[1893-ban különleges megújulás ment végbe Battle Creek-i intézményeinkben, jelentős tapasztalattal, a Szentlélek munkájára nézve. Az áldások nagy része azonban semmivé lett az egymást követő események miatt. Ez a tapasztalat és az erre vonatkozó tanács értékes leckéket nyújt napjainkban is. - A szerkesztők.]

A Szentlélek Battle Creek-i kitöltetése után a főiskolán bebizonyosodott, hogy a nagy lelki világosság ideje egybeesik az annak megfelelő mértékű lelki sötétség idejével. Sátán és gonosz ügynökeinek serege készen állnak arra, hogy minden lélekre rákényszerítsék hatalmukat, hogy ezáltal a mennyből érkező kegyelmi záport hatástalanná tegyék. Isten a megújulás és az alvásból való felébresztés céljából küldte a záport, és azért, hogy népe továbbadja azt, amit tőle kapott. Ha a világosságot nyert lelkek rögtön munkába álltak volna, hogy továbbvigyék az Istentől kapott üzenetet, akkor még több világosságot és erőt nyertek volna. Isten nem ad világosságot pusztán egy embernek. Célja, hogy az szétáradjon és megdicsőítse Őt. A világosságnak érezhető hatásának kell lennie!

A lelki ébredést és a Szentlélek kitöltetését minden korban lelki sötétség és eluralkodó romlottság váltotta fel. Az Istentől Battle Creek-be érkező lehetőségek, kiváltságok és áldások hátterén elmondható, hogy a gyülekezet nem vitte előbbre a művet elismerhető módon, és hogy Isten mindaddig nem áldhatja meg őket még több világosság kiárasztásával, amíg a kapott igazságot Igéjének megfelelően nem használják. A tiszta és jól látható sugarakban ragyogó világosság elhomályosodik a lelki sötétség közepette. Isten igazságának hatalmas ereje az Istennel együttműködő emberi eszközök által jut nyilvánosságra. Az igazság világosságát szelíd, odaadó és önzetlen törekvések hozhatják az emberek elé (45. Levél, 1893).

Leveleket kaptam a legutóbbi konferencián [1893] és a főiskolán megnyilvánuló Szentlélek munkáját illetően. A levelekből világosan kiderül, hogy mivel az áldások nem jutottak érvényre a gyakorlati életben, némelyek megzavarodtak és a mennyei világosságot fellángolásként kezdték értelmezni. Elszomorított, hogy így kezelik ezt az ügyet. Legyünk nagyon óvatosak, nehogy megszomorítsuk a Szentlelket azzal, hogy munkáját fanatizmusnak nevezzük. Hogyan értjük majd meg a Szentlélek munkáját a későbbiekben, ha az Battle Creek-ben és más helyeken nem tárult fel elég világosan és félreérthetetlenül?

Nem lep meg, hogy a végeredményt tekintve bárki is elbizonytalanodik Az elmúlt negyvenkilenc évben azonban nagyon sok ilyet láttam, és tudtam, hogy Isten munkálkodott hatalommal. Senki ne mondja, hogy ez nem a Szentlélek munkája! Isten feljogosít bennünket arra, hogy imádkozzunk a Szentlélekért, mert Isten készségesebben adja nekünk Szentlelkét, mint ahogy földi szülők adják jó ajándékaikat gyermekeiknek. De a Szentlélek feladata nem az, hogy dolgozzon az emberekért, hanem hogy használja és munkába állítsa őket. Nem kétlem, hogy Isten hatalmasan megáldotta az iskola diákjait és a gyülekezetet. A nagy világosság és a Szentlélek kitöltésének idejét azonban általában a nagy sötétség időszaka váltja fel. Ez azért van, mert az ellenség a hazugság minden válfaját segítségül hívja, hogy hatástalanná tegye Isten Lelkének embereket megindító késztetéseit.

Amikor a diákok futballozni mentek és elmerültek a szórakozás örömében, Sátán alkalmasnak látta az időt arra, hogy közbelépjen és hatástalanná tegye Isten Szentlelkének munkáját az ember alakítására és munkába állítására nézve. Ha a tanárok megtették volna kötelességüket és átérezték volna felelősségüket, ha Istentől való erkölcsi függésben lettek volna; ha a lelkük megszentelődésére kapott képességeiket az igazság szeretete által használták volna, akkor lett volna lelki erejük és isteni világosságuk ahhoz, hogy egyre és egyre magasabbra lépjenek a menny felé vezető létra fokain. Nyilvánvaló tény, hogy nem értékelték a világosságot és nem is jártak aszerint. Nem követték a világ világosságát.

