Többet kell tennünk városaink népének eléréséért, mint eddig. A városokban mégse emeljünk hatalmas épületeket. Ismételten azt a világosságot kaptam, hogy kisebb helyeket kell létrehoznunk minden városban, hogy a jó hatás központjaivá váljanak

Az Úrnak üzenete van városainkhoz, s ezt az üzenetet tábori összejöveteleinken és más nyilvános erőfeszítésekkel és kiadványainkkal is hirdetnünk kell. Egészség-étkezdéket is kell létrehoznunk a városokban, és segítségükkel hirdetnünk a mértékletesség üzenetét. Étkezdéink mellett összejöveteleket kell tartanunk. Ha csak lehet, hívjuk meg az étkezde vevőkörét az egészségről és keresztény mértékletességről szóló előadásokra. Egyúttal megtaníthatjuk őket a tápláló ételek elkészítésére, s más fontos tárgyakra. Az összejöveteleken énekeljünk, imádkozzunk, s az egészségen és mértékletességen kívül szóljunk a Biblia más alkalmas témáiról is. Mikor megtanítjuk az embereket testi egészségük megóvására, számos alkalom nyílik Isten országa örömüzenetének magvetésére is.

Úgy fejtsük ki a tárgyköröket, hogy kedvező benyomást tegyünk. Összejöveteleink ne legyenek színháziasak. Ne csak egy-két ember énekeljen. Igyekezzünk bevonni minden jelenlévőt az énekes istentiszteletbe. Némelyek külön ajándékot kaptak az éneklésre, s van alkalom, mikor egyetlen, vagy néhány énekes éneke különleges üzenetet közvetít. Csak ilyenkor énekeljenek kevesen. Az éneklés képessége az áldásos hatás egyik ajándéka. Isten azt kívánja, hogy mindannyian műveljük hangunkat és használjuk nevének dicsőségére.

Bocsássunk vendégeink rendelkezésére olvasnivalót. Hívjuk föl figyelmüket a szeszesitaloktól és dohányzástól való tartózkodás, valamint az étrend megújulásának irodalmára, de adjunk nekik Krisztus tanításairól szóló füzeteket is. Egész népünk ossza meg az olvasnivalók költségének terhét. Mindenkinek adjunk olvasnivalót, aki jön. Lehet, hogy sokan nem olvassák el a füzeteket, némelyek viszont keresni fogják a világosságot. Olvassák és tanulmányozzák majd, amit adtok nekik, és másoknak is továbbadják.

Étkezdéink munkásai olyan szoros összeköttetésben éljenek Istennel, hogy fölismerjék Lelkének indíttatásait, hogy lelki dolgokról szóljanak valakihez, aki étkezdénkbe jár. Ha az ént megfeszítjük, ha Krisztus a dicsőség reményeként alakul ki bennünk, akkor gondolatban, szóban és tettben az igazságba vetett hitünk valóságát nyilvánítjuk ki. Az Úr velünk lesz, s Szentlelke fáradozni fog általunk a Krisztuson kívül élők eléréséért.

Az Úr utasított, hogy étkezdéink alkalmazottai ezt a feladatot végezzék. Nem szabad megengedniük, hogy az üzleti élet nyomása és rohanása a lélekmentés elhanyagolására vezesse őket. Helyénvaló embertársaink testi szükségleteit szolgálnunk, de ha nem találunk módot az evangélium világosságát ragyogtatni a napról-napra étkezdéinket látogatókra, mi módon dicsőítjük tevékenységünkkel Istent?

Mikor étkezdei munkánkat megkezdtük, azt vártuk, hogy alkalmunk lesz sokakhoz eljuttatni a jelen igazságot. Elértük-e a célunkat?

Nagytekintélyű valaki ezt a kérdést intézte étkezdéink munkásaihoz: „Hány emberrel beszéltél üdvösségükről? Hányan hallottak ajkadról komoly fölhívást, hogy személyes üdvözítőjükül fogadják el Krisztust? Szavaid hányat vezettek rá, hogy hátat fordítsanak a bűnnek, és az élő Istent szolgálják?”

