Lelkészeinkről külön utasítást kaptam. Nem Isten akarata, ha a lelkészek meg akarnak gazdagodni! Ne vegyenek részt világi vállalkozásokban, mert akkor nem tudják erejük színe-javát lelki dolgokra fordítani. Viszont kapjanak elég fizetést, hogy el tudják tartani családjukat. Ne rakjunk rájuk annyi terhet, hogy ne tudjanak elég figyelmet fordítani családjuk gyülekezetére, mert különleges kötelességük az Úrnak nevelni gyermekeiket.

Öreg hiba, ha a lelkészeket megállás nélkül ügyvitellel foglalkoztatjuk, ha helyről-helyre sietve, késő estig különféle bizottságok ülésein kell részt venniük. Ez a hajsza kifárasztja és elcsüggeszti őket. A lelkészeknek jusson idejük pihenésre, s arra, hogy Isten szavából elnyerjék az élet kenyerének gazdag táplálékát. Jusson idő az élet vizének patakjából a vigasztalás frissítő italát inni.

A lelkészek és a tanítók ne feledjék, hogy Isten felelősnek tartja őket, hogy hivatásukat képességeik színe-javából töltsék be, hogy erejük legjavát fordítsák a munkára. Ne vállaljanak el olyan kötelességeket, melyek ellenkeznek az Isten által rájuk rótt föladattal.

Ha a pénzügyi felelősségek súlya alatt roskadozó lelkész vagy tanító a szószékre vagy a dobogóra lép, fáradt agyától és elnyúzott idegeitől nem várhatunk mást, minthogy közönséges tüzet használjon az Isten gyújtotta szent láng helyett. Az erőltetett, foszlányos eredmény csalódást kelt a hallgatókban, s megalázza a szónokot. Nem volt ideje az Urat keresni, nem volt ideje hittel kérni a Szentlélek kenetét.

Isten munkatársai eredményességéhez azt a kegyességet és eredményességet kell elnyerniük, melyet egyedül az Úr adhat. „Kérjetek és adatik nektek” – ez az ígéret. Akkor miért nem találunk időt, hogy megnyissuk értelmünket a Szentlélek benyomásai előtt, hogy lelkünk az élet friss táplálékát nyerje? Maga Krisztus sok időt töltött imádsággal. Ha alkalom nyílt, félrevonult, hogy egyedül lehessen Istennel. Mikor alázatos imával Isten elé borulunk, az Úr az oltárról vett tüzes parázzsal érinti, szenteli meg ajkunkat, hogy a Biblia igazságát nyújtsuk az embereknek.

Utasítottak, hogy így szóljak munkatársaimhoz: Ha el szeretnétek nyerni a menny gazdagabb kincseit, Istennel kell titkon érintkeznetek. Ha nem érintkeztek, lelketek annyira híjával lesz a Szentléleknek, mint Gilboa hegyei a harmatnak, esőnek. Mikor helyről-helyre rohansz, mikor annyi a tennivalód, hogy nem marad időd Istennel érintkezni, nem várhatod el, hogy munkádat hatalom kísérje.

Sok lelkészünk azért tart lanyha, élettelen beszédet, mert hagyják, hogy világi dolgok kössék le idejüket és figyelmüket. Ha nem növekedünk szüntelenül a kegyességben, akkor az alkalomhoz illő szavak elkerülnek minket. Beszélj szíveddel, majd érintkezzél Istennel. Ha a szentségtelen kapkodás és fejetlenség miatt nem ezt teszed, igyekezeted meddő marad.

Lelkészek és tanítók, legyen a munkátok a gazdag lelki kegyességtől illatozó. Ne alacsonyítsátok le hivatásotokat azzal, hogy közönséges dolgokkal elegyítitek! Haladjatok előre, fölfelé! Tartsátok távol magatoktól a test és lélek minden szennyét, s Isten félelmében tökéletesítsétek megszentelődéseteket.

Naponta szükségünk van megtérésre. Imáink legyenek buzgóbbak, akkor eredményesebbek lesznek. Legyen a bizalmunk egyre erősebb, hogy Isten Lelke velünk legyen, megtisztítson és megszenteljen; olyan egyenessé és illatossá tegyen, mint a Libanon cédrusai.

Az örömüzenet lelkésze tartsa mentesen hivatását az összes világi, vagy politikai ügyektől. Minden erejüket és tehetségüket fordítsák a keresztény erőfeszítések hatásköreire.

Ha a lelkészt egyetlen helyre kötjük le, mert a gyülekezet tevékenységével kapcsolatos anyagi ügyek intézését bízzuk rá, lelkiségének ,kerékkötői leszünk. Ez ellenkezik a Biblia nézetével, amint azt Cselekedetek könyvének hatodik fejezete leírja. Tanulmányozzátok ezt a szempontot, mert Isten jóváhagyta. Kövessétek az igét.

Aki az élet igéjét nyújtja, ne hagyja, hogy túlságosan leterheljék. Szakítson időt az ige tanulmányozásara és önvizsgálatra. Ha alaposan megvizsgálja szívét és az Úrnak adja át magát, jobban föl tudja fogni Isten rejtett dolgait.

Ahelyett, hogy a leginkább kedvünkre való munkát választanánk, ahelyett, hogy visszautasítanánk, amit testvéreink ránk akarnak bízni, kérdezzük meg: „Uram, mit kívánsz, hogy cselekedjem?” Ahelyett, hogy megszabnánk az utat, melyre természetes hajlamaink serkentenek, könyörögjünk: „Taníts meg engem a te utadra, óh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényedre.”

Lelkészeink tartsák távol magukat az ügyigazgatástól és pénzügyektől. Újra meg újra utasítottak, hogy ez nem a lelkészek föladata. Nagyvárosokban se terheljük túl őket az ügyvezetés részleteivel, hanem legyenek készek ellátogatni olyan helységekbe, ahol fölébredt az érdeklődés az üzenet iránt. A tábori összejöveteleken pedig föltétlen vegyenek részt. Mikor az összejövetelek folynak, a munkások ne gondolják, hogy a városban kell maradniuk a városi munka különböző ágazatai ügyes bajos dolgainak intézésére. A tábori összejövetelekről se siessenek el, hogy ezeket végezzék.

Egyházterületeink vezetői találjanak ügyintézőket a városi munka pénzügyi részének intézésére. Ha nem találnak ilyet, képezzenek ki testvéreket az effajta felelősségek hordozására.

Skandinávia intézményeinek nem kellene jelenlegi állapotukban lenniük. Nem is lennének, ha amerikai testvéreink évekkel ezelőtt megtették volna a kellő lépéseket. Európai intézményeink pénzügyeinek felügyeletére könyvelésben jártas, tapasztalt ügyintézőket kellett volna Európába küldenünk. S ha egy nem lett volna elég, többet kellett volna küldeniük. Ezzel dollárok ezreit takarították volna meg.

Ilyeneket kellene amerikai munkánkban is alkalmaznunk – akik Istennek szentelték magukat, ismerik a menny elveit, s tudják, mit jelent Istennel járni. Ha ilyenek ellenőrizték volna egyházterületeink és intézményeink pénzügyeit, akkor bőven lenne pénzünk a kincstárban, s intézményeink ma úgy állnának, mint Isten kijelentése szerint állniuk kellene; lemondással és önfeláldozással segítve a munkát.