Nem nehéz dolog valahogyan elütni, elbeszélni vagy eljátszani a Szentlélek befolyását. A világosságban járni annyi, mint előbbre haladni a világosság irányában. Ha az áldásban részesülő nemtörődömmé, figyelmetlenné válik és megfeledkezik az imában való vigyázásról; ha nem emeli fel a keresztet és veszi fel Krisztus igáját; ha a szórakozás szeretete és az elsőbbségre való törekvés köti le erejét és képességét, akkor életében nem Isten lesz az első, a legjobb, és a legfontosabb. Ilyenkor Sátán közbelép, hogy kivegye részét az ember lelkének elnyeréséért való játékból. Ő sokkal komolyabban játszik, mint az emberek, és alaposan kidolgozott terveket sző a lélek elvesztésére...

A Szentlélek Battle Creek-i munkáját követő eredmények nem fanatizmusból eredtek, hanem abból, hogy az áldásban részesülők nem adtak hálát annak, aki a sötétségből csodálatos világosságra hívta őket. Amikor a föld megtelik Isten dicsőségével, akkor némelyek nem fogják tudni, hogy mi az, mert félreértelmezik és félremagyarázzák a rájuk áradó Lélek munkáját. Isten olyan Isten, aki féltékeny saját dicsőségére. Nem fogja megdicsérni az Őt nem dicsérőket. Az igazságban járóknak tanítaniuk kellett volna a kevés tapasztalattal rendelkezőket, hogy miután elfogadták a világosságot, járjanak is abban. Bárcsak lenne időm többet írni, de sajnos nincs (58. Levél, 1893).

Néhány dolog nagy horderővel foglalkoztatta gondolataimat és a Szentlélek arra késztet, hogy beszámoljak azokról. [A Battle Creek-i Főiskola elnökének címezve.] Az Úr kegyelmes volt hozzátok, és a menny ablakait megnyitva áldást árasztott rátok. A tanárok és a diákok arról tanulhattak volna, hogyan nyerjék el Isten tetszését azáltal, hogy a megnövekedett világossággal összhangban dolgoznak, s annak sugarait másokra árasztják. Érkezett-e világosság a mennyből? Ha igen, mi célból? - Azért, hogy az az igazság gyakorlatban megnyilvánuló tettein keresztül világítson. Ha a gazdag áldásokban részesülőket egyre mélyebb és odaadóbb lelkület jellemezné, ha annak tudata hatná át őket, hogy Krisztus drága vére vásárolta meg őket, és Isten a megváltás palástját öltötte rájuk, akkor életükkel Krisztust szemléltethetnék.

A játékok, a jutalom ígérete és a boxkesztyű használata Sátán vezetése szerint tanította és képezte a diákokat, hogy az ő jellemvonásai jelenjenek meg bennük. Bárcsak úgy láthatnák Jézust, a Kálvária emberének fájdalmát, ahogyan az elém tárult! Fájdalommal tekintett rájuk. Az események minden bizonnyal rossz irányba haladnak, és a kegyelemmel kiárasztott isteni erő ellen tanúskodnak. Minden igaz keresztény feladata, hogy Krisztust képviselje, a világosságot visszatükrözze, felemelje az erkölcsi normákat és Istennek szentelt szavai valamint befolyása által arra késztesse a könnyelműt és a meggondolatlant, hogy Istenről és az örökkévalóságról gondolkodjék. A világ örömmel fordul el az örökkévalóság gondolatától, de ezt nem teheti meg mindaddig, amíg vannak olyanok, akik életükkel Krisztust mutatják be.

