Testtélétel - Krisztus természete

"Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." "És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:1-5, 14).

Ez a fejezet felvázolja Krisztus munkájának jellegét és jelentőségét. A témájához értő János minden hatalmat Krisztusnak tulajdonít, és az Ő nagyszerűségéről és magasztosságáról beszél. Az értékes igazság isteni sugarait napfényként ragyogtatja. Úgy mutatja be Krisztust, mint az egyedüli közbenjárót Isten és az emberiség között.

Krisztus testtélételének tana nagy titok, "...mely el vala rejtve ősidők és nemzetségek óta" (Kol 1:26). A szent élet hatalmas és mélységes titka ez. "Az Ige testté lett, és lakozék közöttünk" (Jn 1:14). Krisztus magára vette az emberi természetet, ami mennyei természetéhez képest alsóbbrendű volt. Semmi nem mutatja úgy Isten csodálatos leereszkedését, mint ez. Isten "...úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta..." (Jn 3:16). János olyan egyszerűséggel beszél erről a csodálatos témáról, hogy azt mindenki megértheti, s általa világossághoz juthat.

Krisztus nem színlelte, hogy felvette az emberi természetet, hanem valóságosan felvette azt. Valóban emberi természete volt. "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak" (Zsid 2:14). Jézus Mária fia volt, emberi leszármazás szerint Dávid magvából való. A Biblia emberként, az Ember Jézus Krisztusként beszél róla. "Mert ez" - írja Pál [angol ford.] - "nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak" (Zsid 3:3).

Miközben Isten Szava beszél Krisztusról, aki emberi testben e földön élt, határozottan szól a földi születése előtti létéről is. Az Ige isteni személyként létezett az Atya mellett. Az örökkévalóságtól kezdve Ő volt a szövetség közbenjárója, akiben a föld minden nemzetei - zsidók és pogányok egyaránt - megáldatnak, amennyiben elfogadják őt. "Az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige" (Jn 1:1). Az emberek, de már az angyalok teremtése előtt is, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

A világ általa lett, "...és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:3). Ha Krisztus teremtett mindent, akkor léteznie kellett a teremtett dolgok megléte előtt. Az erre vonatkozó szavak oly határozottak, hogy senkinek sem kell kétségben maradnia felőlük. Krisztus Istentől volt, a szó legkomolyabb értelmében. Az örökkévalóság óta Istennel volt, mindenek fölötti, örökké áldott Isten.

Az Úr Jézus Krisztus, Isten szent Fia, öröktől fogva különálló személyként létezett, mégis egy volt az Atyával. Ő volt a menny túláradó dicsősége, a mennyei lények parancsnoka, és az angyalok imádó hódolata joggal illette meg, s nem jelentette az Isten megrablását. "Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem" - jelenti ki - "az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget" (Péld 8:22-27).

Világosság és dicsőség övezi azt az igazságot, mely szerint Krisztus a világ alapítása óta egy volt az Atyával. A sötét helyen fénylő világosságot isteni, eredeti világosság teszi ragyogóvá. Ez, az önmagában is végtelenül titkos igazság más titkos és egyébként megmagyarázhatatlan igazságokat tesz érthetővé, miközben a világosság védelme veszi körül - megközelíthetetlen és felfoghatatlan.

"Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten" (Zsolt 90:2). "A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada" (Mt 4:16). Ezek a versek Krisztus földi születése előtti létét, valamint világunkban való megjelenésének célját mutatják be az örökkévalóság trónjáról érkező világosság élő sugaraiként. "Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadt ellenünk; pálcával verjék arcul Izrael bíráját! De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van" (Mik 5:1-2).

"Mi pedig Krisztust prédikáljuk" - jelentette ki Pál - "mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét" (1Kor 1:23-24).

Isten testben való megjelenése valóban nagy titok; a Szentlélek segítsége nélkül nem számíthatunk ennek a tárgynak a megértésére. Az emberi bölcsesség semmisége és az Isten önerőből történő keresésének hiábavalósága a legegyszerűbb lecke, amit az embernek meg kell tanulnia. Értelmi képességeit az ember a végsőkig fejlesztheti; lehet, hogy a világ magasan iskolázottnak tartja, Isten szemében mégis tudatlan marad. Az ókori filozófusok bölcsességükkel dicsekedtek, de vajon mennyit nyomtak Isten mérlegén? Salamon sokat tudott, bölcsessége mégis bolondság volt, mert nem tudott megállni erkölcsi függetlenségben. Jellemét nem az isteni hasonlatosság szerint formálta, s így nem tudta elkerülni a bűnt. Salamon megosztotta velünk kutatásainak, erőfeszítéseinek és kitartó érdeklődésének eredményeit. - Bölcsességét mindenestől fogva hiábavalónak tartotta.

