St. Helena, Kalifornia

1906. június 14.

Kedves Testvérem!

Leveled Dél-Kaliforniai tartózkodásom alatt kaptam kézhez. Az elmúlt néhány héten az ottani szanatóriumi munkával kapcsolatos ügyek, valamint a földrengésre és azok tanulságaira vonatkozó írásaim kötötték le időmet és erőmet.

Most már mindenképpen válaszolnom kell a tőled és másoktól kapott levelekre. Leveledben számot adsz arról a korábbi gyakorlatodról, mely szerint rendíthetetlen a hited a bizonyságtételeket illetően. Ezt írod: "Arra a következtetésre és szilárd meggyőződésre jutottam, hogy minden szó, amit akár közönség előtt, akár magánjellegűleg valaha is kimondtál, és minden levél, amit valaha is írtál, éppoly ihletett volt, mint a Tízparancsolat."

Testvérem, szorgalmasan tanulmányoztad írásaimat és bizonyára sehol nem találhattál olyat, melyben ezt igényeltem volna. Olyat sem találsz, ahol a mű úttörőinek bármelyike is állítaná ezt.

A nagy küzdelem című könyv bevezetőjében kétségtelenül olvastad a Tízparancsolattal és a Bibliával kapcsolatos kijelentéseimet; amelynek helyre kellett volna igazítania állásfoglalásodat ezt a kérdést illetően. Idézem:

"A Bibliát, amely bár Istent nevezi meg szerzőjének, emberi kezek írták. Különböző könyveinek sokféle stílusában számos író számtalan jellemvonása tükröződik. A kinyilatkoztatott igazságok sora ‚Istentől ihletett' (2Tim 3:16), de emberi nyelven szólal meg. A végtelen Isten - Szentlelke által - fényt hintett szolgái értelmébe és szívébe. Álmokat és látomásokat adott, szimbólumokat és képeket mutatott. Azok pedig, akiknek az igazságot kinyilatkoztatta, e gondolatokat emberi szavakba öntötték.

A Tízparancsolatot Isten maga mondta el, és saját kezével írta le. Ezeket az igéket nem ember, hanem Isten fogalmazta meg. A Biblia emberi nyelven kifejezett, de Istentől származó igazságai az isteni és az emberi egybefonódását tükrözi. Ugyanilyen összefonódásról tanúskodik Krisztus természete is, aki Isten Fia és ember Fia is volt. A Bibliára is érvényes az, ami Krisztusra, hogy ‚az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk' (Jn 1:14).

A Biblia könyvei, amelyeket más-más korszakban élő, rangban és foglalkozásban, szellemi és lelki képességekben nagyon különböző emberek írtak, a stílusok széles skáláját tükrözik, mint ahogy sokféle a benne foglalt témakörök jellege is. Különböző írók különböző kifejezési formákat alkalmaztak. Ugyanazt az igazságot sokszor az egyik író megkapóbban tárta fel, mint a másik. Egy-egy témakörben - amelyet számos író több oldalról más-más összefüggésben mutat be - a felszínes, a figyelmetlen, elfogult olvasó talán ellentmondást vagy következetlenséget lát, a gondolkozó, istenfélő, nyitott szemű kutató viszont felfedezi a benne rejtőzködő harmóniát.

Az igazság a különböző emberek írásai nyomán a maga sokoldalúságával jelenik meg. Az egyik íróban a téma egyik vonása kelt mélyebb benyomást; ő azokat a pontokat ragadja meg, amelyek saját élményeivel, felfogóképességével és értékelésével vannak összhangban. A másik író valami mást emel ki. A Szentlélek irányítása nyomán mindegyik azt tárja fel, ami az ő lelkét a legmélyebben érintette. Az igazságnak más és más oldala mutatkozik meg általuk, egymással tökéletes összhangban. Az így kinyilatkoztatott igazságok tökéletes egészet alkotnak, és az élet minden körülményében és eseményében kielégítik az ember szükségleteit.

Istennek tetszett, hogy igazságát emberi eszközök útján közölje a világgal, és Szentlelke által képessé és alkalmassá tett embereket erre a munkára. Ő irányította gondolataikat mondani- és írnivalójuk kiválasztásakor. A kincset földi edényekbe rejtette, de az így is mennyei kincs. A bizonyságtételt az emberi nyelv tökéletlen kifejezései tolmácsolják, de az akkor is Isten bizonyságtétele, és az Úr engedelmes, hívő gyermeke a Mindenható dicsőséges hatalmát látja meg benne, amely tele van kegyelemmel és igazsággal" (A nagy küzdelem, 9-10. oldal).

