Vannak neveléssel kapcsolatos dolgok, amelyeket elétek kívánok tárni. Iskolánk tanárai nagyon tisztelnek olyan írókat és könyveket, amelyek a legtöbb oktatási intézményben igen olvasottak. Az egész menny figyeli iskoláinkat és ezt kérdezi tőletek: Mi köze van a pelyvának a búzához? (v.ö: Jer 23:28) Az Úr a legértékesebb tanításokat adta nekünk Igéjében. Arra tanít bennünket, milyen jellemet kell formálnunk ebben az életben, hogy felkészüljünk a jövőbeli, örök életre. Szokás olyan könyveket és írókat felmagasztalni, akik nem nyújtanak megfelelő alapot az igaz műveltséghez. Ezek az írók vajon milyen forrásból nyerték bölcsességüket, amelynek nagy része figyelmünkre nem érdemes, még akkor is, ha e művek szerzőit bölcs embereknek tartják. A föld által valaha is ismert legnagyobb Tanítótól tanultak? Ha nem, akkor határozottan állíthatjuk, hogy tévelyegnek. Akik mennyei otthonokba akarnak eljutni, a Bibliát ajánljuk fő tankönyvül.

Ezek a népszerű írók nem az örök életre vezető utat mutatják diákjainknak. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) Az iskoláinkban általánosan elfogadott könyvek szerzőit tanult emberekként magasztalják fel. Tanultságuk minden tekintetben hiányos, hacsak maguk is nem Krisztus iskolájában tanultak és gyakorlatias ismerettel nem tesznek bizonyságot Isten Igéjéről, mint a gyermekek és ifjak részére való legalapvetőbb tanulmányról. „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (v.ö: Péld 9:10 és Zsolt 111:10) Olyan könyveket kellett volna készíteni és a diákok kezébe adni, amelyek megtanítják őket, hogyan legyen bennük őszinte és tiszteletteljes szeretet az igazság és következetes feddhetetlenség iránt. A jellem-formáláshoz kifejezetten nélkülözhetetlenek tanulmányok csoportja legyen állandóan lelki szemeik előtt, hogy a jövő életre készítsék fel őket. Krisztust, Isten egyszülött Fiát kell úgy felmagasztalni, mint első tanítót, aki az Atyánál volt örök időktől kezdve. Isten Fia volt a nagy tanító, akit a világba küldött a világ világosságául. „az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk.” (Jn 1:14) Az Atya Krisztusban jelentette ki magát és az oktatás figyelme olyan jelleget öltsön, amely úgy tekint Krisztusra, mint Isten képmására és így hisz Benne. Világunkba jövetelével rendkívül csodálatos küldetést töltött be és munkája nem azért volt, hogy teljesen felfedje személyes istenségét, hanem alázata alá rejtette erre vonatkozó jogalapját. Ezért is nem ismerte el a zsidó nép Krisztust, mint az élet Hercegét, mivel nem hivalkodóan és nem külső megjelenését hangsúlyozva érkezett közéjük, mert dicső jellemét emberi test alá rejtette.

Krisztust az emberi családnak a szent Írások fényében kellett volna szemlélni, amelyek eljövetele körülményeiről tettek bizonyságot. Ha azzal a dicsőségével érkezett volna, ami az Atyával együtt lakozásánál vele volt, akkor a kereszthez vezető útját emberek szándéka akadályozta volna meg, akik erőszakkal megragadták volna és királlyá akarták volna tenni. Úgy kellett lezárnia életét, hogy ünnepélyesen felajánlja önmagát. Jézus Krisztusban kellett találkozni az előképnek a valósággal. Egész élete kereszthalálának előjátéka volt. Jelleme Isten parancsolatai iránti engedelmesség élete volt, és minden földi ember részére mintául szolgált. Élete az emberi természetben megélt törvény élete volt. Az a törvény, amelyet Ádám megszegett, Krisztus azonban, a törvény iránti tökéletes engedelmességével jóvátette Ádám szégyenteljes kudarcát és bűnbeesését.

