Krisztus országának törvényei oly egyszerűek, mégis annyira átfogók, hogy az ember póttörvényei csak zavart okoznak. S minél egyszerűbbek terveink Isten művében, annál többet végezhetünk el. Ha emberi elgondolást hozunk Isten munkájába, csakis szerencsétlenséget, bajt és vereséget hívunk meg. Isten országának fejlesztésére kifejtett minden erőfeszítésünket egyszerűség és alázat jellemezze.

Nem szabad aláhagynunk az önfeláldozást, hogy eljuttathassuk az örömhírt minden nemzethez, törzshöz, nyelvhez és néphez. Vezetőink legyenek mindenben hűséges intézők. Őrizzék lelkiismeretesen a népünk által összeadott tőkét. Akadályozzuk meg a szükségtelen kiadásokat. Ha építkezünk, ha eszközöket szerzünk be a munkához, óvakodjunk, nehogy terveink annyira választékosak legyenek, hogy fölösleges kiadásokba keveredjünk, mert ez mindig lehetetlenné teszi a terjeszkedést más területeken, különösen külföldön. Ne terheljük a kincstárat hazai intézmények alapításával, mert a túlnan fekvő területeken csonkítással veszélyeztetjük az igazság előretörését.

Isten pénzét ne csak közvetlen közelünkben fektessük be, hanem a távoli országokban és a tenger szigetein is. Ha az Úr népe elhanyagolta ezt, Isten kétségkívül elveszi a helytelenül használt képességet.

A hívők közül soknak alig van betevő falatja, mégis behozzák tizedüket és áldozataikat az Úrnak. Sokan tudják, milyen keserves súlyos körülmények között fönntartani Isten ügyét, ezért javakat ruháztak be kiadóinkba. Szívesen viselték a bajokat, nélkülözéseket, virrasztottak és imádkoztak a mű sikeréért. Ajándékaik és áldozataik forró hálájukat fejezik ki annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta ki őket. Imájuk és alamizsnájuk felszállt Isten elé, s az Úr megemlékezett róluk. Ennél jobb illatú áldozat nem szállhat az égbe.

Isten munkáját minden ágazatával, mindenhol egyazon elvnek kell vezetnie. Magán kell viselnie a hittérítés pecsétjét. Az ügy minden osztálya fogjon össze az örömhír mezejének többi részével, így az egyik osztályon uralkodó szellem a mező teljes hosszában érezhető. Ha a munkások egy része nagy fizetést kap, más ágak munkásai is magasabb fizetést kérnek, s elgyöngül az önfeláldozás lelkülete. Ez a lelkület más intézményekre is átterjed, s az Úr kedvezése eltávozik tőlük, mert sohasem szentesíti az önzést. Ezzel terjeszkedő munkánk véget érne. Lehetetlen azt szüntelen önfeláldozás nélkül fejlesztenünk. A világ minden részéről érkeznek a kérések, hogy több emberre és több pénzre van szükségük a munka folytatásához. Kénytelenek leszünk-e így felelni: „Vámotok kell, mert üres a kincstár.”

A tapasztalt istenfélő munkások, akik élen jártak a lemondásban, s nem vonakodtak áldozatokat hozni a sikerért, sokan már sírjukban alszanak. Isten kijelölt eszközei voltak ők, Isten képviselői, akiken át a lelki élet elveit közölte. Tapasztalatuk óriási érték volt. Nem lehetett megvesztegetni őket. Tisztaságuk, odaadásuk, önfeláldozásuk és Istennel való élő összeköttetésük áldás volt a mű fölépítésénél. Intézményeinket az önfeláldozás lelkülete jellemezte.

Akkoriban, mikor nyomorral küzdöttünk, akik látták Istennek az ő művéért végzett csodálatos tetteit, tudták, hogy nem lehet nagyobb megtiszteltetésben részük, mintha Istenhez kötöző szent láncok által kapcsolatban állnak az üggyel. Letették-e terhüket, anyagi követelésekkel álltak-e Isten elé? Nem, soha! Ha minden pénzért dolgozó béres el is hagyta őrhelyét, ők soha cserben nem hagyták volna Isten ügyét.

Az ügy kezdetén a mű felépítéséért áldozatot hozó hívőket ez a szellem itatta át. Tudták, hogy az Úr az Isten ügyével kapcsolatban állóktól testük, lelkük, szellemük, minden erejük és képességük fönntartás nélküli odaszentelését követeli meg, hogy a munka sikeres legyen.

