Krisztus és a törvény

Krisztus elutasításával a zsidók saját hitüket tagadták meg. Ugyanakkor, a Krisztus hitét valló, de a törvényt elutasító keresztény világ is a megtévedt zsidókéhoz hasonló hibát követ el. Akik azt vallják, hogy Krisztussal járnak és belé helyezik reményüket, de közben ítéletet mondanak az erkölcsi törvény és a próféciák felett, nincsenek biztonságosabb helyzetben a hitetlen zsidóknál. Nem képesek értelmesen bűnbánatra indítani a bűnösöket, mert nem tudják helyesen elmagyarázni, hogy mit kell megbánniuk. A megfeddett, bűnei elhagyására buzdított bűnös joggal kérdezi: "Mi a bűn?" Az Isten törvényét tisztelők azt válaszolhatják, hogy a "bűn pedig a törvénytelenség". Ennek megerősítésére mondja Pál apostol, hogy a törvény által ismerte meg a bűnt.

Csak azok tudják elmagyarázni az engesztelő áldozat jellegét, akik felismerik az erkölcsi törvény által előírt kötelezettségeket. Krisztus azért jött, hogy közbenjáró legyen Isten és ember között, hogy eggyé tegye őket azáltal, hogy a törvényéhez való hűségre készteti őket. A törvénynek nem volt ereje arra, hogy megbocsásson az ellene vétkezőknek. Egyedül Jézus tudta megfizetni a bűnös tartozását. Ennek ténye azonban nem jogosítja fel a bűnbánó bűnöst arra, hogy továbbra is vétkezzen Isten törvénye ellen. Ellenkezőleg, immár a törvény iránti engedelmességben kell járnia.

Isten törvénye már a teremtés előtt létezett, különben Ádám nem vétkezhetett volna. Ádám törvényszegése után a törvény alapelvei nem változtak meg, csak úgy szerveződtek és olyan kifejezést nyertek, hogy megfeleljenek az elbukott állapotában lévő ember szükségleteinek. Az Atyjával tanácskozó Krisztus áldozati rendszert intézményesített, hogy a halál, ahelyett hogy azonnal lecsapjon a bűnösre, átruházható legyen egy másik áldozatra, mely Isten Fia nagy és tökéletes áldozatának előképe.

Az emberek bűnei jelképesen a szolgáló papra hárultak át, aki a nép közbenjárója volt. A pap maga azonban nem válhatott bűnáldozattá, nem szerezhetett engesztelést saját életével, mivel ő is bűnös volt. Ezért ahelyett, hogy ő szenvedett volna halált, meg kellett ölnie egy hiba nélkül való bárányt. A bűn büntetése így áthárult az ártatlan bárányra, mely azonnali helyettessé, vagyis Jézus Krisztus tökéletes áldozatának előképévé vált. Az áldozat vére által az emberek hit által előretekintettek Krisztus vérére, ami engesztelést szerez a világ bűneire.

Ha Ádám nem vétkezett volna Isten törvénye ellen, akkor a ceremoniális törvényre soha nem lett volna szükség. Az örömhír evangéliuma legelőször Ádámhoz szólt, abban a kijelentésben, mely szerint az asszony magva majd a kígyó fejére tapos. Ez továbbszállt az egymást követő nemzedékekre, s így Noéhoz, Ábrahámhoz és Mózeshez is eljutott. Isten törvényének és a megváltás tervének ismeretét maga Jézus adta Ádámnak és Évának, akik gondosan őrizték az értékes leckét, s útján gyermekeiknek és unokáiknak is továbbadták azt. Így maradt fenn Isten törvényének az ismerete.

Az emberek akkoriban közel ezer évig éltek, és az angyalok közvetlenül Krisztustól kapott utasítással látogatták őket. Istent áldozati szertartások útján imádták. Az istenfélők beismerték bűneiket és hálával és szent bizalommal várták a Hajnalcsillag eljövetelét, aki majd a mennybe vezeti Ádám elbukott fiait - bűnbánat és Krisztusba vetett hit által. Minden áldozat az evangéliumot hirdette, a hívők cselekedetei pedig folyamatosan az eljövendő Megváltóban való hitükről tanúskodtak. Jézus így szólt a zsidókhoz: "Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?" (Jn 5:46-47).