A próféciákat tanulmányozni kell és Krisztus életét összevetni a próféták írásaival. Krisztus újra és újra rámutat Önmagára a próféciákban és ezt mondja: Rólam írtak, rólam tesznek bizonyságot. A Biblia az egyetlen könyv, amely meggyőző leírásokat ad Krisztus Jézusról. Ha minden ember tankönyvként tanulmányozná és engedelmeskedne e könyvnek, egyetlen lélek sem veszne el.

Az Írások minden világossága, amint összeköti az Ó és Újszövetséget, Jézus Krisztusra mutat, és Róla tesz bizonyságot. Krisztust úgy mutatja be mint a hit szerzőjét és bevégzőjét (v.ö Zsid 5), Őt magát, akiben az örök élet reményei összpontosulnak. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3.16)

Milyen könyv állja ki, a Bibliával való összehasonlítást? Minden gyermeknek, ifjúnak és az érett korúaknak is alapvető megérteni e könyvet, mivel ez az Isten szava. Olyan szó ez, amely az egész emberi családot a mennybe akarja vezetni. Hát akkor az oktatás fontosabb elemeiben miért nem találunk Isten igéjéből? Ihletést nem kapott szerzők műveit tesszük gyermekek és ifjak kezébe iskolai tankönyvként – olyan könyveket, amelyekből tanulniuk kell. Ilyeneket tartunk eléjük és elvesszük drága idejüket olyan dolgok megtanításával, amelyeket soha sem tudnak használni. Sok olyan könyvet fogadtattak el az iskolában, amelyeket soha nem lett volna szabad odavinni. E könyvek semmilyen értelemben nem juttatják kifejezésre János apostol szavait: „Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) Iskoláink oktatásának teljes irányvonala az emberek jövőbeli, halhatatlan életre való felkészítését kellene megcéloznia.

Jézus Krisztust megismerni annyi, mint az Atyát megismerni. Krisztus az Atyától küldött nagy tanítónk. Krisztus kijelentette János evangéliuma hatodik fejezetében, hogy Ő a mennyből küldött kenyér.” Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy ki-ki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. (Jn 6:47-51) A tanítványok nem értették szavait. Krisztus ezt is mondta még: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.

Krisztus tanításainak fényében roppant fontosságú, hogy minden emberi lény tanulmányozza az Írásokat, hogy meggyőződjön arról, ki az, akire az örök élettel kapcsolatos reményei összpontosulnak. Mindig a Bibliát kellett volna a tanulás nagyszerű és kiváló könyvévé tenni. A mennyből jött hozzánk és az élet beszéde. Félretegyük valamilyen sötét sarokba e könyvet, amely elmondja nekünk mit tegyünk üdvösségünkért és emberi műveket magasztaljuk fel, mint az oktatás nagyszerű bölcsességét? E földi élet hasznossága céljából és azért, hogy magával vigye a jövő életére, éppen arra az ismeretre van szüksége gyermeknek és ifjúnak, amely Isten Igéjében található. Azonban ennek olvasására nem buzdítják őket és nem úgy hozzák eléjük, mint a legfontosabb ismeretet és olyat, amely a legpontosabb tudást adja az igaz Istenről és Jézusról akit hozzánk küldött. Sok isten van és sok tanítás is. Ifjaink elé Isten parancsolataiként okos mondásokat, életelveket és parancsolatokat adnak. Lehetetlen, hogy megértsék, mi a szent és mi a közönséges, kivéve ha értik az Írásokat, mind az Ószövetséget mind az Újat.

Isten Igéjének világunkban a legfőbb tankönyvként kell megállnia és nagy tisztelettel és félelemmel kell vele bánni. Ez a mi útikönyvünk, amelyből az igazságot nyerjük. Úgy kell bemutatnunk a Bibliát, mint a gyermekek és ifjaink kezébe adandó nagyszerű tankönyvet, oktatási anyagot, hogy megismerjék Krisztust, akit helyesen megismerni annyi, mint az örök élet. Tanulmányozzák a középkorúak és az idősek is. Az Ige a szeretet Istenének ígéreteit, figyelmeztetéseit, bátorításait és biztosítékait hordozza mindannak, aki elfogadja Őt, mint Üdvözítőjét. Ekkor tegyük a szent könyvet a kezükbe. Buzdítsuk őket a kutatásra és amint ezt teszik, felmérhetetlen értékű elrejtett kincset találnak, amely ezen életre szól és közben Krisztust az élet kenyerét fogadják be az örök élet ígéretével.

