Krisztus és a törvény

Dávid ezt mondja: "Az Úrnak törvénye tökéletes..." (Zsolt 19:8.) "Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted" (Zsolt 119:152). Pál pedig így szól: "Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó." (Róm 7:12.)

Mint a világmindenség fenséges Ura, Isten nem csak az emberek számára rendelt el törvényeket, hanem a természet minden más elemének fenntartására is. Törvényeknek van alárendelve minden - kicsiny és nagy, mozgó és mozdulatlan -, s ezeket a törvényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez alól a szabály alól nincs kivétel, mert Isten semmiről nem felejtkezett meg, amit teremtett. A természetben mindent természeti törvények irányítanak, az ember azonban - aki gondolkodó lényként képes megérteni a követelményeket, az erkölcsi törvényt - saját maga felelős annak megtartásáért. Egyedül az embernek, a teremtés koronájának adott Isten lelkiismeretet az isteni törvény szent kívánalmainak megértésére, és szívet, hogy azt úgy tudja szeretni, mint ami szent és igaz és jó. Isten azonnali és tökéletes engedelmességet vár az embertől, de senkit nem kényszerít arra. Mindenki szabad erkölcsi lény.

Az ember személyes felelőségének súlyát kevesen értik helyesen, pedig annak kulcsfontosságú jelentősége van. Mindannyian vagy engedelmeskedünk, ami által élni fogunk, vagy áthágjuk Isten törvényét, kérdőre vonva tekintélyét, aminek következményeként jogos büntetésben lesz részünk. A kérdés minden lélekhez nyomatékkal szól: "Engedelmeskedsz-e a mennyei hangnak, a Sínai-hegyen elmondott Tízparancsolatnak, vagy inkább a tömeggel tartasz és az izzó törvénybe taposol?" Az Istent szeretők legnagyobb öröme a parancsolatok megőrzésében és az olyan dolgok véghezvitelében van, amik Isten szemében kedvesek. A természet szerinti szív azonban gyűlöli Isten törvényét és küzd annak követelményei ellen. Az emberek elzárták lelküket az isteni világosság elől, mert nem kívántak annak fényében járni. Szívük tisztaságát, Isten elismerését és a mennybejutás reményét feláldozták az önző vágyak és a világi nyereség oltárán.

Azt mondja a zsoltáríró: "Az Úrnak törvénye tökéletes..." (Zsolt 19:8.) Milyen csodálatosan egyszerű és mindenre kiterjedő Isten tökéletes törvénye! Olyan tömör, hogy könnyedén megtanulhatjuk az egészet, mégis mélységesen fejezi ki Isten minden akaratát. Nem csak a külsőleg megnyilvánuló cselekedeteket veszi számításba, hanem a szív gondolatait, szándékait, valamint vágyait és érzéseit is. Emberi törvények erre nem képesek, azok csak a külső cselekedeteket érinthetik. Áthághatja valaki a törvényt úgy, hogy közben vétkét el tudja rejteni az emberek elől. Lehet bármilyen bűnöző - tolvaj, gyilkos vagy parázna -, ameddig bűne rejtve marad, a törvény nem ítélheti el. Isten törvénye azonban észreveszi azt a féltékenységet, irigységet, gyűlöletet, rosszindulatot, bosszút, bujaságot és nagyravágyást is, amely ugyan ott kavarog a lélekben, de - megfelelő alkalom hiányában - eddig még nem jutott külső kifejezésre. Ezek a bűnös indulatok kerülnek majd elszámolásra azon a napon, amikor "...minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd 12:16).

Isten törvénye egyszerű és könnyen érthető. Némelyek büszkén dicsekednek azzal, hogy ők csak abban hisznek, aminek a végére tudnak járni. Így megfeledkeznek arról, hogy az emberi életnek és Isten természetben megnyilvánuló hatalmának vannak olyan rejtélyei, melyeket a legalaposabb vizsgálódás sem képes megmagyarázni. Isten törvényében azonban semmi titokzatosság sincs. Annak nagy igazságait mindenki megértheti. A leggyengébb képességű ember is felfoghatja ezeket a szabályokat. A legelmaradottabb is képes életének szabályozására és arra, hogy jellemét az isteni minta szerint formálja. Ha az emberek - legjobb képességüknek megfelelően - engedelmeskednének ennek a törvénynek, akkor nagyobb szellemi erőt nyernének ahhoz, hogy még jobban megértsék Isten céljait és terveit. Ez az előrehaladás nem csak a jelenlegi életre vonatkozik, hanem kihat az örökkévaló korokra is, mert bármilyen szintet is érünk el Isten bölcsességének és hatalmának megismerésében, mindig kifogyhatatlan végtelenség lesz még előttünk.

Isten törvénye megkívánja, hogy szeressük Istent mindenek felett, és felebarátainkat, mint önmagunkat. Ennek a szeretetnek a gyakorlása nélkül a legcsengőbb hitvallás is puszta képmutatás marad. "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól" - mondta Krisztus - "függ az egész törvény és a próféták" (Mt 22:37-40).

