Iskoláinkban, az ifjúsági oktatás munkája során nehéz dolog helytelen elvekhez ragaszkodva egyidejűleg Isten Szentlelkének befolyását megőrizni. Akiknek van szemük a látásra, nem elegyíthetik a kapott világosságot a főiskoláink diákjai részére ajánlott sok tankönyvben található eretnekséggel és tévelygéssel. Tanítók és diákok egyaránt úgy gondolták, hogy műveltség elnyerése céljából szükséges olyan írók műveit tanulmányozni, melyek pogány eszméket tanítanak, mivel munkáikban találhatók nagyszerű gondolat-gyöngyszemek is. Azonban kitől származnak e drágakövek? – Istentől és egyedül Tőle, mivel Ő minden világosság forrása. Vajon a szellemi és erkölcsi természetünk egészségéhez és növekedéshez összes létfontosságú dolog nincs benne a Szent Írásokban? Nem Krisztus egyházunk élő feje? (v.ö: Efez 4:15). Nem kell-e eljutnunk „érett felnőtt korra”? (v.ö:Efez 4:13) Tisztátalan forrás adhat-e ivóvizet? Miért kellene tévelygések és téveszmék tömkelegén átvergődni, amelyek pogány és hitetlen szerzők műveiben találhatók? Azért, hogy nyerjünk néhány értelmes igazságot, amikor az összes igazság a rendelkezésünkre áll?

Isten nélkül az ember semmi jót nem vihet végbe. Tőle van minden fénysugár, amely behatolt világunk sötétjébe. Minden, ami érték, Istentől jön és az Övé. Oka van annak is, hogy az ellenség erői olykor figyelemreméltó bölcsességet tanúsítanak. Sátán maga is a mennyei udvarokban nyert tanítást és fegyelmezést, és van ismerete jót és gonoszt illetően. Összevegyíti az értékest a hitvánnyal, és ezért tudja megtéveszteni az emberek fiait. Mivel mennyei öltözetet lopott, hogy hatalmat gyakoroljon elbitorolt területein, forduljanak el a világosságtól, akik sötétségben ültek, és nagy világosságot láttak, hogy sötétséget tanácsoljanak? Akik megismerték Isten beszédeit, javasolják diákjainknak olyan könyvek tanulmányozását értelmesség megnyerésére, amelyek pogány és hitetlen felfogásokat fejeznek ki? Sátánnak megvannak a saját módszerei alapján oktatott, az ő lelkületével ihletett és munkáihoz megfelelő ügynökei. Azonban működjünk együtt vele? Mint keresztények, tanácsoljuk-e ügynökeinek írásait, mint a műveltség eléréséhez értékes, sőt nélkülözhetetlen műveket?

Maga az Úr juttatta kifejezésre, hogy igaz ismeretek elnyerése céljára hozzunk létre iskolákat sorainkban. Iskoláinkban egyetlen tanár se javasoljon olyat, mely szerint a helyes tanítás céljára pogány és hitetlen érzelmeket kifejező tankönyveket tanulmányozni nélkülözhetetlen. Azon diákok, akik ilyen oktatást nyertek, nem alkalmasak, hogy majd maguk is tanítók legyenek, mivel tele van a fejük az ellenség körmönfont álokoskodásaival. Művek tanulmányozása, amelyek bármilyen módon is hitetlen nézeteket fejeznek ki olyan, mintha az ember feketeszénnel bánna, mivel lehetetlen, hogy annak lelke meg ne fertőződjön, aki kételyek ösvényein jár. Amikor ilyen ismeretforrásokhoz járulunk, nem fordulunk el Libanon tiszta havától, hogy a völgy zavaros vizéből igyunk? (v.ö: Jer. 18:13-15)