Minden hívő egy-egy láncszemet alkot Jézussal, a lelkeket összekötő láncban. Ez a láncszem a világosság közvetítőjévé válik azok számára, akik sötétségben járnak. Ha valaki elveszti a Krisztussal való kapcsolatát, Sátán arra indítja az illetőt, hogy az szavak, tettek és rossz lelkület által megszégyenítse Krisztust és így helytelenül képviselje az Ő jellemét. Hadd kérdezzem meg, Testvérem, hogy a Jézus Krisztus vallása mennyire hangolható össze a szórakozások túlhajszolásával? Amikor az Úr gazdag kegyelmében részesítette Battle Creek-et, hol voltak azok a felelős férfiak, akik úgy vezették volna a lelkeket, hogy azok az Istentől nyert áldást a lehető legjobban hasznosítsák? Hasznos, jó cselekedetek véghezvitele - ami tanulmányaikból való megpihenést jelentett volna - többet ért volna, mint a játékok előidézte indulat és lelkesedés. Ez a fajta időtöltés nem készíti fel az elmét, a lelket és a viselkedést a nehézségnek arra a színterére, melyre hamarosan lépniük kell. A felszínes vallásosság el fog égni a próba kemencéjében.

Az Úr azt akarja, hogy a tanárok gondolkodjanak el példájuk fertőző hatásáról. Sokkal több imára van szükségük. Meg kell látniuk, hogy a rendezett élet, az istenes beszéd és az élő, határozott kereszténység olyan meggyőző erők, melyek az igazság magvát vetik a gyümölcsöző aratásra és az Igazság Napjának gyógyító sugarakkal való megjelenésére. Úgy világítson a ti igazságotok az emberek előtt, "...hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5:16). "Ti vagytok a földnek savai" - mondta Krisztus tanítványainak - "ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek" (Mt 5:13). Az egyház világítja meg a világot, nem azzal, hogy tagjai kegyességükre hivatkoznak, hanem az igazság - életre és jellemre kiható - átalakító, megszentelő erejének bemutatásával...

A napok túlságosan tele vannak az eljövendő küzdelemre vonatkozó figyelmeztetésekkel ahhoz, hogy az ifjúság nevelését a szórakozás és játék töltse ki (46. Levél, 1893).

Az Úr leereszkedett hozzátok, hogy Szentlelkét árassza rátok. A tábori összejöveteleken és intézményeinkben hatalmas áldásban volt részetek. A világosság, az igazság és az erő mennyei küldöttei látogattak hozzátok, és nem kellene idegenkednetek attól, hogy Isten így megáldott benneteket. Hogyan nyeri meg magának Krisztus választottait? - A Szentlélek hatalma által, aki a Szentíráson keresztül megszólítja az ember értelmét és az igazságot az ember szívébe helyezi. Keresztre feszítése előtt Krisztus megígérte, hogy a Vigasztaló el fog jönni a tanítványokhoz. Ezeket a szavakat mondta: "De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. ... De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek" (Jn 16:7-8, 13-15).

Krisztusnak ezt az ígéretét nem vették komolyan, s így a Szentlelket nélkülözve nem értették meg a törvény lelki voltát és örök kötelezettségeit. Akik Krisztust szeretőknek vallották magukat, nem értették helyesen az Isten és a köztük lévő kapcsolat jellegét, és azt még mindig homályosan értik. Nem látják tisztán Isten kegyelmének mélységét abban, hogy egyszülött Fiát adta a világ megváltásáért. Nem látják, hogy milyen messze hatóak a szent törvény kívánalmai, és azokat milyen odaadással kellene a gyakorlati életbe ültetni. Nem tudják, hogy az imádság, a bűnbánat és a Krisztus szavának véghezvitele nemcsak elengedhetetlen számukra, de nagyszerű kiváltság is. A Szentlélek munkája, hogy feltárja az ember számára az odaszánásnak azt a módját, amit Isten elfogad. A Szentlélek által a lélek világosságot nyer, a jellem pedig megújul és megszentelődik.

Isten Lelkének mélységes megnyilatkozásai által feltárult előttem a Lélek munkájának jellege. Láttam, hogy milyen veszélybe kerülhetnek azok, akik látogatásában részesülnek. Megjelenése után az ellenség tüzesebb támadásaival találkoznak, aki kísértéseket erőltet rájuk, hogy azokkal a Szentlélek munkáját hatástalanítsa. Arra törekszik, hogy a Szentlélek által feltárt hatalmas igazságok ne tisztítsák és ne szenteljék meg azokat, akik részesültek a mennyei világosságban, hogy így Krisztus dicsősége ne legyen nyilvánvalóvá bennük.