Ezzel összhangban vannak "A bizonyságtételek mellőzése", 1882. június 20-án írott cikkben olvasható kijelentéseim is, melyek a Bizonyságtételek a gyülekezeteknek 5. kötetében jelentek meg a 62-84. oldalon (31. bizonyságtétel). Figyelmedbe ajánlanék közülük néhány bekezdést:

"Sokan önelégülten tekintenek vissza azokra az évekre, amikor kiálltak az igazság mellett. Véleményük szerint az egykori megpróbáltatásokért és engedelmességért megilleti őket a jutalom. De az Isten dolgaiban való hajdani tapasztalatuk csak bűnösebbekké teszi őket Isten szemében, amiért nem tartottak ki becsületességben, és nem haladtak előre a tökéletességre. Az elmúlt év hűsége sohasem teszi jóvá az idén elkövetett hanyagságunkat. A tegnapi igazmondás nem teszi jóvá a mai hazugságot."

"Sokan azzal mentegették a bizonyságtételek semmibe vevését, hogy White testvérnő a férje hatása alatt áll, férjének lelkülete és véleménye alakítja a bizonyságtételeket. Mások olyasmit szerettek volna kihúzni belőlem, amit eljárásuk igazolására használnának fel, mely növelné tekintélyüket. Ekkor határoztam el, hogy semmit nem írok, amíg Isten átalakító hatalma meg nem látszik a gyülekezeten. De az Úr a felelősségérzet terhét helyezte rám, ezért buzgón fáradoztam értetek. Csak az örökkévalóságban derül majd ki, mekkora árat jelentett ez férjemnek és nekem. Ne ismerném-e én a gyülekezet állapotát, amikor az Úr évről évre tudomásomra hozza azokat? Ismét figyelmeztetéseket küldött, mégsem történt határozott változás."

"Mégis, most, amikor figyelmeztető és feddő bizonyságtételt küldök számotokra, sokan csupán White testvérnő véleményének tartják azokat. Pedig ezzel Isten Lelkét bántják meg. Nagyon jól tudjátok, hogyan jelentette ki magát Isten a jövendölés Lelkén keresztül. Elvonult előttem a múlt, a jelen és a jövő. Arcokat mutatott meg nekem, akiket azelőtt soha nem láttam, hanem évekkel később ismertem fel őket, amikor találkoztam velük. Az előzőleg tudomásomra hozott tárgyak élénk emlékei gyakran álomból ébresztettek fel. Éjszakákon át írtam leveleket, amelyek földrészünk másik feléből a válság idejére érkeztek meg, és súlyos veszedelemtől óvták meg Isten ügyét. Évek óta ez volt a kötelességem. Felülről jövő erő késztetett, hogy helytelenítsek és megrójak gonoszságokat, amelyeket azelőtt elképzelni sem tudtam. Mennyei vagy földi erőtől származik-e tehát az elmúlt 30 év munkássága?"

"Amikor Colorado-ba utaztam, annyira átéreztem felelősségemet, hogy gyengeségem ellenére is néhány oldalt papírra vetettem a tábori összejövetel részére. Gyengén, remegve, mégis hajnali háromkor felkeltem, hogy írjak nektek. Isten szólt rajtam keresztül. Igen, levél volt csupán, de Isten Lelke ihlette, hogy közöljem veletek, amit tudtomra adott. Egyetlen cikket sem írok a folyóiratba csupán azért, hogy a magam nézeteit mutassam be. A cikkekben arról írok, amit látomásban mutatott meg nekem Isten - a trónról ragyogó fény értékes sugarait."

"Miféle hangot ismernétek el Isten hangjának? Milyen erőt tart az Úr tartalékban hibáitok kijavítására és arra, hogy valódi fényében lássátok utaitokat? Milyen hatalmat, hogy munkálkodjon a gyülekezetben? Ha nem vagytok hajlandóak hinni, amíg el nem tűnik a bizonytalanság valamennyi árnyéka, a kétség minden lehetősége, akkor nem is fogtok hinni soha. Az a kétség, mely száz százalékos bizonyítékot követel, sohasem enged utat a hitnek. A hit a bizonyítékokon alapszik, nem a látványosságon. Az Úr elvárja, hogy eleget tegyünk a kötelességeknek, még akkor is, ha más hangok is szólítanak bennünket, hogy az ellenkező irányba haladjunk. Komoly figyelmet követel tőlünk az, hogy felismerjük, melyik hang származik Istentől. Álljunk ellene a bizonytalanságunknak és győzzük le! Engedelmeskedjünk a lelkiismeret szavának, halogatás és megalkuvás nélkül, nehogy megszűnjön ellenállásunk, önző akaratunk és ösztönünk kerekedjék fölül."

