Jézus letekintett az emberi nemre, amint tudatlan, Istentől elpártolt, a megszegett törvény büntetése alatti állapotában volt. Azért jött, hogy a Mennyei Felség jóváhagyásával szabadulást hozzon, teljes megbocsátást kínáljon. Ha az ember hajlandó elfogadni e megbocsátást, megmenekülhet, ha nem, akkor elveszik. Egyedül Isten bölcsessége képes feltárni az üdvösség tervének titkait. Emberek bölcsessége, ahogyan a tapasztalat bizonyára bizonyítja, lehet értékes vagy értéktelen, azonban Isten bölcsessége nélkülözhetetlen és mégis, sokan, akik bölcsnek vallják magukat, szívesebben választják a tudatlanságot az örök életre vonatkozó dolgokra nézve. Emberi tudományok és teljesítmények területén lemaradhatunk bármiről is, azonban ha nem hiszünk abban a bűnbocsánatban, amelyért végtelen ár adatott, akkor a földön elnyert összes bölcsesség sem ment meg bennünket.

Ha az Igazság Napja visszavonná a világosság sugarait világunktól, akkor sötétségben és örök éjszakában maradnánk. Jézus úgy szólt, ahogyan ember még soha. Bölcsességben és ismeretben az emberekre árasztotta a menny teljes kincsét. Ő az a világosság, amely minden embert megvilágosít. Az igazság felvirradásának minden szakasza jól ismert volt előtte. Nem azért jött, hogy bizonytalan nézeteket és véleményeket hangoztasson, hanem csak azért, hogy az örök elveken nyugvó igazságról szóljon. Akkor miért tartsuk emberek bizonytalan szavait felmagasztalt bölcsességnek, amikor nagyobb és bizonyos bölcsesség áll rendelkezésünkre? Emberek, megtévesztő módon tudósoknak tituláltak szavait veszik, és arra törekednek, hogy következtetéseiket összhangba hozzák a Biblia állításaival. Azonban ahol nincs egyezés, ott nem lehet összhang. Krisztus kijelenti: „Senki sem szolgálhat két Úrnak.” Érdekeik bizonyosan ütközni fognak. Újra és újra megpróbálták emberek írásait a Bibliával közös alapra hozni, azonban e kísérlet kudarcnak bizonyult, mert nem szolgálhatjuk Istent és a Mammont.

A világban élünk, de nem a világból vagyunk. Jézus azokat kérleli, akikért meghalt: ne veszítsék el örök jutalmukat azzal, hogy veszendő földi dolgokra pazarolják szeretetüket és ne fosszák meg magukat az örökké tartó boldogságtól. Megvilágosodott értelem kényszerít bennünket annak elismerésére, hogy a mennyei dolgok kiválóbbak, mint a földiek és mégis, az embert romlott szíve arra ösztönzi, hogy a világ dolgainak adjon elsőbbséget. A Szent Írások igazságait összevegyítik nagy emberek véleményével és az úgynevezett tudományos elméletekkel.

Azonban az Istennek átadott szív szereti az Ő szavát, mivel az igazság által születik újjá. A testies gondolkozás nem talál örömet Isten igéjén való elmélkedésben, hanem aki lelkének elméje szerint megújult, az élő igékben vonzerőt talál, mivel úgy érzi, hogy minden fejezetből isteni szépség és mennyei világosság sugárzik reá. Ami a testi gondolatoknak sivár pusztaság volt, az a lelki felfogásnak tiszta vizű patakok földje lesz. Ami a meg nem tért szívnek úgy tűnt, hogy terméketlen sivatag, az a megtért léleknek Isten kertje, amelyet illatos rügyek és nyíló virágok borítanak.

A Biblia háttérbe szorult, miközben úgynevezett nagy emberek mondásai vették át helyét. Bocsásson meg nekünk Isten, hogy semmibe vettük Szavát. Bár felbecsülhetetlen kincsek vannak benne és olyan, mint drága érc lelőhelye, nem értékelik, nem keresik, és kincseit nem fedezik fel. A kegyelem, igazság és szeretet képességeinkkel fel nem fogható értékek. E kincsekből nem lehet elég nagy készletünk, és Isten szavából jöhetünk rá, hogyan birtokolhatjuk e mennyei kincseket. Akkor miért van az, hogy sok hitvalló kereszténynek az Ige oly érdektelen? Azért, mert számukra nem „lélek és nem élet”?(v.ö: Jn 6:63/b) Jézus vajon unalmas feladatot rótt ránk, amikor megparancsolta, hogy „tudakozzátok az Írásokat” (Jn 5:39)? Jézus így szólt: „A beszédek, amelyeket szólok néktek lélek és élet”(Jn 6:63). Azonban lelki dolgokat lelkiképpen kell megérteni (v.ö.: 1Kor. 2:14-15), és ha az embert nem érdekli, azért van, mert híjával van benne Isten Lelke. Amikor a szív összhangba kerül az Igével, új élet fakad, új fényben tűnik elő az Írás minden sora és Isten hangjává válik az ember lelkének. Ily módon nyer az ember mennyei megfigyeléseket és tudja meg, merre tart, és így lesz képes a jelen kiváltságait a legjobban kihasználni.

