Az életet nem tétlenségre vagy önző kívánságaink keresésére kaptuk, hanem nagy lehetőségek vannak mindenki előtt, aki Istentől kapott képességeit fejleszteni kívánja. Ezen ok miatt az ifjúság képzése rendkívüli fontosságot képvisel. Minden családba született gyermek, bizonyos értelemben, szent reménység. Isten ezt mondja a szülőknek: Vedd e gyermeket, neveld fel nekem, hogy tisztességet szerezzen nevemnek és rajta keresztül áldásaim kiáradnak a világra. A gyermek ilyen életre történő felkészítéséhez valami többre van szükség, mint részleges, egyoldalú oktatásra, amely a szellemi oldalt fejleszti a testi képességek rovására. Szükséges fejleszteni az összes szellemi és a testi képességet. Ez olyan munka, amelyet a szülőknek, tanári segítséggel, a gyermekeikért és a gondjaikra bízott fiatalokért kell megtenni.

Az első leckék nagyon fontosak. Szokás nagyon fiatalon küldeni a gyermekeket iskolába. Elvárják tőlük, hogy olyan dolgokat tanuljanak könyvekből, amelyek megterhelik ifjú elméjüket és gyakran zenét is tanulnak. A szülőknek gyakran korlátozottak az anyagi eszközeik és olyan költségek merülnek fel, amelyeket aligha engedhetnek meg maguknak, azonban mindent úgy kell csinálni, hogy az oktatás e mesterkélt irány felé hajoljon el. Nem bölcs irány ez. Ideges gyermeket nem lehet semmilyen irányba túlterhelni és addig nem volna szabad zenére tanítani amíg testileg jól meg nem erősödik.

Az anyának kellene a tanító szerepet felvállalni, az iskola pedig az otthon legyen, ahol minden gyermek az első leckéit kapja. E leckék között legyen a szorgalomra szoktatás, a kitartó munkára nevelés. Anyák, engedjétek a kicsinyeket a szabad levegőn játszani, engedjétek őket madárdalt hallgatni és hadd tanulják meg Isten szeretetét, ahogyan azokat gyönyörű műveiben látni lehet. Tanítsatok velük egyszerű leckéket a természet könyvéből és amelyek ezekkel kapcsolatosak és ahogyan fejlődik a gondolkozásuk, könyvekből való olyan ismereteket is lehet adni, amelyek jól megmaradnak az emlékezetben. Azonban már legkorábbi éveikben tanulják meg, hogyan válhatnak hasznossá.

Neveljétek őket arra a gondolatra, hogy mint érdekelt családtagok, vállaljanak segítőkész szerepet a terhek hordozásában és keressenek egészséges mozgást és feladatokat a szükséges otthoni munka elvégzésében. Alapvető fontosságú, hogy a szülők hasznos elfoglaltságot találjanak gyermekeiknek, amely korukhoz és erejükhöz mért felelősséggel jár. Kapjanak olyan feladatot, amely nemcsak lefoglalja, hanem érdekli is őket. Legkisebb koruktól kezdve szorgos legyen a kéz és gondolkozó az elme. Ha a szülők elhanyagolják gyermekeik energiáit hasznos irányba terelni, akkor nagy kárt tesznek bennük, mivel Sátán készen áll arra, hogy találjon számukra elfoglaltságot. Mivel nevelőik, ne a szülők válasszák meg milyen tennivalóik legyenek?

