Az angyalok álmélkodva nézik, amint az emberek közömbösen tekintenek a bűnösök számára oly életbevágóan fontos igazságokra. Ezek Sátán és a bűn készséges alattvalóiként folytatják útjukat, pedig Isten Fia olyan sokat szenvedett értük. Bárcsak szokásunkká tennénk, hogy Krisztus önmegtagadó és önfeláldozó életéről elmélkedjünk mindaddig, amíg át nem érezzük a bűn utálatosságát és meg nem gyűlöljük annak gonoszságát.

Ébredjen hála szívünkben azért, amiért az Atya - Jézus Krisztus által - hűségesen teljesíti a bűnbocsátás ígéretét! A Kálvária keresztjén függő Krisztusra tekintve Isten irgalmának és szeretetének örökkévaló biztosítékát látjuk. Tudunk-e személy szerint - az igazság megértéséhez való képességeinknek megfelelően - örülni annak, hogy Isten szeret minket és megbocsát nekünk, ha hiszünk Jézusban és szeretjük őt?

Micsoda igazság! Isten kész mindazoknak megbocsátani, akik bűnbánattal jönnek hozzá. Hirdessétek ezt! Emeljétek a magasba Jézust, hogy az emberek szemlélhessék Őt...

A zsidók az áldozati szertartásokban Krisztus szimbólumát látták, akinek vére kiontatott a világ megváltására. A Krisztust jelképező áldozatok azt a nagy igazságot mélyítették el szívükben, mely szerint egyedül Jézus Krisztus vére tisztíthat meg a bűnökből, és hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Némelyek csodálkoznak azon, hogy Isten olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó társadalomban.

A haldokló áldozatok Jézust jelképezték. A lecke - melyet a papok világosan megmagyaráztak - ünnepélyes, szent ceremónia útján vésődött az elmékbe és a szívekbe. Az áldozatokat maga Isten tervezte, hogy általuk megtanítsa azt a nagyszerű és jelentős igazságot: egyedül Krisztus vére által van bűnbocsánat.

Erről a hatalmas és megváltó igazságról hívők és hitetlenek egyaránt gyakran hallanak, az angyalok pedig döbbenten tekintenek az emberek közömbösségére, holott számukra ez az igazság olyan fontos lenne. Szinte alig jut kifejezésre, hogy a gyülekezet érzi a megváltás csodálatos tervének súlyát. Kevesen képviselik azt az igazságot, hogy egyedül a Jézus tisztító vére által van bocsánat a bűnökre, melyek, mint a fertelmes lepra, élő valóságként tapadnak az emberekhez.

Milyen mély gondolatokat kellene ennek ébreszteni minden emberben! Jézusnak nem az önmaga megváltásáért kellett szenvednie. Szenvedésének mértéke egyenlő arányban állt lénye méltóságával és bűntelen jellemével (43. Levél, 1892).

"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem. Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én mennyei Atyámmal az ő királyi székében" (Jel 3:20-21).

Néhányan megkérdezhetitek, miért van az, hogy szüntelen ezt az üzenetet kell hallgatnotok? - Azért, mert nem bántátok meg igazán bűneiteket. Nem éltek Krisztusban, és Krisztus sem lakozik bennetek. Amikor egy bálvány kikerül a szívből, Sátán elkészít egy másikat annak helyére. Ha nem szánjátok oda magatokat teljességgel Krisztusnak, ha nem éltek vele közösségben és nem teszitek Őt tanácsadótokká, akkor meg fogjátok látni, hogy a gonosz gondolatok előtt nyitva álló szívetek Isten szolgálatától könnyen az énetek szolgálatára pártol át.

Lehet, hogy időnként meg szeretnétek bánni bűneiteket. Ha azonban határozottan meg nem újultok és a tanult igazságokat nem helyezitek át a gyakorlatba, ha nincs élő, tettrekész és folyamatosan növekedő hitetek, akkor bűnbánatotok a hajnali harmathoz lesz hasonló. Az ilyen bűnbánat nem szerez tartós megkönnyebbülést a szívben. Az ilyen, váratlanul feltörő érzésekből fakadó bűnbánat olyan félrevezető, hogy azért is bűnbánatot kell tartani! Az érzelmek heves megnyilvánulása, mely nem eredményezi az igazság békés gyümölcseit, az előző állapotnál rosszabb helyzetbe taszít.

A kísértő naponként nyomotokban lesz majd valami hazug, de elfogadható ürüggyel, hogy az önszolgálat és öntetszés kielégítésére sarkalljon, és régi szokásaitok csapdájába ejtsen. Azt akarja, hogy ne törődjetek Isten szolgálatával, ami pedig reménység, vigasz és bizonyság forrása lehetne számotokra.

Isten odaadó szolgálatra hív, melyre csak azok képesek, akiknek szívében Jézus szeretete van. Isten soha nem elégedett meg az önző, fél szívvel végzett szolgálattal. Teljes szívre, megoszthatatlan szeretetre, és erejében való tökéletes hitre és bizalomra tart igényt, hogy megőrizzen a bűntől...

Isten elismer és felemel minden igazszívű, komoly lelket, aki Krisztus kegyelmének tökéletességében jár előtte. Az Úr Jézus soha nem hagyja el és nem veti meg az alázatos és megtört lelket. Elhisszük-e, hogy Isten munkálkodni fog szívünkben? Ha ezt megengedjük neki, akkor tisztákká és szentekké tesz minket, és gazdag kegyelme által arra képesít bennünket, hogy együtt munkálkodjunk vele. Képesek vagyunk-e odaadó és megszentelt elismeréssel tekinteni Isten ígéreteinek erejére? Tudjuk-e azokat saját magunkra alkalmazni? - Nem azért, mert méltók vagyunk, hanem mert Krisztus a méltó; nem azért, mert igazak vagyunk, hanem mert élő hit által megragadjuk Krisztus értünk megnyilvánuló igazságát (125. Kézirat, 1901. - Notebook Leaflets, Christian Experience, Methods, No. 11).