Testtélétel - Krisztus természete

A legmagasabb rangú mennyei angyalnak sem lett volna hatalma arra, hogy akár egyetlen elveszett lélekért is váltságdíjat fizessen. A kérubok és szeráfok csak annyi dicsőséggel rendelkeznek, amennyivel Teremtőjük felruházta őket mint teremtményeiket. Az ember Istennel való megbékéltetése csak egy Istennel egyenlő közbenjáró által volt lehetséges, akit tulajdonságai méltóvá tesznek arra, hogy az emberiség érdekében Istennel tanácskozzon, és aki be tudja mutatni Isten jellemét az elbukott világnak. Az ember helyettesének és kezesének emberi természettel kellett rendelkeznie, hogy összeköttetésben lehessen azzal az emberi családdal, melyet képviselnie kellett. Ugyanakkor, mint Isten követének, isteni természettel is kellett rendelkeznie, hogy ezáltal tartsa a kapcsolatot a Mindenhatóval, valamint bemutathassa Istent a világnak és közvetítő legyen Isten és ember között.

E tulajdonságokkal egyedül Krisztus rendelkezett. Isteni természetbe öltöztette emberi mivoltát és eljött a földre, hogy Isten Fia és ember fia legyen egyben. Ő volt az ember kezese és Isten követe. Az ember kezese azért, hogy igazsága által - az emberek érdekében - eleget tegyen a törvény követelményeinek, és Isten követe azért, hogy bemutassa az Ő jellemét az elbukott világnak.

A világ Megváltójának van hatalma arra, hogy magához vonja az embereket. Krisztus lecsendesíti félelmeiket, eloszlatja szomorúságukat, reményt és bátorságot önt beléjük. Képessé teszi őket arra, hogy elhiggyék: Istennek az a szándéka, hogy az isteni Helyettes érdemei révén elfogadja őket. Mint Isten szeretetének részesei, mindenkor hálásnak kellene lennünk, hogy képviselőnk van a menny udvaraiban, aki közbenjár érettünk az Atyánál.

Mindenünk megvan, amit csak kérni tudnánk Istenben való hitünk és bizalmunk növelésére. A földi királyságokban, amikor egy király legnagyobb zálogát akarja adni szava biztosításaként, túszként adja saját gyermekét, akit majd csak az ígéret teljesedésekor kap vissza. Micsoda hatalmas bizonyítékot adott mennyei Atyánk hűsége jeléül! Azzal biztosította az embert szavának változhatatlanságáról, hogy elküldte Egyszülött Fiát a földre, aki magára öltötte az emberi létformát, és nemcsak e földi élet néhány évtizedére, hanem azt megőrzi a mennyei udvarokban is, mintegy Isten hűségének örökkévaló jegyéül. Micsoda mélység és gazdagság jellemzi Isten Igéjét. "Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!..." (1Jn 3:1).

Krisztusban való hit által a királyi család tagjaivá válunk, Isten örököseivé és Jézus Krisztus örököstársaivá. Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk. Minden nemzeti és vallási megkülönböztetés eltűnik a Kálvária keresztjénél, amint a királyi Szenvedőre tekintünk, aki emberi természetben hordozta a törvény átkát érettünk. Eltűnik minden rangbeli nagyság és faji büszkeség.

Az Isten trónjáról a Kálvária keresztjére ragyogó világosság mindörökre megszünteti az emberalkotta osztály- és fajbeli különbségeket. Minden réteg emberei ugyanannak a családnak a tagjaivá, a mennyei király gyermekeivé válnak. Ez nem földi hatalom útján történik, hanem annak az Istennek a szeretete által, aki Jézust szegény, nehézségekkel és megaláztatásokkal teli életre adta, majd pedig gyötrelmes és szégyenletes halálra, hogy azáltal sok fiat és leányt megdicsőítsen.

Nem a pozíció, nem a véges bölcsesség, nem a képzettség és nem a tehetség az, ami Isten szemében magas rangra helyezi az embert. Az ész, az értelem és a talentumok az Isten dicsőségére és örökkévaló királyságának építésére kapott ajándékok. A menny szemében a lelki és erkölcsi dolgoknak van értékük, mert azokon a halál nem uralkodik és a romolhatatlanság dicsősége övezi őket mindörökké. Az emberek által nagyra tartott földi királyság soha nem fog visszatérni sírjából. Az ellenség céljait szolgáló gazdagság, dicsőség és emberi bölcsesség nem juttathatja tulajdonosait örökséghez, dicsőséghez és bizalmi pozíciókhoz az új földön. Egyedül azok fogják kiábrázolni a Megváltó képét feltámadásukkor, akik értékelték Krisztusnak azt a kegyelmét, mellyel Isten örököseivé és Jézus örököstársaivá tette őket.

