1901 augusztusában a los-angelesi tábori összejövetelen éjjeli látomásban tanácskozáson vettem részt. Az ülés tárgya: kórház alapítása Dél-Kaliforniában. Néhányan erősködtek, hogy Los Angelesben kell építenünk, és felsorolták a városon kívüli fekvés hátrányait. Mások a vidéki elhelyezés mellett kardoskodtak.

Volt köztük valaki, aki nagyon világosan és az elképzelhető legegyszerűbben fejtette ki a kérdést. Azt mondta, hogy rosszul tennénk, ha a város határain belül maradnánk. Előny lesz a kórháznak a jókora telek, hogy a lábadozók a szabad levegőn foglalatoskodhassanak. A gyönge idegzetű, borúlátó, erőtlen betegeknek nagyon is használ a szabad levegőn való mozgás. Bízzátok rájuk a virágágyak gondozását. A gereblye, a kapa és az ásó használatában enyhülést találnak majd sok bajukra. Számos betegségnek tétlenség az anyja.

A szabad levegőn tartózkodás jót tesz a testnek és értelemnek. Ez Isten gyógyszere. A gyógyítás természetes módja a tiszta levegő, jó ivóvíz, napsütés, természet szépsége. A betegeknek értékesebb az ezüstnél-aranynál, ha a napsütésben vagy a fák árnyékában fekhetnek.

Vidéken virágok, fák, gyümölcsösök és szőlők vehetik körül kórházainkat. Könnyű ott az orvosnak és az ápolónak Istenről szóló leckéket meríteni. Irányítsátok a betegeket ahhoz, aki a magas fákat, a selymes füvet, a szép virágokat teremtette. Igyekezzetek megláttatni velük minden nyíló bimbóban és kinyílt virágban Isten gyermeki iránti szeretetének kifejezését.

Isten kifejezett akarata, hogy kórházaink olyan messzire legyenek a várostól, amennyire az ésszerűség parancsolja. Ha lehet, csöndes, félreeső helyen, ahol Isten szeretetéről, s ősszüleink édenkerti otthonáról taníthatjuk betegeinket, és hogy Krisztus áldozata lehetővé tette az Édenkert visszaadását.

A betegek meggyógyításánál használjuk fel az Úr teremtett világának szépségeit. Az idegrendszerre különösen vidítón hat a virágok látványa, az érett gyümölcs szedése, a madarak boldog éneke. A férfiakban, nőkben és gyermekekben a szabad levegőn való foglalkozás vágyat kelt, hogy tiszták és nemesek legyenek. A természet nagy gyógyforrásainak hatása, serkentő, megújító, életadó tulajdonságai megerősítik a testet, fölélesztik az értelmet, föltámasztják a képzeletet, élénkítik a lelket, s elősegítik Isten Igéje szépségeinek méltányolását.

A föntebb említettek, a gondos kezelés s az egészséges ételek együttes hatására a beteg meggyógyul, gyönge lépésük rugalmassá válik, szemük visszanyeri élénkségét, a reménytelenek bizakodóvá válnak. Az eddig levertnek vidám lesz az arckifejezése. A siránkozó hang elégedett lesz. Szavak visszhangozzák a hitet: ,,Isten ami oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” (Zsoltár 46:2) A keresztény elsötétült reménysége derűs lesz. A hit visszatér. Ezeket a szavakat halljuk: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a, gonosztól, mert velem vagy, vessződ és botod vigasztalnak engem.” „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben.” „Erőt ad a megfáradottnak, az erőtlen erejét megsokasítja.” (Zsoltár 23:4, Lukács 1:46–47, Ésaiás 40:2) Ha elismerjük, hogy Isten jósága részesít az áldásokba, értelmünk elevenebb lesz. Isten nagyon közel jön, s örül, ha méltányoljuk ajándékait.

Mikor Isten a földet teremtette, szent volt az, és gyönyörű. Ő jelentette ki: Igen jó. Minden virág, minden bokor, minden fa megfelelt a teremtő szándékának. Amin csak a tekintet megpihent, szépséges volt, s Isten szeretetének gondolataival töltötte meg az embert. A Sátán bűnre csábított, s ezzel remélte megállítani Isten szeretetének árját, de ehelyett Isten könyörületének és jóságának új és mélységesebb tetteit idézte elő.

Isten terve nem az volt, hogy népe városokba zsúfoltan éljen, házsorokban és lakásokban szoroskodjék. Ősszüleinket Isten kertbe helyezte, a természet gyönyörű látványainak és hangjainak közepébe, s azt kívánja, hogy ma is örüljünk e látványoknak és hangoknak. Minél közelebb kerülünk Isten eredeti tervéhez, annál könnyebben visszanyerhetjük és megtarthatjuk egészségünket.