Jelen világunk azzal kérkedik, hogy soha azelőtt nem rendelkezett az ember olyan hatalmas ismeretszerzési lehetőségekkel vagy tanúsított volna olyan általános érdeklődést az oktatás területén, mint manapság. E dicsekvésnek hangzó haladás ellenére, a felnövekvő nemzedékben egy példa nélkül álló engedetlenség és nemtörődömség lelkülete látható. Elmondható, hogy a szellemi és erkölcsi romlás csaknem egyetemes. A közoktatás nem orvosolja a gonoszságot. Sok tanulmányi intézményben a laza erkölcs majdnem teljesen tönkretette azok hasznosságát, egyes esetekben pedig inkább átokká, mint áldássá tette azokat. E tény látható, sajnálkoznak rajta, és komoly erőfeszítések történtek oktatási rendszerünk hiányosságainak megjavítása céljából. Sürgősen szükség van olyan iskolákra, amelyekben az ifjúságot önuralomra, szorgalomra és önállóságra szoktatják, valamint megtanulják elöljáróik és Isten iránti tiszteletet. Az ilyen nevelés reményt adhat, hogy meglássuk, az ifjúság felkészültté válik Teremtője tiszteletére és embertársai áldására.

E célkitűzések miatt jött létre a Battle Creek-ben lévő saját főiskolánk. Azonban akik ilyen munka eléréséért tesznek erőfeszítéseket, úgy találják, hogy sok és súlyos nehézségekkel terhes a vállalkozásuk. Az otthoni fegyelmezés kérdésében található meg az a baj, amely minden egyéb gond alapját jelenti és gyakran még a legjobb tanítók és nevelők munkáját is ellensúlyozza. A szülők nem érzékelik milyen fontos megóvni gyermekeiket e kor jól álcázott kísértései ellen. Maguk a szülők sem urai megfelelően életüknek ezért aztán nem becsülik igazán ennek értékét.

Sok szülő követ el hibát, amikor nem segíti a hűséges tanító erőfeszítéseit. Tökéletlen felfogóképességükkel és fejletlen ítéletükkel, az ifjúság és a fiatalok nem mindig képesek megérteni a tanító terveit és módszereit. Amikor pedig híreket visznek haza, hogy milyen beszéd járja és mi történik az iskolában, akkor a családi körben a szülők ezt megvitatják és a tanítót visszafogottság nélkül kritizálják. A gyermekek ilyen esetekben olyan dolgokat tanulnak, amelyeket nem könnyen felejtenek el. Valahányszor meg nem szokott megszorítás alá kerülnek, vagy kemény tanulást várnak el tőlük, helytelen ítélettel bíró szüleikhez fordulnak együttérzésért és engedékenységért. Így kap erőre a nyugtalanság és elégedetlenség lelkülete, az iskola teljes egészében elszenvedi az erkölcsileg rontó befolyást, a tanár terhei pedig súlyosbodnak. A legnagyobb veszteséget a rossz szülői nevelésből kikerülő áldozatok jelentik. Az olyan jellemhibák, amelyeket a helyes nevelés jobbá tett volna, megmaradnak, hogy aztán éveken át erősödjenek és elcsúfítják, de akár tönkre is tehetik tulajdonosainak használhatóságát.

Törvényszerű azt találni, hogy az a diák panaszkodik a legkönnyebben az iskolai fegyelemre, aki felületes nevelést kapott. Mivel soha nem tanították meg az alaposság szükségességére, ezért ez nincs ínyére. A szülők elhanyagolták arra tanítani fiaikat és leányaikat, hogy a házimunkát hűséggel végezzék. Órákig engedik gyermekeiket játszani, miközben anya és apa folyton gürcölnek. Alig van olyan fiatal, aki úgy érezné, hogy nekik is kötelességük a család terheit hordozni. Nem tanítják meg őket arra, hogy az étvágy korlátlan kielégítése, a kényelem vagy az élvezetek nem tekinthető az élet nagy céljának.

