A baj nem a szervezet miatt következik be, hanem azért, mert a szervezetet teszik mindenné, az alapvető fontosságú istenfélelmet pedig csekély jelentőségűvé. Amikor a formalitások és a gépezet vezető szerepet nyer és olyan munkából csinálnak nagy feladatot, amit egyszerűségben kellene elvégezni, akkor ebből rossz származik, és a megtett erőfeszítéshez képest kevés dolog valósul meg. A szervezet célja pontosan ennek ellentéte. Ha tönkretennénk a szervezetet, olyan volna, mintha lerontanánk azt, amit felépítettünk. Már láttunk rossz következményeket mind a szombatiskolai munkában, mind a missziós társaságban, mivel a szervezetet nagyra tartottuk, miközben létfontosságú gyakorlati dolgokat szem elől tévesztettünk. A sok elgondolt és meghonosított jobbítás között, az emberi jellemformálásra helyeztünk hangsúlyt. Szombatiskolai osztályokban olyan férfiakat és nőket fogadtunk el tisztségi állásokba és tanítóknak, akik nem lelkiek és nem igazán érdekli őket a gondjaikra bízott munka. A dolgokat azonban csak a Szentlélek segítségével lehet rendbe hozni. Ugyanezen rossz már évek óta megvolt és most is létezik a gyülekezeteinkben. Formalitások, büszkeség és a hivalkodás szeretete vette át az igaz kegyesség és alázatos istenfélelem helyét. Ha volnának jó páran, akik teljesen átadnák életüket Istennek és a szombatiskolai munkának szentelnék képességeiket, ismeretben folyamatosan fejlődve, önmagukat tanítva és nevelve, hogy a legjobb munkamódszerek felhasználásával másokat taníthassanak, akkor másként mennének a dolgok. A munkások azonban ne törekedjenek olyan módszerekre, amelyekkel feltűnést tudnak kelteni és színházi előadásokkal, zenedarabokkal veszik el az időt, mivel ez senkinek sem használ. Nem tesz jót, ha gyermekeket tanítunk be, hogy különleges alkalmakon beszédeket tartsanak. Krisztus részére kell őket megnyerni és ahelyett, hogy időt, pénzt és erőfeszítést nem kímélve látványos műsort csinálnánk, az egész törekvést arra kell fordítani, hogy kévéket gyűjtsünk Isten csűrjébe.

Úgy tűnt, sokan azt gondolták, másra nincs szükség a szombatiskola esetén, mint azt megszervezni és begyakoroltatni a diákokat, hogy szertartásokkal és külsőségekkel összhangban viselkedjenek, és ha tanítóknak való embereket lehet szerezni, akkor a szombatiskola már magától megy. Gyakran neveznek ki olyan tanítókat, akik nem tudnak lelkeket Krisztushoz vezetni, mivel nem találják őket saját maguk számára értékesnek, azonban mindaz, aki nem talál értéket egy emberi lélekben annyira, hogy úgy munkálkodjon érte, ahogyan Krisztus munkálkodott volna érte, az Krisztustól elűz. „Aki nem gyűjt velem [jegyezzük meg e szavakat!] az tékozol.” (Mt. 12:30/b) Ha a tanítóknak nem jelent lelki-terhet embereket Jézushoz vinni, akkor közönyössé válnak az igazsággal szemben, nemtörődömök lesznek és folyamatos viszályokkal és nehézségekkel telik meg az őket körülvevő légkör, mivel amikor a tanítók olyan munkához fognak, amely nem érdekli őket, akkor a tanulók ugyanazt a lelkületet veszik át.

Bár megvannak e nehézségek, megszünteti ezeket, ha a szervezetnek véget vetünk? Biztos vagyok abban, hogy az Úr munkálkodása által történtek a szervezetben a jobbítások, és az a tény, hogy a munkában vannak csüggedésre okot adó vonások, ne adjon alapot arra, hogy tönkretegyük a szervezetet. Sok fényt kaptunk a gyülekezetek szervezését illetően, és mégis nehéz csatát kellett vívni a szervezet javításáért, azonban végül megszületett a győzelem és most felbomlasszuk az egyházat a közöny, a formalitás és a büszkeség miatt? Visszatérjünk a szervezetlenséghez, mivel a gyülekezet megszenteletlen tagjai emberi vonásokat adtak a munkának és népi színvonal szerint igyekezték azt formálni?