Mikor étkezdéinkben testet tápláló ételekkel látják el az embereket, munkásaink ne feledjék, hogy nekik és vendégeiknek szüntelenül szükségük van mennyei kenyérre. Ébren figyeljenek, hogy mikor szólhatnak az igazságot nem ismerőknek.

Étkezdéink vezetői fáradozzanak az alkalmazottak üdvösségéért. Ne hajszolják túl magukat, mert nem marad erejük, sem hajlandóságuk, hogy lelkileg segítsék az alkalmazottakat. Erejük javát szenteljék az alkalmazottak lelki oktatására. Fejtsék ki nekik az írásokat, imádkozzanak velük és értük. Olyan gondosan őrködjenek az alkalmazottak lelki jóléte fölött, mint a szü1őknek kell őrködniük gyermekeik lelki java fölött. Őrködjenek türelmesen és gyöngéden. Tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy segítsenek nekik Krisztus jellemét tökéletesíteni magukban. Legyen a szavuk aranyalma ezüst tányéron. Tetteik legyenek mentesek az önzés és durvaság utolsó maradványaitól is. Őrként vigyázzanak a lelkekre, mert el kell számolniuk velük. A kisegítőknek teremtsenek előnyös helyzetet, ahol bátorságuk szüntelen erősödhet, Istenbe vetett hitük szüntelen növekedhetik.

Hacsak így nem vezetik étkezdéinket, figyelmeztessük népünket, hogy ne küldjék oda gyermekeiket dolgozni. Vevőink közül sokan nem hozzák magukkal Isten angyalait, s nem óhajtják a szent lények társaságát. Világi légkör kíséri őket. Hogy munkásaink ellenállhassanak ilyen befolyásnak, szoros összeköttetésben kell állniuk Istennel. Étkezdéink vezetői tegyenek többet ifjú alkalmazottaik megmentéséért. Buzgóbban igyekezzenek lelkileg ébren tartani a fiatalokat, nehogy megingassa őket a világi lelkület, mellyel állandóan érintkeznek. Étkezdéinkben a fiatal nőknek pásztorra van szükségük. Minden fiatalt családi áldásos légkörnek kell óvnia, őriznie.

Fönnáll a veszély, hogy a hívő és Isten ügyét elősegíteni kívánó fiatalok az intézményeinkbe belépésük után elfáradnak és elcsüggednek, elveszítik lelkesedésüket és bátorságukat, hideggé, közömbössé válnak. Nem zsúfolhatjuk a fiatalokat kicsiny, sötét szobákba, a családi élet kiváltságaitól megfosztottan, majd elvárni tőlük, hogy erőtől duzzadó lelki életet éljenek.

Fontos bölcs tervet lefektetnünk intézményeink kisegítőinek gondozására, különösen az étkezdékben. Jó alkalmazottakat kell toboroznunk, azután mindent meg kell adnunk, ami segíti a kegyességben és a Krisztus ismeretében való növekedésüket. Ne hagyjuk őket a változó körülmények kénye-kedvére, ne fosszuk meg őket az ima rendszeres idejétől, s a Biblia-tanulmányozás összes lehetőségétől. Ha ezt tesszük, nemtörődömmé és hanyaggá válnak, közönyössé az örök valóságok iránt

Étkezdéinkben rendezzük úgy a dolgokat, hogy legyen ott egy férfi a feleségével, őrködni az alkalmazottak felett. Olyan házaspár, aki szereti az Üdvözítőt és akikért Jézus életét is adta; akik megtartják az Úr útját.

A fiatal nőket bízzuk bölcs, józan, idősebb, komoly hívő asszonyra, aki gondosan őrködik az alkalmazottak, különösen a fiatalok fölött.