Amikor a gyermek elég idős az iskolához, a tanár, a szülőkkel együttműködve keressen testi munkát adó feladatot a gyermekeknek, amely legyen az iskolában végzendő kötelességnek része. Sok diák ellenzi az ilyen iskolai munkát. Úgy gondolnak hasznos elfoglaltságokra, mint egy szakma megtanulására - vagyis alantas dolognak tartják Azonban az ilyen személyeknek nincsenek helyes elképzeléseik arról, hogy mi az igazi méltóság. A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, aki egy az Atyával, a mennyei seregek Vezére, Izrael gyermekeinek személyes nevelője és vezetője volt. E fiatalok között követelmény volt, hogy minden ifjú tanulja meg, hogyan kell dolgozni. Mindnyájuknak meg kellett valamilyen foglalkozást vagy mesterséget tanulni, hogy legyen a kezükben valamilyen gyakorlatias dolog és ne csak önmagukat legyenek képesek eltartani, hanem hasznosak is legyenek. Ilyen tanítást adott Isten a népének.

Krisztus, földi élete során, az egész emberi család példaképe volt. Családjában engedelmes és segítőkész életet élt. Megtanulta az ácsmesterséget, saját kezével dolgozott a kis nazereti műhelyben. Előtte mennyei dicsőségben élt, de istenségét emberi alakba rejtette, hogy az emberiséggel kapcsolatba kerülhessen és szíveket tudjon elérni az együttérzés ismert eszköze által. Amikor társaságban találta magát, megalázta magát és az emberi lelkek helyreállításáért munkálkodott azzal, hogy az adott helyzethez alkalmazkodott.

A Biblia ezt mondja Jézusról: „A kis gyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme volt ő rajta.” (Lk 2:40) Gyermek és ifjúkorában, munkavégzése közben lelkében és testében fejlődött. Okosan használta testi erejét és olyan feladatokra, amelyek jó egészségben tartották őt, hogy minden feladatában a legjobbat adja. Nem volt hajlandó tökéletlenül végezni dolgait, még a szerszámaival való bánásmódot illetően sem. Tökéletes munkás volt, mivel jellemében tökéletes volt. Krisztus mind tanítással mind példamutatással méltósággal ruházta fel a hasznos munkát.

A fizikai munkával eltöltött idő nem kárbeveszett idő. Az a diák, aki folyamatosan könyveire mereszti szemeit, miközben keveset mozog a szabad levegőn, kárt tesz magában. Létfontosságú arányosan megdolgoztatni a test összes szervét és képességét, mindegyiknek a legjobb működtetése céljából. Amikor folyamatosan az agyat terhelik, mialatt a test többi szerve tétlen, mind fizikai, mind szellemi erőveszteség keletkezik. A szervezetet megfosztjuk egészséges alapállapotától, az elme elveszti frissességét és életerejét és ennek eredménye egyfajta kóros ingerlékenység.

A legnagyobb előny nem abból a testmozgásból származik, amit játékkal vagy pusztán mozgással végeznek. A szabad levegőn tartózkodásnak is van némi előnye, és az izmok használatának is, de fordítsuk ugyanezen mennyiségű energiát hasznos kötelességekre és ennek előnye nagyobb lesz. Megelégedést nyerünk, mivel az ilyen mozgás magában hordja a szolgálatkészség és hasznosság érzését és a jól végzett munkából származó jó lelkiismeretet.

Ébresszünk a gyermekekben és ifjúságban célkitűzéseket, amely számukra is hasznos testmozgás de másoknak is segítséget nyújtó munka elvégzése. Az olyan mozgás, fizikai munka, amely fejleszti a gondolkozást és a jellemet, amely szorgos munkát ad a kezeknek, neveli az ifjakat, hogy hordozzák az élet terhének reájuk jutó részét, az a fajta, amely testi erőkifejtést is igényel, és minden képességet megmozgat. Ezen kívül jutalma van a dicséretes szorgalomnak a jócselekedetekkel teli élet gyakorlásában.