A családi kör tekinthető azon iskolának, ahol a gyermek az első és legmaradandóbb leckéit kapja. Ezért ajánlott, hogy a szülők sokat legyenek otthon. Tanítsák meg a gyermeket szóval és példamutatással Isten iránti szeretetre és félelemre. Tanítsák meg, hogy legyen értelmes, társasági ember, szeretetteljes, szoktassák szorgalomra, takarékosságra és önmegtagadásra. Ha a gyermek kap otthon szeretetet, együttérzést és bátorítást, akkor a szülők biztonságos és örömteli menedéket nyújtanak neki a világ sok kísértésétől.

„Nincs időm” – mondhatja az apa. „Nincs időm a gyermekeimet nevelni. Nincs időm a társas és az otthoni örömökre.” – Akkor nem lett volna szabad a családalapítás terhét felvállalni. Ha visszatartod tőlük azt, ami a jogosan az övék, akkor megfosztod őket attól a neveléstől, amit a szülőtől kell megkapniuk. Ha vannak gyermekeid, akkor az anyával egyetértésben van tennivalód is jellemük formálásában. Akik úgy érzik, hogy fontos elhívást kaptak a társadalom megjobbítására miközben gyermekeik fegyelmezés nélkül nőnek fel, töprengjenek el, vajon nincs-e félreértett kötelességük. Saját házuk az elsődleges misszióterület, ahol a szülőkkel szembeni elvárás, hogy munkálkodjanak. Akik családjuk kertjében engedik a tövist és gyomokat felnőni, miközben nagy érdeklődést tanúsítanak szomszédjuk telke művelésében, Isten szavát veszik semmibe.

Megismétlem: a szeretet és kegyesség hiánya, a családi körben való megfelelő fegyelmezés elhanyagolása az, ami oly sok nehézséget teremt az iskoláinkban és főiskoláinkban. Hitvalló keresztények között a ridegség és a közöny félelmetes állapota uralkodik. Érzéketlenek, szívtelenek és engesztelhetetlenek. Ha ezeket a gonosz jellemvonásokat először otthon engedik felnőni, akkor a napi élet valamennyi társas kapcsolatában káros befolyást fejtenek ki. Ha a szülők és gyermekek a szívélyesség és udvariasság lelkületét ápolnák, akkor ez látható volna a tanító és a diák közötti érintkezésen is. A családi körben Krisztus legyen tiszteletreméltó vendég és jelenléte legalább ugyanilyen fontos az osztálytermekben. Bárcsak Isten átformáló hatalma lágyítaná és fékezné meg a szülők és gyermekek, a tanítók és diákok szívét és Krisztus hasonlatosságára formálná őket.

Az apák és anyák gondosan és imádságos lélekkel tanulmányozzátok gyermekeik jellemét. Törekedjenek arra, hogy a túlságosan szembetűnő tulajdonságokat elnyomják és visszafogják, segítsék azok fejlődését, amelyek tökéletlenek és így arányos jellemfejlődést biztosítsanak. Nem könnyű dolog ez. Az apa lehet, hogy nem tekinti túl nagy bűnnek, ha elhanyagolja gyermeke nevelését, azonban Isten így látja. A keresztény szülőknek alapos megtérésre van szükségük e területen. Vétkességük halmozódik így és tetteik következményei aját gyermekkoruktól egészen az unokákig kihatnak. A kiegyensúlyozatlan gondolkozás, a hirtelen természet, az ingerlékenység, az irigység, olyan dolgok ezek, amelyek a szülői nevelés elhanyagolásáról tanúskodnak. E gonosz jellemtulajdonságok nagy boldogtalanságot hoznak birtokosaikra. Milyen sokan nem kapják meg társaiktól és barátaiktól azt a szeretetet, amelyet megkaphatnának, ha barátságosabbak volnának velük. Milyen sokan okoznak bajt, ahová csak beteszik a lábukat és amibe csak belefognak!