"Az Úr Szava eljut mindannyiunkhoz, akik nem állunk ellene Lelkének - akik nem határozzuk el, hogy nem hallgatunk rá, és nem engedelmeskedünk neki. Ez a hang hallatszik a figyelmeztetésekben, a tanácsokban és a feddésekben. Ez az Úr világosságának üzenete népéhez. Ha még hangosabb hívásokra várunk, még jobb alkalmakra, akkor visszavonhatja tőlünk a világosságot és a sötétségben hagyhat bennünket."

"Fáj, Testvéreim, hogy azt kell mondanom, a világosságban való járás iránt tanúsított bűnös hanyagságotok sötétséggel vett körül titeket. Lehet, hogy akaratotokon kívül nem ismeritek fel és nem engedelmeskedtek a világosságnak. A melengetett kétségek, a hanyagságotok, hogy eleget tegyetek Isten kívánalmainak, annyira elvakítják felfogásotokat, hogy már a sötétség is világosság számotokra, a világosság pedig sötétség. Isten felszólított és újra felszólít, hogy fejlődjetek, amíg el nem éritek a tökéletességet. A kereszténység a haladás vallása. Az Istentől áradó világosság teljes és elégséges, csak azt várja, hogy igényt tartsunk rá. Bármennyi áldást ad is az Úr, végtelen raktára van még azon fölül is, kimeríthetetlen forrása, ahonnan meríthetünk. A hitetlenség kigúnyolhatja, kicsúfolhatja és tagadhatja az örömhír szent követelményeit. A világiasság lelkülete sokakat beszennyezhet, sőt némelyeket uralma alá is keríthet; Isten ügye talán csak komoly erőfeszítéssel és szüntelen áldozattal állja meg a helyét, végül azonban mégis diadalmaskodni fog."

"Az a parancs, hogy menjetek előre. Végezze ki-ki egyéni kötelességét, a következményeket pedig bízzátok Istenre. Ha arra haladunk, amerre Jézus vezet, akkor megéljük a diadalt, osztozunk majd annak örömében. Ha viselni akarjuk a győzelem koronáját, ki kell vennünk részünket a küzdelemből is. Ahogyan Jézusnak, nekünk is a szenvedés által kell tökéletessé válnunk. Ha Krisztusnak könnyű lett volna az élete, akkor következmény nélkül engedhetnénk a tunyaságnak. De, mivel élete tele volt lemondással, szenvedéssel és önfeláldozással, nekünk nem kell panaszkodni, ha részünk van abban. Ha a világ világossága a vezetőnk, akkor biztonsággal járhatjuk akár a legsötétebb ösvényt."

"Amikor az Úr legutóbb elém tárta az ügyeteket, tudomásomra adta, hogy nem becsülitek meg a nektek adott világosságot. Felszólított, hogy félreérthetetlenül szóljak hozzátok a nevében, mert feltámadt ellenetek a haragja. Így szólt hozzám: Istentől kaptad küldetésedet. Noha majd sokan nem hallgatnak rád, mert nem akarják hallani a nagy tanító hangját. Noha sokan nem javulnak meg, mert igazak a maguk szemében. Mégis közöld velük a rád bízott feddéseket, akár hallgatnak azokra, akár nem."

Az idézetekkel kapcsolatban tanulmányozd újra a Bizonyságtételek a gyülekezeteknek 5. kötetében, a 654-691. oldalán található, A bizonyságtételek jellege és hatása című fejezetet!

Igaz az a kijelentés, amit a Bizonyságtételek (5. kötetében, a 67. oldaláról) idézel: "Isten szólt rajtam keresztül. Igen, levél volt csupán, de Isten Lelke ihlette, hogy közöljem veletek, amit tudtomra adott. Egyetlen cikket sem írok a folyóiratba csupán azért, hogy a magam nézeteit mutassam be. A cikkekben arról írok, amit látomásban mutatott meg nekem Isten - a trónról ragyogó fény értékes sugarait." Ez igaz a folyóiratainkban megjelenő cikkekre és sok könyvemre nézve. Isten törvényének szavával összhangban kaptam utasításaimat. Utasítást kaptam arra is, amikor Krisztus tanításaiból válogattam ezekhez az írásokhoz. Nincsenek-e vajon összhangban az írásaimban megfogalmazott álláspontok Jézus Krisztus tanításával?