A jómódúak gyermekeit ne fosszuk meg attól a nagy áldástól, hogy legyen nekik is valami tennivalójuk, hogy erősítsék elméjüket és izmaikat. A munka nem átok, hanem áldás. Isten, a bűneset előtt Ádámnak és Évának egy gyönyörű kertet adott művelésre. Kellemes munka volt ez és világunk csak kellemes munkát kapott volna, ha az első pár nem szegte volna meg Isten parancsolatait. Kényes tétlenség és önző vágyak kielégítése munkaképtelenné teszi az embereket, melyek minden tekintetben hiábavalóvá és sivárrá teszik az életüket. Isten nem azért adott az embereknek értelmet és nem azért koronázta meg életüket az Ő jóságával, hogy a tétlenség biztos eredményének átka legyen rajtuk. A jómódúakat nem szabad attól a kiváltságtól és áldástól megfosztani, hogy helyük legyen a világ munkásai között. Rá kell jönniük, hogy felelősek azért, hogyan használják reájuk bízott értékeiket, hogy erejüket, idejüket, pénzüket bölcsen kell használniuk és nem önző célokra.

Gyakorlatias a keresztény vallás. Nem fosztja meg az embert az élet legfontosabb kötelességeinek hűséges teljesítésétől. Amikor a törvénytudó megkérdezte Jézust: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?”, Jézus visszafordította a kérdést és megkérdezte tőle: „A törvényben mi van megírva? mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:25-28) Nem a tétlenség vallása tűnik ki a történetből, hanem olyan, amely megkívánja az összes szellemi, testi erő és képesség erőteljes felhasználását.

A pusztán tétlen tűnődés, a semmittevő elmélkedés nem vallás. Isten megkívánja, hogy megbecsüljük különféle adottságainkat és folyamatos, gyakorlatias használattal azokat megsokszorozzuk. Népe, az élet minden vonatkozásában, a pontosság mintája legyen. Mindegyikünknek adott tennivalót, kinek-kinek a képessége szerintit. Kiváltságunk áldásait élvezni, miközben testi és lelki erőnket munkánk hűséges végzésére kell odaszánnunk, miközben neve dicsőségét szem előtt tartjuk.

Isten szeretetteljes jóváhagyással és örömmel tekint azon gyermekekre, akik vidáman veszik ki részüket a család házimunkájában és osztoznak apa és anya terheiben. Egészséges testtel és lelki-békével jutalmazza meg őket, ők pedig boldogan fogják látni, hogy szüleik örömüket lelik társaságukban, meg tudnak pihenni és így a gyermekek meghosszabbítják életüket. Az élet gyakorlati kötelességeire nevelt gyermekek a társadalom hasznos tagjaként fognak távozni családjukból. Nevelésük sokkal magasabb rendű, mint azoké, akiket már korai éveikben az iskola falai közé zártak, amikor még sem elméjük, sem testük nem elég erős, hogy elviselje az igénybevételt.

A gyermekeknek és ifjaknak folyamatosan legyen szemük előtt otthon és az iskolában is, hogy szóban és tettben, legyenek igazak, önzetlenek és szorgosak. Nem szabad megengedni, hogy semmittevéssel töltsék idejüket. Kezeik ne legyenek tétlenek. Szülők és tanárok is tegyenek azért hogy ez a cél megvalósuljon: minden képességet fejleszteni kell, a helyes jellemet pedig kiformálni. Amikor azonban a szülők ráébrednek felelősségükre, sokkal kevesebb marad a tanárra a gyermekeik nevelésének feladatából.

A menny érdeklődve tekint az ifjúságért végzendő munkára. Azok a szülők és tanárok, akik bölcs utasításokkal, nyugodt és határozott stílusban szoktatják őket hozzá, a másokról való gondolkozásra és másokkal való törődésre, önzésüket segítenek nekik legyőzni és számos kísértésnek veszik elejét. Isten angyalai fognak együttműködni e hűséges oktatókkal. Az angyalok nem kapnak megbízást, hogy maguk végezzék el a munkát, hanem erőt és rátermettséget adnak azoknak, akik, Isten félelmében, az ifjúság hasznosságra való nevelésére törekednek. -- Különleges bizonyságtételek a nevelésről, 1896 május 11