itt is csak annyira közelítik meg az igazságot, mint más feltételezések kapcsán.

1844-ben elfogadtam ma is képviselt tanításunkat, mely szerint a lélek nem halhatatlan. Ez a Life Sketches (Életrajzi vázlatok) című munkám 170-171. oldalából is kiderül. [1880-as változat; lásd: 1915-ös változat, 49. oldal, valamint a Bizonyságtételek, 39-40. oldal.] Soha, sem szóban, sem írásban, nem közvetítettem mást. Ha ezt a szakaszt a lélek halhatatlanságának tanítása miatt hagytuk volna el, akkor más részeket is ki kellett volna hagynunk.

Első látomásom leírásában olyan testvérekről beszélek a Korai írások 13. oldalán [1882-es változat, a mai változat szerint 17. oldal], akik röviddel azelőtt aludtak el Jézusban. A 14. oldalon [mai kiadás 18-19. oldal] pedig egy olyan csoportról beszélek, melynek tagjai hitük miatt vértanúhalált szenvedtek.

A lélek halhatatlansága nincs nagyobb erővel jelen a "kihagyott" részben, mint ebben a két utolsó hivatkozásban.

Egyszerűen arról a tényről van szó, hogy ezekben a látomásokban azokba az időkbe vitettem előre, amikor a feltámadt szentek összegyűlnek majd Isten országában. Az ítélet, Krisztus második eljövetele és a szentek megérkezése az új földre hasonlóképpen tárultak elém. Van valaki, aki azt gondolja, hogy ezek már végbementek. Ellenfeleim kimutatják azt a lelkületet, mely arra indítja őket, hogy merő feltételezések ürügyén csalással vádoljanak engem.

Ebben az idézetben találhatók a következő szavak is: "Láttam két aranyvesszőt, melyeken ezüsthajtások voltak, a hajtásokon pedig csodálatos szőlőfürtök csüngtek."

Ellenségeim kinevették azt az "esetlen és gyerekes kifejezést az ezüst hajtásokról, melyeken szőlőfürtök nőttek, és amelyek arany ágakhoz csatlakoztak."

Milyen indíték vezette a fenti írót, hogy kiforgassa szavaimat? Nem azt mondtam, hogy a szőlőfürtök az ezüst hajtásokon nőttek. Azt írtam le, amit és ahogyan láttam. Nem kell feltételezni, hogy valódi szőlők lógtak ezüst szálakon vagy aranyvesszőkön. Ez csak az elém tárt dolgok külső megjelenése volt. Mindenki naponta használ ehhez hasonló kifejezéseket. Amikor például aranyhídról beszélünk, akkor nem arra gondolunk, hogy az valóságos aranyból készült, hanem arra, hogy az arany fényéhez hasonlít. Ha ugyanezt a szabályt alkalmazzuk szavaimra, akkor a félreértés minden lehetőségét kizárjuk.

A következő "kihagyás" így olvasható: "Testvérek, áldjuk az Urat azért a különleges alkalomért, ami az élő Isten pecsétjét viselőknek adatott."

Ebben semmi olyan nincs, amit ma ne így gondolnánk. Ha segítségül hívjuk nyomtatott írásainkat, azok megmutatják azt a hitünket, miszerint az élő igazak a próbaidő lezárulása előtt el fogják nyerni Isten pecsétjét, és azt is, hogy ezek különleges dicsőségnek örvendhetnek majd Isten országában.

A Korai írások 25-28. oldalán (jelenlegi kiadás, 32-35. oldal) olvasható látomásból a következő szakaszt hiányolták:

"Ha valaki hitre jutott a szombat kapcsán és annak áldásaiban részesülve meg is tartotta azt, később azonban elfordult attól és megszegte a szent parancsolatokat, akkor az saját maga előtt zárta be a Szent Város kapuit. Ez olyan bizonyos, mint a mennyben uralkodó Isten."

Azok, akik világosan látták és teljesen elfogadták a negyedik parancsolat igazságát, és részesültek az engedelmességgel járó áldásokban, de később megtagadták hitüket és vették a bátorságot Isten törvényének megrontására, azt fogják találni, ha az engedetlenség ösvényén kitartanak, hogy Isten városának kapui zárva vannak előttük.

