Krisztus megkísértése

Krisztus nem volt olyan kedvező helyzetben Sátán kísértéseinek leküzdésére, mint Ádám az Édenben, amikor megkísértetett. Isten Fia megalázta magát és magára vette azt az emberi természetet, ami már évezredek távolságában volt az Édentől, valamint eredeti tisztaságától és őszinteségétől. A bűn szörnyű nyomokat hagyott az emberiségen az évezredek során. Testi, szellemi és erkölcsi eltorzulás lett úrrá az embereken.

A bűnnek nyoma sem volt meg Ádámban, amikor a kísértő megtámadta az Édenben. Tökéletességének teljében állt Isten előtt. Szervei és képességei egyformán fejlettek és kiegyensúlyozottak voltak.

A kísértés pusztájában Krisztus Ádám helyén állt, hogy kiállja azt a próbát, amiben ő elbukott. Négyezer évvel azután, hogy Ádám hátat fordított fényes otthonának, Krisztus győzelmet aratott a bűnös érdekében. Isten jelenlététől elválasztva, az emberiség az egymást követő generációk során egyre messzebb került eredeti tisztaságától, bölcsességétől és attól az ismerettől, melyet Ádám az Édenben magáénak mondhatott. Krisztus elhordozta mindazokat a bűnöket és gyengeségeket, melyek első eljövetelekor léteztek. Az emberi faj érdekében emberi gyengeségeket hordozva kellett kiállnia Sátánnak minden olyan kísértését, melyek az embereket körülveszik.

Ádámnak mindene megvolt, amire csak szíve vágyott. Semmiben nem szenvedett hiányt. A dicsőséges Édenben a bűnnek vagy a romlásnak nem voltak jelei. Isten angyalai szabadon és szeretettel beszélhettek a szent párral. A boldog énekesek örömteli dicséreteket énekeltek az Úrnak. A békés állatok ártatlan vidámsággal játszadoztak Ádám és Éva körül, engedelmeskedve szavuknak. A férfikor teljében lévő Ádám volt a Teremtő legnagyszerűbb alkotása. Isten képmása volt, de valamivel alacsonyabb szinten, mint az angyalok.

Milyen ellentéte volt ennek a második Ádám, amikor az elhagyatott pusztába ment, hogy ott egymaga küzdjön Sátán ellen! A bűnesettől kezdve Krisztus eljöveteléig az emberek mérete és testi ereje csökkent, erkölcsi színvonaluk is egyre mélyebbre süllyedt. Ahhoz, hogy Krisztus felemelje az embereket, saját szintjükön kellett elérnie őket. Magára öltötte az emberi természetet, részesült az emberiség gyengeségében és eltorzulásának következményeiben. Aki nem ismerte a bűnt, bűnné lett érettünk. Az emberi nyomorúság legmélyebb szintjéig alázta magát, hogy elérhesse az embereket és visszahozhassa abból a romlásból, amibe a bűn döntötte őket.

"Mert illendő vala, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé" (Zsid 2:10). [Zsid 5:9, 2:17-18. versei idézve.]

"Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsid 4:15).

Sátán első lázadása óta szüntelen harcban állt az isteni vezetéssel. Ádám és Éva megkísértésekor elért sikere és a bűn behozatala a világba bátorsággal töltötte el a főellenséget. Sátán büszkén dicsekedett a mennyei angyalok előtt, hogy amikor majd Krisztus a világba jön és felveszi az emberi természetet, ő erősebb lesz nála, s így képes lesz legyőzni őt. Sátán örvendezett, hogy Ádám és Éva nem tudta visszautasítani csábításait, amikor hatást gyakorolt étvágyukra. Az ősi világ lakóit hasonlóképpen ejtette el - romlott étvágyuk és buja szenvedélyeik által. A zsidókat is az étvágy kielégítése terén győzte le. Azzal dicsekedett, hogy maga a Mózest és Józsuét támogató Isten Fia sem volt képes ellenállni erejének, mivel választott népét nem tudta Kánaánba vezetni. A pusztában majdnem mindenki meghalt azok közül, akik Egyiptomból elindultak. A szelíd Mózes magára próbálta venni az Istennek kijáró dicsőséget. Az Isten különös kegyeit élvező Dávid és Salamon szintén tőrbe esett, hogy étvágyuk és szenvedélyeik kielégítése által Isten nemtetszését hozzák magukra. Sátán azzal dicsekedett, hogy Isten azon tervének meghiúsításában is sikerrel fog járni, ami az emberiség a Jézus Krisztus általi megváltására irányul.