Bölcsesség által a világ nem ismerte meg Istent. Az isteni jellemről alkotott véleményük és az Isten tulajdonságainak tökéletlen ismerete nem növelte szellemi képességeiket. Gondolkodásmódjukat nem nemesbítette az isteni akarathoz való alkalmazkodás, mert ahelyett inkább a legszörnyűbb bálványimádást választották. "Magukat bölcseknek tartván, balgatagokká lettek; és az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával" (Róm 1:22-23). Ennyit ér minden ismeret és tudás Krisztus nélkül.

"Én vagyok az út, az igazság és az élet" - mondja Krisztus -; "senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" (Jn 14:6). Krisztusnak hatalma van arra, hogy minden teremtménynek életet adjon. "Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam." "A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:57, 63). Krisztus itt nem tanítására, hanem személyére, jellemének isteni voltára utal. "Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek. Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: és hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia" (Jn 5:25-27).

Az Atya és Krisztus kezdettől fogva tudtak Sátán hitehagyásáról és Ádámot bűnbeejtő megtévesztő csalásáról. A megváltási terv azért készült, hogy újabb lehetőséget kínáljon az elbukott emberiségnek a bűntelen életre. Krisztus a teremtéstől kezdve megbízást kapott a közbenjárói szolgálatra. Öröktől fogva Ő volt helyettesünk és kezesünk. Már a világ teremtése előtt eldőlt, hogy Krisztus isteni voltát emberibe kell burkolnia. "Testet alkottál nékem" (Zsid 10:5) - mondja Krisztus, aki akkor jött el emberi formában, amikor az idők teljessége elérkezetett. Betlehemi gyermekként megszületve jött el világunkba.

Senkinek, aki erre a világra érkezett, még a legígéretesebb gyermek megszületését sem kísérte olyan örvendezés, mint a betlehemi gyermek jöttét. Isten angyalai dicséreteket énekeltek Betlehem hegyei és lankái felett. "Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (Lk 2:14.) Bárcsak ma is megértené ezt az éneket az emberi család! Az akkor tett kijelentés, az akkor felcsendült hang és megkezdett dallam erősödni fog az idők végéig és visszhangozni fog a földön. Az ének Isten dicsőségét zengi, békességet hirdet a földnek, az emberekhez pedig jóakaratot. Amikor az igazság napja felkel gyógyító erővel a szárnyai alatt, a Betlehem hegyein megkezdett éneket egy nagy sokaság sok vizek zúgásához hasonló hangja fogja visszhangozni: "Alleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható." (Jel 19:6.)

Isten parancsolatai iránti engedelmessége által Krisztus megváltást hozott az emberiségnek. Nem pusztán belehelyezkedett egy másik lénybe, hanem saját magára öltötte az emberi természetet. Így Krisztus saját létezéséből adott a világnak. A megváltás munkája abban állt, hogy emberi létet adjon Krisztusnak, hogy az elbukott emberiség eggyéválhasson az Istenséggel. Krisztus egyrészt azért vette fel az emberi természetet, hogy az emberek eggyé lehessenek Vele, miként Ő is egy az Atyával, hogy Isten úgy szerethesse őket, mint Egyszülött Fiát; másrészt pedig azért, hogy az emberek isteni természet részeseivé lehessenek és életük teljessé váljon Őbenne.

Az Isten Egyszülött Fia által küldött Szentlélek egységbe hozza az ember testét és lelkét, s Krisztus tökéletes, istenemberi természetét alakítja ki benne. A szőlőtő és a szőlővesszők ezt a kapcsolatot jelképezik. A halandó ember összekapcsolódik Krisztussal. Az emberi természet hit által hasonlóvá lesz Krisztus természetéhez. Krisztusban eggyé leszünk Istennel. (The Review and Herald, 1906. április 5.)