A törvény tökéletes engedelmességet igényel: "Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös" (Jak 2:10). A Tízparancsolat egyike sem hágható át anélkül, hogy a menny Istenéhez hűtlenné ne válnánk. Az előírásoktól való legkisebb elhajlás is bűn, legyen az mulasztás vagy tudatos törvényszegés, és minden bűn Isten haragját vonja maga után. Az engedelmesség volt az egyedüli feltétele annak, hogy az ősi Izrael életében beteljesedjenek azok az ígéretek, melyek Isten választott népévé tették őket. A törvénynek való engedelmesség ma is hatalmas áldásokat hozhat egyének és nemzetek életében, éppen úgy, mint ahogy a zsidóknak hozhatott volna.

A törvénynek való engedelmességre nem csak megváltásunk érdekében van szükség, hanem személyes boldogságunk és a körülöttünk élők boldogsága miatt is. "A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk" (Zsolt 119:165) - mondja az ihletett kijelentés. Mindezek ellenére némely halandó úgy tárja az emberek elé a szent, igaz és jó törvényt - a szabadság törvényét, melyet maga a Teremtő igazított az emberi szükségnek megfelelően -, mint ami a szolgaság elviselhetetlen igája. De csak a bűnös, a törvényszegő az, aki a törvényt fájdalmas igának tartja, és annak előírásaiban nem lel gyönyörűséget. Mert a testnek gondolata "az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti" (Róm 8:7).

"A bűn ismerete a törvény által van" (Róm 8:7), mivel a "bűn a törvénytelenség" (1Jn 3: 4). Az ember a törvény által győződik meg bűneiről. Mielőtt felismeri, hogy megváltóra van szüksége, éreznie kell, hogy bűnös, és mint ilyen, ki van szolgáltatva Isten haragjának. Sátán folyamatosan ügyködik azon, hogy meggyengítse az ember elgondolását a bűn fájdalmas jellegéről. A nagy csaló munkáját végzik azok, akik megtapossák Isten törvényét, mert azt az egyedüli mércét hagyják figyelmen kívül, ami által a bűn felismerhető és a törvényszegő lelkiismerete megszólítható.

Isten törvénye behatol azokba a rejtett célokba, melyeket bűnös jellegük ellenére gyakran könnyelműen vesznek, de melyek a valóságban a jellem alapját és próbáját alkotják. A törvény az a tükör, melybe a bűnösnek bele kell tekintenie, ha erkölcsi jellemét helyesen akarja látni. Miután megítélve látja magát az igazság nagy mérlegén, következő lépésként meg kell bánnia bűneit és azok bocsánatáért folyamodnia Krisztushoz. Ezt sokan nem teszik meg, és össze akarják törni a gyengeségeiket feltáró tükröt, s így próbálnak megszabadulni az életük helytelenségeire és jellemhibáikra rámutató törvénytől.

A bűnök elburjánzásának korában élünk. Emberek sokasága vált bűnös és gonosz szokások rabjává, és azok bilincseit megtörni igen nehéz. A romlottság özönvízként árasztja el földünket. Említeni is rettenetes milyen bűnöket követnek el naponta. Sion falának állítólagos őrzői mégis azt tanítják, hogy a törvény csak a zsidóknak adatott, és hogy arra az evangélium korának dicsőséges kiváltságai mellett nincs többé szükség. Nincs-e kapcsolat az elhatalmasodó bűnözés és aközött, hogy prédikátorok és mások is azt tartják és tanítják, hogy a törvénynek nincs többé korlátozó hatalma?

Isten törvényének megítélő hatalma nem csak azokra a dolgokra szorítkozik, melyeket teszünk, hanem azokra is, melyeket nem. Nem szabad igazolnunk magunkat azokért a mulasztásokért, melynek cselekedetek megtételét Isten megköveteli tőlünk. A gonosz kerülése mellett azt is meg kell tanulnunk, hogyan tehetünk jót. Isten ad erőt a jó cselekedetekhez. Ha nem használjuk ezt az erőt, akkor minden bizonnyal bűnös és lusta szolgáknak fog minket tekinteni. Lehet, hogy nincsenek súlyos bűnök felróva ellenünk Isten könyvében, de ítélet alá helyez bennünket az a tény, hogy tetteink - a feljegyzések szerint - nem mutatnak tiszta, jó, magasztos és nemes szándékot, azaz nem kamatoztattuk a ránk bízott talentumokat.

A törvény az ember teremtése előtt is létezett. Isten a mennyei lények állapotához szabta azt. Még az angyalokat is az irányította. Az igaz élet alapelvei a bűneset után is ugyanazok maradtak. Semmi nem került ki a törvényből és a szent előírások egyikén sem lehetett javítani. Isten törvénye éppúgy létezni fog az örökkévaló korokon át, ahogyan az már a kezdetekben is létezett. "Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted" (Zsolt 119:152).

Az angyalokat is irányító törvény tisztaságot követel legrejtettebb gondolataink, vágyaink és hajlamaink terén. Ez az "örökké megingathatatlan" (Zsolt 111:8) törvény fog megítélni mindenkit Isten rohamosan közeledő napján. Hiába áltatják magukat a törvényszegők azzal, hogy a Magasságos nem tudja és nem veszi számba bűneiket, Isten béketűrése egyszer el fog fogyni. Hamarosan elveszik cselekedeteik jutalmát - a bűn zsoldját, azaz a halált -, miközben Isten igaz, törvénytisztelő szolgái belépnek a mennyei város gyöngykapuin és elveszik az örök élet és az öröm koronáját Isten és a Bárány jelenlétében. (The Signs of the Times, 1886. április 15.)