A gyermekeknek vannak olyan igényeik, amelyeket a szülőknek el kell ismerni és tiszteletben kell tartani. Joguk van olyan oktatásra és nevelésre, amely e földi társadalom hasznos, tiszteletreméltó és szeretett tagjaivá teszi őket és erkölcsi alkalmasságot biztosít nekik a tiszta és szent mennyeire is. Az ifjúságot meg kell tanítani arra, hogy mind a jelen, mind a jövőbeli hasznosságuk nagymértékben a gyermek és ifjúkorban kialakított szokásokon múlik. Szokjanak korán hozzá az engedelmességhez, az önmegtagadáshoz és hogy vegyék tekintetbe mások boldogságát. Meg kell tanítani őket a hebehurgya természet megfékezésére, az indulatos visszavágás visszafogására, a minden körülmények közötti kedvesség kimutatására, udvariasságra és önuralomra. Az apák és anyák életük tanulmányává tegyék, hogyan válhatnak gyermekeik olyan tökéletes jelleművé, amennyire az emberi erőfeszítés Istentől való erővel együtt azzá teheti őket. Ezt a munkát annak minden fontosságával és felelősségével azzal és akkor fogadták el, amikor gyermekeket hoztak a világra.

A szülőknek meg kell érteniük, hogy ha Isten nevelése és intése alapján akarják gyermekeiket nevelni, akkor saját szívüket és életüket isteni alapelvek kell, hogy vezéreljék. Nincs joguk arra, hogy bosszantsák, szidják vagy nevetségessé tegyék őket. Soha sem szabad szemrehányást tenniük azokért a rossz jellemvonásokért, amelyeket ők maguk adtak át nekik. Az ilyen fajta fenyítés soha nem hozza rendbe a rossz dolgokat. Szülők! Használjátok Isten igéjét makacs gyermekeitek intésére és feddésére. Mutassátok nekik az „Így szól az Úr” tekintélyt, mint elvárásotokat. Az a fajta feddés, amely Isten igéjéből jön, sokkal hatékonyabb, mint a szülők ajkáról hangzó durva, dühös hangnem.

Ahol csak szükségesnek látszik megtagadni a gyermek kívánságát vagy akaratának ellene állni, ott nagyon jól meg kell neki értenie, hogy ez nem a szülő örömére történik vagy egyféle tetszés szerinti önkény élvezete miatt, hanem a gyermek javáért. Meg kell tanítani arra, hogy minden, javítás nélkül hagyott hiba neki, magának okoz majd boldogtalanságot és Isten nemtetszését. Ha ilyen fegyelmezésben részesülnek, akkor a gyermekek a legnagyobb boldogságukat fogják abban találni, hogy akaratukat átadják a Mennyei Atya akaratának.

Akadnak szülők és tanítók is, akik úgy tűnik elfelejtik, hogy ők maguk is voltak egykor gyermekek. Tiszteletet parancsoló, hideg és részvétlen a lelkületük. Ahol csak kapcsolatba kerülnek az ifjúsággal –otthon, nappal, az iskolában, a szombatiskolán vagy a gyülekezetben – ugyanolyan tekintélyt parancsoló légkör veszi őket körül. Arcukon rendszerint ünnepélyes, megrovó kifejezést látni. Szemük előtt nem talál mentséget a gyermeki vidámság, hóbortosság és az ifjú élet nyugtalan tenni akarása. Az apró csínyeket súlyos vétségként kezelik. Az ilyenfajta fegyelmezés nem Krisztusi. Akiket így neveltek, azok félnek szüleiktől és tanáraiktól, de nem is szeretik őket. Nem mesélik el nekik gyermekes élményeiket. Az ilyenek közelében a gyermeki lélek és szív egyes értékes vonásai halálra dermednek, ahogyan egy zsenge növény átfagy a dermesztő hideg szélben.

