Isten közvetlen kapcsolatba kívánja hozni magával az embereket. Az Úr mindenben elismeri a személyes felelősség elvét. Bátorítja a személyes ráutaltság tudatát, s elménkbe igyekszik vésni a személyes irányítás szükségességét. Az emberekre, mint egyénekre bízza ajándékait. Minden embert szent felelősség intézőjévé tett. Istennel kell elszámolniuk az adományozó utasítása szerinti intézőségükről.

Isten így fogja össze az emberi törekvést Isten akaratával, hogy e kapcsolat révén az ember Isten képmására alakulhasson át. A szeretet és a jóság így válik természetének részévé. Sátán viszont keresztezni próbálja Isten szándékát. Folyton arra serkent, hogy emberektől függjünk. Ember szolgájává igyekszik zülleszteni az embert. Mikor sikerül valaki értelmét elfordítani Istentől, a maga elveit sugallja helyébe, az önzés, gyűlölködés és vetélkedés elvét.

Isten elvárja egymással való kapcsolatunktól, hogy gondosan megőrizzük a személyes felelősség és a tőle függés elvét. A szerzőkkel kapcsolatban kiadóink ezeket az elveket tartsák szem előtt.

Néhányan azt hangoztatják, hogy a szerzőket nem illeti szerzői jog, hogy át kell engedni műveiket a kiadók vagy a területi bizottság ellenőrzése alá; hogy a kézirat megírásának költségein kívül nem kell haszonrészesedést kérniük; hogy a hasznot a területi bizottságra, vagy a kiadókra kellene hagyniuk, hogy azok belátásuk szerint a mű különböző szükségleteire használják. Így a szerzőjog mindenestől másokra szállna át.

Isten másképp látja a kérdést. A könyvírás képessége, mint minden más tehetség, tőle nyert ajándék, melynek kiaknázásáért a szerzőnek kell elszámolnia Istennel, s a kamatokat Isten utasítása szerint kell beruháznia. Ne feledjük, hogy amit az Úr beruházásra ránk bízott, az nem a mi tulajdonunk. Ha a miénk lenne, tetszés szerint dönthetnénk a kérdésben. Felelősségünket másra háríthatnánk át; szerzői jogunkat rájuk ruházhatnánk. Nem szabad ezt művelnünk, mert az Úr a szerzőt tette íntézőjévé. Mi vagyunk felelősek, hogy kamatoztassuk a javakat. A mi szívünknek kell megszentelődnie. Ha a helyzet megköveteli, a mi kezünk adakozzék az Úrtól ránk bízott jövedelemből.

Ilyen alapon a területi bizottság, vagy a kiadó átvehetné az ellenőrzést a fölött a bevétel fölött, melyet valamelyik testvér házaiból vagy földjéből húz, ha el akarja venni, amit valaki az eszével keres.

Az az állítás sem méltányos, hogy mivel valakit a kiadó fizet, ezért a teste, szellemi képessége, lelke mindenestől a kiadóé. Az tarthatna jogot tollának minden termékére. Holott a munkaidőn kívül a munkás ideje a magáé, hogy arra fordítsa, amire jónak látja, amennyiben tevékenysége nem ütközik az intézmény iránti kötelességével. Amit ezekben az órákban tenne, azzal lelkiismeretének és Istennek felelős.

Nem gyalázhatjuk meg Istent jobban, mint ha valaki ellenőrzése alá vonja más ember képességeit. A rosszat nem ellensúlyozza, ha Isten ügyének szentelik a hasznot. Az ügy ilyen rendezése esetén, aki mást enged uralkodni az értelmén, az elválasztja magát Istentől és kitárja a kaput a kísértés előtt. Ha másokra ruházza intézői felelősséget, ha mások bölcsességétől függ, akkor embert állít az Istent megillető helyre. A felelősség átruházása mellett kardoskodók nem látják tetteik következményeit, pedig Isten világosan elénk tárta: „Átkozott a férfi, aki emberben bízik és a testbe helyezi erejét.” (Jeremiás 17:5.)

Ne unszoljuk a szerzőket, hogy engedjék át vagy adják el szerzői jogukat. Adjuk meg nekik munkájuk hasznának jogos részét, a szerzők pedig tekintsék javaikat Isten bizományának, melyet az Isten küldte bölcsesség szerint kell kezelniük.

Akik könyveket tudnak írni, tudniuk kell, hogy az ő föladatuk beruházni a hasznot. Helyes, ha a haszon egy részét a kincstárba teszik, az ügy általános szükségleteire, de kötelességük tájékozódni a munka szükségletei felől, s Istenhez esedezve bölcsességért, személyesen ott osztani el javaikat, ahol a legnagyobb a hiány. Járjanak elől a jótékonyság valamelyik ágában. Ha értelmük a Szentlélek irányítása alatt áll, akkor bölcsek lesznek. Megértik, hol a legnagyobb szükség, s a szükség enyhítése nagy áldást hoz rájuk.

Ha követtük volna az Úr elgondolását, másképp állnának ma a dolgok. Nem költöttünk volna el hatalmas összegeket alig pár helyen, nem hagytunk volna oly keveset a sok-sok helységben való beruházásra, ahol még nem tűztük ki az igazság zászlaját.