Kérnünk kell Istent, nyissa meg értelmünket, hogy igazságait megérthessük. Ha megalázzuk előtte magunkat, a számunkra bőséggel adott kegyelem által megtisztítjuk szívünket a hiábavalóságtól, büszkeségtől és önzéstől, ha őszintén vágyakozunk és rendületlenül hiszünk, akkor az Igazság Napjának sugarai a lelkünkbe világítanak és elsötétült értelmünk megvilágosodik. Jézus a világba jött világosság, aki megvilágosít minden embert (v.ö: Jn 1:4). Ő a világ világossága és meghagyta, hogy hozzá menjünk és tőle tanuljunk. Ő volt a nagy Tanító. Felfedhetett volna olyan tudományos dolgokat, amelyek mellett a legnagyobb emberek felfedezései eltörpültek volna, azonban nem ez volt küldetése vagy munkája. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett és nem engedhette meg magának, hogy elfordítsák ettől az egy céljától. Nem engedte, hogy bármi is eltérítse. Ezt a munkát adta kezünkbe. Akarjuk végezni?

Krisztus napjaiban az akkor elfogadott tanítók az atyák hagyományaira, gyermekes mesékre tanították az embereket. E tanításokba komoly tekintélynek tartott emberek véleménye is vegyült. Azonban sem magas, sem alacsonyabb rangú nem volt képes egyetlen világosság-sugarat sem felfedezni a tanításaikban. Milyen csoda volt, hogy tömegek követték az Úr nyomdokát, és tisztelettel hallgatták szavait. Olyan igazságokat tárt fel, amelyeket a tévelygések szemete takart el és ezeket megszabadította az emberi törvényeskedéstől, hagyományoktól és rendelése szerint azok örökké megállnak. Kiszabadította az igazságot a homályból és a megfelelő keretébe helyezte, hogy eredeti fényében ragyogjon. Saját nevében szólította meg az embereket, mert hatalma volt Önmagában. Akik követőinek vallják magukat, miért ne szóljanak tekintéllyel olyan dolgokról, amelyeket Jézus világított meg számukra? Miért használjunk alacsonyabb rendű forrásokat a tanításhoz, amikor Krisztus a nagy Tanító, aki minden dolgot ismer. Miért tárjunk kisebb értékű szerzőket diákjaink elé, amikor az, akinek a beszéde „lélek és élet”, ilyen meghívást tesz: „Jöjjetek… és tanuljátok meg tőlem…”? (v.ö: Mt. 11:28-30)

Ne érdekeljenek nagyon bennünket Krisztus tanításai? Ne nyűgözzön le bennünket a mennyei igazság új és dicső fénye? Ezt a világosságot semmilyen, ember által bemutatható nem múlja felül. Csak úgy kaphatunk világosságot, ahogyan a kereszthez járulunk és az önfeláldozás oltárán felajánljuk magunkat. Itt válik nyilvánvalóvá az emberi gyengeség és itt tárul fel az Ő ereje. Itt láthatja meg az ember, hogy van Krisztusban hatalom mindenképpen üdvözíteni mindazokat (v.ö: Zsid. 7:25), akik rajta keresztül járulnak Istenhez.

Ne legyünk annak szavának cselekvői, aki minden dolgot ismer? Ne tegyük a Bibliát ifjúságunk tanításában és nevelésében tanácsosunkká? Isten igéje minden igaz ismeret alapja és Krisztus azt tanítja, mit kell az embereknek üdvösségükért tenni. Mostanáig az ellenség tervei teljesültek, amikor diákjaink elé olyan könyvek kerültek, amelyek megtévesztő hibákat tanítottak, olyan meséket mutattak be, amelyek testi vágyaikat kísértették. Behozzuk iskoláinkba azt, aki a konkolyt szórja? Megengedjük a nagynak tartott embereknek, akiket a minden igazság ellensége tanított, hogy átvegye az ifjúság tanítását? Avagy Isten igéjét vegyük-e útmutatónknak és az ősi próféta-iskolák rendje szerint vezessük őket?

Ha tanulmányoznánk a Bibliát és engednénk tanításainak, ha Krisztus Lelke a miénk volna, akkor határozott erőfeszítéseket tennénk Istennel való együttmunkálkodásra. Jobban kellene becsülnünk a lelkek értékét, mivel minden Istenhez tért ember szent használatra felajánlott eszköz, az igazság letéteményese, fényhordozó mások részére. Isten többet vár el az iskoláktól, mint amit eddig kihoztak magukból. Krisztus így szólt: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. (Jn 6:27)

Ekkor fogjuk helyesen érteni Isten igéjének tanítását, az igazságot úgy becsülni, mint a legértékesebb kincset, amellyel az elmét tölthetjük. Ekkor lesz folyamatosan a miénk az életre buzgó vízforrás. Ekkor fogunk úgy imádkozni, ahogyan Dávid is tette. „Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát”(Zsolt 119:18), és ekkor fogjuk úgy találni, ahogyan ő is, hogy „az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is. Szolgádat is intik azok; aki megtartja azokat, nagy jutalma van.”(Zsolt 19:10/b-12). -- Review and Herald, 1891 nov. 24