Üzenetet kell továbbítanunk az Úrtól a világhoz. Üzenetet, melyet a lélek gazdag teljességével kell hirdetnünk. Lelkészeink lássák be az elveszettek mentésének szükségességét. Intézzünk közvetlen felhívásokat a megtéretlenekhez. „Miért eszik Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel?” – kérdezték a farizeusok Krisztus tanítványait. Az Üdvözítő válaszolt: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Máté 9:11–13) Ezt a munkát bízta ránk, és soha nagyobb szükség nem volt erre, mint most.

Isten nem a gyülekezetekkel való bajlódást bízta lelkészeire. Alig fejezik be, s szemlátomást kezdheti újra elölről. A gyülekezeti tagok, akikről így gondoskodnak, akikért így fáradoznak, lelkileg csenevészek maradnak. Ha az igazság ismerőiért végzett munka kilenctized részét azokért végeznénk, akik sohasem hallottak az igazságról, sokkal nagyobb haladást érnénk el. Isten visszatartja áldásait, mert nem dolgozunk összhangban utasításaival.

Az igazság ismerőit gyöngíti, ha lelkészeink rájuk pazarolják idejüket és tehetségüket, melyet a megtéretlenekre kellene fordítaniuk. A városok számos gyülekezetében a lelkész szombat-szombat után hirdeti az igét. A gyülekezet tagjai szombatról-szombatra eljönnek Isten házába, s egyetlen szavuk sincs az áldások továbbadásából nyert áldásokról. A hét folyamán nem hajtották végre a szombaton kapott utasításokat. Amíg a gyülekezet tagjai nem törekednek továbbadni a nyert segítséget, addig a következmény szükségszerűen nagy lelki gyöngeség lesz.

Az igazság ismerőit gyöngíti, ha lelkészeink rájuk pazarolják idejüket és tehetségüket, melyet a megtéretlenekre kellene fordítaniuk. A városok számos gyülekezetében a lelkész szombat-szombat után hirdeti az igét. A gyülekezet tagjai szombatról-szombatra eljönnek Isten házába, s egyetlen szavuk sincs az áldások továbbadásából nyert áldásokról. A hét folyamán nem hajtották végre a szombaton kapott utasításokat. Amíg a gyülekezet tagjai nem törekednek továbbadni a nyert segítséget, addig a következmény szükségszerűen nagy lelki gyöngeség lesz.

Olykor helyes, ha lelkészeink szombaton röviden fejtegetik az igét, telve Krisztus életével és szeretetével. De a gyülekezet tagjai ne várjanak el igehirdetést minden szombaton.

Ne feledjük, hogy zarándokok és idegenek vagyunk e földön, s jobb hazába igyekszünk, mennyei hazába. Dolgozzunk olyan buzgón, olyan odaadóan, hogy a bűnösök vonzódjanak Krisztushoz. Akik a szolgálat szövetségére léptek az Úrral, kötelesek egyesülni vele a lélekmentés fönséges és hatalmas munkájában. A gyülekezeti tagok hétköznapokon végezzék hűségesen kötelességeiket, szombaton pedig mondják el tapasztalataikat. Az összejövetel így olyanná válik mint az időben fölszolgált eleség, mely az összes jelenlevőnek új életet és friss lendületet ad. Amikor Isten népe belátja annak nagy szükségét, hogy a bűnösök megtérítéséért Krisztussal munkálkodjanak, a szombati istentiszteletre magukkal hozott bizonyságtételeik erőtől duzzadóvá válnak. Boldogan mondják majd el a másokért munkálkodva szerzett, értékes tapasztalataikat.

Lelkészeink ne töltsék idejüket azokért fáradozva, akik már elfogadták az igazságot. Lobogjon szívükben Krisztus szeretete, úgy menjenek lelkeket nyerni Krisztus számára. Vessék az igazság magvát minden víz mellé. Menjenek helységről-helységre, alapítsanak gyülekezetet gyülekezet után. Szervezzék gyülekezetbe az igazság mellett állást foglalókat, majd menjenek tovább, más, ugyanolyan fontos területekre.

