Krisztus a mi Igazságunk

A harmadik angyal üzenete a negyedik parancsolat szombatjának hirdetésére szólít. Ezt az igazságot meg kell ismertetni a világgal. Jézus Krisztust, a nagyszerű középpontot azonban nem szabad kifelejteni a harmadik angyal üzenetéből. Sokak számára, akik bekapcsolódtak a napjainkra szóló munkába, Krisztus másodlagossá vált, elméletek és érvek kerültek az első helyre. Nem emelték a magasba Isten dicsőségét, mely feltárult Mózes előtt az isteni jellem bemutatásakor. Az Úr ezt mondta Mózesnek: "...Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el..." (2Móz 33:19.) "És az Úr elvonula őelőtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül..." (2Móz 34:6-7.)

Fátyol takarta el sokak szemeit az Úr művén munkálkodók közül, s ekként amikor bemutatták a törvényt, Jézusról nem emlékeztek meg, és nem szóltak arról a tényről, hogy ahol a bűn növekedik, "ott a kegyelem bővölködik. A Kálvária keresztjénél "irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást". A bűnösnek szüntelen a Kálváriára kell tekintenie, ahol a kisgyermek egyszerű hitével megpihen Krisztus érdemeiben. Elfogadja az Ő igazságát és hisz kegyelmében. Az igazság műve munkásainak be kellene mutatniuk Krisztus igazságosságát, mégpedig nem mint új világosságot, hanem olyan értékes igazságként, melyet az emberek egy időre szem elől tévesztettek. Személyes Megváltónkként kell elfogadnunk Krisztust, és Ő nekünk tulajdonítja Isten Krisztusban való igazságát. Ismételjük el és emeljük magasba a János által megfogalmazott igazságot: "Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." (1Jn 4:10.)

Isten szeretete a drága igazság legnagyszerűbb forrását nyitotta meg. Krisztus kegyelmének a kincsei nyitva állnak a gyülekezet és a világ előtt. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta..." (Jn 3:16). Micsoda szeretet, micsoda kifürkészhetetlen szeretet az, ami Krisztust arra indította, hogy meghaljon értünk, bűnösökért. Milyen sokat veszít az a lélek, aki megérti a törvény erős követeléseit, de nem érti Krisztus megsokasuló kegyelmét! Igaz, hogy Isten törvénye az Ő szeretetéről tanúskodik, ha azt Jézusban való igazságként prédikálják. Minden beszédnek hangsúlyozottan kell szólnia a Krisztus világnak adott ajándékáról. Nem csoda, hogy az igazság nem olvasztotta meg a szíveket, amikor azt hideg és élettelen módon hirdették. Nem csoda, hogy az Isten ígéreteibe vetett hit megingott, amikor a prédikátorok és munkatársaik nem mutatták be Jézust az Isten törvényéhez való viszonyulásában. Hányszor meg kellett volna erősíteniük az embereket, hogy: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8:32.)

Mivel Isten szeretete az, ami bűnbánatra készteti az embert, Sátán azon igyekszik, hogy az ember ne ismerje meg Istennek azt a szeretetét, ami által egyszülött Fiát adja az elveszett emberiség megváltásáért. Ó, vajon milyen sikerrel fogjuk a világ elé tárni Isten mélységes és drága szeretetét? Semmilyen más úton nem írhatjuk körül, mint hogy így kiáltva fel: "Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk..." (1Jn 3:1). Szóljunk így a bűnöshöz: "Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29.) Jézust az Atya képviselőjeként bemutatva, el fogjuk tudni oszlatni azt az árnyékot, amit Sátán vetett ösvényünkre, hogy ne ismerjük meg Isten - Jézus Krisztusban megnyilvánuló - elmondhatatlan kegyelmét és szeretetét.

Tekintsetek a Kálvária keresztjére, a mennyei Atya határtalan szeretetének és végtelen kegyelmének bizonyságára! Bárcsak mindenki megbánná bűneit és visszatérne első cselekedeteihez! Amikor a gyülekezetek ezt megteszik, mindenek felett fogják szeretni Istent, felebarátaikat pedig úgy, mint önmagukat. Efraim nem fogja irigyelni Júdát, és Júda nem lesz mérges Efraimra. A megoszlások begyógyulnak és a viszálykodás durva hangjai nem lesznek többé hallhatók Izrael határain belül. Az Istentől ingyen kapott kegyelem által mindnyájan Krisztus imájának megválaszolására igyekeznek, mely szerint a tanítványok egyek lesznek, miként Ő és az Atya is egyek. Békesség, szeretet, kegyelem és jóság lesznek a lélekben nyugvó alapelvek. Mindegyikőjük ajkának Krisztus szeretete lesz a tárgya, és a Hű Tanúbizonyság nem mondja többé: "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad." (Jel 2:4.) Isten népe Krisztusban lakozik, Jézus szeretete feltárul, és egy Lélek eleveníti meg mindnyájuk szívét, megújítva őket a krisztusi képmásban és hasonlóvá formálva lelküket. Az igaz szőlőtő élő vesszőiként, mindnyájan egyesülnek Krisztussal, az élő fejjel. Krisztus lakozik majd a szívekben, aki vezeti, vigasztalja és megszenteli őket, s a világ elé tárja Jézus követőinek egységét, ezzel bizonyságot téve a maradék egyház mennyei küldetéséről. Krisztus egyházának egysége bizonyítani fogja, hogy Isten a világba küldte egyszülött Fiát.