A munkások érezzék, hogy van otthonuk. Isten segítő keze ők, ezért olyan gondosan és gyöngéden kell bánnunk velük amint Krisztus utasította tanítványait az eléjük állított kisgyermekekkel való bánásmódra. Aki csak egyet is bűnre csábít a benne hívő kicsinyek közül, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. „Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet is a kicsinyek közül: Mondom néktek, angyalaik az égben szüntelen látják mennyei Atyám arcát!” (Máté 18:6–10) Az alkalmazottakról való gondoskodás az egyik ok, amiért jobb, ha a nagyvárosokban több kicsi étkezdénk van, egyelten nagy helyett. De ez nem az egyelten ok, amiért kedvezőbb, ha több kis étkezdét állítunk föl városaink különböző kerületeiben! A kisebb étkezdék ugyanolyan jól javasolják az egészségügyi megújulás elveit, amellett sokkal könnyebb igazgatni őket. Nem a világ táplálását, hanem az emberek nevelését kaptuk föladatul. A kisebb étkezdékben kevesebb a tennivaló, s az alkalmazottak több időt szentelhetnek az ige tanulmányozására, több időt a jó munka végzésére, több idejük marad azoknak a vendégeknek kérdéseire válaszolni, akik meg szeretnék tanulni az egészségügyi megújulás elveit.

Ha munkánkban betöltjük Isten szándékát, Krisztus igazságos cselekedetei előttünk járnak, s Isten dicsősége lesz utóvédünk. De ha nem aratunk lelkeket, ha maguk az alkalmazottak sem részesülnek lelki előnyben, ha nem dicsőítik Istent szóval és tettel, akkor mi értelme vendéglőket nyitnunk!? Ha nem tudjuk Isten dicsőségére vezetni étkezdéinket, ha nem tudunk velük erős vallásos benyomást tenni, jobban tennénk, ha becsuknánk őket, s a munka más területein használnánk a fiatal tehetségeket. De ha a lélekmentés eszközeként tudjuk vezetni étkezdéinket, keressük az Urat komolyan szívünk alázatáért, hogy megtanítson tanácsának világosságában járnunk, igéjének megértésére, elfogadására, s gyakorlatba való átültetésére.

Fennáll a veszély, hogy úgy igazgatjuk étkezdéinket, hogy alkalmazottainkat nap-nap után, hétről-hétre nagyon keményen megdolgoztatjuk, mégse tudunk rámutatni semmi jó eredményre. Ezt a kérdést körültekintően kell megfontolni. Nincs jogunk olyan föladattal lekötni fiataljainkat, mely nem terem gyümölcsöt Isten dicsőségére.

Az a veszély, hogy étkezdei tevékenységünket úgy irányítjuk, hogy csupán az emberek testi jólétét segítjük elő, noha mi csodálatosan sikeres jó munka végzésének tekintjük. A vállalkozás magán viselheti a nagy siker külső jeleit, Isten szemében mégsem jó, csak ha azzal a komoly kívánsággal tesszük, hogy az ő akaratát végezzük, az ő szándékát valósítsuk meg. Ha nem ismerjük el Istent tetteink szerzőjének és bevégzőjének, a szenthelyen mérlegre vetik és könnyűnek találják tetteinket.

Fölvetették a kérdést, hogy étkezdéink nyitva legyenek-e szombaton? Válaszom ez: Nem és nem! A szombattartás a tanúbizonyságunk Istentől, a jel vagy pecsét közötte és közöttünk s annak is, hogy az ő népe vagyunk. Ezt a Jelet soha el ne töröljük.

Mi lesz az alkalmazottak nyugalomnapjából, ahol étkezdéink csakúgy sok embernek szolgálnak föl ebédet szombaton, mint a hét többi napján. Milyen lehetőségük nyílna testi és lelki erőt gyűjteniük?

Erről nemrégiben külön világosságot kaptam. Az Úr elém tárta, hogy erőfeszítések történnek majd szombattartásunk színvonalának letörésére, hogy kémi fogják vendéglőink szombatonkénti nyitva tartását. Ezt sohasem szabad megtennünk.