Amint a gyülekezet megalakult, a lelkész állítsa munkába a tagokat. Tanítsa meg őket, hogyan munkálkodjanak eredményesen. Több időt szenteljen a nevelésre, mint az igehirdetésre. Tanítsa meg az embereket, hogy adják tovább a nyert ismereteket. Tanítsák meg az újonnan megtérteket, hogy kérjék ki a tapasztaltak tanácsát, de arra is, hogy ne állítsák a lelkészt Isten helyébe. A lelkészek emberek csupán, gyöngeségekkel körülvett emberek. Útmutatásért Krisztushoz kell fordulnunk. „Az ige testté lett és közöttünk lakozott… teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” „Az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet kegyelemre halmozva." (János 1:14–16)

A megalakult csoportokat az evangélium erejének kell hatalmába kerítenie, képesítve őket a szolgálatra. Az újonnan megtértek közül némelyik annyira telve lesz Isten erejével, hogy azonnal munkába áll. Oly szorgalmasan tevékenykedik majd, hogy nem marad ideje, de kedve sem ahhoz, hogy rosszindulatú gáncsoskodással gyöngítse testvérei kezét. Egyetlen vágya lesz, hogy elvigye az igazságot a túlnan fekvő területre.

Az Úr megmutatta nekem a nagyvárosokban ránk váró munkát. A városi hívők otthonaik szomszédságában tevékenykedhetnek Istenért. Dolgozzanak csöndesen és alázatosan, vigyék magukkal a menny légkörét, amerre csak járnak. Ha énüket elrejtik s mindig Krisztusra mutatnak, áldásos hatásuk érezhetővé válik.

Mikor a munkás fönntartás nélkül az Úr szolgálatára adja magát, olyan tapasztalatokra tesz szert, melyek képesítik egyre eredményesebben fáradozni a Mesterért. Az őt Krisztushoz vonzó áldásos hatás segíteni fog neki, hogy másokat is Krisztushoz vonzzon. Talán sohasem kell nyilvános előadóvá válnia, de akkor is Isten szolgálja, s munkája bizonyítja, hogy Istentől született.

Az Úrnak nem szándéka, hogy az igazság magvetésének oroszlánrészét a lelkészekre hagyjuk. Buzdítsunk a Mesterért való munkára képességeik szerint olyan férfiakat, akiket az Úr nem hívott el lelkésznek. A jelenleg tétlen férfiak és nők százai végezhetnének Istennek tetsző szolgálatot. Ha elvinnék az igazságot barátaik és szomszédjaik családi körébe, hatalmas munkát végezhetnének el a Mesterért. Isten nem személyválogató. Felhasználja az alázatos, odaadó keresztényeket, még ha kevésbé műveltek is, mint mások. Az ilyenek fogjanak Isten szolgálatához, munkálkodjanak házról-házra. Ha szerények, tapintatosak, s istenfélők, többet tehetnek a családok szükségleteinek kielégítéséért, mint a fölszentelt lelkészek.

A hívők miért nem aggódnak mélyebben és komolyabban a Krisztustól távol élőkért? Miért nem jönnek össze ketten vagy hárman, hogy Istenhez könyörögjenek egyik lélek után a másikért? Szervezzünk gyülekezeteinkben csoportokat a szolgálatra. A hívők fogjanak össze, hogy emberek halászaiként dolgozzanak. Igyekezzenek lelkeket kimenteni a világ romlottságából Krisztus szeretetének megmentő tisztaságába.

Aki tévedni képtelen, az hívta fel figyelmemet a kis csoportok alakítására, mint a keresztény erőfeszítés alapjára. Ha sokan vannak a gyülekezetben, szervezzük őket kis csoportokba, s az egyház tagjain kívül a hitetlenekért is fáradozzanak. Ha valahol csak ketten-hárman ismerik az igazságot, szervezzék magukat munkacsoporttá. Tartsák épen egységük kötelékeit, húzzák az igát egyesült erővel, buzdítsák egymást szeretettel, merítsenek erőt és bátorságot egymástól az előrehaladásra. Nyilvánítsanak krisztusi elnézést és türelmet, ne szóljanak elhamarkodottan, hanem arra készüljenek hogy fölépítsék egymást a legszentebb hitben. Szeretettel munkálkodjanak a nyájon kívüliekért. Mikor másoknak törekednek segíteni, feledkezzenek meg magukról. Amint Krisztus nevében dolgoznak és imádkoznak, számuk növekedni fog, mert a Megváltó kijelentette: „Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, megkapják mennyei Atyánktól.” (Máté 18:19)

Alázatosan Istentől függő családok telepedjenek le az Úr szőlőjének puszta helyein. Megszentelt életű férfiakra és nőkre van szükség, hogy az igazság gyümölcsöző fáiként álljanak a világ kopár helyein. Az igazság magvának önzetlen vetéséért jutalmuk gazdag aratás lesz. Ha családot család után látogatnak meg, s megnyitják a sötétségben lévők előtt a Szentírást, sok szívet megérintenek majd.