Igaz, hogy a valódi istenfélelem egyszerűsége nagymértékben eltűnt az egyházból és sokan, akik Krisztus követőjének vallják magukat annyira elvakultak lettek, hogy úgy gondolják, a gyarapodás istenfélelem és képességeiket múlandó dolgokra fordítják. Nem világos előttük, hogy minden értelmi képességüket Krisztus vére váltotta meg, és hogy legjobb gondolataikat Neki kell adniuk, ügye előbbre vitele érdekében. Ahelyett azonban, hogy éles és tiszta gondolatokkal járulnának hozzá az ügy előmozdításához a gyülekezet javára és annak erősítésére, minden talentumukat saját érdekeik előmozdítására használják. Nem gyűjtenek Krisztussal, hanem szavakkal és tettekkel Tőle eltávolítanak. Olyan légkörrel veszik körül lelküket, amely romboló hatású a lelkiségre. Krisztus követőinek vallják magukat, de tapasztalatból nem ismerik. Nem élik a vallásukat. Nem úgy törekednek kereszténynek lenni, mint ahogyan egy szakmát tanulnának. Vallják, hogy nagy igazságokat hisznek, azonban nyilvánvaló, hogy lelkük temploma külső pitvarában tartják azt, mivel életükre és jellemükre nézve nincs megszentelő hatalma. Nem fogják fel, milyen nagy a tét, mivel saját és mások lelkének üdvössége van veszélyben. Nem világos előttük: hogy élet illata legyenek életre (2Kor 2:16), ehhez lelki fegyelemben és nevelésben kell részesülniük Krisztus iskolájában. E fegyelmezés nélkül eredménytelenné, tudatlanná válnak, lelkileg fejletlenek maradnak és nem látják szükségét azon szellemi és ismeretbeli képzésnek, amely képessé tenné őket befolyással bíró és hasznos beosztás betöltésére. Ha nem szánják magukat teljesen Istennek és nem válnak tanulókká az Ő iskolájában, akkor ötletszerű munkát fognak végezni, amely kárt tesz a gyülekezetben.

Induljunk el hátra e megszenteletlen befolyások miatt és szüntessük meg azokat a módszereket, melyeket oly sok erőfeszítésünkbe került megépíteni, és mondjunk olyat, hogy a szervezet kialakítása teljesen hibás volt? Nem merünk ilyet tenni. Sok dolog vár kiigazításra, mivel kis dolgokból nagyokat csinálnak, amíg hatalmas fontosságúakat elhanyagolnak és jelentéktelennek tekintenek. Az emberi gondolkozásnak műveltségbeli képzésre és lelki nevelésre is szüksége van, hogy harmonikusan tudjon fejlődni, mivel műveltségbeli képzettség nélkül emberek nem tölthetnek be különböző bizalmi állásokat.

A tanítás nagy könyve a Biblia, és mégis keveset olvassák vagy élik meg. Bárcsak minden ember törekedne arra, hogy magából azt hozza ki, amit tud, képességének legjavával használná ki lehetőségeit és szilárd elhatározása volna Istentől kapott minden talentumát nem csupán múló dolgaira használni, hanem lelki érdekei előmozdítása érdekében is. Bárcsak mindnyájan szorgosan kutatnák, mi az igazság, buzgón tanulnának, hogy helyes nyelvet és kellemes hangot használjanak. Így az igazságot annak teljesen emelkedett és megnemesítő szépségében adhatnák elő. Ha az emberek hajlandók úgy dolgozni és szoktatni magukat, hogy Isten a munkaadójuk, akkor feszítsék meg erejüket és használják buzgón szellemi képességeiket. Sátán az, aki az embereket tudatlanságban és eredménytelenségben kívánja tartani, hogy annyira egyoldalúan fejlődjenek, amit soha sem lehet kiigazítani. Azt akarja, hogy az ember képességeit egyoldalúan, azoknak csak egy csoportját használja a másikat pedig egyáltalán ne, hogy a gondolkozás elveszítse elevenségét és amikor igazán szükséges, akkor ne lehessen a szorongató helyzetben használni. Isten azt kívánja, hogy az emberek tegyenek meg minden tőlük telhetőt és mialatt Sátán egyik irányba tereli gondolataikat Jézus a másik irányba vonja őket.