Isten munkásaival kapcsolatban kiadóink vigyázzanak, nehogy helytelen elveket engedjenek uralomra jutni. Ha az intézményekben olyan emberek akadnak, kiknek szíve nem áll a Szentlélek irányítása alatt, akkor biztosan helytelen kerékvágásba zökkentik a munkát. Némelyek, noha kereszténynek vallják magukat, az Úr ügyével összefüggő ügyleteket teljesen függetlennek tekintik a vallásos szolgálattól. Ezt mondják: „A vallás az vallás, az üzlet meg üzlet. Mindenáron eredményessé tesszük a ránk bízott ügyet; megragadunk minden kínálkozó lehetőséget, hogy elősegítsük a műnek ezt az ágát.” Így az igazsággal és az igaz tettekkel ellenkező terveket vezetnek be, azzal az ürüggyel, hogy ezt vagy amazt el kell végezniük, mert az jó munka, s Isten ügyét segíti elő.

Akikre önzésük szemellenzőt tett s rövidlátóvá vakított, épp azok lehengerlését tekintik előjoguknak, akiket Isten a nekik adott fény árasztására használ. Elnyomó tervekkel, korlátozásokkal kordába szorították volt munkatársaikat, akiknek pedig szabadon kellene állniuk Isten előtt. Mindez az ember, nem pedig Isten pecsétjét viseli. Az ember elgondolásai vezetnek igazságtalanságra és elnyomásra. Isten ügyében az igazságtalanságnak még a lehelete sincs. Az Úr nem akarja megfosztani gyermekeit egyéniségüktől, vagy jogaiktól. Az Úr nem hagy jóvá semmi önkényeskedő tekintélyt és a legparányibb önzéssel, vagy csalással sem fog együttműködni. Gyűlöletes előtte minden ilyen mesterkedés.

Ő jelenti ki: „Gyűlölöm a gonoszsággal szerzett égőáldozatot.” „Ne legyen a te házadban kétféle mérték, nagyobb és kisebb. Teljes és igaz fontod legyen, mert az Úr előtt, a te Istened előtt utálnivaló mindaz, aki hamisságot művel.” (Ésaiás 61:8, 5Mózes 25:14–16)

„Megjelentette néked, óh ember, mi legyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot és alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mikeás 6:8)

Az elvek egyik legmagasztosabb alkalmazását abban találjuk, ha elismerjük az egyén önrendelkezési jogát, szellemi képessége, tehetségei ellenőrzésének jogát, arra való jogát, hogy ő kapja meg, ő ossza szét munkája gyümölcsét. Intézményeink csak akkor lesznek erősek és nagy hatásúak, ha minden emberek közti kapcsolatban elismerik ezeket az elveket Csak ha ügyeikkel követik Isten szava utasításait.

Szentnek kell tartanunk minden Isten által kölcsönzött képességet, legyen az testi, szellemi vagy lelki, hogy elvégezhessük a tudatlanságuk miatt pusztuló embertársainkért ránk hárított részt. Mindenki álljon béklyó-mentesen kötelessége őrhelyén. Mindenikünk szolgálja alázatosan az Urat, mindenikünk maga legyen felelős munkájáért. „Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Urnak és nem embereknek; tudván, hogy az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok!” „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Kolossé 3:23–24; Róma 2:6)

Sátán latba veti képességeit. Számtalan tervet és módot gondol ki, hogy megvalósítsa szándékát. Igyekszik korlátozni a vallásszabadságot, s a vallás világába a rabszolgaság egyik válfaját becsempészni. Szervezetek és intézmények a Sátán uralma alatt görnyedeznek, hacsak Isten hatalma meg nem őrzi őket attól, hogy ember hajtson embert az uralma alá. A csalás és rászedés hasonlíthat az igazság és az Isten országa elősegítése iránti lelkesedéshez. Amelyik tettünk nem kristálytiszta, az a gonoszság fejedelmének országából származik.

Az emberek, ha hamis alapból indulnak ki, tévedésbe esnek, majd a hamisat teljes erejükkel igaznak igyekeznek bizonyítani. Noha némely esetben a kiinduló elveknél bizonyos mértékben igazság elegyedik a tévedéshez, ez mégsem vezet igaz tettre. Az emberek ezért lesznek félrevezetve. Uralkodni szeretnének, hatalmat megkaparintani, s amikor igazolni igyekeznek elveiket, Sátán módszereit veszik át.

Ha az emberek ellenállnak az Úrtól jövő figyelmeztetésnek, akkor még vezetővé is vállnak a gonosz cselekedetekben. Isten előjogát merészelik gyakorolni – arra vesznek bátorságot, amit Isten nem hajlandó megtenni: ellenőrizni akarják mások értelmét. Ezzel a katolicizmus nyomdokait követik. A maguk terveit és módszereit vezetik be. Istenről alkotott téves felfogásukkal gyöngítik mások igazságba vetett hitét. Hamis elgondolásokat vezetnek be, melyek erjesztik, beszennyezik és megrontják az intézményeket és gyülekezeteket.

Ami csak alacsonyabb szintre szállítja az ember fölfogását az igazságos tettekről, méltányosságról és részrehajlás nélküli ítéletről, bármely módszer vagy eszme, mely ellenőrzése alá vonja Isten emberi eszközét, az aláássa Istenbe vetett hitét, elválasztja lelkét Istentől.

Isten helytelenít bármely utat, mely akár a legkisebb mértékben is az embertársakon való uralkodáshoz, vagy elnyomásukhoz vezet. Ha valaki vasszabályokat kezd fölállítani mások részére, az gyalázatot hoz Istenre, s veszedelembe sodorja a maga és testvérei lelkét.