Az 1851-es kiadású Tapasztalatok és látomások kötet egyik kijelentése, mely a Korai írások 49. oldalán (jelen kiadás 56. oldal) olvasható, az arra hivatkozó szerint a bizonyságtételek tévedésének lehetőségét igazolja: "Láttam, hogy az az idő, melyet Jézus a szentek szentjében fog tölteni, hamarosan lejár, és hogy már nagyon kevés idő van hátra."

Amint Isten ezt a tárgyat elém tárta, úgy tűnt, hogy Krisztus majdnem bevégezte ez irányú szolgálatát. Azért vádolnak hazugsággal, mert az idő tovább folytatódott, mint ahogy azt bizonyságtételem jelezni látszott. Hogy van ez akkor Krisztus vagy a Tanítványok bizonyságtételével? Ők is félre lettek vezetve?

Pál írja a korinthusiakhoz:

"Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna. És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vígadnának; akik vesznek, mintha semmijök sem volna" (1Kor 7: 29-30).

A rómaiakhoz írott levélben pedig ezt írja:

"Az éjszaka elmúlt, nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit" (Róma 13:12).

Krisztus így szól hozzánk szeretett János által, Pátmosz szigetéről:

"Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van" (Jel 1:3). "És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, amiknek meg kell lenni hamar. Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit" (Jel 22:6-7).

Isten angyalai nagyon rövidnek mutatják be az időt az emberekhez szóló üzeneteikben. Én mindig ilyen üzenetet kaptam. Az igaz, hogy az idő tovább folytatódott, mint ahogy azt az üzenet kezdeti idejében vártuk. Megváltónk nem jelent meg olyan hamar, ahogy reméltük. Azonban meghiúsulhat-e az Úr szava? Soha! Emlékeznünk kellene, hogy Isten ígéretei és fenyegetései egyformán feltételhez kötöttek.

Isten az Ő munkája bevégzésével bízta meg népét ezen a földön. A harmadik angyal üzenetének hangoznia kell! A hívők figyelmének a mennyei szenthely felé kell fordulnia, ahová azért ment Krisztus, hogy engesztelést szerezzen népéért. A szombat igazságát is hirdetni kell! Az Úr törvényében esett hézagot ki kell tölteni! Az üzenetnek hangos kiáltással kell szólnia, hogy a föld lakói meghallhassák a figyelmeztetést. Isten embereinek meg kell tisztíttatniuk lelküket igazság és engedelmesség által, hogy az Úr eljövetelekor hiba nélkül állhassanak meg előtte.

Ha az adventisták az 1844-es nagy csalódást követően szilárdan álltak volna hitükben, és egyesült erővel haladtak volna előre Isten gondviselő vezetésében; ha elfogadták volna a harmadik angyal üzenetét és azt a Szentlélek erejével hirdették volna a világnak, akkor megláthatták volna az Isten megváltását. Erőfeszítéseik által az Úr nagyszerű munkája be is fejeződött volna, és jutalmukként Krisztus eljött volna, hogy népét magához vegye.

De a csalódást követő kétség és elbizonytalanodás időszakában sok advent hívő feladta hitét. Véleménykülönbségek és megoszlások jöttek az egyházba. A többség szóval és írással támadta azokat, akik Isten gondviselése szerint járva, elfogadták a szombat igazságát és a harmadik angyal üzenetének hirdetésébe kezdtek. Sokan, akiknek idejüket és tehetségüket a világhoz szóló figyelmeztetés hangoztatására kellett volna szánniuk, a szombat igazságának ellenzésébe merültek. Ez szükségessé tette, hogy az igazság képviselői az ellenszegülőknek adott válaszadással és az üzenet védelmezésével töltsék idejüket. Ekképpen a munka megakadt, a világ pedig sötétségben maradt. Mennyire más lett volna a történelmünk, ha Isten parancsolatai és Jézus hite egységbe terelték volna a teljes adventi népet!

Nem az Isten akarata volt, hogy Krisztus eljövetele így késsen. Isten nem tervezte, hogy népe, Izrael, negyven évig a pusztában vándoroljon. Azt ígérte, hogy közvetlenül Kánaán földjére fogja vezetni őket, és szent, egészséges, és boldog néppé teszi őket. De azok, akikhez az ígéret először szólt, nem mehettek be "hitetlenség miatt" (Zsid 3:19). Szívüket bosszankodás, lázadás és gyűlölet töltötte el, s így Isten nem teljesíthette hozzájuk intézett ígéretét.

