Nagy érdeklődéssel vagyok a Battle Creek-ben található oktatási intézményünk iránt. Férjem és én éveken át sokat foglalkoztunk egy olyan iskola alapításával, amely ifjúságunknak és gyermekeinknek sokkal jobb lehetőségeket kell, hogy adjon, mint a világban lévő átlagos iskolákban vagy főiskolákon. Az Úr világosan meghatározta, hogy az iskolának milyen típusú befolyása legyen és hogyan folyjon a tanítás, hogy rendeltetésének megfelelően valósuljon meg a fontos munka. Mivel az Úr ismerete és félelme a bölcsesség kezdete, ezért volt szükség arra, hogy a Biblia tanulmányozása a különféle tudományos oktatási területek között kiemelkedő szerepet kapjon. Az iskolai színvonalat magasra szabtuk és kitűztük, hogy a nélkülözhetetlen istenfélelem alapelvei állandóan a diákok szeme előtt legyen, mint amely a nevelés leglényegesebb jellemvonása. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3). Cél volt az ifjúságot tanítani, hogy milyen időkben élünk, és megértetni velük, milyen dolgok fognak történni a világ történelme lezárása előtt.

Egyik oka, hogy miért volt szükséges létrehozni saját intézményeinket az a tény, hogy a szülők nem voltak képesek ellensúlyozni azt a befolyást, amelyet gyermekeik kaptak az állami iskolákban, és az ott tanított tévelygés az ifjúságot hamis utakra vezette. Azok képesek a legnagyobb befolyást gyakorolni az ifjúság és a gyermekek gondolkozására, akik őket tudományos elvekre tanítják. Ezen ok miatt nyilvánvaló volt, hogy olyan iskolákat kell létrehozni, amelyekben gyermekeinket az igazság útja szerint kell tanítani. Iskoláinkban meghatároztuk, hogy az ifjúságot meg kell tanítani a Bibliai mértékletesség alapelveire és minden befolyásnak úgy kell hatni, hogy a diákok elkerülhessék e romlott kor bolond dolgait, amelyek a világot gyorsan második Sodoma városává teszik.

Oktatási intézményeinkben olyan hatásnak kellett érvényesülni, amely a világét ellensúlyozza, nem bátorít az étvágy mértéktelen és az érzékek önző kielégítésére, a büszkeségre, becsvágyra, a ruházkodás és magamutogatás szeretetére, a dicséret iránti vágy és hízelgés szeretetére, nem ösztönöz a jó tanulásért járó jutalom miatti küzdelemre és dicsőségvágyra. Elvként, iskoláinkban mindezt el kellett utasítunk. Lehetetlen volna e dolgokat úgy elkerülni, hogy közben őket állami iskolába küldjük, ahol napi kapcsolatba kerülnének olyan dolgokkal, amelyek beszennyezik erkölcsüket. Világszerte olyan nagyfokú volt a megfelelő családi nevelés elhanyagolása, hogy az állami iskolákba járó gyermekek zöme kicsapongó életet élő, bűnökben járó volt.

Az, amelyet nekünk, mint népnek kellett e dologban elvégezni, egy iskola alapítása és azon munka végrehajtása, amely felől Jézus Krisztus a felhőoszlopból utasította népét, hogy tegyen meg: gyermekeiknek és ifjaiknak Isten parancsolataira való nevelése és tanítása. Isten törvénye világ által történő leplezetlen semmibevétele folyamatosan rontotta azok erkölcseit, akik vallották, hogy azt megtartják. Azonban arra kaptunk elhívást, hogy Ábrahám példáját kövessük. Róla mondta ezt az Úr: „Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén..” (1 Móz 18:19)