A Bibliában, mint tankönyvben tanítást találnak arra, hogy milyen jellemük legyen. Megismerik azt az erkölcsi kiválóságot, amelyet művelni és fejleszteni kell és amelyet Isten és a menny megkíván. „Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Mt 5:8) „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12:14) „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta. Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn. (1Jn 3:2-5)

E mindennél fontosabb ismeretet ne önkényes és parancsoló stílusban tárjuk a gyermekek és ifjaink elé, hanem úgy, mint isteni titkokat, amelyek a legnagyobb értéket képviselik, jelen békességük, lelki nyugalmuk biztosítása céljára e felfordulással és viszályokkal teli világban és Isten országára, a jövőbeli, örök életre való előkészületre, ahol meg fogják látni és ismerni Istent és Jézus Krisztust, aki drága életét adta értük, hogy megváltsa őket.

Krisztus emberi alakban jött, hogy Isten törvényét élje. Ő volt az élet igéje. A világ részére az üdvösség örömhírévé vált és azért jött, hogy a törvény minden részletét betöltse. Jézus az ige, azon útikalauz, amelynek minden részletét be kell fogadnunk és annak engednünk. Mennyire szükségszerű, hogy az igazság bányáját feltárjuk és az igazság becses kincseit gazdag ékkövekként szerezzük meg. Krisztus megtestesülése, isteni mivolta, elfedező áldozata, csodálatos mennyei élete, mint közbenjárónk, a Szentlélek szolgálata – mindezek a kereszténység élő és létfontosságú témái, amelyek a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig kijelentést kaptak a Biblia oldalain. Az igazság aranyfonalai az evangéliumi igazság láncszemeit képezik. Ezek közül az elsők és a legfontosabbak Krisztus nagyszerű tanításaiban találhatók. Hát akkor miért ne lehetne az Írásokat országunk minden iskolájában magas rangra emelni és felmagasztalni? Milyen keveset tanítjuk a gyermekeket, hogyan tanulmányozzák a Bibliát úgy, mint Isten szavát és táplálják lelküket annak igazságain, amelyek Isten Fia teste és vére! „Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet [*azaz folyamatosan fogadja be Krisztus szavait és azokat megéli], örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (Jn 6: 53/b- 55) „És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott. (1Jn 3:4)

Szükséges, hogy minden család tanulmányozza a Bibliát. Krisztus mondásai színtiszta arannyal érnek fel, egyetlen szem pelyva nélkül, feltéve hogy az emberek az ő értelmükkel nem próbálják ilyen szintre tenni és a hamisságot igazságnak feltüntetni. Akik hamis értelmezést kaptak, amikor határozott erőfeszítéssel úgy kutatják az igét, hogy az abban lévő igazság velejéhez jussanak, azoknak a Szentlélek megnyitja értelmük szemeit és az ige igazságai számukra új világosságban tárulnak fel. Szívükben új és élő hit támad és csodálatos dolgokat látnak meg törvényéből. Krisztus tanításainak sokak számára olyan szélessége és mélysége tárul fel, mint azelőtt még soha.

A kegyelem és igazság tanításait diákjaink és gyülekezeti tagjaink nagyobb része nem igazán érti. Izraelt lelki vakság sújtotta. Emberek részéről az, hogy erőltetett, félig igaz és rejtélyes értelmezést adjanak Isten beszédeinek, olyan tett, amely saját lelküket és másokét is veszélybe sodorja. „Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak. Jelenések könyve 22 fejezet 18-19-es versei. Akik emberi belemagyarázással a Szentírásból olyan értelmezést hoznak elő, amit Krisztus soha nem mondott, meggyengítik erejét és Isten tanító és figyelmeztető hangját hamis bizonysággá teszik, hogy elkerüljék azt a kényelmetlenséget, ami Isten követelményei iránt való engedelmességből következik. Ezek az emberek helytelen irányba, téves ösvényekre mutató útjelző táblává váltak, amelyek törvényszegésbe és halálba vezetnek.