Szülők, tanítók! Tanuljatok meg mosolyogni. Ha szomorúak vagytok, ne lássák rajtatok. Szerető, hálás szívetek fénye derítse fel arcotokat. Hagyjatok fel a merev, méltóságteljes tartással. Alkalmazkodjatok a gyermek igényeihez és szerettessétek meg magatokat velük. Ha azt akarjátok, hogy hitbeli igazságok hassanak szívükre, akkor meg kell nyernetek ragaszkodásukat.

Jézus szerette a gyermekeket. Emlékezett arra, hogy ő is volt gyermek és jóságos arckifejezése megnyerte e kicsinyeket. Szerettek körülötte játszani és szerető arcát ártatlan kezeikkel meg-megsimogatták. Amikor a zsidó anyák odahozták kicsinyeiket, hogy a drága Üdvözítő megáldja őket akkor a tanítványok ezt túl jelentéktelennek tartották, hogy Jézus megszakítsa tanítását. Jézus azonban olvasott az anyai lélek őszinte vágyában, megállította a tanítványokat és így szólt: „Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa. (Mt. 19:14).

Szülők! Olyan munka vár rátok gyermekeitekért, amelyet mások nem végezhetnek el. Nem háríthatjátok másokra e felelősséget. Az apa gyermekei iránti felelőssége nem ruházható át az anyára. Ha az elvégzi a saját kötelességét, elég teher azt neki hordozni. Csak egyetértésben való munkálkodással képes az apa és az anya az Isten által reájuk bízott munkát teljesíteni.

Szülők és gyermekek részére teljesen elveszettnek mondható az idő, amelyet jólét megszerzésére fordítanak, miközben szellemi és erkölcsi dolgokkal nem törődnek. A földi kincsek bizonyosan elenyésznek, azonban a jellem nemessége, az erkölcsi érték örökre megmarad. Ha a szülők jól végzik munkájukat, örök korszakokon át tanúsítani fogja bölcsességüket és hűségüket. Akik azon törik a fejüket és arra költik pénzüket, hogy háztartásuknak drága ruhákat és ínyencfalatokat szerezzenek, vagy úgy tartják el őket, hogy közben megkímélik a hasznos munka ismeretétől, fizetségként csak büszkeséget, irigységet, makacsságot és tiszteletlenséget fognak visszakapni elrontott gyermekeiktől.

Az ifjúságnak arra van szüksége, hogy köztük és a világ között, gyermekkortól fogva szilárd korlát épüljön fel, hogy megrontó befolyása ne legyen hatással rájuk. A szülőknek növekvő éberséget kell gyakorolnia, hogy gyermekeik ne legyenek Isten előtt elveszettek. Ha olyan fontosnak tartanák, hogy az ifjúnak szép jelleme, szeretetreméltó természete legyen, mint amilyen fontos, hogy öltözködésben és magatartásban a világi divatot utánozza, akkor százakat látnánk ott, ahol manapság csak egyet látunk, aki a tevékeny élet színpadára felkészülten fellépve a társadalomra megjobbító befolyást gyakorol.

A szülők nevelő, tanító és fegyelmező munkája minden egyéb munkának az alapját képezi. Elkerülhetetlen, hogy a legjobb tanítók erőfeszítései is gyakran kevés gyümölcsöt teremjenek, ha az apák és az anyák elmulasztják hűséggel megtenni a saját részüket. Isten igéje legyen állandó vezetőjük. Nem azon vagyunk, hogy újfajta kötelességet mutassunk be. Mindenki elé Isten Igéjének tanításait emeljük fel, amely majd a mi munkánkat is megítéli és ezt a kérdést tesszük fel: Ez az a mérce, amelyet mi, keresztény szülők törekszünk elérni? - Review and Herald, 1882 március 21.