Néhány feltett kérdésedre nem válaszolok igennel vagy nemmel. Nem szabad olyan kijelentéseket tennem, melyek félreértésre adhatnak okot. Érzem és látom azoknak a súlyos helyzetét, akik időnként azzal veszélyeztetik lelküket, hogy félrevezető magyarázatokat hallgatnak az Istentől jövő üzenetekre vonatkozólag. Az ilyenek saját hitelességüket próbálják igazolni a sok csűrés-csavarás és az írásaim ellen irányuló cáfolatok által. Sajnálom azokat a testvéreimet, akik a gyanú, a hitetlenség és a hamis bölcselkedés homályában járnak. Tudom, ha a lelki látásukat elhomályosító felhőket el lehetne oszlatni, hogy így világosan lássanak, akkor a tanácsadó üzenetek némelyikük áldására válnának. De nem látnak tisztán, s így nem merek beszélni velük. Amikor Isten Lelke eloszlatja a homályt, akkor majd éppolyan teljes vigaszt, hitet és reményt nyújtanak az Úr általam adott üzenetei, mint amilyet az elmúlt években nyújtottak.

Az igazság minden bizonnyal győzedelmeskedik. Krisztus, aki életét adta azért, hogy kiváltsa az embert Sátán csalásaiból, nem szunnyad, hanem szüntelenül figyel. Amikor nyája elfordul az idegennek hangjától, akihez nem tartozik, akkor majd örvend annak a hangnak, melyet egykor szeretettel követett.

Krisztus életének tanulmányozása értékes leckére taníthat bennünket. Az irigy farizeusok félremagyarázták Krisztus szavait és tetteit, melyek, ha azokat helyesen fogadják, lelki megértésük hasznára lehettek volna. Ahelyett, hogy jóságát csodálták volna, istentelenséggel vádolták tanítványai jelenlétében: "Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" (Mt 9:11). Ha szavaikat magához az áldott Megváltóhoz intézték volna, válasza rögtön meggyőzte volna őket rosszindulatukról. Ők azonban inkább a tanítványokhoz szóltak, ott nyújtván be vádjaikat, ahol - gonosz kovászként - a legtöbbet árthattak. Ha Krisztus valóban istentelen lett volna, akkor elvesztette volna hívő követői ragaszkodását. De Krisztusba helyezett bizalmuk miatt a tanítványok nem figyelmeztek gonosz vádolóinak gyanúsításaira.

A tanítványok megdorgálását próbálván kieszközölni, e gonosz vádolók újra és újra Krisztushoz tértek a kérdéssel: Miért tesznek olyat a tanítványaid, ami törvénytelen? Amikor pedig Urukat vádolták a törvény áthágásával, nem egyenesen hozzá szóltak, hanem tanítványaihoz, hogy ezáltal a hitetlenség magját ültessék az Őt követők szívébe.

Így akarták közéjük hozni a kétkedés és széthúzás lelkületét. Minden módszert kipróbáltak annak érdekében, hogy a kicsiny nyáj szívében kételyt támasszanak, s így valami olyan keresésére buzdítsák őket, mely a Jézus Krisztus evangéliumának jóságos és kegyelmes munkáját befeketítené.

Hasonló jellegű ügyködés vár a ma élő igaz hívőkre is. Az Úr Jézus olvas a szívekben. Tisztán látja minden ember Reá és hívő tanítványaira vonatkozó gondolatainak komolyságát és célját. A gáncsoskodók gondolataira így felel: "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek" (Mt 9:12). A pökhendi farizeusok, miközben készen voltak mások életének bírálgatására, azt gondolták magukról, hogy kegyesek és szentek (206. Levél, 1906).

Az elmúlt éjjel látomásban népünk gyülekezete előtt álltam és határozott bizonyságtételt tettem a jelenvaló igazságot és kötelezettségeinket illetően. Beszédem után sokan gyűltek körém, és kérdéseket tettek fel. Olyan sok magyarázatot óhajtottak ezt vagy azt a tárgykört illetően, hogy azt kellett mondanom: "Egyszerre csak egy tegye fel a kérdést, ha kérhetném, különben összezavarodom."

