Üzenetem van azok részére, akik oktatási intézményeink élén állnak. Utasítást kaptam minden felelősségteljes beosztásban lévő figyelmét arra felhívni, hogy Isten törvénye minden helyes magatartás alapja. Azzal kell kezdenem, hogy felhívjam a figyelmet az Édenben adott törvényre, az engedelmesség jutalmára és az engedetlenség megbüntetésére.

Ádám törvényszegésének következményeként a bűn bejött abba a szép világba, amelyet Isten megteremtett. Férfiak és nők egyre inkább vakmerőbben engedetlenek voltak törvénye iránt. Isten letekintett a megátalkodott világra és elhatározta: meg kell mutatnia a törvényszegőknek a hatalmát. Noéval tudatta szándékát és utasította, hogy figyelmeztesse az embereket, miközben építi a bárkát, amelyben az engedelmesek menedéket találhatnak Isten haragja elől. Százhúsz éven át hirdette Noé a figyelmeztető üzenetet az özönvíz előtti világnak, de csak néhányan tartottak bűnbánatot és nyolc lépett be a bárkába. Noé és a családja voltak ők.

A lázadó fajt elsöpörte az özönvíz. Halál volt az örökrészük. A profetikus figyelmeztetés beteljesedésével, mely szerint mindazok, akik nem tartják meg a menny parancsolatait, inni fognak az özönvízből, Isten példával szemléltette igazságát.

Az özönvíz után, az emberek ismét megsokasodtak a földön és a gonoszság is megnőtt. A bálványimádás csaknem egyetemessé vált és az Úr végül hagyta, hogy a bűneikben megátalkodott törvénytaposók kövessék gonosz útjaikat, miközben kiválasztotta Ábrahámot, Sém leszármazottai közül és megtette őt törvénye megőrzőjévé a jövőbeli nemzedékek számára. Így szólt a neki adott üzenet: „Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked.” (1Móz 12:1) Ábrahám pedig hit által engedelmeskedett. „Kiment, nem tudván, hová megy. (Zsid 11:8/b)

Ábrahám magva megsokasodott és végül Jákob a fiaival és családjaikkal Egyiptomba mentek. Leszármazottaikkal sok évig maradtak itt, amíg az Úr ki nem hívta és Kánaán földjére vezette őket. Az volt a szándéka, hogy e rabszolganépet olyanná teszi, akik a világ bálványimádó nemzetei részére bemutatják jellemét. Ha engedelmesek lettek volna szava iránt, akkor rövidesen bemehettek volna az ígéret földjére. Azonban engedetlenek és lázadók voltak, és negyven évig bolyongtak a sivatagban. Az Egyiptomot elhagyó felnőttek közül csak kettő ment be Kánaánba.

Az izraeliták sivatagi vándorlása alatt adta Isten népének a törvényét. A Sinai hegyhez vezette őket, ott pedig, félelmetesen fenséges jelenetekkel hirdette ki nekik a Tízparancsolatot.

Haszonnal tanulmányozhatjuk azokat a feljegyzéseket, hogyan készült a zsidó gyülekezet a törvény meghallgatására. A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének a Sinai pusztába. Refidimből elindulván, érkezének a Sinai pusztába és táborba szálltak a pusztában; a heggyel átellenben szállt pedig ott táborba az Izráel. Mózes pedig felment az Istenhez, és szólt hozzá az Úr a hegyről, mondván: Ezt mondd a Jákób háza népének és ezt add tudtára az Izráel fiainak. Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. (2Móz 19:1-5)

Kit kell tehát a nemzetek Uralkodójának tartanunk? – A Mindenható Úr Istent. Minden király, minden uralkodó, minden nemzet uralma és kormányzata alatt van.

„Elment azért Mózes és egybehívta a nép véneit és eleikbe adta mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt vala néki az Úr.”

Mi volt az egymilliónál nagyobb számú gyülekezet válasza?

„És az egész nép egy akarattal felelt és mondta: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük. És megvitte Mózes az Úrnak a nép beszédét.” (2Móz 19:7-8)

Így történt az, hogy Izraelt különleges népnek nevezték el. Rendkívül ünnepélyes szövetségkötéssel elkötelezték magukat az igaz Istennek.

Ekkor elrendelték a népnek, hogy készítsék magukat a törvény meghallgatására. A harmadik nap reggelén Isten hangját lehetett hallani. Az Őt körülvevő sűrű sötétségből szólt hozzájuk a hegyről, angyalok kíséretében és így tudatta velük törvényét.

Isten a hatalmának és dicsőségének kinyilvánításával hirdette ki törvényét, hogy népe mélységesen megértse a törvény szerzőjének járó tiszteletet, aki a menny és föld Teremtője. Ugyanígy minden emberrel szeretné megértetni törvénye szentségét, fontosságát és állandóságát.