Akik elfordulnak Isten ismeretétől, azok mesterük, Sátán uralma alá helyezték elméjüket. Ő pedig szolgáinak képezi ki őket. Minél kevesebb azon művek száma, amelyek hitetlen nézeteket tárnak ifjaink gondolkozása elé, annál jobb. A gonosz angyalok állandóan készen állnak, hogy ifjak szeme előtt olyan dolgokat magasztaljanak fel, amelyek kárt tesznek bennük. Ahogyan a hitetlen és pogány nézeteket kifejező könyveket olvassák, a gonosz e láthatatlan ügynökei hatást gyakorolnak az olvasókra a kételkedés és hitetlenség lelkületével. Akik ezekből a szennyezett forrásokból isznak, nem szomjazzák az élet vizét, mivel a világ törött kútjaival megelégszenek. (v.ö: Jer. 2:13) Úgy vélik, hogy az ismeret kincsesházával rendelkeznek, holott amit összehordanak, az fa és szalma, amelyet nem érdemes sem megszerezni, sem megtartani. Önbecsülésük, azon elképzelésük, mely szerint dolgok felszínes ismerete alkotja a műveltséget, dicsekvővé és önelégültté teszi őket, holott ők, úgy, mint a farizeusok, nem ismerik sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát (v.ö. Mk 12:24).

Oh, bárcsak kincsként halmozná fel ifjúságunk a romolhatatlan ismeretet, hogy el tudja magával vinni a jövőbe, az örök életbe azt, amelyet úgy ábrázolnak, mint arany, ezüst és drága kövek! Azok a nevelők és tanulók, aki bölcsnek ítélik önmagukat, semmit sem tudnak úgy, ahogyan tudniuk kellene. Krisztus iskolájában kell nekik szelídséget és alázatot tanulni, hogy nagyra becsüljék azt, amit a menny kiválónak tart. Akik becses műveltséget kapnak, olyat, amely az öröklétben is maradandó, nem a világ által legműveltebbnek tartott emberek lesznek. Azonban az Írás kijelenti, hogy a „bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (v.ö: Zsolt 111.10; Péld 9:10). Az ilyen fajta ismeret a világ értékítélete szerint nem sokat ér és mégis elengedhetetlen minden ifjúnak, hogy bölccsé váljon az Írások ismeretében, ha örök életet akar nyerni. Az apostol ezt mondja: „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16) Ez elég világos. Igyekezzen mindenki megérteni, képességei teljes mértéke szerint Isten igéjének jelentését. Az ihletett ige felületes olvasása nem sok haszonnal jár, mivel a szent oldalakon tett minden kijelentés gondos töprengést, megfontolást igényel. Igaz, hogy egyes fejezetek nem kívánnak olyan alapos összpontosítást, mint mások, mivel jelentésük jobban magától értetődő. Azonban az igét tanulmányozni kívánó törekedjen megérteni, hogy egyik fejezet milyen összefüggéssel van a másikkal, amíg az igazság láncolata fel nem tárul szeme előtt. Ahogyan a föld felszíne alatt található drága érc rejtve van, ugyanígy bújnak meg a Szent Írások fejezeteiben a lelki kincsek. Szellemi erőfeszítést és imádságos figyelmet kíván Isten Igéjének elrejtett értelmét felfedezni. Minden diák, aki becsüli a mennyei kincset, feszítse meg szellemi, lelki képességeit és hatoljon mélyen az igazság bányájába, hogy égi drágaköveket kaphasson, olyan ismereteket, amely bölccsé tehetik az üdvösségre (v.ö: 2Tim 3:15).

Ha a pogányok nagyszerű gondolatainak megértésére fordított buzgóságnak csak a felét tanúsítanák az üdvösség tervének tanulmányozása iránt, akkor ezreket, akik most sötétségben vannak, lenyűgözne Isten, érdekünkben hozott rendelkezéseinek bölcsessége, tisztasága és magasztossága. Akkor el tudnának szakadni és távolodni önmaguktól, csodálattal és elképedéssel tudnák szemlélni Isten szeretetét és leereszkedését, abban a tényben, hogy a bukott emberi fajért odaadta egyszülött Fiát. Hogy van az, hogy sokan elégedettek a sötét völgyekben folydogáló zavaros patakok vizéből inni, amikor lelküket a hegyek élő forrásaival üdíthetnék fel. A próféta kérdést tesz fel: „*Elhagyja-e a férfi a Libanon hó-forrását, amely a mezőség sziklájából jő ki? Avagy elhagyhatók-e idegen vizekért az üde, csörgedező hullámzó vizek?” Az Úr pedig így válaszol: „…az én népem elfeledkezett rólam; a hiábavalónak áldozik; elcsábították őket az ő útjaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak;” (Jer. 18:14-15).