Aztán így fordultam hozzájuk: "Éveken át sokszor megbizonyosodtatok arról, hogy az Úr munkát bízott rám. Ezek a bizonyítékok aligha lehettek volna nagyobbak. Vajon - hitetlen emberi sugallatra - most pókhálóként akarjátok félresöpörni azokat? Az a tény okoz szívfájdalmat, hogy azok közül, akik kísértve vannak és elbizonytalanodtak, sokaknak hatalmas bizonyítékuk és lehetőségük volt a vizsgálódásra, az imádságra és a tisztánlátásra. Ők mégsem látták meg annak az álokoskodásnak a természetét, amely azoknak a figyelmeztetéseknek az elutasítására késztette őket, amiket Isten az utolsó napok gonoszságaiból való megmentésükre adott."

Némelyek azon ütköztek meg, hogy azt mondtam: Nem állítom, hogy próféta vagyok. Erre megkérdezték: hogy van ez? [1904. október 2-án, Battle Creekben tartott beszédéről van szó, melyben kijelentette: "Nem tekintem magam prófétának."]

Nem voltak efféle állításaim, egyedül az, hogy az Úr hírnöke vagyok. Ő hívott el ifjúságom idején, hogy küldötte legyek, elfogadjam szavát és világos, határozott üzenetet vigyek az Úr Jézus nevében.

Ifjú éveimben többször megkérdezték: Próféta vagy? Mindig azt válaszoltam, hogy az Úr hírnöke vagyok. Tudom, hogy sokan prófétának neveznek, de én nem tartottam igényt erre a címre. Megváltóm az Ő hírnökének nevezett. "Munkádnak - mondta, tanúskodnia kell szavaimról. Különös dolgok történnek majd, és én ifjúságodtól kezdve elválasztalak a bűnösöknek szóló üzenet hirdetésére, hogy szavamat a hitetlenek elé tárd, és hogy az Ige alapján tollal és szóval dorgáld a helytelen tetteket. Ints az Igével! Meg fogom nyitni előtted az Igét. Az nem lesz számodra idegen nyelv. Az általam adott üzeneteket olyantól fogják az ékesszólás hangján hallani és olvasni, aki nem iskolákban tanult. Lelkem és erőm lesz veled.

Ne félj az emberektől, mert pajzsom védelmez! Nem te fogsz beszélni, az Úr szólja majd a figyelmeztetés és feddés üzeneteit. Soha, semmilyen körülmények között ne térj el az igazságtól! Add tovább a Tőlem kapott világosságot! Ez utolsó napok üzenetei könyvekbe íródnak meg és halhatatlanul állnak majd, hogy azok ellen tanúskodjanak, akik valaha örvendezve jártak az igazságban, de a gonosz csábításának engedve elfordultak attól."

Hogy miért nem állítottam, hogy próféta vagyok? - Mert napjainkban sokan, akik nagy bátorsággal prófétáknak vallják magukat, a Krisztus ügyének gyalázói. És azért, mert munkám sokkal többet foglal magában, mint amennyit a próféta szó jelöl.

Amikor megkaptam e munkát, arra kértem az Urat, hogy helyezze a terhet valaki másra. A munka olyan hatalmas, átfogó és sokrétű volt, hogy attól féltem, nem fogom tudni bevégezni. De a Szentlélek által az Úr képessé tett arra, hogy teljesítsem a nekem kijelölt feladatot.

Isten világosan megmutatta, milyen különböző módon fog majd felhasználni, hogy különleges munkát vigyek véghez. Látomásokat kaptam, ezzel az ígérettel: "Ha mindvégig hűséggel és kitartással hirdeted az üzeneteket, akkor enni fogsz az élet fájának gyümölcséből és inni fogsz az élet folyójának vizéből."

Az Úr nagy világosságot adott nekem az egészségügyi megújulással kapcsolatban. Férjemmel együtt egészségügyi missziómunkásként dolgoztunk. Példát kellett adnom a gyülekezetnek azzal, hogy betegeket fogadtam a házamba és gondoztam őket. Ezt meg is tettem és buzgó kezelésben részesítettem a nőket és gyermekeket. Az Úr kijelölt küldötteként beszélnem kellett a keresztény mértékletességről. Teljes szívvel végeztem ezt a munkát, és nagy összejövetelek előtt beszéltem a valódi értelemben vett mértékletességről.

Utasítást kaptam, hogy az igazság hitvallóit szüntelen az igazság gyakorlására késztessem. Ez a megszentelődést, azaz a képességeknek az Úr szolgálatába való állítását és fejlesztését jelenti.