A nagy lelki világosság ideje azonos mértékű sötétséggé válhat, ha az abban részesülők nem fogadják azt szent tisztelettel és nem tesznek eleget elvárásainak. A Szentlélek befolyása megszűnik, ha az ember nem értékeli annak szentségét, és elhagyja a szent területet. Közvetlenül Isten forrása mellett kell állniuk azoknak, akik növekedni akarnak lelki ismeretekben, és újra és újra inniuk kell a megváltás kútjából, amely oly kegyelmesen megnyílt számukra. Soha nem szabad elhagyniuk a frissítő forrást! Szükséges, hogy Isten jósága és együttérzése töltse meg szívüket hálával és szeretettel, és folyamatosan vegyenek az élő vízből.

Milyen sokat jelent Jézus kijelentése: "Én vagyok a világ világossága"! "Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha" (Jn 8:12; 6:35). Ezt az állapotot az éri el, aki megtalálta a világosság és az élet forrását, és megtanulta, mikor és hogyan töltekezhet meg és hasznosíthatja Isten ígéreteit azáltal, hogy folyamatosan magára vonatkoztatja azokat.

"De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek" (Jn 6:36). Sokak esetében ez szó szerint beteljesedett. Az Úr mélyebb betekintést nyújtott számukra az igazságba, valamint kegyelmes, együttérző és szerető jellemébe, de ők hitetlenül elfordultak tőle. Látták a Szentlélek hatalmas megnyilvánulásait, de nem álltak ellent a bűnnek a végsőkig akkor, amikor Sátán fondorlatos kísértései jöttek, amik pedig mindig jönnek a megújulási időszakot követően. Így azok felett győzött az ellenség, akik előnyös helyzetbe kerülhettek volna, ha az értékes világosságot megfelelően használják. Az Istentől kapott világosságot másokra kellett volna árasztaniuk. A Szentlélek szent kinyilatkoztatásaival összhangban kellett volna cselekedniük. Mivel ezt nem tették, híjával maradtak az áldásnak.

A diákok között elterjedt a szórakozás és pajkosság lelkülete. Annyira belevetették magukat a játékba, hogy az Úr kiszorult gondolataikból. Jézus közöttük állt a játékpályán és ezt mondta: "Vajha megismerted volna te is, csak a te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!" (Lk 19:42). "Noha láttatok is engem, mégsem hisztek" (Jn 6:36). Igen, Krisztus feltárta magát előttetek és a Szentlélek mélyen érintette szíveteket, de ti olyan utat választottatok, amelyen elvesztettétek ezt a benyomást, és nem vívtátok ki a győzelmet. "Minden, amit nékem ád az Atya, énhozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Elindultatok a Krisztushoz vezető úton, de nem maradtatok benne. Elvetettétek Őt, és szívetekből kiesett a nektek adott kedvezések és áldások iránti hála. A szórakozás kérdése olyan nagy helyet foglalt le tudatotokban, hogy még a Szentlélek ünnepélyes látogatása után is nagy buzgalommal kezdtetek róla beszélni, s ezzel minden gát elszakadt. A játék iránti szenvedélyetek miatt megfeledkeztetek Krisztus szaváról: "Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok..." (Mk 14:38). A játék iránti szenvedélyetek bitorolta azt a helyet, amit Jézus számára kellett volna fenntartanotok. A Szentlélek vigasztalása helyett a szórakozást választottátok. Nem követtétek Jézus példáját, aki azt mondta: "Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 6:38).

Sokak szíve annyira beszennyeződött vágyaik és hajlamaik következtében, és annyira szokásukká vált, hogy ezeknek a hajlamoknak átengedjék magukat, hogy nem képesek megérteni a Szentírás valódi üzenetét. Sokan feltételezik, hogy Krisztust követve életük borús és vigasztalan lesz, mert meg kell tagadniuk a világi élvezeteket és hiúságokat. Az élő keresztény szíve azonban vidámsággal és békességgel teljes, mert úgy él, mintha látná a láthatatlant. A Krisztus valódi jellemére vágyók életében megjelennek az örök élet sajátságai, mert ők isteni természet részesei és megszabadultak attól a romlástól, mely kívánság által van e világban. Jézus mondta: "Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon" (Jn 6:39-40).

