Krisztus a Teremtő és Életadó

"Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett" (2Kor 4:6).

A bűnbeesés előtt ősszüleink gondolkodását nem árnyékolták felhők, amik megakadályozták volna őket Isten jellemének megértésében. Tökéletesen engedtek Isten akaratának. Csodálatos fény, Isten világossága vette őket körül. Az Úr meglátogatta a szent párt és kezének munkája által tanította őket. Tankönyvük a természet volt. Az Édenkertben a körülöttük lévő dolgok Isten létezéséről tanúskodtak. A kert minden egyes fája Róla beszélt. Az Ő alkotásait szemlélve meglátták azt, ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalmát és istenségét.

Miközben igaz, hogy Isten a természetben felismerhető volt, a bűnbeesés után mégsem állíthatjuk, hogy tökéletes ismeretet tárt Ádám és leszármazottai elé a természet világán keresztül. A természet addig adhatott tanítást az embernek, amíg ártatlanok voltak, a törvényszegés azonban - a természet és annak Istene közé állva - megmételyezte a természetet. Ha Ádám és Éva mindvégig engedelmeskedik Teremtőjének, ha a tökéletes lelkiismeret ösvényén maradnak, akkor megismerhették és megérthették volna Istent. De amikor hallgattak a kísértő hangjára és bűnt követtek el Isten ellen, a mennyei ártatlanság fényruhája eltávozott tőlük, s közben Isten nem ismerésének sötét köntöse vonta őket körül. Az őket addig körülvevő tiszta és tökéletes világosság mindent megvilágított, amihez közelítettek. Amióta azonban a mennyei világosság elhagyta őket, Ádám ősei többé nem voltak képesek felismerni Isten valódi jellemét alkotásaiban.

Noha az, amit a természetből ma láthatunk, nem sok elképzelést nyújt az Édenkert szépségéről és nagyszerűségéről, a természet világa még mindig félreérthetetlen hangon hirdeti Isten dicsőségét.

A bűn által megrontott természetben sok csodálatos dolog maradt. Mindenható, jóságos, irgalmas és szerető Isten teremtette a földet, ami még megromlott állapotában is igazságokat hirdet a hozzáértő Kézművesről. A természet nyitott könyvében - a csodaszép, illatozó és változatos színű virágok által - Isten félreérthetetlen kifejezését adja szeretetének. Ádám bűnbeesése után Isten elpusztíthatott volna minden nyiladozó bimbót és virágot, vagy elvehette volna azok kellemes illatát. Az átok pusztította és megrongálta földön a tövisek és tüskék, bogáncsok és gazok a törvény ítéletét hirdetik. A finom színű és illatú virágok azonban arról tanítanak, hogy Isten még mindig szeret bennünket, és kegyelme nem vonult teljesen vissza a földről.

A természet tele van lelki tanítással az emberiség számára. A virágok elhalnak, de később újból életre kelnek, és ebben a feltámadás leckéjét látjuk. Az Istent szeretők újra virágozni fognak a mennyei Édenben. A természet azonban nem képes tanítani Isten hatalmas és csodálatos szeretetéről. Ezért a bűnbeesés után nem a természet volt az ember egyedüli tanítója. A természet Istene Jézus Krisztusban találkozott velünk, hogy a világ ne maradjon örök lelki sötétségben. Isten Fia az Atya kinyilatkoztatójaként jött el világunkba. Ő volt "az igazi világosság", aki eljött a világba (Jn 1:9). Tekintsünk "...az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatására" (2Kor 4:6). Isten - egyszülött Fia személyében - leereszkedett emberi természetünk szintjére. Jézus így felelt Tamás kérdésére: "...Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higgyetek nékem." (Jn 14:6-11.)

A legnehezebb és legmegalázóbb lecke, amit az embernek meg kell tanulnia: a saját, emberi bölcsességére való támaszkodás eredménytelensége, valamint annak biztos kudarca, ha saját erejéből kívánja megérteni a természetet. A bűn meghomályosította látását, és saját magától nem képes értelmezni a természetet anélkül, hogy azt Isten fölé ne helyezné. Nem képes Istent vagy Jézust látni benne. Az athéniakhoz hasonló helyzetben van, akik természetimádó oltárokat állítottak. Az Aeropagos közepén állva Pál az athéniek elé tárta az élő Isten dicsőségét a bálványimádó gyakorlatukkal ellentétben.

"...Athéni férfiak - mondta - minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. Akit azért nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk: miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség" (ApCsel 17:22-29).

