Krisztus a mi Igazságunk

A Jelenések könyve második fejezetének negyedik és ötödik verseiről beszéltem Ostego-ban, 1890. október 10-én. (The Review and Herald, 1891. február 3): "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz." (Jel 2:4-5.) Azoknak az embereknek, akikhez ezek a szavak szólnak, kiváló tulajdonságaik vannak, melyeket a Hű Tanúbizonyság elismer, mégis azt mondja, hogy "az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad". Itt van egy hiány, aminek a pótlásáról gondoskodni kell. Az összes többi jó tulajdonság sem pótolhatja ezt a hiányosságot. A gyülekezet a következő tanácsot kapja: "Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz. ... Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van." (Jel 2:5, 7).

E szavakban figyelmeztetések, feddések, fenyegetések és ígéretek vannak a Hű Tanúbizonyságtól, Aki jobb kezében tartja a hét csillagot. "A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet" (Jel 1:20).

Ez a gyülekezet - mivel elhagyta első szeretetét - híjával találtatik a szenthely mérlegén. A Hű Tanúbizonyság kijelenti: "Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el." (Jel 2:2-3.) Mindezek ellenére, a gyülekezet híjával találtatik. Mi ez a végzetes hiányosság? "Első szeretetedet elhagytad." - Vajon nem ez a mi esetünk is? Miért kaptunk felhívást a megtérésre? - "Első szeretetedet elhagytad."

A gyülekezet minden egyes tagja tanulmányozza ezt a jelentős figyelmeztetést és feddést! Lássa meg mindenki, hogy az igazságért folytatott elméleti küzdelemben nem veszítette-e el Krisztus gyöngéd szeretetét! Nem szorult-e ki Krisztus a prédikációkból és a szívekből? Nincs-e veszély abban, hogy sokan az igazságot valló misszionáriusokként tevékenykednek, de Krisztus szeretete nem szövi át munkájukat? A Hű Tanúbizonyság ünnepélyes figyelmeztetése igen jelentős. Megköveteli, hogy emlékezz, honnan estél ki, térj meg és cselekedd előző cselekedeteidet! Máskülönben - mondja - "...eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jel 2:5). Bárcsak felismerné a gyülekezet az első szeretetének tüzére való szükségét. Amikor az hiányzik, minden más kiválóság elégtelen. A megtérésre való felhívás egyike azoknak, melyeket nem lehet veszélytelenül figyelmen kívül hagyni. Az igazság elméletében való hit nem elegendő. Ennek az elméletnek a hitetlenek előtt való feltárása nem tesz benneteket Krisztus tanúivá. Tapasztalatotokban és munkátokban alapvető szerepe volt annak a világosságnak, mely örömmel töltötte be szíveteket, amikor először értettétek meg a napjainkra szóló üzenetet. Ez a világosság azonban kiveszett szívetekből és életetekből. Krisztus buzgóságotok hiányára tekint és kijelenti, hogy elbuktatok és veszélyes állapotban vagytok.

A törvény követelményeinek bemutatásakor sokan elfelejtkeztek Krisztus végtelen szeretetéről. Azok, akik oly nagyszerű igazságok birtokában vannak, és akiknek olyan fontos reformokat kell az emberek elé tárniuk, nem ismerték fel az engesztelő Áldozatban Isten hatalmas szeretetének kifejeződését. A Jézus iránti szeretet és Jézus szeretete a bűnös iránt kiesett azok vallási tapasztalatából, akik az evangélium hirdetésére hívattak el. Az emberiség Megváltója helyett az énjüket magasztalják. A törvényt nem úgy kell megjelenteni, mint Istenen kívül való dolgot, hanem ellenkezőleg, az Ő gondolkodásának és jellemének kifejezéseként. Mint ahogy a napfény nem választható el a Naptól, úgy Isten törvényét sem lehet helyesen bemutatni az embernek az isteni Szerző nélkül. A küldöttnek képesnek kell lennie ezt mondani: "A törvényben Isten akarata van. Jöjj és lásd meg magad, hogy a törvény az, aminek Pál nevezte - ‚szent és igaz és jó'." Megfeddi a bűnt és elítéli a bűnöst, de megmutatja, hogy Krisztusra van szüksége, akinél bővölködő kegyelem, jóság és igazság van. Noha a törvény nem törölheti ki a bűn büntetését, és minden adósságával megterheli a bűnöst, mégis Krisztus bőséges bűnbocsánatot ígért azoknak, akik megbánják vétkeiket és elfogadják bocsánatát. Isten szeretete gazdagon árad a bűnbánó, hívő lélekre. A bűn bélyege egyedül az engesztelő áldozaton keresztül törölhető ki a lélekből. Nem kisebb áldozatra volt szükség, mint annak halálára, aki egyenlő volt az Atyával. Krisztus munkája - élete, megaláztatása, halála és az elveszett emberért való közbenjárása - naggyá és dicsőségessé teszi a törvényt.

A törvény kívánalmairól tartott prédikációk közül nagyon sok figyelmen kívül hagyta Krisztust, és ez a hiány alkalmatlanná tette az igazságot a lelkek megnyerésére. Krisztus kegyelme nélkül lehetetlen egy lépést is tenni az Isten törvénye iránti engedelmességben. Mennyire szükséges hát, hogy a bűnös halljon Megváltója és Barátja szeretetéről és hatalmáról. Miközben Krisztus követének világosan hirdetnie kell Isten törvényét, azt is meg kell értetnie, hogy Krisztus engesztelő áldozata nélkül senki nem igazulhat meg. Krisztus nélkül csak kárhozat és a tüzes haragtól való félelem lehetséges, valamint végső elválasztódás Isten jelenlététől. Azonban az, akinek szemei megnyíltak Krisztus szeretetének meglátására, úgy tekint Isten jellemére, mint ami telve van szeretettel és együttérzéssel. Istent nem könyörtelen kényúrnak látja, hanem olyan atyának, aki bűnbánó fia megölelésére vágyik. A bűnös együtt kiált a zsoltárszerzővel: "Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt." (Zsolt 103:13.) Minden kétségeskedés eltűnik, amikor a lélek igazi jellemében látja meg Krisztust.

Néhány testvérünk olyan félelemnek adott hangot, mely szerint túl sokat időzünk a hit általi megigazulás témáján. Én azonban remélem és imádkozom, hogy senki nem fog szükségtelenül megrémülni, mert semmi veszély sincs abban, ha ezt a tanítást úgy hirdetjük, ahogyan az a Szentírásban van. Ha a múltban nem mulasztották volna el megfelelően tanítani Isten népét, akkor most nem lenne szükség arra, hogy különös figyelmet szenteljünk neki. ... A Szentírás kiváltképpen nagyszerű és értékes üzenetei nagy mértékben feledésbe merültek, éppen úgy, ahogyan azt a minden igazságok ellensége eltervezte. Sötét árnyékát Isten és közénk vetette, hogy ne láthassuk meg Isten valóságos jellemét. Az Úr kijelentette magáról, hogy Ő "irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" (2Móz 34:6).

Többen írtak nekem arról tudakozódván, hogy a hit általi megigazulás üzenete megegyezik-e a harmadik angyal üzenetével. Azt válaszoltam: igen, az a harmadik angyal üzenetének igazsága. (The Review and Herald, 1890. április 1. és 1891. február 3.)