A negyven évig tartó hitetlenség, panaszkodás és lázadás kizárta az ősi Izraelt Kánaán földjéről. Ugyanezek a bűnök késleltették a modern Izrael bejutását a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretei voltak a hibásak. Az Úr hitvalló népe körében megnyilvánuló hitetlenség, világiasság, szentségtelenség és viszálykodás azok, amik ebben a bűnös és fájdalmas világban tartanak hosszú évekig.

Az eddig említetteken kívül még két olyan részre történt hivatkozás, melyek az első könyvben benne vannak, de a későbbiekből kimaradtak. Ezek kapcsán csak annyit mondok, hogy mielőtt érdemben szólhatnék ezekről, szükségem van egy azokat tartalmazó könyvre, hogy a hivatkozások helyességéről és azok eredeti szövegkörnyezetéről magam is meggyőződhessek.

Munkám kezdete óta gyűlölet, rágalmazás és igazságtalanság vesz körül. Az ellenszegülők, a fanatikusok és a csak külsőségekre adók alantas gyanúsításokat, hazug szóbeszédeket koholtak ki és buzgón terjesztettek ellenem. Vannak olyan prédikátorok az úgynevezett ortodox egyházakból, akik helységből helységbe utaznak, hogy a h.n. adventisták ellen harcoljanak, s ezt Ellen G. White írásaival a kezükben teszik. Ezek maguk az Isten őrállóinak nevező prédikátorok készítik elő az utolsó napok gúnyolói munkáját.

A hitetlen világ, az elbukott egyházak prédikátorai és az első napot ünneplő adventisták közös erővel támadják Ellen G. White munkáját. Ez a harc mintegy negyven éve tart, de nem érzem úgy, hogy jogom lenne még csak felfigyelni is gonosz beszédeikre, rágalmazásaikra és célozgatásaikra. Most sem térnék el ettől a szokásomtól, ha nem tartanék attól, hogy az igazság ellenségei, akik oly nagy örömmel állítják rólam, hogy csaló vagyok, esetleg félrevezetnek néhány őszinte lelket. Abban a reményben teszem kijelentéseimet, hogy azok által az őszintén gondolkodók segítségére leszek.

Nem számítok arra, hogy elérem azokat, akik elutasítják az igazság világosságát, akik büszkeségre adták magukat és lelküket hitetlenséggel övezték körül.

Jézus, a Mennyei Felség, aki egyenlő volt Istennel, harminchárom évet töltött ebben a világban, mégis csak néhányan ismerték fel isteni jellemét. Hogyan számíthatnék én, az emberiség oly gyönge, méltatlan és törékeny teremtése nagyobb eredményre, mint amiben a világ Megváltójának része volt.

Amikor odaszántam magam erre a munkára, hogy Isten késztetésének engedve menjek, és azokat a szavakat intézzem az emberekhez, melyeket Ő ad, tudtam, hogy ellenállásban, gúnyolásban és üldöztetésben lesz részem. Nem tévedtem. Ha emberi tetszésnyilvánítástól függnék, akkor már régen elkedvetlenedtem volna. De én Jézusra tekintettem, és láttam, hogy Ő, akiben semmi hiba nem volt, rossz nyelvek támadásának volt kitéve. Isteni látszatot keltő kémek követték a Megváltó lépéseit, és minden tőlük telhetőt elkövettek annak érdekében, hogy útját keresztezzék. Noha mindenható volt, mégsem látogatta meg ellenségeit úgy, ahogy azt bűneik miatt megérdemelték volna. Rájuk hozhatta volna haragjának villámait, de nem tette. Képmutatásaikat és csalásaikat metsző feddésekkel illette, és amikor üzenetét elutasították és életét fenyegették; csendesen továbbállt, hogy az élet szavait egy másik helyen szólja. Gyengeségemben én is igyekeztem a Megváltó példáját követni.

Milyen elszántan bizonygatták a farizeusok, hogy Krisztus csaló. Mennyire figyelték minden egyes szavát, hogy beszédeit kiforgassák és félremagyarázzák! Büszkeség, előítélet és indulat zárta el lelküket Isten Fiának bizonyságtételétől. Amikor Ő világosan megfeddte bűneiket és kijelentette, hogy viselkedésük arról tanúskodik, hogy ők Sátán gyermekei, akkor azok dühödten visszafordították a vádat: "Nem megmondtuk, hogy Samáriából való, és hogy ördög van benne?"