Az Alfa és Omega azon büntetésre vonatkozó bizonyságtétele, melyet azok kapnak, akik Isten szája által kiejtett egyetlen szót is lényegtelenné tesznek, olyan félelmetes fenyegetés, hogy a könyvben leírt csapások fogják ezeket az embereket érni és neveik kitöröltetnek az élet könyvéből és a szent városból.

Hányan tudnak megbízhatóan válaszolni e kérdésre: Napjainkra mit lehet nélkülözhetetlen műveltségnek tekinteni? Tanítani, oktatni sokkal többet jelent, mint sokan feltételezik. Az igazi tanítás testi, szellemi és erkölcsi képzést jelent, hogy az összes képesség alkalmas legyen a legkiválóbb fejlődésre, az Isten ügyéért végzett szolgálatra és az emberiség felemeléséért végzett munkára. Ha az ember saját énje elismertetésére, önfelmagasztalásra törekszik, akkor híjával marad Isten Lelke támogatásának, híjával lesz azon kegyelemnek, amely Krisztus hasznos és eredményes szolgájává teszi. Akik csak Istent akarják dicsőíteni nem fognak arra törekedni, hogy feltételezett érdemeikre hívják fel a figyelmet, vagy elismerésre, illetve a legmagasabb beosztásra törekedjenek. Akik meghallják a világ Üdvözítője meghívását és engednek e hívásnak, azokat a világtól eltérő, önfeláldozó és szent embereknek fogják ismerni.

Ha iskolánk diákjai odafigyelnek és megértik e meghívás célját és engednek neki: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Mt 11:28-30), akkor élő apostoli levelekké válnak, akiket megismer és olvas minden ember. „És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. (Mt.18:3-4) Az ifjúságnak olyan nevelőkre van szüksége, akik Isten igéjét folytonosan eléjük élik, mint élő alapelveket. Ha a bibliai elvekre és szabályokra állandóan úgy támaszkodnak, mint egy kézikönyvre, akkor nagyobb befolyást gyakorolnak az ifjúságra, mivel a tanárok Istennel élő kapcsolatban álló tanítványokká válnak. Folyamatosan olyan eszméket és elveket vésnek a lelkekbe, amelyek nagyobb isten-ismeretre, és Jézus megtisztító vérébe vetett buzgó és növekvő hitre, valamint az Úr Jézus Krisztus kegyelmének hatalmára és erejére való támaszkodáshoz vezetnek, amely megtartja őket az eleséstől, mivel folyamatosan egészséges és kiegyensúlyozott keresztény tapasztalatok erejét keresik, miközben magukban hordozzák a jövőbeli életre való hasznosságot, értelmet és kegyességet. A tanárok látják és érzik, nem azért kell dolgozniuk, hogy érzelgős, félvallásos szolgálattal kiskorúságban tartsák és beszennyezzék tanártársaik gondolkozását. Szükséges elválasztani oktatási intézményeinktől a téves, szennyezett forrásokat, hogy eszmék ne tudjanak a bűn vetéseként oda bekerülni. Ne képzelje senki, hogy az oktatás olyan könyvek tanulmányozását jelenti, amely odavezet, hogy e könyvek íróinak elgondolásait elfogadva azokkal magot vetünk, az beérik, termést hoz, amelyet a világgal együtt kell kévékbe kötni, miközben elválunk a minden bölcsesség, minden képesség és minden erő Forrásától és Sátán, az ős-csaló játékszerévé válunk. Iskoláinkban az ifjúság részére az idegen dolgoktól mentes, tiszta oktatás, amelybe nem vegyül pogány filozófia, kifejezett szükségszerűség.

Azon családok vallásos életének jóléte, boldogsága, akikkel a diákok kapcsolatban vannak, azon gyülekezet boldogulása és istenfélelme, amelyeknek tagjai, jórészt azon vallásos nevelésen múlik, amit az ifjúság iskoláinkban kapott.-- Különleges bizonyságtételek a nevelésről, 1895 június 12