Szomorú tény, hogy kiváló talentumokkal rendelkező férfiak, melyekkel Istent kellene szolgálniuk, a gonosz oldalára állva megrontották képességeiket és ezeket az ellenség rendelkezésére bocsátották. Meghódoltak neki és a legalantasabb szolgai rabságban a gonoszság hercegének uralma alatt vannak, miközben Krisztus szolgálatát megalázóként és nemkívánatosként utasítják el. Úgy tekintették Krisztus követőjének munkáját, mint amelynél becsvágyuk többet ér, mint ami megkívánja nagyságuk elhagyását, mint ami a rabszolgaság bizonyos fajtája, ami foglyul ejti képességeiket és korlátozza befolyásuk körét. Azt, Aki végtelen áldozatot hozott, hogy ők megszabadulhassanak a gonosz rabságából, úgy tették félre, mint aki nem méltó legnemesebb erőfeszítéseikre és a legmagasztosabb szolgálatukra.

Ezek az emberek Istentől kapták talentumaikat, és minden értékes gondolatot, amely miatt tudósok és gondolkozók méltónak találták őket a figyelmükre, nem az övék, hanem a minden bölcsesség Isténéé, akit ők nem ismertek el. Hagyományok és hamis tanítások segítségével ezeket az embereket a világ tanítói és nevelőiként magasztalják fel, azonban ha tanulni mennek hozzájuk, a diákok veszélybe kerülnek, hogy az érték helyett a hitványt fogadják el, mivel babonaság, megtévesztő érvelés és tévelygés keveredik az igaz bölcsességbe és tanításba. Ez a keveredés olyan „koktélt” képez, amely a lélek számára mérgező, a minden igazság Istenébe vetett hitre romboló hatást fejt ki. Akik tudásra szomjasak, nem szükséges, hogy ilyen szennyezett forrásokhoz menjenek, mivel meghívást kaptak az élet forrásához, amelyből ingyen ihatnak. Isten igéjének keresésével megtalálhatják az igazság elrejtett kincsét, amely régóta tévelygések romjai, emberi hagyományok és emberek véleménye alá van temetve.

A Biblia a nagy tanítómester, mivel lehetetlen imádságos lélekkel úgy tanulmányozni szent lapjait, hogy az ember értelmét ne fegyelmezné, nemesítené, tisztítaná és csiszolná. „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. Ímé, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, és megfenyítek minden körülmetélkedettet a körülmetéletlenekkel együtt:” (Jer. 9:23-25).

Akik kereszténynek tartják magukat, akik vallják, hogy hisznek az igazságban és mégis a hitetlenség szennyezett forrásaiból isznak, és tanítással, példájukkal másokat elvonnak a hűsítő libanoni forrásoktól, azok bolondok, ámbár magukat bölcseknek vallják. „Halljátok meg a szót, amit az Úr szól néktek, Izráel háza! Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!...” (Jer. 10:1-2). De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, a kik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével. Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből. Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésük idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálcája; Seregek Ura az ő neve! (Jer. 10:10-16)

„Ezt mondja az Úr: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik…. Izraelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!” (Jer 17:5-8; 13-14)

Akik hisznek az igazságban, forduljanak el azoktól az íróktól akik pogány eszméket tanítanak. Kételkedők műveit ne tegyük könyvtáraink polcaira, ahol gyermekeink hozzáférhetnek. Akik megízlelték Isten jó igéjét és az eljövendő világ erőit, ne tartsák többé a helyes oktatás nélkülözhetetlen sajátosságának azon írások ismeretét, melyek tagadják Isten létezését és megvetéssel vannak szent szava iránt. Ne adjunk helyet Sátán ügynökeinek, mivel nincs semmi, amivel igazolhatnánk tetteiket. Tiszta nem származhat a tisztátalantól.-- Review and Herald, 1891 nov. 10