Izrael népét félelem fogta el. Félelemmel és tisztelettel húzódtak el a hegytől. A tömeg ezt kiáltotta Mózesnek: „Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.” (2Móz 20:19)

Mivel a nép a rabság miatt lelki sötétségben és a bűneiktől megalázott állapotban élt, ezért nem volt felkészülve, hogy Isten tíz szabályának nagy horderejű elveit teljesen felfogja. Az, hogy a Tízparancsolat kötelezettségeit teljesebben megérthessék és végrehajthassák további tanításokat kaptak, amelyek a Tízparancsolat tanításait szemléltetik és alkalmazzák. A Tízparancsolattól eltérően ezeket Mózes kapta személyesen, és neki kellett a néppel megértetni.

Lefelé jövet a hegyről …„Elment azért Mózes, és elbeszélte a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felelt, mondván: Mindazokat a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekedjük. Mózes pedig felírta az Úrnak minden beszédét, és felkelt reggel és oltárt épített a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét nemzetsége szerint. Azután elküldte az Izráel fiainak ifjait, és áldoztak égő áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vette a vérnek felét, és töltötte a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hintette. Azután vette a szövetség könyvét, és elolvasta a nép hallatára; azok pedig mondták: Mindent megteszünk, a mit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vette a vért, és ráhintette a népre, és mondta: Íme a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint. (2Móz 24:3-8)

Izrael gyermekeit így, egy nagyon ünnepélyes istentiszteleten ismét úgy különítették el, mint „megtartásra való népet”.

Az Úr ismét különleges módon szólt népéhez. A Kivonulás könyvében (Mózes második könyve) a következőket olvassuk:

„Azután szólt az Úr Mózesnek, mondván: Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek….(2Móz 31:12-13) Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott. Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adta Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. (2Móz 31:16-18)

Isten törvénye szentségéről szóló számos egyéb igehely tárult elém. Jelenetek vonultak el előttem, egyik a másik után, egészen napjainkig. Igaznak bizonyult az Isten által Izrael részére mondott szó. A nép engedetlen volt és az Egyiptomból kijött felnőttek közül csak kettő lépett be Kánaán földjére. A többi meghalt a pusztában. Isten nem fogja napjainkban is érvényesíteni szavát, ha népe vezetői eltérnek parancsolataitól?

Isten az ötödik Mózesi könyv negyedik fejezetére irányította figyelmemet. Tanulmányozni kell az egész fejezetet. Figyeljük meg különösen a következő állítást: „Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több! Tartsd meg azért az ő rendeléseit és parancsolatait, amelyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ad néked.(4Móz 39-40)

Az ötödik mózesi könyv nyolcadik és kilencedik fejezeteinek is sok mondanivalója van számunkra. A bennük lévő tanulságok rendkívül fontosak és Isten olyan súllyal adja ezeket elénk, ahogyan az Izraelitáknak adta. A tizenegyedik fejezetben Isten így szól:

„Lásd, én adok ma elétek áldást és átkot! Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek; Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, amelyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertetek. (5 Móz 11:26-28)

Isten hírnökeként utasítást kaptam, hogy különösen Mózes bűnén és annak szomorú következményeként gondolkozzam el, mint ami szomorú tanulság azok számára, akik felelősségteljes beosztást töltenek be iskoláinkban, és különösen azok számára, akik intézményeink vezetői.

Mózesról Isten igéje a következőket mondja: „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak. (4Móz 12:3) Jó ideje hordozta már Izrael népe lázadását és nyakasságát. Végül azonban elfogyott a türelme. Az ígéret földje határán jártak. Kánaán előtt azonban bizonyítaniuk kellett, hogy hisznek Isten ígéretében. A vízkészlet elfogyott. Lehetőségük nyílt ezzel, hogy hitben járjanak és nem látásban. Azonban elfeledték azt, Aki oly sok éven át gondot viselt szükségleteikről és ahelyett, hogy Istenhez folyamodtak volna segítségért, zúgolódni kezdtek ellene.

Mózes és Áron ellen kiáltottak. „Miért hoztátok az Úrnak gyülekezetét e pusztába, hogy meghaljunk itt mi, és a mi barmaink? És miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy e rossz helyre hozzatok minket, hol nincs vetés, sem füge, sem szőlő, sem gránátalma, és inni való víz sincsen! (4 Móz 20: 4-5)

A két testvér a tömeg előtt járt. Isten utasítása helyett, mely szerint szólni kellett volna a sziklának, Mózes haragosan ráütött és így kiáltott: „Halljátok meg most, ti lázadók! Avagy e kősziklából fakasszunk-e néktek vizet? (4Móz 20:10)

Keserű és nagyon megalázó volt a késedelem nélkül kihirdetett ítélet. „És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivelhogy nem hittetek nékem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, amelyet adtam nékik.” (4Móz 20:12) A Jordán átkelése előtt kellett nekik a lázadó Izraellel együtt meghalniuk.

Az Úr azt szeretné, hogy népe Mózes tapasztalata alapján tanulja meg: amikor olyat tesznek, amivel énjüket emelik fel, akkor az Úr tetteiről elfeledkeznek és szégyent hoznak nevére. Ő szembeszegül azokkal, akik vele szállnak szembe. Isten neve, és egyedül az Övé az, ami e földön felmagasztalandó.

