Krisztus a mi Igazságunk

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9).

Isten azt akarja, hogy valljuk meg bűneinket és alázzuk meg szívünket előtte. Jöjjünk hozzá bizalommal, mint gyöngéd Atyához, aki nem veti el a benne bízókat. Sokan közülünk látás, és nem hit által járnak. Elhisszük azokat a dolgokat, melyeket látunk, de nem értékeljük az Isten Igéjében nekünk adott értékes ígéreteket. Semmivel sem tudjuk kisebbíteni Istent annál, mint amikor nem bízunk abban, amit mond és megkérdőjelezzük felénk irányuló őszinteségét.

Isten nem mond le rólunk bűneink miatt. Követhetünk el hibákat és megszomoríthatjuk a Szentlelket, de ha megbánjuk bűneinket és töredelmes szívvel jövünk hozzá, Ő nem utasít minket vissza. Vannak akadályok, amelyeket el kell venni az útból. Helytelen érzések dédelgetése, büszkeség, önelégültség, türelmetlenség és panaszkodás - mindezek elválasztanak Istentől. A bűnöket meg kell vallani. Alaposabb kegyelmi munkának kell végbemennie a szívben. A magukat gyengének és bátortalannak érzők Isten erős embereivé válhatnak és nagyszerű munkát végezhetnek Mesterükért. Céljukat azonban magasra kell helyezniük - önző indítékok nem befolyásolhatják őket.

Tanulnunk kell Krisztus iskolájában. Egyedül az Ő igazságossága jogosíthat fel minket a kegyelem szövetségének áldásaira. Régóta vágyunk és törekszünk elérni ezeket az áldásokat, de nem nyertük el, őket mert azt az elképzelést melengettük magunkban, hogy képesek vagyunk tenni valamit azért, hogy méltókká váljunk az áldásokra. Túlságosan önmagunkra tekintettünk annak elhívése helyett, hogy Jézus élő Megváltó. Ne gondoljuk, hogy saját kegyességünk és érdemeink megmenthetnek bennünket! Üdvösségünk egyedüli reménysége Krisztus kegyelmében van. Prófétáján keresztül az Úr azt ígéri: "Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsátásban." (Ésa 55:7.) Hinnünk kell a puszta ígéretben, és nem szabad elfogadnunk érzéseket hitünk helyett. Amikor teljességgel bízunk Istenben, és bízunk Jézus, mint bűnbocsátó Megváltó érdemeiben, akkor mindazt a segítséget elnyerünk, amelyre vágyunk.

Úgy tekintünk magunkra, mintha hatalmunk lenne megváltani magunkat. Jézus azonban azért halt meg értünk, mert erre képtelenek vagyunk. Benne van a reménységünk, megigazulásunk és igazságunk. Nem szabad elkeserednünk és attól félnünk, hogy nincs Megváltónk, vagy hogy Ő nem irgalommal gondolkodik felőlünk. Ebben a pillanatban is értünk munkálkodik, arra szólítva bennünket, hogy jöjjünk Hozzá reménytelenségünkben és meneküljünk meg. Hitetlenségünk által meggyalázzuk Őt. Döbbenetes ahogyan legjobb Barátunkkal bánunk, és hogy milyen kevés bizodalmunk van abban, aki minden kétséget kizáróan képes minket megváltani, és aki bizonyságát adta hatalmas szeretetének.

Testvéreim, azt képzelitek, hogy érdemetek Isten kegyelmébe fog ajánlani titeket. Azt gondoljátok, hogy meg kell szabadulnotok bűneitekből, még mielőtt bíznátok az Ő megváltó hatalmában? Ha ilyen gondolatokat tápláltok, akkor attól tartok, hogy nem fogtok megerősödni, hanem végleg elgyengültök.

A pusztában, amikor az Úr megengedte, hogy mérges kígyók marják meg a lázadó izraelitákat, Mózesnek fel kellett emelnie egy rézkígyót, és arra szólítania a sebesülteket, hogy nézzenek rá és éljenek. Azonban sokan nem láttak segítséget ebben a mennyből jövő gyógyszerben. Halottak és haldoklók vették körül őket, és tudták, hogy isteni segítség nélkül sorsuk megpecsételődött. De ők inkább panaszkodtak sebeik, fájdalmuk és biztos haláluk miatt, mígnem erejük elhagyta őket és szemük meghomályosodott, holott azonnali gyógyulásban részesülhettek volna.

"És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). Ha tudatában vagy bűneidnek, ne áldozd minden idődet arra, hogy bánkódj felettük, hanem tekints fel és élj! Egyedüli Megváltónk Jézus, és noha milliók fogják Őt visszautasítani, akiknek gyógyulásra van szükségük, a Benne bízó lelkek közül egyetlen egy sem fog elveszni. Nem szabad elcsüggednünk, miközben felismerjük reménytelen helyzetünket Krisztus nélkül! Hagyatkozzunk a megfeszített és feltámadt Megváltóra! Szegény, bűnbeteg, csüggeteg lélek: csak tekints fel és élj! Jézus szavát adta, hogy üdvözíti mindazokat, akik Hozzá jönnek.