A megkísértés pusztájában Krisztus negyven napig nem evett. Különleges alkalmakkor Mózes is volt étel nélkül ennyi ideig, de ő nem érzett éhséget. Isten Fiával ellentétben őt nem kísértette és zaklatta a gonosz és erős ellenség. Mózes az őt körülövező isteni dicsőség támogatását élvezte.

Sátán azt gondolta, hogy mivel olyan sikeres volt Isten angyalainak a megtévesztésében és Ádám bűnbe ejtésében - Krisztus emberré válásakor Őt is sikerrel legyőzi majd. Örvendezve tekintett kísértései eredményére és az isteni törvény - több mint négyezer éven át tartó - folyamatos áthágásának bűnére. Ő hozott bűnt és halált világunkba, ő sodorta romlásba ősszüleinket és minden kor, ország és réteg megannyi emberét. Hatalma által ő tartott kézben városokat és nemzeteket, míg azok bűnei úgy felgerjesztették Isten haragját, hogy tűz, víz, földrengés, fegyver, éhség és járvány által elpusztította őket. Körmönfont és lankadatlan kísértései által uralma alá vonta és olyan félelmetes mértékig fokozta a szenvedélyeket, hogy általuk megrontotta, sőt majdnem ki is irtotta az isteni képmást az emberből. Fizikai és erkölcsi ereje oly mértékben megrongálódott, hogy alig őrzött valamit Ádám édeni méltóságából, jelleméből és tökéletes testformájából.

Krisztus első eljövetelének idejére Sátán kimozdította az embert eredeti tisztaságából, és a tiszta aranyat bűnnel ötvözte egybe. Sátán az Éden magasztos teremtményét a bűn átka alatt nyögő szolgává alacsonyította. Az Ádámot fényruhaként körülövező dicsőség a bűneset után eltávozott tőle. Isten dicsőségének világossága nem fedezhette el az engedetlenséget és a bűnt. Az egészség és az áldások sokasága helyett a szegénység, a betegség és a szenvedés mindenféle változata lett Ádám gyermekeinek öröksége.

Megtévesztő hatalma és az ember hiú bölcseletei révén Sátán elérte, hogy az emberek kétségbe vonják és végül megtagadják az isteni kinyilatkoztatást és Isten létezését. Széltében-hosszában erkölcsi romlottságot látott a bűngyűlölő Isten haragjának kitett emberiség életében. Ördögi diadallal tapasztalta, hogy sokak ösvényét sikerült elhomályosítania, és sokakat Isten törvényének megrontására sarkallhatott. Tetszetős vonzerővel ruházta fel a bűnt, hogy ezáltal sokak romlását biztosítani tudja.

Legsikeresebb eljárása az ember megtévesztésére, hogy valódi céljait és jellemét eltitkolva az ember jótevőjének és barátjának adja ki magát. Azzal a tetszetős mesével áltatja az embereket, hogy nem létezik olyan lázadó, halálos ellenség, aki ellen védekezniük kellene, és az ördög személyének létezése csak képzelgés. Miközben így rejtőzködik, ezreket von ellenőrzése alá. Úgy csapja be őket, ahogy Krisztust is be akarta csapni, vagyis hogy ő egy mennyből küldött angyal, aki jó munkát végez az emberekért. A tömegeket úgy elvakítja a bűn, hogy nem képesek felismerni Sátán eszközeit. Miközben Sátán örökkévaló romlásukon munkálkodik, ők mennyei angyalnak kijáró tisztelettel adóznak neki. (The Review and Herald, 1874. július 28.)