Ahol annyira elriasztók és csüggesztők az állapotok, hogy sok munkás visszautasítja az odaköltözést, az egyháztagok önfeláldozó erőfeszítésével a legszembetűnőbb javulás érhető el. Ezek az alázatos munkások sokat érhetnek el, mert türelmes, kitartó igyekezetet visznek a munkába, mert nem emberi erőre, hanem Istenre támaszkodnak, aki jóváhagyásával tünteti ki őket. Ebben az életben soha nem derül ki, hogy ezek a munkások mennyi jót végeztek el.

Az önfenntartó hittérítők gyakran igen eredményesek. Szerény kezdetből munkájuk kibővül, amint a Szentlélek irányítása alatt haladnak előre. Legjobb, ha ketten-hárman együtt kezdik az örömhírterjesztő munkát. A munka vezetőitől talán nem kapnak ígéretet az anyagi támogatásra, ennek ellenére induljanak el, imádkozzanak, énekeljenek, tanítsák s éljék az igazságot. Iratterjesztésbe foghatnak, s ezzel sok családban bemutathatják az igazságot. Munkájuk végzése közben áldott tapasztalatokra tesznek szert. Tehetetlenségük alázatra készteti őket, de az Úr előttük jár, s kedvezésre és segítségre találnak, mind a gazdagok, mind a szegények körében. Az ilyen hittérítőknek a szegénységük is eszközül szolgál az emberek megközelítésére. Útjukban sokféleképpen segíteni fogják őket azok, akiknek lelki eledelt visznek. Isten üzenetét hordozzák, s erőfeszítéseiket siker koronázza. Sokan megismerik majd az igazságot, akiket sohasem nyertek volna meg Krisztusnak, ha ezek a szerény tanítók nem lennének.

Isten munkásokat hív, hogy belépjenek az aratás mezejére. Várjunk talán, mert üres a kincstár, mert a mezőkön levő munkások eltartására is alig van elegendő pénz? Menjetek hittel előre, és Isten veletek lesz. Az ígéret az, hogy aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozva jő elő, kévéit emelve. (Zsoltár 126:6)

Semmi sem tesz mélyebb benyomást, mint az eredmény. Szívós erőfeszítéssel biztosítsuk a sikert, s a munka fejlődni fog. Új területek nyílnak meg, sok lélek megismeri az igazságot. Növekvő hitre van szükségünk Istenben.

Népünk nagy világosságot kapott, lelkészeink mégis a gyülekezetre használják fel erejük jórészét. Azokat tanítják, akiknek tanítóknak kellene lenniük! Azokat világosítják fel, akiknek a világ világosságának kellene lenniük. Azokat öntözik, akiktől az élő vizek folyamainak kellene ömlenie. Azokat gazdagítják, akiknek maguknak is a drága igazság bányáinak kellene lenniük. Azoknak ismétlik az evangéliumi meghívást, akiknek a világ legtávolabbi sarkáig szétszórtan kellene továbbadniuk a menny üzenetét azoknak, akik még nem hallottak erről. Azokat táplálják akiknek kinn kellene lenniük az útkereszteződéseken, a mellékösvényeken a meghívással: Gyertek el, mert minden készen vár.

Sohasem hidegek és lelketlenek azok, akik szabaduló-félben vannak a bűn kalodáiból, akik megtért szívvel keresik az Urat, akik már választ kaptak igazság utáni vágyukra. Szívük önzetlen szeretettel van tele a bűnösök iránt. Elvetnek maguktól minden világi nagyravágyást, minden haszonlesést. Isten mélységes dolgaival való érintkezésük egyre hasonlóbbá teszi őket az Üdvözítőhöz. Örvendeznek diadalainak, s az Úr öröme tölti el őket. Napról-napra teljes korú férfiakká és nőkké növekednek Krisztusban.