Ádám számára azonban lehetetlen volt, hogy életpéldája és előírásai révén megfékezze annak az átoknak az áradatát, amit a törvényszegés hozott az emberekre. Hitetlenség lopakodott az emberek szívébe. Ádám gyermekei a legkorábbi példáját képviselik annak a két útnak, melyet az emberek Isten rendelései kapcsán választanak. Ábel Krisztus előképét látta az áldozatokban, Káin azonban nem hitt azok szükségességében. Nem akarta megérteni, hogy a megölt bárány Krisztust jelképezi. Az állatok vére semmit nem jelentett számára. Az evangélium éppúgy szólt Káinhoz, mint testvéréhez, de számára halál illata volt halálra, mert az áldozati bárányban nem tudta felismerni Jézus Krisztust, a megváltás egyetlen lehetőségét.

A Megváltó élete és halála minden Reá mutató próféciát betöltött. Ő volt az alapja minden kijelentett előképnek. Krisztus megtartotta az erkölcsi törvényt, és felmagasztalta azt azáltal, hogy az ember képviselőjeként eleget tett rendeléseinek. Azok az izraeliták, akik az Úrhoz fordultak és Krisztust az áldozatokban bemutatott előképek valóságaként fogadták el, felismerték az "elmúlandónak végét". A zsidó rendszert övező homály a Mózes arcának dicsőségét elfedező lepelhez volt hasonló számukra. A Mózes arcán megjelenő dicsőség annak a világosságnak a visszaverődése volt, amit Krisztus hozott a világba az emberekért.

Mialatt Mózes a hegyen tartózkodott Istennel, a megváltási terv - egészen Ádám bukásától kezdve - hatalmas erővel tárult fel előtte. Mózes tudta, hogy ugyanaz az angyal fog megjelenni a testben, aki a zsidó nép vándorlásait vezette. Isten szeretett Fia - aki egy volt az Atyával - mindazokat meg fogja békéltetni Istennel, akik majd hisznek és bíznak őbenne. Mózes átlátta az áldozati rendszer valódi jelentőségét. Krisztus az evangéliumra tanította őt, s annak dicsősége úgy megvilágította ábrázatát, hogy az emberek képtelenek voltak rátekinteni.

Maga Mózes nem volt tudatában az arcán ragyogó dicsőségnek, és nem tudta, hogy miért menekültek előle Izrael fiai, amikor közeledett hozzájuk. Magához hívta őket, de ők nem mertek megdicsőült arcára nézni. Amikor Mózes megértette, hogy mi történik, lepellel fedte el ábrázatát.

A Mózes arcán ragyogó dicsőség azért volt olyan fájdalmas a népnek, mert áthágták Isten törvényét. Ez azoknak az érzéseit illusztrálja, akik megsértik az isteni törvényt. El akarnak távozni átvilágító fényéből, ami rettenetes a törvényszegőknek, de szent, igaz és jó a hűségeseknek. Csak az Isten törvényéhez helyesen viszonyulók mérhetik fel Krisztus áldozatának valódi értékét, melyet az Atya törvényének megrontása tett szükségessé.

A Krisztust elutasító zsidókhoz hasonlóan sötét lepel takarja azok értelmét is, akik szerint az ószövetség idején nem volt Megváltó. A Krisztusra mutató áldozati rendszerben a zsidók az eljövendő Megváltóba vetett hitük jelképeit látták. Mikor azonban Jézus megjelent, s az eljövendő Messiásra utaló összes próféciát betöltötte, valamint olyan dolgokat vitt véghez, melyek Istenfiúságát megerősítették, a zsidók elvetették Őt és igaz jellemének legnyilvánvalóbb bizonyítékait is elutasították. Ugyanakkor a Krisztus hitét valló keresztény egyház a zsidó rendszer elvetésével szintén Krisztust veti el, hiszen a zsidó vallási életforma Tőle származott. (The Signs of the Times, 1878. március 14.)