Az Úr utasította Mózest, hogy beszélje el Izráel gyermekeinek Isten értük tett dolgait, mikor kiszabadította őket Egyiptomból és csodálatosan megtartotta őket a pusztában. Eszükbe kellett juttatni hitetlenségüket és zúgolódásukat, mikor próbákkal találták szemben magukat, és az Úr nagy kegyelmét és szeretetét, mely soha el nem hagyta őket. Ez élénkítette hitüket, ez erősítette bátorságukat. Miközben rávezette őket, hogy bűnük és gyengeségük tudatában legyenek, és azt is eszükbe vegyék, hogy Isten az igazságosságuk és erejük.

Ugyanolyan fontos ma is, hogy Isten népe észben tartsa, miként és mikor próbálta meg őket az Úr; s hitük hol bizonyult gyöngének; hitetlenségükkel és önteltségükkel hol hoztak veszedelmet Uruk művére. Lépésről-lépésre emlékezzenek Isten könyörületére, megtartó gondviselésére, feledhetetlen szabadítására. Amikor Isten népe így szemléli a múltat, láthatja, hogy az Úr örökké megismétli bánásmódját. Értsék meg az adott figyelmeztetéseket és vigyázzanak, nehogy megismételjék az ősi Izráel hibáit. Mondjanak le a maguk erejére való támaszkodásról. Bízzanak Istenben, hogy megóvja őket, nehogy ismét szégyent hozzanak nevére. Sátán minden győzelme lelkeket sodor veszedelembe. Néhányan kísértései tárgyává válhatnak és soha többé ki nem gyógyulnak. Akik hibákat követtek el, járjatok hát óvatosan, s imádkozzatok minden lépésnél. „Tartsd meg lépteim a te ösvényeden, hogy ne ingadozzanak lábaim.” (Zsoltár 17:5)

Isten megpróbáltatásokat küld, hogy bebizonyítsa, ki áll meg hűségesen a kísértésben. Mindenkit nehéz helyzetbe hoz, hogy lássa, kívülük és fölöttük álló hatalomban bíznak-e. Mindenkinek vannak föl nem fedett jellemvonásai, melyeknek a megpróbáltatásokban felszínre kell jönni. Isten megengedi az önhittek súlyos kísértéseit, hogy megértsék tehetetlenségüket.

Mikor megpróbáltatások jönnek ránk, mikor nem jólétünk növekedését látjuk, hanem mindnyájunktól áldozatot követelő nyomás nehezedik ránk, hogyan fogadjuk akkor Sátán célzását, hogy nehéz idők előtt állunk? Ha hallgatunk sugallatára, kicsírázik bennünk az Isten elleni hitetlenség. Ilyenkor emlékezzünk hogy Isten mindig gondoskodott intézményeiről. Emlékezzünk a munkára, melyet elvégzett, a javulásokra – jobb utakra, melyeket bevezetett. Gyűjtsük csokorba a menny áldásainak bizonyítékait, a jóság jeleit, s mondjuk: „Uram, bízunk benned, szolgáidban és művedben. Bizalmunkat beléd helyezzük. A kiadóvállalat a te segítőeszközöd, s nem lankadunk el, és el sem csüggedünk. Azzal tiszteltél meg, hogy művedben dolgozzunk. Megőrizzük az Úr útját, igazságot és törvényt cselekedünk. Megtesszük a ránk eső részt, hűek maradunk Isten munkájához.”

Mikor a nehézségek ránk törnek, ha nincs hitünk, ahol vagyunk, akkor máshol sem lenne.

Istenbe vetett hitre van legnagyobb szükségünk. Ha a dolgok sötét oldalát nézzük, elszakadunk Izráel Urától, Istenétől. Mikor szívünk elalél a félelem és annak várása miatt, amik a földre következnek, a hitetlenség elzárja fejlődésünk útját. Sose gondoljuk, hogy Isten elhagyja művét.

Szóljon kevesebbet a kétkedés, nehogy azt képzeljük hogy ez vagy amaz elzárja az utat. Menjetek hittel előre, bízzatok az Úrban, hogy előkészíti munkájának útját. Akkor majd nyugalmat találtok Krisztusban. Ha ápoljátok a hitet, ha helyes kapcsolatra hozzátok magatokat Istennel, ha odaadó imával megerősítve neki láttok kötelességetek végzéséhez, a Szentlélek munkálkodik majd rajtatok. Ha folyvást Istenben bíztok megoldódik sok nehézség, melyből most nem láttok kiutat. Nem kell keservesen bizonytalankodnotok, mert hisz a Szentlélek irányítása alatt éltek. Bizakodón járhattok és dolgozhattok.

Bízzunk kevésbé abban, amit mi tehetünk, és jobban, amit az Úr tehet értünk, ha kezünk tiszta, szívünk romlatlan. Nem a ti munkátokat végzitek, hanem Istenét.