Krisztus ellen felhozott minden érvnek hazug alapja volt. Így volt ez István és Pál életében is. De a legerőtlenebb és legkevésbé hiteles kijelentéseknek is hatásuk volt, mivel oly sokan voltak azok a megszenteletlen szívűek, akik szerették volna, hogy a kijelentések igazak legyenek. Az ilyenek mindenkor készek valami feltételezett tévedésbe vagy hibába kapaszkodni azok kapcsán, akik a nemkívánatos igazságot hirdetik nekik.

Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy a hamisságot éhezők gonosz feltételezéseket tényként igyekeznek beállítani. Bölcs szavai által Krisztus újra és újra megszégyenítette és elcsendesítette ellenségeit, ők mégis mohón figyeltek minden szóbeszédre és találtak valamilyen ürügyet, hogy ellenkező kérdéseikkel megkeressék őt. Elszántan végig akarták vinni céljukat. Nagyon jól tudták, hogyha Jézus folytatni fogja munkáját, akkor sokan hisznek majd benne, s így az írástudók és farizeusok elveszítik az embereken gyakorolt uralmukat. Készek voltak leereszkedni bármilyen tisztátalan és alantas eszközökig, hogy rosszindulatú szándékaikat véghezvigyék ellene. Noha gyűlölték Heródest és udvarát, mégis csatlakoztak hozzájuk, hogy közös tervet szőjenek Krisztus elvesztésére.

Ilyen lelkületeket tápláltak Isten Fia iránt azok, akik megmentéséért a földre jött. Elvárhatja-e valaki is - aki engedelmes akar lenni Istenhez, és igazságának üzenetét szeretné hirdetni a világnak - , hogy kedvezőbb fogadtatásban részesüljön, mint Krisztus?

Semmi rosszat nem kívánok azoknak, akik Isten feddő, figyelmeztető és bátorító üzenetének hatástalanításán fáradoznak. De Krisztus küldötteként az igazság védelmezésébe kell állnom. Kik azok, aki oly lelkesen sorakoznak fel ellenem? Talán a hit tiszta és szent gyermekei? Az újjászületettek? Az isteni természet részesei? Szeretik-e Jézust, és képviselik-e az Ő alázatos és szelíd lelkületét? "...az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket" (Mt 7:20). Az első tanítványokhoz hasonlítanak, vagy inkább azokhoz az írástudókhoz és farizeusokhoz, akik szüntelen azon voltak, hogy szavai által csapdába ejtsék Krisztust? Figyeljük meg a hit ősi ellenzőinek lelkiismeretlen eljárását! Törvényismerők, papok, írástudók és vezetők fogtak össze, hogy találjanak valamit a világ világossága ellen.

Miért akarták ennyire elítélni Krisztust? - Mert nem szerették tanításait és parancsolatait, és mert nem nézték jó szemmel, hogy az emberek elfordultak addigi vezetőiktől, s figyelmük feléje irányult.

Az emberi természet azóta sem változott. Senki se áltassa magát azzal, hogy utamba áll, és szavaim hatását próbálja lerombolni. Az ilyenek egy másik urat szolgálnak, s majd el fogják nyerni munkájuk méltó jutalmát.

Az ellenszegülés mindaddig létezni fog, amíg Sátán él. Akiket az ő lelke vezérel, mindaddig nem fogják felismerni a Szentlélek hangját, amíg a kijelentés elhangzik: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is" (Jel 22:11). Az a szándékom, hogy semlegesítsem azok rosszindulatát, akik elvetik azt a világosságot, amit Isten jónak látott elém tárni.

Isten terve, hogy munkájának isteni jellegéről elegendő bizonyítékot adjon, hogy így mindazokat meggyőzze, akik őszintén vágynak az igazság megismerésére. Isten azonban soha nem szünteti meg a kételkedés lehetőségét. Aki akar, talál okot a kétkedésre és az akadékoskodásra.

Sajnálom azokat, akik a kétkedés és hitetlenség talajára léptek. Örömmel lennék segítségükre, ha tudnék, de a múlt tapasztalata nem sok reménnyel biztat arra nézve, hogy az ilyenek valaha is vissza fognak térni a világossághoz. Semmilyen bizonyíték nem győzheti meg az embert az igazságról, ha nem kész feladni büszkeségét és testi természetét, hogy Krisztus iskolájának tanulójává váljék.