Amikor Isten népe a Lélek egységében él, minden farizeusi, önigazoló magatartás - ami a zsidó nemzet bűne volt - elhagyja a szíveket. Krisztus átformáló ereje testének minden egyes tagjára kihat, és azok új tömlőkké lesznek, melyekbe Jézus beleöntheti új borát, és az új bor nem fogja kiszakítani a tömlőket. Isten ki fogja jelenteni a korokon át elrejtett titkot. Ki fogja jelenteni, "...hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége" (Kol 1:27) [28-29. szintén idézve].

Jézus azért jött, hogy az emberi léleknek Szentlelket adjon, aki által Isten szeretete tölti be a szívet. Lehetetlen azonban olyan emberekre árasztani a Szentlelket, akik megmerevedtek elgondolásaikban, akiknek a tanításai állandósultak és változhatatlanok, akik a Krisztus korában élő zsidókhoz hasonlóan emberi parancsolatok és előírások szerint járnak. A zsidók igen alaposak voltak az egyházi szabályok betartásában, nagyon szigorúak saját formaságaik terén, de hiányában voltak az életszerűségnek és a vallási odaadásnak. Krisztus úgy beszél róluk, mint tömlőkként használt száraz bőrökről. Krisztus evangéliumának nem volt helye szívükben. Ők nem lehettek azok az új tömlők, melyekbe Krisztus beletölthette új borát. Krisztusnak máshol kellett keresnie az élet és igazság tanítását befogadó tömlőket, nem az írástudók és farizeusok között. Olyan embereket kellett találnia, akik készséggel vették a szívbéli megújulást. Jézus azért jött, hogy új szívet adjon az embereknek. "Új szívet is adok néktek" - mondta. De az akkori és a napjainkban élő önigazultak nem érzik hiányát az új szívnek. Jézus elhaladt az írástudók és farizeusok mellett, mert azok nem érezték a Megváltóra való szükségüket. Megrögződtek formaságaikban és szokásaikban. Szolgálataikat Krisztus rendelte el és azok telve voltak életerővel és lelki szépséggel. A zsidók azonban kihagyták a lelkiséget szertartásaikból és merő formákhoz ragaszkodtak, mígnem a lelki élet teljesen kiveszett közülük. Amikor eltávoztak Isten parancsolataitól és rendeléseitől, a hiányt saját előírásaik megsokszorozásával igyekeztek pótolni. Szigorúbb követeléseket írtak elő, mint Isten. Minél merevebbek lettek, annál kevesebb szeretetet és Istentől származó lelkületet tanúsítottak. Krisztus így szólt az emberekhez: "Az írástudók és farizeusok a Mózes székében ülnek: annakokáért amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik. Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni. Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek: mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét; és szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elölülést. És a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester!" "Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni" (Mt 23:2-7, 23).

A maradék egyháznak a zsidókéhoz hasonló tapasztalaton kell átmennie. A Hű Tanúbizonyságnak - aki fel és alá járkál a hét arany gyertyatartó között - ünnepélyes üzenete van népe számára. "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jel 2:4-5). Isten szeretete hiányzott a gyülekezetből, aminek eredményeként az én-szeretet új életre kelt. Isten szeretetének hiányával együtt járt a testvérek szeretetének hiánya is. Lehet, hogy a gyülekezet teljesen betölti az efézusi gyülekezetről való leírást, a lényegben azonban hiányt szenved. Így szól erről Jézus: "Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad." (Jel 2:2-4.)

Egy törvényeskedő vallást eléggé megfelelőnek tartottak napjaikban, de ez hiba volt. Krisztus farizeusokhoz szóló feddése mindazoknak szól, akik elvesztették szívükből az első szeretetet. Egy hideg, törvényeskedő vallás soha nem vezetheti a lelkeket Krisztushoz, mivel az szeretet és Krisztus nélkül való. Gyűlöletes Isten előtt, amikor a böjtöt és az imádságot önigazoló módon gyakorolják. Az áhítatra való ünnepélyes gyülekezés, a vallási szertartások sora, a külső megalázkodás és az előírt áldozat - mind bizonyságot tesznek a világnak arról, hogy ezek végrehajtója igaznak tartja magát. Eme dolgok felhívják a szigorú előírások megfigyelőjének figyelmét, aki azt gondolja: Ez az ember mennybe fog jutni. Ez azonban mind megtévesztés. A cselekedetek nem vásárolnak számunkra belépőt a mennybe. A hatalmas, meghozott Áldozat mindazok számára elegendő, akik hisznek. Krisztus szeretete új élettel tölti meg a hívő szívét. Aki iszik az élet vizének kútfejéből, meg fog töltekezni az ország új borával. A Krisztusban való hit az, ami által jó lelkület és szándék vezérlik a hívő életét. Jóság és mennyei gondolkodásmód árad tova azoktól, akik Jézusra, hitük szerzőjére és bevégzőjére tekintenek. Tekintsetek Istenre és ne az emberre. Isten a mennyei Atyátok, aki türelemmel hordozza gyengeségeiteket, valamint megbocsátja és meggyógyítja azokat. "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17:3). Krisztust szemlélve el fogtok változni, mígnem meggyűlölitek előző büszkeségeteket, hiábavalóságotokat, önbecsüléseteket, önigazultságotokat és hitetlenségeteket. Ezeket a bűnöket felesleges teherként dobjátok félre, és alázattal, szelíden és bizalommal jártok Isten előtt. Szeretetet, türelmet, gyengédséget, jóságot, kegyelmet és minden olyat fogtok gyakorolni, ami Isten gyermekeiben lakozik, és ami végül is helyet talál majd a szentek társaságában. (Review and Herald, 1894. március 20.)