Akiknek igaz ismeretük van Istenről, azok nem válnak olyannyira az anyagi törvények és a természet működésének rabjaivá, hogy ne vegyék észre vagy ne akarják elismerni Isten folyamatos munkálkodását a természetben. A természet nem azonos Istennel és soha nem is volt az. A természet maga - noha szava bizonyságot tesz Istenről - nem Isten. Mindössze arról van szó, hogy a teremtés munkájaként tanúságot tesz Isten hatalmáról. A természet szerzője a Szentháromság. A természet világának nincs önmagában való hatalma, csak az, amivel Isten ruházza fel. Az Atya személyes Isten, a Fiú pedig személyes Krisztus. "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban" (Zsid 1:1-3).

A zsoltárszerző ezt írja: "Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést" (Zsolt 19:2-3). Némelyek úgy vélik, hogy a természet világának nagyszerű dolgai azonosak Istennel. De ez nem így van. Az égen látható csodák nem tesznek mást, mint végzik kijelölt feladatukat. Isten irányítja őket. Mindennek teremtője és felügyelője Isten, aki fenntartja a teremtett világ dolgait. Ugyanaz a kéz, mely egyensúlyban tartja a hegyeket, titokzatos pályákon vezeti a világokat a nap körül.

Aligha van valami olyan a természetben, amire ne találnánk utalást Isten Igéjében. A Biblia kijelenti, hogy Isten az, aki "felhozza az ő napját" és aki "esőt ád" (Mt 5:45). Isten az, aki "füvet sarjaszt a hegyeken", és "olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port. Darabokban szórja le jegét. ... Kibocsátja szavát s szétolvasztja őket; megindítja szelét s vizek folydogálnak" (Zsolt 147:8, 16-18). Isten "...villámlást készít, hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból" (Zsolt 135:7).

A Szentírásnak ezek a szavai egy szót sem ejtenek a természet öntörvényűségéről. A tervének végrehajtásához szükséges feltételekről Isten gondoskodik. Ő tartja fenn az élet virágzásához szükséges dolgokat. Ő küldi a harmatot, az esőt és a napsütést, hogy a természet zöldje felfakadjon és elterítse szőnyegét, a bokrok, a gyümölcsfák rügyezni kezdjenek, virágozzanak és teremjenek. Ne feltételezzük, hogy a mag valamiféle belső törvény hatására önmagától kel életre vagy a levél önmagától jelenik meg. Istennek vannak ugyan törvényei, de azok csupán szolgák az eredmények megvalósításához. Isten közvetlen közreműködése okozza minden apró mag felszínre törését és életben maradását. Minden levelet és virágot Isten hatalma tart életben.

Az ember testi felépítése Isten fennhatósága alatt van, de nem úgy működik, mint egy óra, melynek felhúzás után magától kell működnie. A szív ver, a pulzus és a légzés is továbbhalad, de az egész lényünk Isten kezében van. "Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok" (1Kor 3:9). Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Minden szívverésünk és lélegzetvételünk a mindenütt jelenlévő Isten, a hatalmas Vagyok ereje által történik, aki az élet leheletét Ádám orrába lehelte.

Az ókori filozófusok hatalmas ismeretükkel büszkélkedtek. Olvassuk el az ihletett apostol meglátását a dologról: "Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; és az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. ... Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett" (Róm 1:22-25). Emberi bölcsességgel a világ nem képes megismerni Istent. A világ bölcsei tökéletlen ismeretet alkotnak Istenről az Ő alkotásaiból, mert balgaságukban a természetet és annak törvényeit a természet Istene fölé helyezik. Akinek az ismerete a természetből, és nem annak elfogadásából ered, hogy az Atya Krisztusban megjelentette magát, azok csak tökéletlen ismeretet szerezhetnek Istenről. Ez az ismeret pedig - ahelyett hogy felemelő elgondolásokat nyújtana Istenről és az Ő törvényének való engedelmességet eredményezné - bálványimádóvá teszi az embereket, akik így, bölcseknek vallván magukat, balgatagokká lesznek.

Mielőtt bölcsekké válnak, először balgáknak kell lenniük saját szemükben azoknak, akik úgy vélik, hogy ismeretet szerezhetnek Istenről Jézuson kívül is, aki a Biblia szerint "az ő valóságának képmása" (Zsid 3:1). Lehetetlen tökéletes ismeretet szerezni Istenről a természetből, mivel az maga sem tökéletes. Tökéletlen voltában nem tudja bemutatni Istent, nem tudja feltárni az Ő erkölcsileg tökéletes jellemét. De Krisztus személyes Megváltóként jött el a világba, és egy személyes Istent mutatott be. Személyes Megváltónkként távozott a mennybe és hasonlóképpen fog eljönni újra. Ő az Atya személyének képmása. " Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" (Kol 2:9). (The Review and Herald, 1898. november 8.)