Az önző akarat és büszke véleményhordozás sokakat vezet a mennyből jövő igazság megtagadásához. Sajátos elgondolásokhoz, tetszetős bibliamagyarázatokhoz és veszélyes tévtanokhoz ragaszkodnak, de mihelyt egy bizonyságtétel helyesbíteni kívánja őket, mint Krisztus napjaiban sokan, ők is haraggal mennek tovább.

Semmit nem számít, hogy az Isten szavát közvetítők élete és jelleme mennyire feddhetetlen! Ez nem ad nekik semmilyen hitelt. Miért van ez így? Azért, mert az igazságot szólják. Testvérek, ez az én vétkem. De amikor hazug beszéd jár körül, amikor Krisztus követének jellemét alaptalan feltevésekkel és célzásokkal támadják, akkor azokat milyen képtelen hitelességgel fogadják! Mily sokan állnak készen a rágalom felnagyítására és terjesztésére! Az ilyenek megmutatják valódi jellemüket. "Aki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók (Jn 8:47).

Rágalom és szemrehányás lesz a Jézusban való igazság mellett állók jutalma. "De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak" (2Tim 3:12). A bűn ellen világosan felszólalókat éppolyan biztosan gyűlölni fogják, mint Mesterüket, akitől - az Ő nevében végrehajtandó - feladatukat kapták. Miként Krisztus, őket is a vallás és a gyülekezet ellenségeinek tartják majd, és minél komolyabb és igazabb igyekezettel dicsérik Istent, annál keserűbb ellenállásba ütköznek majd az istentelenek és képmutatók részéről. De nem szabad elcsüggednünk, amikor ilyenben van részünk.

Mondhatják rólunk, hogy gyengék és bolondok, rajongók, sőt őrültek vagyunk. Azt is hangoztathatják, amit Krisztusról mondtak: "...Ördög van benne..." (Jn 10:20). Munkánk azonban még mindig igaz, amit a Mestertől kaptunk. Nem emberek dicséretét és tetszésnyilvánítását keresve, hanem az igazságosan ítélőre bízva magunkat: Irányítsuk Jézusra az emberek figyelmét. Ő tudja, hogyan segítse azokat, akik - miközben lépéseit követik - bizonyos határig részesülnek az Őt ért rágalmak elhordozásában. Krisztus mindenekben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, hogy tudhassa, hogyan segítsen azokon, akik megkísértetnek.

Bármilyen hamis értelmezést is adnak a bizonyságtételemnek azok, akik az igazság követőinek tartják magukat, de Istent nem ismerik, alázattal tovább folytatom munkámat. A biztatás, a feddés és a figyelmeztetés Istentől kapott szavait fogom szólni. Már csak kevés van hátra földi életemből. Az Atyától kapott munkát - kegyelméből - hűséggel, és annak tudatában látom el, hogy minden tettemnek meg kell jelennie Jahve alapos vizsgálata előtt (4. Kézirat, 1883).

Battle Creek, Michigan

1874. augusztus 24.

Kedves Loughborough Testvér!

Isten félelmében kijelentem, hogy Miles Grant, Mrs. Burdick és mások Crisisben megjelent vádjai nem igazak. Az 1844-ben képviselt dolgaimra vonatkozó állítások hasonlóképpen tévesek.

1844 után testvéreimmel együtt úgy hittem, hogy nem lesz több megtérő bűnös. Erről azonban egy látomásom sem volt. Tisztán és szabadon állíthatom, hogy soha senki nem hallhatott vagy olvashatott tőlem olyan kijelentést, ami az ezen a ponton ellenem felhozott vádakat igazolná.

Keletre történő első utazásomkor feltárult előttem a mennyei szentéllyel kapcsolatos csodálatos világosság, s megláttam a nyitott és a zárt ajtót. Hittük, hogy az Úr nemsokára eljön az ég felhőiben. Látomásomban viszont láttam, hogy hatalmas munkát kell végeznünk a világban azokért, akik nem ismerték meg és nem utasították el a világosságot. Krisztus azonnali megjelenésére számító testvéreim ezt nem tudták megérteni. Néhányan, különösen a fanatikusok, annak hirdetésével vádoltak, hogy az Úr késlelteti eljövetelét. Láttam, hogy 1844-ben Isten megnyitott egy ajtót, amit senki be nem zárhatott, és bezárt egyet, amit senki meg nem nyithatott. Sötétségbe kerültek mindazok, akik elutasították a második angyal által földünkre hozott üzenetet. És milyen sűrű volt az a sötétség!