Azt a megbízást kaptam, hogy ne haladjak el figyelmetlenül azok mellett, akik igazságtalan bánásmódban részesülnek. Különös megbízást kaptam arra, hogy tiltakozzam a hivatali tekintélyek ellen, akik önkényes és elsöprő magatartással viszonyulnak az evangélium hirdetőihez. Bármennyire kellemetlen is, az igazság védelmében meg kell feddenem az elnyomót. Fel kell szólalnom az igazság és egyenlőség intézményeinkben való fenntartása érdekében.

Ha azt látom, hogy bizalmi tisztségeket betöltő emberek helytelenül bánnak az idős prédikátorokkal, akkor azt jelentenem kell azoknak, akiknek feladata a róluk való gondoskodás. A prédikátorokról, akik hűséggel végezték munkájukat, nem szabad megfeledkezni vagy mellőzni őket, amikor egészségileg meggyengülnek. Egyházterületeink nem hagyhatják figyelmen kívül azok szükségleteit, akik a mű terhét hordozták. Jánost az Úr szolgálatában való megöregedése idején száműzték Pátmosz szigetére, és azon a magányos helyen több kijelentést kapott a mennyből, mint amennyit egész addigi életében.

Házasságkötésem után arra tanított az Úr, hogy mutassak különös érdeklődést az anyátlan és apátlan gyerekek iránt, hogy vegyem őket saját gondozásomba egy ideig, majd keressek otthont nekik. Így mutathattam másoknak példát arra, hogy mi az, amit ők is megtehetnének.

Noha gyakran kellett utaznom és nagyon sok írnivalóm volt, három és öt éves gyermekeket vittem magammal, akiket gondoztam, neveltem, és felelős állások betöltésére tanítottam. Időről időre tíz és tizenhat év közötti fiúkat fogadtam otthonomba, akiknek megadtam az anyai gondoskodást, és a szolgálatra készítettem. Kötelességemnek éreztem, hogy felhívjam népünk figyelmét arra a munkára, amelyért minden gyülekezetünk tagjainak felelősséget kellene éreznie.

Ugyanezt Ausztráliában is folytattam, ahol árváknak adtam helyet otthonomban, akik olyan kísértéseknek voltak kitéve, melyek lelkük elvesztését okozhatták volna.

Ausztráliában egészségügyi misszionáriusként is dolgoztunk. Cooranbongi otthonom a betegek és nyomorgók menedékeként szolgált. A Battle Creek-i szanatóriumban tanult titkárnőm mellém állt, és az ápoló-misszionárius munkáját végezte. Semmit sem kért szolgálataiért. A betegek és szenvedők iránt tanúsított érdeklődésünk megnyerte az emberek bizalmát. Idővel felépült a Cooranbong-i szanatórium, s így ennek a munkának a terhe lekerült a vállunkról.

Soha nem állítottam, hogy prófétanő vagyok. Nem ellenkeztem azokkal, akik annak neveznek. Munkám annyira sokrétű, hogy nem nevezhetem magam másként, mint küldöttnek, akit az Úr hívott el, hogy népéhez szóló üzenetét hordozzam, és mindazon munkát végezzem, amit Ő kijelöl számomra.

Amikor legutóbb Battle Creek-ben voltam, hatalmas gyülekezet előtt jelentettem ki, nem állítom, hogy prófétanő vagyok. Kétszer is érintettem a kérdést, mindkétszer hangsúlyozva: "nem állítom, hogy prófétanő vagyok". Ha eddig másként is beszéltem volna, akkor most értse meg mindenki, hogy nem tartok igényt a prófétai vagy prófétanői címre.

Úgy hallottam, egyesek azt szerették volna tudni, hogy vajon Ellen G. White még mindig ugyanazokat a nézeteket vallja-e, mint évekkel ezelőtt, amikor azokról a szanatórium kertjében, a Battle Creek-i imaházban és a sátoros összejöveteleken beszélt. Biztosítottam őket, hogy az üzenet, amit ma képviselek, teljesen ugyanaz, mint amit az elmúlt hatvan év szolgálata idején hordoztam. Ugyanazt a szolgálatot végzem a Mesterért, amit lánykoromban a vállamra helyezett. Ugyanattól a tanítótól kapom leckéimet. A nekem adott utasítás ez: "Tedd közzé, amit előtted feltártam! Írd le a neked adott üzeneteket, hogy az emberek megismerhessék azokat!" Ez az, amire mindig is törekedtem.

Sok könyvet írtam és azok sokfelé elterjedtek már. Magamtól nem lettem volna képes a könyvekben megírt igazság hirdetésére, de az Úr megajándékozott Szentlelkével. E könyvek azokat a tanításokat tartalmazzák, amelyeket az elmúlt hatvan évben adott nekem az Úr. Mennyei világosságot tartalmaznak és ki fogják állni a vizsgálat próbáját.

