A munkás dolga nem csekély vagy jelentéktelen ügy. Ha bármilyen munkaterületre odaszánja magát, akkor első dolga az legyen, hogy a tanítás szerint legyen gondja önmagára. Vizsgálja meg a szívét és hagyjon fel a bűnnel. Ezután tartsa Krisztust, a Példaképet, állandóan a szeme előtt, mint követendőt. Ne érezze magát szabadnak olyan utak választására, amelyek legjobban a hajlamai szerint valók. Jézus tulajdonának számít. Magasztos hivatást választott és ennek kell átjárnia és formálnia egész jövőbeli életét. Elkezdett Krisztus iskolájába járni és ismeretet szerezhet Krisztusról, az Ő küldetéséről és a végrehajtandó munkáról. Minden képességét a nagy Tanító irányítása alá kell rendelnie. Minden lelki képességét, testének minden szervét minél egészségesebb állapotban kell tartania, hogy Isten műve ne viselje hiányos jellemének jegyeit.

Mielőtt valaki felkészül arra, hogy a sötétségben lévők számára az igazság tanítója lesz, tanulóvá kell válnia. Hajlandónak kell lennie arra, hogy tanácsokat fogadjon el. Nem léphet fel a létra harmadik, negyedik vagy ötödik fokára, mielőtt az elsőnél el nem kezdte. Sokan érzik úgy, hogy felkészültek a munkára, amikor alig tudnak arról valamit. Ha az ilyeneknek megengedik, hogy magabiztosan hozzáfogjanak a munkához, akkor nem fogják befogadni azt az ismeretet, melyet kiváltságuk megszerezni és arra lesznek ítélve, hogy sok olyan nehézséggel küszködjenek, amelyekre teljesen felkészületlenek.

Nos, minden munkásnak megadatott a megjobbulás kiváltsága és mindent erre a feladatra kell összpontosítani. Valahányszor, fontos helyen, különleges erőfeszítésre van szükség, ott jól szervezett tevékenységet kell folytatni, hogy akik könyv-evangélistákká és iratterjesztőkké kívánnak válni, valamint akik családoknál Bibliakörök tartására alkalmasak, megkaphassák a szükséges tanításokat. A munkások legyenek tanulók is, és amíg a lelkész szóval és tanítással munkálkodik, addig ne tegyenek unott arccal úgy, mintha nem volna semmi az előadás során, amit meg kell hallaniuk. Ne úgy tekintsék az előadót, mint egyszerűen szónokot, hanem mint Isten, emberekhez küldött hírvivőjét. Ne engedjék meg maguknak, hogy személyes rokonszenv vagy előítélet befolyást gyakoroljon rájuk az előadás során. Ha mindnyájan Kornélius példáját követnék és így szólnának:”Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt.” (Apcsel 10:33), akkor sokkal nagyobb haszna volna az általuk meghallgatott prédikációknak.

Kapcsolódjanak a misszió-képző iskoláinkhoz olyanok is, akik munkásokként lépnek a misszió-területre. Nekik úgy kell érezni, mint újoncok, akiknek tanulniuk kell a lelkek megtéréséért végzendő munka hivatását. Legyen a munka változatos ezekben az iskolákban. Tegyék a Biblia tanulmányozását elsődleges fontosságúvá, ugyanakkor pedig szisztematikusan képezzék a szellemi képességeiket és fellépésüket, hogy megtanulhassák, hogyan kell a lehető legjobban megközelíteni embereket. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogyan közeledjen tapintattal és udvariassággal, Krisztus lelkületével. Soha sem szabad abbahagyni a tanulást, hanem folyamatosan kutatni kell az igazság-gyöngyszemeket, valamint a legjobb munkamódszereket, mintha elásott kincseket keresnénk.

Akik elkezdik ezt a munkát, határozzák el, hogy addig nem nyugszanak, amíg első osztályú munkássá nem válnak. Ennek érdekében ne engedjék, hogy gondolataik a körülmények által csapongjanak és érzéseiket kövessék, hanem kössék azokat az adott feladathoz, terheljék meg a végsőkig, hogy megértsék az igazságot és annak minden vonatkozását.