Soha nem mondtam vagy írtam olyat, hogy ítélet vagy átok jött a világra. Soha, semmilyen körülmények között nem szóltam így senkihez, akármilyen bűnös is volt. Mindig is a feddés üzeneteit tártam azok elé, akik ilyen metsző kifejezéseket használtak (2. Levél, 1874).

Kedves Testvérnő!

Azt írod, "néhányan többek között azt állítják, hogy bizonyos korábbi írásaidat felszámolod". Arra kérem azokat, akik ezt mondják, hogy igazolják kijelentésüket. Tudom, hogy ezt gyakran ismételik, de soha nem bizonyítják. "Arra hivatkoznak - folytatod, "hogy az eredeti bizonyságtételek első kötetében - amit ők gondosan megőriztek - világosan kijelented, hogy látomásban előtted megjelent Krisztus második eljövetelének napja és órája. Érvelésük szerint ez a kijelentés nem állja ki a Biblia próbáját, mivel Krisztus maga mondta, hogy ama napot és órát senki sem tudja, még Isten angyalai sem."...

A 145. oldalon (jelen kiadás 285. oldalán) lévő fejezet elejét olvasva meggyőződhetsz arról, hogy a mondatok arra az időre vonatkoznak, amikor Isten szava megszabadítja a szenteket a nyomorúság idejéből. Kérlek, szerezd be ezt a könyvet, ha még nincs meg, és olvasd el ezeket a részeket! Pontosan úgy jelentek meg, mint az először kiadott anyag. "Az ég kinyílt, majd újra bezárult. Állandóan háborgott és mozgott. Hatalmas hegyek gyenge nádszálhoz hasonlóan ingadoztak s óriási sziklákat zúdítottak alá ormaikról. A tengerek forrtak és zúgtak, mint a forró víz a fazékban s hatalmas köveket vetettek ki a szárazra. S midőn Isten, Jézus eljövetelének napját és óráját kihirdette s átadta népének az örök szövetséget, rövid mondatokban beszélt, minden egyes mondat után szünetet tartott és hangja végiggördült az egész földön" (Tapasztalatok és látomások, További látomások című fejezet, 10. oldal).

Ez a fejezet egyik része. A 11. és 27. oldalon lévő leírások ugyanerre az időre vonatkoznak. Ez minden, amit valaha is láttam az Úr eljövetelének pontos idejével kapcsolatban. Halvány sejtelmem sincs az Isten hangja által kijelentett időt illetően. Hallottam ugyan a hangot, de látomásom után már nem emlékeztem rá. Olyan érdekfeszítő, ünnepélyes látvány vonult el szemeim előtt, amelyet nyelv nem képes elbeszélni. Minden élő valóságként hatott rám, mert láttam feltűnni a nagy, fehér felhőt, melyen az Emberfia ült (38. Levél, 1888).

Ifjú lánykoromban az Úr jónak látta megnyitni előttem a menny dicsőségét. Látomásban a mennybe vitettem, és az angyal így szólt: "Nézd!" Ekkor letekintettem a sűrű sötétségben lévő földre. Leírhatatlan gyötrelmet éreztem e sötétség láttán.

Az angyal újra ezt mondta: "Nézd!" Újra a földre tekintettem, és a sötétségben csillagokhoz hasonló fénypontokra lettem figyelmes. Egyre több ilyen fénypont jelent meg, tehát az erkölcsi sötétséget is egyre több csillagszerű fény hatotta át. Az angyal így szólt: "Ezek azok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, és engedelmeskednek szavainak. Ha nem lennének ezek a fénypontok, akkor Isten ítélete rögtön lesújtana törvényének áthágóira." Később láttam, amint a fénypontok egyre fényesebbek lettek. Kelet, Nyugat, Észak és Dél felől világítva beragyogták a teljes földet.

Időnként egy-egy ilyen fénypont homályossá vált, mások pedig kialudtak, és amikor ez történt, sírtak és szomorkodtak a mennyben. Láttam, hogy a világosság sugarai egyenesen Jézustól jöttek, s hogy a világ drága fénypontjait ezek a sugarak keltették életre (Gospel Workers, pp. 378-379., 1892. kiadás).