Még mindig munkálkodom, noha hetvennyolc éves vagyok. Mindannyian az Úr kezében vagyunk. Bízom Istenben, mert tudom, hogy soha nem hagyja el a benne bízókat. Gondjaira bíztam életem.

"És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra" (1Tim 1:12). (The Review and Herald, 1906. július 26.)

Beszédemben azt mondtam, hogy nem állítom magamról, hogy prófétanő vagyok. Néhányan meglepődtek ezen a kijelentésen, és mivel olyan sokat beszélnek erről, megpróbálok rá magyarázatot adni. Voltak, akik prófétanőnek neveztek, de én soha nem használtam ezt a címet. Nem feladatom, hogy így jelöljem magam. Azok akik vakmerően napjaink prófétáinak nevezik magukat, gyakran Krisztus ügyének meggyalázói.

Munkám sokkal többet foglal magában, mint amit e név jelöl. Az Úr küldöttének tartom magam, aki népéhez szóló üzeneteit közvetíti (55. Levél, 1905).

Azt az eligazítást kaptam, hogy nem szabad, hogy munkámban megingassanak azok, akik feltételezésekbe bocsátkoznak tevékenységem természetéről, és akik oly sok körmönfont gonddal küszködnek a prófétai küldetés minősítését illetően. Küldetésem magában foglalja a prófétai munkát, de meghaladja azt. Sokkal több mindent ölel át, mint ahogy azt a hitetlenség magvát szórók elméje felfoghatná (244. Levél, 1906., a Battle Creek-i gyülekezet vénjeihez címezve).

Mivelhogy oly gyakran megkérdeznek látomásbeli és látomás utáni állapotomról, ezt tudom mondani: Amikor az Úr jónak látja, hogy látomást adjon, akkor Jézus és az angyalok társaságába kerülök, és a körülöttem lévő földi dolgok teljesen eltűnnek. Nem látok annál tovább, mint ameddig az angyal elkísér. Figyelmemet gyakran a földön végbemenő eseményekre tereli.

Időnként a jövőbe ragadtatom, ahol meglátom azokat a dolgokat, amiknek be kell következniük. Aztán újra a múlt dolgait szemlélem. Látomásaim után közvetlenül nem emlékszem mindenre, amit láttam. Amikor azonban írni kezdek, a látomás tárgya kitisztul, a színhelyek feltárulnak előttem és szabadon írok. A látomásban átélt dolgok néha rejtve maradnak előlem, és csak akkor jönnek újra elő, amikor azok előtt vagyok, akikre a látomás vonatkozik. Ilyenkor minden kikristályosodik előttem. A látomás leírásakor vagy elmondásakor éppannyira az Úr lelkétől függök, mint a látomás idején. Csak akkor lehetséges felidéznem a látottakat, amikor az Úr alkalmasnak látja az időt, hogy leírjam vagy elmondjam azokat (Lelki ajándékok, 2. kötet, 292-293. oldal, 1860).

Noha látomásaim elnyerésekor és azok megírásakor egyenlőképpen az Úr Lelkére kell támaszkodjam, mégis a látott dolgok leírásakor saját szavaimat használom, kivéve, ha egy angyal hozzám intézett szavait idézem, amit mindig idézőjelbe teszek (The Review and Herald, 1867. október 8).

Azt kérdezik, hogyan beszélhet White testvérnő olyan határozottsággal bizonyos dolgokról, mintha hatalmában állna így beszélni? Azért beszélek így, mert ezek úgy villannak át elmémen, amikor tanácstalan vagyok, mint sötét felhőkből a villámlás ádáz vihar idején. Néhány esemény, melyeket évekkel ezelőtt láttam, kiesik az emlékezetemből, de amikor az adott dologra éppen szükség van, emlékezetem kitisztul és mindenre pontosan emlékszem az adott kijelentés kapcsán. Ilyenkor nem tarthatom vissza az elmémbe villanó dolgokat, nem azért, mert új látomást kaptam, hanem mert a talán évekkel azelőtt kapott látomás tért vissza az emlékezetembe nagy erővel (The Writing and Sending Out of Testimonies, p. 24).