Jelenetet láttam. Étkezdénkben jártam San Franciscoban. Péntek volt. Néhány alkalmazott sietve csomagolt olyan élelmet, melyet az emberek könnyen magukkal vihettek. Néhány várakoztak a csomagokra. Megkérdeztem tőlük, mindez mit jelent. Az alkalmazottak elmondták, hogy vendégeink egy része nyugtalankodott, mert zárva tartásunk miatt szombaton nem találtak olyan élelmet, melyhez hozzászoktak. Ismerik az étkezdéinkben felszolgált egészséges ételek értékét. Tiltakoztak hogy a hetedik napon meg legyenek ettől fosztva. Arra kérték az étkezde vezetőit, hogy a hét minden napján tartsanak nyitva, s állították, hogy megsínylik a zárva tartást. Amit itt látsz, mondták, ez a válaszunk arra a követelésre, hogy szombaton is egészséges ételt fogyaszthassanak. Pénteken magukkal viszik élelmüket, így szombatra is jut. Ezzel elkerüljük a kárhoztatást, amiért nem vagyunk hajlandók szombaton nyitva tartani.

Mindig tartsuk meg világosan a népünk és a világ közötti elválasztó vonalat. Álláspontunk az Isten törvénye, mely a szombattartást megparancsolja. Mert mint azt 2Mózes harmincegyedik fejezete kifejezetten megállapítja – a szombatünneplés jel Isten és népe között. „Az én szombatjaimat bizony megtartsátok” – parancsolja – „mert jel ez énközöttem és tiközöttetek nemzetségről-nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek. Megtartsátok ezért a szombatot, mert szent az tinéktek… Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez: mert hat napon át teremtette az Úr az eget és a földet, a hetediken megszűnt és megnyugodott.”

Engednünk kell az így szól az Úrnak, még ha engedelmességünkkel kényelmetlenségeket is okozunk azoknak, akik nem tisztelik a szombatot. Egyfelől az ember állítólagos szükségletei, másfelől Isten parancsolatai állnak. Melyik nyom többet a latban előttünk?

Kórházainkban szombaton is táplálnunk kell a betegeket – és orvosokat, ápolókat és kisegítőket – mint bármely más családot, de olyan kevés munkával, amennyivel csak lehet. Étkezdéinknek viszont nem szabad nyitva tartaniuk szombaton. Az ott dolgozókat nyugtassuk meg, hogy ez a nap övék lesz Isten imádására. A szombaton lezárt ajtók Isten emlékműveivé avatják étkezdéinket, olyan emlékművekké, melyek hirdetik, hogy a. hetedik nap a szombat, s hogy nem szabad elkerülhető munkát végezni azon.

Utasítást kaptam arra nézve, hogy az egyik fő ok, amiért egészség-étkezdéket és orvosi rendelőket kell nyitnunk a nagyvárosok központjaiban, hogy a vezetők figyelmét a harmadik angyal üzenetére tereljük. Mikor értelmes emberek észreveszik, hogy étkezdéink teljesen más alapokon működnek, mint a közönséges vendéglők, érdeklődni kezdenek az üzletvezetés más módszereinek oka iránt. Tudakozódni fognak az elvek után, melyek jobb ételek fölszolgálására vezettek bennünket. Ez a jelen igazság megismeréséhez vezet.

Mikor gondolkozó emberek látják, hogy étkezdéink zárva tartanak szombaton, érdeklődni fognak az elvek iránt, melyek arra vezetnek, hogy szombatra bezárjuk az ajtót. Kérdésekre válaszolva lehetőségünk nyílik feltárni előttük hitünk okait. Folyóirataink és füzeteink példányait adhatjuk oda, hogy megérthessék a különbséget, „az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt!”

Szombattartás terén népünk soraiban nem mindenki olyan gondos, amilyennek lennie kellene. Isten segítse őket, hogy jobbá váljanak. Illő, hogy minden családfő szilárdan az engedelmesség alapján álljon.