Ábrahámnak el kellett hagynia országát és atyja házát, idegen földön lakoznia, hogy háza népét eredménnyel vezethesse be a dolgok új rendjébe. Isten gondviselése – terve szerint - mindig új módszereket tárt fel és nemzedékről-nemzedékre előrehaladásnak kellett bekövetkezni, hogy a világban megőrizzék az igaz istenismeretet, és törvényének és parancsolatainak ismeretét. Ezt csak családi vallás gyakorlásával lehetett elérni. Ez azonban lehetetlen volt Ábrahámnak, amíg bálványimádó rokonság és barátok vették körül. Isten parancsára, neki, egyedül, távoznia kellett, és Isten gyermekei vezetőjének, Krisztusnak a hangját meghallgatnia. Jézus azért jött a földre, hogy tanítsa és nevelje Isten választott népét. Ábrahám elhatározta, hogy engedelmeskedik Isten törvényének és az Úr tudta, hogy Ábrahám, a maga részéről, nem fog visszaélni a kapott szent bizalommal és nem fog engedni semmilyen más vezetőnek, mint Istennek, aki iránt érezte az engedelmesség felelősségét. Felismerte, hogy felelős háza népe és gyermekei tanításáért és megparancsolta nekik, hogy „őutána megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén.” (1Móz 18:19/b) Isten törvényeinek megtanításával arra tanította őket, hogy az Úr a mi bírónk, a mi törvényadónk és királyunk, és a szülőket és gyermekeket Neki kell vezetnie. Arra is, hogy a szülők részéről nem történhet elnyomás, a gyermekek részéről pedig nem lehet gyermeki szeretetlenséget tanúsító engedetlenség.

Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy menjen és beszéljen a fáraóval. Rendelje el, hogy engedje népét Egyiptomból távozni. Négyszáz évig voltak ott és osztályrészük rabszolgaság volt. A bálványimádás megrontotta őket és eljött annak ideje, hogy amikor Isten kihívta őket Egyiptomból, engedjenek törvényeinek, megtarthassák az Úr szombatját, amelyet az embernek Édenben adott. Félelmetes dicsőségben mondta el nekik a tíz törvényt a Sinai hegyről, hogy megértsék a törvény szent és örök voltát, és sok nemzetség alapját építsék fel azzal, hogy megtanítják gyermekeiknek: Isten szent előírásai kötelező érvényűek.

Erre a munkára kaptunk elhívást. A népegyházak szószékeiről azt hirdetik, hogy a hét első napja az Úr nyugalomnapja, azonban Isten világosságot adott nekünk. Megmutatta, hogy a Tízparancsolatból a negyedik éppen olyan kötelező érvényű, mint a többi kilenc erkölcsi elv. Munkánk egyértelművé tenni gyermekeink részére, hogy a hét első napja nem az igazi nyugalomnap és annak megtartása, miután világosságot nyertünk, melyik az igazi, bálványimádás és Isten törvényével szembeni nyilvánvaló ellentmondás. Azért, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, mit kíván Jehova törvénye, szükséges őket elválasztani világi társaságoktól és hatásoktól, felemelni előttük az igazság Írását és a „parancsra új parancs, szabályra új szabály” alapelvvel tanítani őket, hogy Isten iránt hűségesnek bizonyuljanak.

A protestánsok elfogadták a hamis nyugalomnapot, a pápaság gyermekét, és Isten szent, megszentelt napja fölé magasztalták. Oktatási intézményeink pedig azzal a kifejezett céllal létesültek, hogy ellensúlyozzák az Isten igéjét nem követők befolyását. Elegendő okok vannak annak bizonyítására, hogy szükséges saját oktatási intézményekkel rendelkezünk, mivel igazságot kell tanítanunk, mintsem valótlanságot és hamisságot. Az iskola rendeltetése, hogy kiegészítse a családi nevelést és mind a családban, mint az iskolában az öltözet, az étrend, a szórakozás egyszerűségét meg kell őrizni. Olyan légkört kell teremteni, amely az erkölcsi természetre nem fog károsan hatni. „Parancsra új parancs, szabályra, új szabály, (Ésa 28:13) – gyermekeinket és házunk népét tanítanunk kell, hogy őrizzék meg az Úr útját, hogy szilárdan álljanak ki az igazság és igazságosság mellett. Állást kell foglalnunk minden fajta álokoskodás ellen, amely romlott korunk gondolkozását megzavarja, amikor a tévedéseket elpalástolják és annyira összekeverik az igazsággal, hogy csaknem lehetetlen azoknak megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, akik nem tudják, hogy az Írások különbséget tesznek emberi hagyományok és Isten szava között. Világosan kimondták, hogy ebben a korban „a Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.” (1Tim 4:1)