Jó képességű emberek nagy hátrányokat szenvedve munkálkodtak mivel gondolataikat nem fegyelmezték a munkának megfelelően. Látva a munkások hiányát, beléptek az adott területre és bár sok jót tehettek volna, sok esetben egy tizedét sem végezték el annak, amit elvégezhettek volna, ha a kezdeti időben megkapták volna a megfelelő képzést.

Sokan, akik azon töprengenek, hogy Istennek szenteljék-e szolgálatukat, nem érzik, hogy különösebb képzésre szorulnának. Azonban éppen ők azok, akiknek a legnagyobb szükségük van az alapos kiképzésre. Akkor érzik magukat a leginkább alkalmasnak, amikor nagyon kevéssé ismerik önmagukat és a munkát. Amikor többet tudnak, akkor érzik tudatlanságukat és elégtelenségüket. Amikor alapos vizsgálatnak vetik alá szívüket, akkor oly sok, Krisztustól eltérőt látnak benne, hogy így kiáltanak: „Ki alkalmas ezekre?”, és naponta, nagy alázattal küzdenek azért, hogy szoros kapcsolatba kerüljenek Krisztussal. Énjük megfeszítésével arra az ösvényre lépnek, amelyen Krisztus tudja őket vezetni.

Veszély rejlik abban, hogy a tapasztalatlan munkás, miközben arra törekszik, hogy képesítse magát a munkára, alkalmasnak érzi magát arra, hogy olyan beosztást adjon magának, ahol a tanítás különféle szele éri őt. Ezzel saját lelkét sodorja veszélybe. Ha próbatételek és kísértések érik, az Úr erőt ad neki a győzelemhez, azonban amikor az ember a kísértés útjára lép, gyakran megtörténik, hogy Sátán és ügynökei oly módon formálják érzelmeit, hogy megzavarják és kibillen egészséges gondolkozásából. Istennel való közösség és az Írások alapos tanulmányozása által a munkásnak, sajátmagának, teljesen meg kell gyökereznie, mielőtt arra a területre lép, hogy rendszeresen másokat tanítson. A szeretett tanítványt, Jánost, az elhagyatott Patmos szigetére száműzték, hogy legyen távol minden viszálytól, de még az általa kedvelt munkától is, és hogy az Úr bensőséges módon szólhasson hozzá és megnyissa előtte a földi történelmet záró jeleneteit. A vadon kellett ahhoz, hogy Keresztelő János megtanulja a hordozandó üzenetet, hogy az Eljövendő útját készítse.

Mindenekfelett pedig, jól meg kell értetni azokkal, akik döntése, Isten szolgájává válni, hogy megtért embereknek kell lenniük. A szívnek tisztának kell lennie. Nélkülözhetetlen az istenfélelem az ideig való és az eljövendő élethez. Szilárd és erényes jellem nélkül az ember bizonyosan nem fog tisztességet hozni az igazság ügyére. Az ifjú, aki fontolgatja, hogy Isten ügyében kíván munkálkodni, legyen tiszta szívű. Ne találtassék szájában álnokság. Legyenek tiszták a gondolatok. Ritka dolog a szent élet és jellem, azonban a munkásnak ezzel kell rendelkeznie, vagy pedig nem lehet Krisztus igájában, aki így szól: „Nálam nélkül semmit sem tehettek”. Ha azok, akik mások javáért és embertársaik üdvösségéért akarnak dolgozni csak a saját bölcsességükre támaszkodnak, kudarcot fognak vallani. Ha szerény véleménnyel vannak önmaguk felől, akkor elég alázatosak ahhoz, hogy higgyjenek Istenben és számítsanak a segítségére. „A magad értelmére ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te utaidat.” (Péld 3:5/b-6). Így tehát, adott számunkra a kiváltság, hogy egy bölcs tanácsos igazgasson bennünket és egyre nagyobb értelmet adjon az igazság és ismeret igaz és őszinte keresőjének.