Több szeretetre, nyíltságra, kevesebb gyanúsításra és gonosz gondolkodásra van szükségünk. Álljunk kevésbé készen a vádakkal és hibáztatással. Ez az, ami annyira sérti Istent. Lágyítsa és szelídítse meg szívünket a szeretet Népünk erőtlensége annak következménye, hogy szívünk nem áll helyes kapcsolatban Istennel. Intézményeink nehéz helyzetének az az oka, hogy elidegenültünk Istentől.

Ne aggodalmaskodjatok. Ha a látszatra tekintetek és panaszkodtok, mikor nehézségek támadnak és nyomás nehezedik rátok, akkor eláruljátok, hogy beteges és gyönge a hitetek! Szavaitok és munkátok tükrözze legyőzhetetlen hiteteket. Az Úr forrásai gazdagok. Övé a világ. Őrá tekintsetek, aki a világosság, erő és eredményesség. Az Úr mindenkit megáld, aki világosságot és szeretetet ad tovább.

Az Úr mindenkivel meg kívánja érttetni, hogy jólétünk Krisztus által őbenne van elrejtve, és alázatunktól, szelídségünktől, teljes szívből fakadó engedelmességünktől és odaadásunktól függ. Ha megtanuljátok a nagy tanító tanítását, hogy meghaljatok az énnek, ne bízzatok emberekben, és ne helyezzétek erőtöket testbe, akkor ha az Urat hívjátok, jelen segítségetek lesz a szükség idején. Ítélőképességeteket majd ő irányítja. Jobb kezetek felől áll majd tanácsával. Így szól majd hozzátok: „Ez az út, ezen járjatok.”

Felelős testvérek, szóljátok a hit és bátorítás szavait. A hajó jobbfelén vessétek ki hálótokat, a hit oldalán. Míg a próbaidő tart, mutassátok meg, mire képes a megszentelt, élő gyülekezet.

Nem értjük kellőképen a láthatatlan lények közti küzdelmet – a hű és gonosz angyalok között dúló harcot. A jó és gonosz angyalok minden emberért tusát vívnak. Ez nem játék-küzdelem. Nem játék-harcnak vagyunk részesei. A legerősebb ellenséggel kell szembenéznünk, s rajtunk múlik, ki lesz a győztes. Hitünket ott. kell megtalálnunk, ahol az első tanítványok. „Együtt, egy szívvel, lélekkel, állhatatosan imádkoztak.” „És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek… Eltelének mindnyájan Szentlélekkel.” (Cselekedet 1:14; 2:2, 4)

Nincs mentség az elpártolásra vagy csüggedésre, mert a mennyei kegy összes ígérete azoké, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. Az éhség és szomjúság jelképezte kívánás erőssége a záloga, hogy az Úr megadja a sóvárgott áldást.

Amint megértjük, hogy képtelenek vagyunk elvégezni Isten munkáját, s alávetjük magunkat bölcsessége irányításának, az Úr azonnal föl tud használni bennünket. Ha megüresedünk énünktől, minden szükségletünkről gondoskodni fog.

Állítsátok értelmeteket és akaratotokat oda, ahol a Szentlélek elérheti, mert nem munkálkodik más ember értelmén át, hogy elérje értelmeteket. Buzgón imádkozzatok bölcsességért, s Isten szavát tegyétek tanulmányaitok tárgyává. Kérjetek tanácsot a teljesen Istennek átadott, megszentelt életre.

Tekintsetek Jézusra gyermeki bizalommal és hittel. Tekintsetek Jézusra, míg lelketek elalél a végtelen világosságtól. Mi nem félszívvel imádkozunk. Nem félig hiszünk. „Kérjetek és adatik.” Imádkozzatok, higgyetek és erősítsétek egymást. Imádkozzatok, mint még soha, hogy az Úr rátok helyezze kezét, s felfoghassátok mi a szélesség, hosszúság, magasság, és mélység; megismerjétek Krisztus minden ismeretet fölülmúló szeretetét, s beteljetek Isten egész teljességével.

A megpróbáltatások elviselésére szólítás bizonyítja, hogy az Úr Jézus komoly értéket lát bennünk, melyet fejleszteni kíván. Ha semmit sem látna bennünk, amivel nevét dicsőíthetné, nem pazarolna időt nemesítésünkre. A tüskebokrot nem metszik különösebb gonddal. Krisztus nem vet értéktelen követ kemencéjébe, hogy kipuhatolja természetüket. Értékes érc az, amit kipróbál.

A kovács a tűzbe teszi a vasat és acélt, hogy megtudja, milyen minőségű fémmel van dolga. Az Úr megengedi, hogy választottai a szenvedés kemencéjébe kerüljenek, hogy meglássa, milyen a természetük, s hogy formálhatja és alakíthatja-e őket.