Ahogyan az igazságot gyakorlati életbe ültetik, a szintet magasabbra és magasabbra kell emelni, hogy teljesüljenek a Biblia kívánalmai. Ez szükségessé teszi a világ divatjával, szokásaival, gyakorlatával és irányelveivel való szembenállást. A világi befolyások a tenger hullámaihoz hasonlóan ütik és csapdossák Krisztus követőit, hogy Krisztus szelídsége és kegyelme igaz elveitől elsodorják őket, azonban sziklaszilárdan kell kitartaniuk elveik mellett. Ennek megtétele erkölcsi bátorságot kíván, és aki nem láncolja lelkét az örök Kősziklához, azt elsodorja a világ áradata. Csak olyan szilárdan állhatunk meg, amilyen mértékben Krisztussal, Istenben elrejtette életet élünk. Az erkölcsi függetlenség teljesen helyénvaló, amikor az ember a világgal száll szembe. Azzal, hogy teljes összhangba jutunk Isten akaratával, kedvező lesz helyzetünk és meg fogjuk látni a világ szokásaitól és gyakorlatától való határozott elválás szükségességét. Mércénket nem szabad csak egy kicsit a világi fölé emelni, hanem kifejezetten világos legyen a határvonal.

Sokan vannak az egyházban, akik szívükben a világhoz tartoznak, azonban Isten azokhoz fordul, akik vallják, hogy a legkiválóbb igazságban hisznek, hogy felülemelkedjenek napjaink népegyházainak jelenlegi állásfoglalásán. Hol van azon önmegtagadás, hol az a keresztviselés, aminek - Krisztus állítása szerint - jellemeznie kellene követőit? Amiért oly csekély hatással vagyunk hitetlen rokonainkra és társainkra az, hogy kevés határozott különbséget látnak gyakorlatunk és a világ gyakorlata között. A szülőknek fel kell ébredni és családi életükben az igazság gyakorlása által meg kell tisztítani lelküket. Amikor elérjük azt a mércét, amit az Úr szeretne, hogy elérjünk, akkor a világi emberek úgy fogják látni a hetednapi adventistákat, mint különös, ritkaságszámba menő és túl szigorú erkölcsű szélsőséges embereket. „Látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek”. (1Kor 4:9)

Ünnepélyes és szent szövetségünk van Istennel gyermekeinket nem a világ részére nevelni, hanem úgy, hogy ne szeressék, ne kössenek szövetséget azzal, hanem szeressék és féljék Istent és tartsák meg parancsolatait. Tanítanunk kell őket, hogy értelmes módon, Krisztus útmutatásai szerint dolgozzanak, hogy akikkel kapcsolatba kerülnek, nemes, kiváló keresztény jellemet láthassanak. Ezért jöttek létre iskoláink, hogy az ifjúság és a gyermekek olyan nevelést kapjanak, amely a világban Isten befolyását tudja kifejteni. Hát akkor azt akarjuk, hogy a világhoz hasonuljanak és annak szokásait és divatját kövessék? „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Rm 12:1-2)

Amikor az ifjú és férfikor éveit elértek nem látnak különbséget iskoláink és a világi főiskolák között, és nem tudják, hogy inkább ide, vagy amazokba járjanak, bár elvekkel és gyakorlattal a világ iskoláiban tévedéseket tanítanak, akkor szükséges alaposan szemügyre venni, milyen okok vezettek ide. Oktatási intézményeink eltolódhatnak a világhoz való hasonuláshoz. Lépésről-lépésre közelíthetnek a világ felé, azonban reménységnek foglyai (v.ö: Zak 9:12) és Isten kijavítja, megvilágosítja és visszahozza őket a világtól való másság és jó hírnév becsületes állapotába. Őszinte érdeklődéssel figyelem és remélem, hogy meg fogom látni: átitatatódnak az igaz és romlatlan vallás lelkületével. Amikor ez átjárja a diákokat, akkor meg fogják látni, hogy nagy munkát kell végezni oly módon, ahogyan Krisztus tanította és tette, és az addig szórakozásra szánt időt komoly missziómunka végzésére fogják fordítani. Azon fognak fáradozni, hogy a környezetükben élő minden emberért jót tegyenek, felemeljék a csüggedtek lelkét és világosságot adjanak azoknak, akik a tévelygés sötétjében élnek. Felöltik az Úr Jézus Krisztust és nem adnak teret a testnek, hogy vágyai szerint éljen. -- Review and Herald, 1894 jan.9