Több mint húsz éven át különös dolgok történtek közöttünk különböző időpontokban. Akik hűtlenekké váltak, akik nem magasztalták fel az igazság elveit, szükséges most, hogy lelkük mély alázatával és megtéréssel keressék Istent, hogy meggyógyíthassa törvényszegéseiket.

Aki az iskola élén áll, teljes szívével azon legyen, hogyan teheti azt pontosan olyanná, amilyenné az Úr szánja. Ha legfőbb vágya egyre magasabbra és magasabbra jutni, ha munkája valódi értékei és annak egyszerűsége fölé helyezi magát és a menny elveit figyelmen kívül hagyja, okuljon Mózes tapasztalatából, mely szerint az Úr bizonnyal kinyilvánítja nemtetszését, mivel elmulasztotta elérni az elé helyezett mércét.

Az iskola vezetője különös gonddal kövesse az intézmény pénzügyi gazdálkodását. Meg kell értenie a könyvelés alapelveit. Hűségesen számoljon be minden rendelkezésére álló, iskolai célokra elköltött összegről. Az iskola anyagi eszközeit nem szabad túlkölteni, de mindent meg kell tenni annak hasznossága növelése érdekében. Akiket oktatási intézményeink pénzügyi irányításával bíztak meg semmiféle gondatlanságot nem engedhetnek meg az anyagi eszközök felhasználása területén. Minden, ami iskoláink pénzügyeihez kapcsolódik teljesen átlátható legyen. Szigorúan az Úr útját kell követni, még ha nincs is összhangban emberi utakkal.

Ezt mondanám azoknak, akikre iskoláink vezetése van rábízva: Gyönyörűségetek van-e Istenben és törvényében? Megbízhatók, tiszták és hamisítatlanok-ez azon elvek, amelyeket követtek? Gyakorlati életetek során folyamatosan Isten vezetését követetik-e? Belátjátok-e, hogy minden részletet illetően szükséges az engedelmesség? Ha kísértést éreztek arra, hogy az iskolába befolyt összegeket olyan célra fordítsátok, amely nem hoz különösebb hasznot, akkor elveitek mércéjét gondosan felül kell bírálni, hogy ne jöhessen el azon idő, amikor titeket kell megbírálni és kimondani: híjával találtattál. Ki a könyvelőtök? Ki a pénztáros? Kit neveztetek ki ügyvezetőnek? Gondos és hozzáértő emberek? Legyen erre gondotok. Úgy is lehetséges a pénzt helytelen célra fordítani, hogy nem érti senki, hogyan történt és lehetséges egy iskolának az oktalan költségek miatt folyamatosan veszteségesre állni. Akiket vezetéssel bíztak meg, lehet hogy ezt nagyon átérzik, mégis úgy vélik, minden tőlük telhetőt megtettek. Azonban miért engedték meg, hogy az adósságok felhalmozódjanak? Minden hónapban tisztázzák a vezetők az iskola valódi anyagi helyzetét.

Felelősséget viselő testvéreim! Készséges engedelmességgel magasztaljátok fel Krisztus országának törvényeit. Ha ti magatok nem vagytok a világegyetem Uralkodójának irányítása alatt, hogyan lehettek engedelmesek törvényének, ahogyan azt szava megkívánja? Akik hatalmat gyakorló beosztásba kerülnek, a legteljesebb mértékben fel kell fogniuk Isten törvénye iránti felelősségüket és az összes követelményei iránti engedelmességük súlyát.

Sokaknak, akik iskoláinkkal vannak kapcsolatban, bizonyos tekintetben magasabb szinten kellene állniuk. Tudjuk, hogy egyesek eltökélt szándéka engedelmeskedni az Isten szájából származó minden szónak. Az ilyen férfiak és nők értelmi képességet kapnak arra, hogy különbséget tegyenek jó és rossz között. Lelket megtisztító, szeretet által munkálkodó hitük van és Istent mutatják be a világnak.

Mindnyájunknak szükségünk van alaposabb tapasztalatokra szert tenni Isten dolgaiban, mint amelyeket elnyertünk. Énünknek meg kell halnia és Krisztusnak kell elfoglalnia a lélek templomát. Orvosoknak, lelkészeknek, tanároknak és minden más, felelős beosztásban lévő embernek Krisztus alázatosságát kell megtanulnia, mielőtt kinyilatkoztathatja magát nekik. Túl gyakran fordul elő, hogy az ember énje olyannyira fontos, hogy az Úr nem képes formálni és alakítani. Az énje tör elő ebben is, abban is, és végül tetszése szerint halad a maga útján. Krisztus így szól az én-hez: „Állj félre az utamból. Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen Engem. Ekkor fogadhatom el tanítványomnak. Ahhoz, hogy elfogadhatóan szolgálhasson, azt a munkát kell végeznie, amelyet utasításaimmal összhangban adtam neki.” -- Review and Herald, 1906 augusztus 16,23