Jöjjetek Jézushoz, találjatok Nála nyugalmat és békét! Sátán azt sugallja, hogy helyzetetek reménytelen, és önmagatokat nem üdvözíthetitek. Ez igaz, helyzetetek valóban reménytelen. Emeljétek fel Jézust előtte és mondjátok ezt: "Feltámadt Megváltómban bízom, Aki nem fogja megengedni, hogy tönkremenjek. Az Ő nevében diadalmaskodom. Ő az én igazságom és örömömnek koronája." Senki ne érezze reménytelennek esetét, mert nem az. Jóllehet bűnösnek és elveszettnek tartjátok magatokat, de ez éppen az az állapot, melyben szükségetek van a Megváltóra. Ha megvallandó bűneid vannak, ne vesztegesd az időt! Most vannak itt az arany lehetőségeid: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson bennünket minden hamisságtól." (1Jn 1:9.) Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, meg fognak elégíttetni, mert Jézus azt ígérte. Drága Megváltó! Karjai tárva vannak előttünk, és hatalmasan szerető szíve arra vár, hogy megáldjon bennünket.

Néhányan úgy érzik, hogy mielőtt igényelhetnék az Úr áldásait, először egy próbaidőn keresztül be kell bizonyítaniuk, hogy megújultak. Ezek a kedves lelkek azonban már most kérhetik az áldásokat. Krisztus kegyelmére - az Ő Lelkére van szükségük gyengeségeik megsegítésére, máskülönben nem építhetnek keresztény jellemet. Jézus örül annak, ha bűnös, elveszett, segítségre szoruló állapotunkban - vagyis ahogyan csak vagyunk - Hozzá jövünk.

A megbocsátáshoz hasonlóan a bűnbánat is Isten ajándéka Krisztuson keresztül. A Szentlélek befolyása győz meg bennünket bűnünkről és érezteti velünk megbocsátásra való szükségünket. Egyedül a töredelmesnek jár megbocsátás, de az Isten kegyelme az, ami bűnbánatra indítja a szívet. Isten ismeri minden gyengeségünket és hiányosságunkat, és Ő segítségünkre jön.

Némelyek bűnbánat és bűnvallomás útján Istenhez jönnek ugyan, és hiszik is, hogy bűneik megbocsáttattak, mégsem folyamodnak Isten áldásaiért úgy, ahogyan kellene. Nem látják, hogy Jézus mindenkor jelenlévő Megváltó. Nem készek arra, hogy rábízzák lelki vezetésüket és bízzanak abban, hogy a szívükben megkezdett kegyelmi munkát tökéletesítse. Mialatt azt gondolják, hogy Istenre bízzák magukat, nagy mértékben önmagukra támaszkodnak. Vannak olyan lelkiismeretes emberek, akik részben Istenben, részben pedig magukban bíznak. Nem tekintenek Istenre, hogy az Úr ereje tartsa meg őket, hanem a kísértések elleni őrködésre és bizonyos tettek végrehajtására támaszkodnak, hogy Istennél ekképpen találjanak elfogadásra. Az efféle hitben nincsenek győzelmek. Az ilyen emberek cél nélkül fáradoznak. Lelkük szüntelen szolgaságban van és mindaddig nem lelhetnek nyugalomra, amíg terhüket Jézus lába elé nem helyezik.

Természetesen szükség van a szüntelen vigyázásra és az odaadó, szerető odaszánásra, de ezek maguktól jönnek, amikor Isten hatalma őrzi a lelket hit által. Semmit, a világon semmit nem tehetünk azért, hogy isteni pártfogásba ajánljuk magunkat. Nem szabad magunkban vagy jócselekedeteinkben bíznunk. Amikor vétkező, bűnös emberekként jövünk Krisztushoz, nyugalmat találhatunk szeretetében. Isten elfogadja mindazokat, akik teljesen bízva a megfeszített Megváltó érdemeiben Hozzá jönnek. Ennek eredményeként szeretet árad a szívből. Bár nincsenek elragadott érzések, de van nyugalmas, békés bizalom. Minden teher könnyű, mert a Krisztus által kijelölt iga könnyű. A kötelesség és az önfeláldozás örömmé válik. Az addig sötétségbe burkoltnak tűnő ösvényt az Igazságosság Napjának sugarai világítják meg. Ez az, amikor úgy járunk a világosságban, ahogyan azt Krisztus is tette. (A generál konferenciai ülés reggeli áhítata a lelkészeknek, Battle Creek, Michigan, 1883. november. Megjelent az Evangélium szolgái [Gospel Workers] című könyv, "Krisztus a mi igazságunk" fejezete, 1892. kiadás, 411-415. oldal.)