A lelki élet Jézus Krisztustól származik. "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek..." (Jn 1:12). De vajon mi a biztos következménye az Isten fiává válásnak? - Az, hogy Isten társaivá válunk a munkában. Nagy munkát kell végeznetek saját megváltásotokért és azért, hogy képesek legyetek megnyerni másokat, hogy a hitetlenség helyett a Jézus Krisztusban való hitből táplálkozó életet válasszák. "Bizony, bizony mondom néktek: aki énbennem hisz (nem felszínes, hanem olyan hittel, melyet a szeretet éltet és amely megtisztítja a lelket!), örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. ... Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. ... Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. ... A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. De vannak némelyek köztetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt. És monda: azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet énhozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva néki" (Jn 6:47-48, 51, 53-54, 63-65).

Amikor Jézus ezeket a szavakat szólta, tekintéllyel, bizonyossággal és hatalommal beszélt. Időnként olymódon nyilatkozott meg, hogy abban a Szentlélek jelenléte érzékelhető volt. De sokan, akik látták és hallották Jézust, s ideig-óráig részesültek is a boldogság örömében, útjukra tértek és hamarosan elfelejtkeztek a kapott világosságról.

Az örökkévalóság kincseit Jézus Krisztus őrizetére bízta az Atya, hogy azoknak adja, akiknek akarja. Milyen szomorú, hogy oly sokan szem elől tévesztik azt a drága kegyelmet, melyet a Jézus Krisztusban való hit kínál számukra. Jézus azoknak fogja adni a mennyei kincseket, akik hisznek benne, akik rá tekintenek és benne lakoznak. Jézus, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, nem ismert határt és korlátot arra nézve, hogy a menny kincseit azokra árassza, akikre akarja. Nem magasztalja és dicsőíti a világ nagyjait, akiket hízelgéssel és elismeréssel vesznek körül. Választott és különleges népét hívja, azokat, akik szeretik és szolgálják Őt, hogy jöjjenek hozzá és kérjenek, és Ő az élet kenyerét adja nekik, valamint az élet vizét, mely örök életnek buzgó kútfeje lesz bennük.

Jézus elhozta világunkba Isten összegyűlt kincseit. Mindazokat örököseinek tekinti, akik hisznek benne. Kijelenti, hogy hatalmas lesz azok ajándéka, akik az Ő nevéért szenvednek. "Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek" (1Kor 2:9). (The Review and Herald, 1894. január 30.)

Lelki javaink gyarapodása érdekében szükségünk van arra, hogy a világosságban járjunk. Krisztus közeli eljövetelének fényében kitartóan kell munkálkodnunk azon, hogy elkészítsük lelkünket, lámpásainkat égve őrizzük és felhívjuk mások figyelmét a Vőlegény eljövetelére való felkészülés szükségességére. Imának és munkának egymás mellett kell haladnia! A hit és a cselekedetek összhangjára van szükség, különben jellemünk nem lesz kiegyensúlyozott és tökéletes Jézusban.

Ha feladnánk az imádságos életet, világosságunkat homály venné körül, mert a világosságot azért kapjuk, hogy megosszuk másokkal. Minél inkább sugározzuk a fényt, világosságunk annál fényesebb lesz. Ha van valami, ami iránt ebben a világban lelkesednünk szabad, akkor az az emberek megmentésére irányuló törekvés. Az efféle munka nem eredményezheti saját állapotunk elhanyagolását. A figyelmeztetés így szól: "Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok" (Róm 12:11).

Ha egyedül Isten dicsőségét tartjuk fontosnak, ez azt jelenti, egyetlen célja életünknek, megmutatni a szívünkben végbement változást, mely szerint akaratunkat alávetjük Isten akaratának, és minden gondolatot foglyul ejtünk az Ő dicsőségére. A világ szeme rajtatok függött, hogy kifürkéssze a főiskolán, a szanatóriumban, a nyomdában és a Battle Creek-i gyülekezetben végbement megújulás utóhatását. Milyen bizonyságot tettetek mindennapi életetekkel és jellemetekkel?