Ámde a mű bizonyos szempontból züllésnek indult. Miközben méretben és fölszerelésben növekedett, hanyatlott az istenfélelem.

Tanítás rejlik számunkra Salamon történetében. Izráel királyának ifjúkora ragyogó ígéretekkel volt teljes. Salamon Isten bölcsességét választotta, s uralkodásának dicsősége fölkeltette a világ csodálatát. Erőről-erőre, jellemről-jellemre juthatott volna, egyre közelebb Isten jellemének hasonlatosságához. Mégis milyen szomorú a története! Isten a bizalom legszentebb állásaira emelte, ő mégis hűtlennek bizonyult. Önelégült, kevély, fönnhéjázó lett. A politikai hatalom és önimádat szomja pogányokkal való szövetségkötésre késztették. Rémítő áron szerezte meg Tárzus ezüstjét, Ofir aranyát. Becsületessége, a szent bizalom elárulása árán. A bálványimádókkal való barátkozása megrontotta hitét. Egyik helytelen lépés követte a másikat. Sorra ledőltek az Isten által Izráel biztonságáért emelt korlátok. Életét megrontotta a többnejűség; végül hamis istenek imádatára adta magát. Valamikor szilárd, tiszta, emelkedett jelleme gyönge és erkölcsileg elégtelen lett.

Gonosz tanácsadókban nem volt hiány, s ezek tetszésük szerint csavarták ujjuk köré valamikor nemes, független értelmét, mivel nem Istent választotta vezetőjéül és tanácsadójául. Finom érzékenysége eltompult. Korai uralkodásának lelkiismeretes, másokkal törődő lelkülete megváltozott. Vágyai kielégítése lett istenévé. S a következmény szigorú ítéletek és kegyetlen elnyomás lett. Szertelen vágyainak kielégítése elkerülhetetlenné tették a szegények súlyos megalázását. A va1aha is jogart viselt legbölcsebb királyból kényúr lett. Mint király, a nemzet eszményképe volt. Amit mondott, amit tett, mások követték. Példája rossz következményét csak akkor tudjuk meg teljesen, mikor minden ember tettei fölülvizsgálatra kerülnek Isten elé, s minden embert tettei szerint ítélnek meg.

Jaj, hogy is tűri el Isten azok vétkeit, akiknek nagy világosságot és előnyöket adott, mégis a maguk útját követik örök kárukra! Salamon, aki a templom fölszentelésénél ünnepélyesen felhívta a népet: „A szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!” (1Királyok 8:61), később a maga útjait választotta s szívét elszigetelte Istentől. A valamikor Istennek átadott értelem, melyet az Úr Lelke arra ihletett, hogy a bölcsesség legértékesebb szavait írja, hallatlan igazságokat (Példabeszédek könyvét), a nemes elme a rossz társaság következtében, és mert engedett a kísértéseknek, elégtelenné, erkölcsileg gyöngévé vált. Szégyent hozott magára, az ősi Izráelre és Istenre.

Ezt a képet szemlélve láthatjuk, mivé válik az Istentől messze merészkedő ember. Egyik helytelen lépés másikhoz vezet, s minden következő lépést könnyebben tesz meg, mint az előzőt. Így nem Krisztust, hanem másokat követ.

Az Úr próbára teszi intézményeink felelős vezetőit. Ha Krisztust veszik például, bölcsességet, szakértelmet és jó belátást ad nekik. Növekednek a kegyességben, s a Krisztus útjai iránti szeretetben. Jellemük Krisztus mására alakul. De ha nem ragaszkodnak az Úr útjához, más szellem veszi át értelmükön, ítélőképességükön a parancsnokságot, kihagyják számításaikból az Urat, a maguk útjait követik, és elhagyják régebbi álláspontjaikat. Elég világosságban részesültek. Ha eltávolodnak attól, senki se igyekezzék lekenyerezni őket, hogy maradjanak, mert csak kerékkötővé és csapdává válnak. Eljött az idő, mikor az Úr mindent megrendít, ami rendíthető, hogy megmaradjon, ami változtathatatlan. Mindenki ügye Isten elé kerül. Most méri föl a templomot és a benne imádkozókat.