Sok leckét kell még tanulnunk, és sokat, nagyon sokat elfelejtenünk. Egyedül Isten és a Menny tévedhetetlenek. Azok, akik úgy gondolják hogy soha nem kell feladniuk egy melengetett elgondolást, soha nem lesz szükség véleményük megváltoztatására, csalódni fognak. Mindaddig nem juthatunk el arra az egységre, amiért Krisztus imádkozott, ameddig elszánt kitartással ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez és véleményünkhöz (The Review and Herald, 1892. július 26).

Soha nem állítottam, hogy tévedhetetlen lennék. Egyedül Isten tévedhetetlen. Az Ő szava igaz, és nála nincs változás vagy változásnak árnyéka (10. Levél, 1895).

Kalifornia, szanatórium

1909. március 5.

Gondban vagyok A. testvérrel kapcsolatban, aki néhány évig Dél-Kaliforniában tevékenykedett. Furcsa kijelentéseket tesz. Fájdalmas látnom amint teljesen elveti a bizonyságtételeket. Mindezt olyan, szerinte következetlen állításom eredményezte, amelyben a Paradise Valley Szanatórium szobáinak számára utalok. A. testvér azt mondja, hogy az egyik dél-kaliforniai testvérhez írt levelemben azt állítottam, hogy a szanatóriumnak negyven szobája van, holott valójában csak harmincnyolc. Ezzel indokolja A. testvér a bizonyságtételekbe vetett bizalmának elvesztését...

A Paradise Valley szanatórium szobáinak számáról adott információ nem az Úrtól jövő kinyilatkoztatás volt, hanem egyszerű emberi vélemény. Sosem kaptam kinyilatkoztatást valamely szanatórium szobáinak pontos számáról. Ez irányú ismereteimet olyanoktól szereztem, akik a kérdésben illetékesek voltak. Amikor ilyen hétköznapi dolgokról nyilatkozok, akkor semmi olyasmit nem mondok, ami arra késztetné a hallgatót, hogy azt higgye, ismeretemet az Úrtól kapott látomásból nyertem és mint olyat állítom...

Amikor a Szentlélek megjelent valamit az Úr munkáját végző intézményeinkkel vagy Istennek az emberi szívre és értelemre gyakorolt tevékenységével kapcsolatban, akkor az üzenet Istentől származik, melyet a rászorulók számára küldött világosságként kell tekinteni. Nagy tévedés lenne összekeverni a szentet a hétköznapival. Amikor ez előfordul, akkor abban az ellenség lélekromboló munkáját láthatjuk.

Isten felruházta minden teremtményét az Ő szolgálatára való képességekkel, de Sátán, a lelkek félrevezetésére irányuló, szüntelen kísértései által, ennek a szolgálatnak a megnehezítésére törekszik. A lelki ítélőképesség elhomályosítására igyekszik, hogy az ember ne tudjon különbséget tenni a közönséges és a szent között. Uram és Mesterem szolgálatában egy életen át tanultam ezt a különbséget...

Ezt az üzenetet kaptam: Szenteld oda magad a legnagyszerűbb munkára, amiben halandó valaha is részesülhetett! Nagy igyekezetet és erőt adok neked és meg fogod érteni Krisztus munkájának valódi jellegét. Nem a magadé vagy, hiszen Isten Fia életének és halálának árán vétettél meg. Isten kéri tőled gyermeki szívedet és a Szentlélek megszentelő vezetése alatt végzett szolgálatodat.

Ahhoz, hogy mindenben engedelmeskedjek hívásának, teljes lényemet átadtam Istennek, és attól az időtől kezdve azzal töltöm életemet, hogy szóban vagy írásban sokakkal közöljem Isten üzenetét. Amikor ezt teszem, szavaimat és tetteimet nem én uralom.

Vannak azonban alkalmak, amikor köznapi dolgokról is beszélnem kell, vagy olyan felvilágosítást kell megírni, ami az egyik munkástól a másikig terjed. Az ilyen szavak és felvilágosítások nem viselik magukon Isten Lelke ihletésének jegyét. Néha olyan kérdések jönnek szóba, melyeknek semmi köze a valláshoz, de az ilyenekre is válaszolnom kell. Beszélgetünk házakról, földekről, üzletről, intézményeink elhelyezéséről és azok előnyeiről és hátrányairól.

Sok különös téma kapcsán érkeznek hozzám kérdések, amikre a nekem adott világosságnak megfelelően adok választ. Vannak, akik újra és újra elvetik a hozzájuk intézett tanácsot. Ez azért van, mert nem akarják elfogadni az Istentől jövő világosságot. Ezek a tapasztalatok arra késztettek, hogy egyre odaadóbban keressem az Urat (107. Kézirat, 1909).