Krisztus és a törvény

A Szentírásban bemutatott isteni törvény követelményei komolyak. Minden alapelv szent, igaz és jó. A törvény Istennek való engedelmesség alá helyezi az embert. Elhatol a gondolatokig és az érzésekig, s mindenkit meggyőz bűnéről, aki elég érzékeny annak felismerésére, hogy áthágta a törvény előírásait. Ha a törvény csak a külső cselekedetekre vonatkozna, akkor a helytelen gondolatok, vágyak és tervek nem számítanának a bűnök közé. De a törvény magát a lélek tisztaságát és az elme szentségét kívánja meg, hogy a gondolatok és az érzések összhangban legyenek a szeretet és az igaz élet elveivel.

Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei mennyire messze hatóak. Életével bemutatta a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik - azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa - a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak -, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján senki számára sem szükségszerű, hogy kimaradjon a mennyből. Mindenki, aki küzd érte, eljuthat a jellembeli tökéletességre. Ez az evangélium új szövetségének tulajdonképpeni alapja. Ha Isten törvénye a fa, akkor az evangélium az illatozó virágok és a gyümölcsök.

Amikor Isten Lelke feltárja az embernek a törvény valódi jelentőségét, változás megy végbe szívében. Dávid valós állapotának hűséges megjelentője, Náthán próféta Dávid elé tárta bűneit és segítségére volt azok elhagyásában. Dávid szelíden fogadta a tanácsot, és megalázta magát Isten előtt. "Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is és édesebbek a méznél, még a szín-méznél is. Szolgádat is intik azok; aki megtartja azokat, nagy jutalma van. Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól. Ne uralkodjanak rajtam; akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek sok vétektől. Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm" (Zsolt 19:8-15).

Pál bizonyságtétele a törvényről a következő: "Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é [a bűn az emberben van, nem a törvényben]? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn. Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van. Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa" (Róm 7: 7-11).

A bűn nem a törvényt ölte meg, hanem Pál testies gondolkodását. "Most pedig megszabadultunk a törvénytől" - írja - "minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában" (Róm 7:6). "Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által" (Róm 7:13). "Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó" (Róm 7:12). Pál az áthágott törvényre fordítja hallgatói figyelmét, és rámutat bűnösségükre. Úgy tanítja őket, mint tanító a diákjait, és megmutatja nekik a visszautat az Istenhez való hűséghez.

A törvény áthágásában nincs biztonság, megnyugvás, és megigazulás. Ha az ember megmarad a bűnben, akkor nem remélhet ártatlanságot Isten előtt és Krisztus érdemei nem békéltethetik meg Istennel. Fel kell hagynia a bűnnel. Hűségessé és igazzá kell válnia. Amint a bűnös belenéz a nagy erkölcsi tükörbe, meglátja jellemének hiányosságait. Meglátja valódi - foltos, szennyes, kárhoztatott - mivoltát, ugyanakkor tudja, hogy a törvény semmiképp sem tudja elvenni vagy megbocsátani a bűnös vétkét. Tovább kell lépnie. A törvény csak a Krisztushoz vezető tanítómester. A bűnöket hordozó Megváltóra kell tekintenie. Miközben feltárul előtte a Kálvárián függő Krisztus, amint az egész világ bűnének terhe alatt haldoklik, a Szentlélek megmutatja neki Isten viszonyulását mindazokhoz, akik bánkódnak bűneik felett: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16).

Egyénenként úgy kell figyelmeznünk az "Így szól az Úr" kifejezésre, ahogyan azt korábban soha nem tettük. Vannak emberek, akik hűtlenek Istenhez; megszentségtelenítik a szombatot; a legvilágosabb igei kijelentésekbe is belekötnek és kiforgatják a Szentírást valódi értelméből. Mindezek ellenére komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy engedetlenségüket a Biblia kijelentéseivel támaszszák alá. Az Ige megítéli az ilyen magatartást, mint ahogy az írástudókat és farizeusokat is megítélte Krisztus napjaiban. Szükségünk van arra, hogy ismerjük az igazságot. Úgy cselekszünk, ahogyan a farizeusok? Elfordulnánk-e a legkiválóbb Tanítótól, akit a világ valaha ismert, a hagyományokhoz és az emberek kijelentéseihez?

Sok olyan hiedelem van, amellyel nem kellene foglalkozni. Ádám hitt Sátán hazugságának, az Isten jelleme ellen irányuló ravasz fondorlatnak. "És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz" (1Móz 2:16-17). Amikor Sátán megkísértette Évát, ezt mondta: "A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; de annak a fának a gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten, abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (1Móz 3:1-5).

Isten meg akarta óvni ősszüleinket a bűntudat megismerésétől. Amikor elfogadták Sátán hamis állítását, engedetlenség és törvényszegés jött a világba. Isten kifejezett parancsának való engedetlenség, azaz a Sátán hazugságában való hit, megnyitotta a gátat a világunkra zúduló átkok áradata előtt. Sátán továbbra is folytatta az Édenkertben megkezdett munkáját. Kitartóan azon igyekezett, hogy Isten elleni bizonyítékként fogadtassa el állításait az emberrel. Krisztus helyreállító munkájára, amellyel az isteni képmást akarta kirajzolni az emberben, lelkébe beírva az isteni hasonlatosságot, Sátán kitartó aknamunkával válaszolt.

A hamis tényekben való hit nem tette Pált kedves, gyöngéd és együttérző emberré. Vallásában vakbuzgó volt, aki rendkívüli haragot táplált a Krisztussal kapcsolatos igazság ellen. Helyről helyre járt, foglyul ejtve, tömlöcbe hurcolva férfiakat és nőket. Így emlékezik meg erről: "Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma: és ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat." (ApCsel 22:3-4.)

Az emberi család bajban van az Atya törvényének áthágása következtében. De Isten nem hagyja el a bűnöst, míg meg nem mutatja neki a bűn gyógyszerét. Isten egyszülött Fia azért halt meg, hogy nekünk életünk lehessen. Az Úr azzal a feltétellel fogadta el váltságdíjként az értünk hozott helyettes áldozatot, ha személyesen elfogadjuk Krisztust és hiszünk őbenne. A bűnösnek hit által Krisztushoz kell jönnie, meg kell ragadnia érdemeit, a Megváltóra helyeznie vétkeit és elfogadnia bűnbocsánatát. Ő ezért jött világunkba. Krisztus igazsága a bűnbánó, hívő bűnösnek tulajdoníttatik, aki így a királyi család tagjává, a mennyei király gyermekévé, Isten örökösévé és Krisztus örököstársává válik. (The Review and Herald, 1898. április 5.)