Az, amiért nincs több, nagy kaliberű és tudású emberünk, mert saját véges bölcsességükben bíznak, a munkát saját elképzeléseik szerint akarják végezni, ahelyett hogy Istenét keresnék. Nem imádkoznak buzgón és nem tartják nyitva Isten és lelkük közötti kapcsolatot, hogy felismerhessék az Ő hangját. A világosság hírnökei azokhoz jönnek el, akik úgy érzik, hogy a Menny vezetése nélkül, ők, önmagukban, teljesen gyengék. Isten igéjét többet kell tanulmányozni, be kell építeni az életbe és a jellembe, melyeknek az Isten által, a Szavában lefektetett mérce szerint kell formálódni. Ekkor fog a gondolkozás tágulni, fejlődni és erősödni és az örök dolgok megragadásával emelkedetté válni. Amíg a világ a Bibliában adott figyelmeztetés és kegyelem üzenetére nemtörődöm és közönyös módon reagál, Isten népe, akik látják a dolgok végét közeledni, legyen határozottabb és odaadóbb, dolgozzon még buzgóbban, hogy láthatóvá váljon Annak dicsérete, Aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta el őket.

A tudás vagy jóra vagy rosszra vivő hatalom. Emberek számára az egyetlen oltalmat a Biblia vallása jelenti. Nagy figyelmet fordítanak mai korunk fiatalsága számára arra, hogy jó hatást keltsenek, amikor belépnek egy helyiségbe, hogy tudjanak táncolni, hangszereken játszani. Ez a fajta nevelés azonban elzárja tőlük Isten ismeretét és azt, hogy megfeleljenek kéréseire, igényeire. Az olyan nevelést, amely örök értékeket tart szem előtt, régimódiként és nemkívánatosként csaknem teljesen semmibe veszik. A gyermekek arra való nevelését, hogy ragadják meg a jellemépítés munkáját a jelen javuk, békességük és boldogságuk érdekében, és lábuk arra az útra térjen, amely az Úr megváltottai részére készült, nos, ezt nem tartják elegáns dolognak ezért aztán elengedhetetlennek sem. Azért, hogy győzőként léphessenek be gyermekeink Isten városa kapuin, arra kell őket nevelni, hogy e jelen életben féljék Istent és tartsák meg parancsolatait. Az ilyeneket mondta Jézus áldottaknak: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14).

Az áldást azokra mondják ki, akik megismerték Isten akaratát, amelyet Szavában jelentett ki. Szerzőjének kezében, a Biblia az a nagyszerű eszköz, amely megerősíti az értelmünket. Megnyitja szívünk kertjét, hogy a mennyei Gazda művelni tudja azt. Azért vannak oly kevesen, akik átérzik a missziómunka végzésének terhét, oly kevesen, akik minden képességüket szolgálatra fordítva gyakorolnak, hogy képezzék és erősítsék magukat a Teremtőjüknek végzendő, magasabb rendű szolgálatra, mert oly kevés figyelmet fordítanak arra, hogy mit mond és mit kíván Isten.

Összességében túlságosan gyenge erőfeszítések történnek, hogy azokat a különböző nemzetiségűeket, összeköttetésbe hozzuk iskoláinkkal, akiknek kapcsolatba kellene kerülni velük, hogy oktatást és alkalmasságot nyerjenek az oly nemes, magasztos és befolyásában messze ható munkára. Isten elnézte a tudatlanság napjait. Azonban egyre nagyobb a világosságunk, amely az összhang és megértés világossága és kiváltsága. Bőségesen van Bibliai igazság, ha a munkások hajlandók kinyitni a szemüket azok megértésére. Az igazságnak terjednie kell. A kül-, és belhoni missziók valódi keresztény jellemeket igényelnek a vállalkozásaikhoz. Itthoni és külföldi misszióinknak olyan férfiakra van szükségük, akiket Krisztus Lelke járt át, akik úgy fognak munkálkodni, ahogyan Krisztus tette. -- Review and Herald, 1887 június 14