Mindazok, akik méltóvá tétetnek arra, hogy a mennyei család tagjaivá váljanak, Isten fiait és leányait fogják felismerni egymásban. Felismerik, hogy mindannyian ugyanabból a forrásból merítik erejüket és jutnak bűnbocsánathoz: az ő bűneikért keresztre feszített Jézus Krisztusban. Tudják, hogy ha a szentek ragyogó gyülekezetében szeretnének lenni, az igazság ruháiba öltözötten, akkor jellemük ruháját meg kell mosni Jézus vérében és elfogadásra kell találniuk az Atyánál az Ő nevében.

Ha az Isten gyermekei egyek Krisztusban, akkor vajon miként tekint Jézus a faji és társadalmi megkülönböztetésre és az emberek közötti elkülönülésre a szín, a faj, a pozíció, a gazdagság, a születés és a tehetség vonatkozásában? Az egység titka a Krisztusban hívők egyenlőségében található. A megoszlás, a viszálykodás és a nézeteltérés pedig nem más, mint a Krisztustól való elkülönülés. Krisztus az a központ, ahová mindenki figyelmének irányulnia kellene. Minél közelebb kerülünk a középponthoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz érzésben, megértésben és szeretetben, miközben fokozatosan Jézus képe és jelleme rajzolódik ki bennünk. Isten nem személyválogató.

Jézus tisztában volt az evilági pompa hiábavalóságával, és figyelmét nem fordította annak megnyilatkozásaira. Lelki méltósága, jellemének tisztasága és az alapelvekhez való nemes ragaszkodása magasan felette állt a világ hiú divatjainak. Noha a próféta úgy ír róla, mint aki "utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője..." (Ésa 53:3), a föld legnagyobb királyának is tarthatták volna. Az emberi társadalom legelőkelőbb körei udvarolhattak volna neki, ha leereszkedésével az ő kedvükben akart volna járni. Jézus azonban nem vágyott emberi elismerésre. Tettei függetlenek voltak mindenféle emberi befolyástól. Gazdagság, pozíció és evilági rang, az emberi nagyság megkülönböztető fokozatai mind csak a kicsinység változatai voltak annak szemében, aki elhagyta a menny hódolatát és dicsőségét; akinek nem volt része világias pompában és fényűzésben, mert egyedüli dísze az alázat volt.

A nehéz munkát végző és a gondok súlyos terhe alatt nyögő szegények nem találhattak semmit Jézus életében és példájában, ami azt a gondolatot sugallta volna nekik, hogy Jézus nem ismeri az ő nehézségeiket, nyomasztó körülményeiket és fájdalmukban, nélkülözésükben nem tud együttérezni velük. Egyszerű, alázatos élete összhangban volt születésének és életkörülményeinek egyszerűségével. A végtelen Isten Fia, az élet és dicsőség Ura alázattal ereszkedett le a legegyszerűbb életkörülményekig, hogy senki ne érezhesse magát megfosztva jelenlétéből. Mindenki számára megközelíthetővé tette magát. Nem választott ki néhány kivételezett társat, hogy mindenki mást figyelmen kívül hagyjon. Isten Szentlelkét megszomorítja, ha az emberek elkülönítik magukat egymástól, különösen, ha ez azok között történik, akik gyermekeinek vallják magukat.

Krisztus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság megbékélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét isteni jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát vagy elvesztette volna együttérző jellegét. Az igazság pedig a jogosság megsértése nélkül bocsáthatott meg a bűnbánó törvényszegőnek.

Mindez azért történhetett meg, mert az isteni jellemvonásokkal rendelkező Krisztus felvette az emberi természetet. Az emberi és az isteni közé helyezte keresztjét, s ezzel áthidalta az Istent és a bűnöst elválasztó szakadékot.

"Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek" (Zsid 2:16-18).

"Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsid 4:15).

"Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért. Aki képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni a bűnökért. És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint. Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek" (Zsid 5:1-9).

Jézus azért jött, hogy az erkölcsi erőt emberi törekvéssel egyesítse. Követői egyetlen esetben sem engedhetik meg maguknak, hogy szem elől tévesszék Krisztust, aki mindenben példaképük. "És én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban" (Jn 17:19). Jézus gyermekei elé tárja az igazságot, hogy azok azt szemlélve megváltozhassanak és kegyelme által a törvényszegésből engedelmességre, tisztátalanságból tisztaságba, a bűnből pedig szívbeli szentségre és igaz életre jussanak. (The Review and Herald, 1891. december 22. 1-9.)

Lesznek olyanok az üdvözültek közül, akik életük utolsó óráiban fogadták el Krisztust. Ezek, mivel halálukkor nem ismerték tökéletesen a megváltás tervét, tanításban fognak részesülni a mennyben. Krisztus az élet folyója mellett fogja vezetni az üdvözülteket, és feltárja előttük azt, amit ezen a földön nem érthettek meg. (Keltezetlen kézirat, 150.)