Isten mindannyiótoktól elvárta, hogy megtegyétek a lehető legtöbbet annak érdekében, hogy minden utatokban Őt dicsőítsétek, és ne magatoknak tetszelegjetek vagy magatokat szórakoztassátok. Azt kívánta, hogy térjetek vissza Őhozzá annak a világosságnak és kiváltságnak megfelelően, amiben kegyelme rátok árasztása által részesített benneteket. Elvárta tőletek, hogy mennyei lények jelenlétében tegyetek bizonyságot, és hogy Krisztus kegyelme erejének élő tanúi legyetek a világ számára. Az Úr megpróbált benneteket, hogy meglássa, hogy az értékes áldást olcsó, könnyű dolognak tekintitek-e, vagy gazdag kincsnek, amit mélységes tisztelet illet. Ha mindnyájan így tekintettetek volna Isten ajándékára, akkor a kegyelem az egyesek felelősségének arányában megduplázódott volna, mint a gazda pénzével hűségesen bánó szolga talentumai.

Isten próbára tette népe hűségét, hogy meglássa hogyan fordítják hasznukra a tőle nyert értékes áldást. Az áldást közbenjárónk küldte a mennyei udvarból, de Sátán készen állt, hogy mindenütt közbelépjen, ahol lehetőséget talált arra, hogy a világosságot és áldást sötétséggé és átokká változtassa.

Mikor válhat az áldás átokká? Akkor, ha az ember nem szereti a világosságot, vagy ha életpéldájával nem képes bizonyságot tenni a világ előtt annak jellemformáló erejéről. Amikor az ember megtelik Szentlélekkel, akkor odaszánja magát az isteni erőkkel való együttműködésre. Krisztus keresztjét hordozza, osztozik terhében, és Krisztus oldalán munkálkodik, hogy értékes győzelmeket nyerjen. Krisztus világosságában jár. A Biblia szavai teljesednek számára: "Mi pedig az Úrnak dicsőségét fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől" (2Kor 3:18).

Újabb évet hagytunk a hátunk mögött mindörökre, emlékeinek terhével. A mennyből rátok áradó világosságnak arra kellett volna késztetnie benneteket, hogy felkeljetek, világítsatok, és Isten parancsolat megtartó népeként dicséretét zengedezzétek a világban. Élő tanúságtevőknek kellett volna lennetek! Ha nincs szent igyekezet, mely bizonyságot tenne a világnak, ha nincs komolyabb törekvés annál, mint ami a népszerű gyülekezetekben látható, akkor Isten neve nem magasztaltatik, igazsága pedig nem hirdettetik a világban. Ez azért van, mert az isteni elhívás sajátságai nem rajzolódnak ki a nagy világossághoz jutott emberek életében. Ha az ősi Izraelhez hasonlóan nem értékelték nagyobbra Isten hatalmának megnyilvánulását az evésnél, az ivásnál és a játéknál, akkor hogyan bízhatott volna az Úr újra gazdag és kegyelmes áldásokat rájuk? Ha Isten előttük jól ismert akaratának szinte minden pontján ellenszegülnek, ha nemtörődömség, léhaság, önzés és büszkeség szennyezi útjukat az Úr előtt, akkor mimódon tölthetné ki rájuk Szentlelkét ismételten?

Isten a leggazdagabb áldást tartogatja népe számára, de mindaddig nem részesítheti őket abban, amíg nem tudják, hogyan bánjanak az értékes ajándékkal annak dicsőítésére, aki a sötétségből a csodálatos világosságra vezette őket. "Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt, és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyiszékének jobbjára ült" (Zsid 12:1-2). A Krisztusra váró örömök egyike az volt, hogy megláthassa, hogy a Szentlélek mindenható erejével felruházott igazság hogyan ábrázolja ki az Ő képét követői életében és jellemében.

Mennyei erők munkálkodnak együtt az emberi eszközökkel, hogy törvényét megdicsőítsék és naggyá tegyék. Isten törvénye tökéletes. Isten törvénye megtéríti a lelket. A megtért embereknek Krisztus élő bizonyságtevőivé kell válniuk a világban. Engedünk-e hát a menny Ura akaratának? Talál-e Isten helyet azok szívében, akik az igazság híveinek vallják magukat? Tiszta és önzetlen jósága visszhangra talál-e az emberi szívekben? Megláthatja-e a világ Krisztus dicsőségének megnyilvánulását azok jellemében, akik az Ő tanítványainak tekintik magukat? Láthatja-e Krisztus saját együttérzését és szeretetét megnyilvánulni az emberek életében, amint azokból a jóság és igazság folyamai áradnak? Krisztus az evangélium emberi szívekbe való ültetése által a menny forrásait árasztja, hogy azok a világ áldására legyenek. "Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok" (1Kor 3:9).

Mit eredményezett Isten gazdag áldása azok életében, akik azt alázatos és bűnbánó szívvel fogadták. Becsben tartották-e az áldást? Magasztalták-e az áldásban részesülők annak nevét, aki a sötétségből csodálatos világosságra hívta el őket? Vannak olyanok, akik máris megkérdőjelezik annak az áldásnak a hitelességét, amit pedig nagyra kellett volna tartaniuk. Fanatikusnak nevezik a történteket.

Meglepő lenne, ha nem lettek volna néhányan, akik kiegyensúlyozott gondolkodás hiányában tapintatlanul beszéltek és cselekedtek. Bármikor és bárhol adja az Úr valódi áldását, annak hamis változata is megjelenik, hogy hatástalanná tegye az Úr igaz munkáját. Nagyon óvatosnak kell lennünk! Járjunk alázattal Isten előtt, hogy különleges szemgyógyító írt vehessünk tőle azért, hogy meg tudjuk különböztetni Isten Szentlelkének munkáját attól a lélektől, amely fanatizmust és vad féktelenséget gerjeszt. "Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket" (Mt 7:20). Akik valóban Krisztust szemlélik, az Úr Lelke által el fognak változni az Ő hasonlatosságára, és teljes férfiúságra jutnak Jézus Krisztusban. Isten Szentlelke szeretettel és tisztasággal tölti majd meg szívüket. Jellemük csiszolódni fog.

Csak azért, mert némelyek helytelenül éltek a mennyei áldással, meg kell-e tagadni a többieknek is azt, hogy Jézus, a világ Megváltója haladt át gyülekezeteinken, hogy áldását árassza ránk? Veszélyes területre léptek, ha engeditek, hogy hitetlenség és kétely legyen úrrá rajtatok. Isten azoknak adta a Szentlelket, akik megnyitották szívük ajtaját a mennyei ajándék befogadására. Nem szabad hinni annak a kísértő gondolatnak, mely szerint félrevezetésről lett volna szó. Nem szabad így szólni: "Mivel sötétség vesz körül és kétségek gyötörnek, és még sosem láttam Sátán hatalmát olyan erővel megnyilvánulni, mint most - tévedés áldozata lettem." Óvatosságra intelek benneteket! Ne adjatok hangot kételyeiteknek! Isten munkálkodott értetek, hogy az igazság tiszta tanítását helyezze szívetekbe. Azért kaptátok az áldást, hogy az igaz tetteket és egyenes jellemet teremjen életetekben.

Krisztus azzal a bűnnel vádolta Korazin és Bethsaida lakosait, hogy elutasították azt a bizonyságot, ami meggyőzte volna őket az igazságról, ha engedtek volna annak. Az írástudók és farizeusok bűne az volt, hogy az értük végzett mennyei tevékenységet a hitetlenség felhőibe burkolták. Megkérdőjelezték azt a bizonyságot, melynek szilárd hitet kellett volna megalapozni bennük, és értéktelennek ítélték azokat a szent dolgokat, melyeket becsben kellett volna tartaniuk. Attól tartok, hogy népünk tagjai teret adtak az ellenségnek arra, hogy hasonló munkát végezzen körükben. Az Istentől származó gazdag áldást némelyek fanatizmusnak tekintették.

Ha hozzáállásuk továbbra sem változik, akkor a következő alkalommal, amikor az Úr világosságot küld számukra, így fognak szólni: "Hasonló érzésem volt 1893-ban, amikor azok az emberek, akikben megbíztam, fanatizmusnak nevezték az eseményt." Nem fogják-e visszautasítani a Szentlelket a jövőben is azok, akik fanatizmusnak tekintették Isten gazdag kegyelmének megnyilatkozását? Nem fognak-e ellenállni a halk és szelíd hang kérlelésének? Jézus szeretetének nincs hatalma azokon, akik ekképpen barikádozzák körül magukat. A menny kiárasztott kincseit vissza lehet utasítaniuk ahelyett, hogy örömmel és hálával fogadnák őket. Némelyek ugyan hittek az igazságnak szívükben, és egy ideig vallomást tettek a megváltásról, de sajnos nem működtek együtt a mennyei lényekkel, nem végezték az igazság munkáit és nem tartották becsben a világosságot (The Review and Herald, 1894. február 6).