Amikor az igazságot a szív befogadja, elkezdi a befogadóban tisztító és megszentelő munkáját. Aki becsben tartja, nem fogja úgy érezni, hogy nincs szüksége további megvilágosodásra, hanem ahogyan megvalósítja a gyakorlati életében, rá fog ébredni, hogy ismeretbeli növekedéshez folyamatos világosságra van szüksége. Ahogyan életében valóra váltja az igazságot, érezni fogja valódi tudatlanságát, rájön, hogy alaposabb műveltségre van szüksége, hogy megértse, hogyan használhassa képességét a legjobb haszonnal.

Köreinkben nagy hiányt szenvedünk kiművelt képességű emberekben és nincsenek olyan embereink, akik eléggé képzettek szombatiskoláink és gyülekezeteink vezetése munkájára. Sokan, akik ismerik az igazságot, még nem értik úgy, hogy saját előadásukban meg tudnák azt tartani. Nem készültek fel oly módon való előadására, hogy annak szent és fenséges sajátossága jól érthető legyen a nép számára. Kevesebb fegyelmezés helyett alaposabb képzésre van szükségük. Senki sem képes előrelátni, mire kap elhívást. Olyan helyzetekbe kerülhet, ahol gyors tisztánlátásra és kiegyensúlyozott érvelésre lesz szüksége és így Krisztus tisztességére szolgál, hogy jól képzett munkásokból egyre több legyen közöttünk. Jobban képesek lesznek világos és értelmes módon átadni az igazságot, amit oly módon kell előadni, hogy lehetőség szerint minél kevesebb fogyatékossága legyen.

Az igazi nevelés, amikor az elme a Szentlélek irányító hatása alatt van, nagy jelentőségű és minden egyénnek meg kellene tanulni helyesen értékelni az Istentől kapott képességeit. Amit ismereteinek gyakorlásával nyer, másokra - saját jelleme befolyásával – olyan hatást gyakorolhat, hogy megértik a Krisztus szolgálatára történő nevelés megszerzésének értékét és őket Krisztus követésére vezetheti. Sok tennivaló van a világban, és nem származik abból jó, ha tapasztalatlan embereket olyan dolgok végzésére állítunk, amelyek rendkívüli fontosságúak. Hihetetlen az a közöny, nemtörődömség és figyelmetlenség, amely nevelési-oktatási ügyekben megnyilvánul, azonban Sátánnak ez nagyon tetszik. Isten fel akar bennünket rázni közönyünkből és nem akarja tovább engedni, hogy szellemi képességeink veszendőbe menjenek és az oktalanság szintjéig történjen a romlás. Az embereknek meg kell becsülniük a rájuk bízott talentumokat és élniük kell az útjukba kerülő lehetőségekkel. Övezzük fel munkára elménket és szellemi képességeink megfeszítésével tágítsuk és fejlesszük látásmódunkat.

Jelenleg nagyobb a szükség, mint valaha, hogy ifjaink értelmükben legyenek felkészítve a munkára. A szombatiskoláinknak nemcsak szellemi, hanem lelki munkásokra is szüksége van és az elme alapos fegyelmezéssel nyeri el ráhangoltságát és eredményességét. Felszínes tanulással az elme fokozatosan elveszti koncentráló képességét, elbutul és nem lesz képes semmilyen komolyabb erőkifejtésre. A nevelés azonban felkészíti az embereket, hogy pontosan azt a munkát ismerjék meg és végezzék el, amelyet a mostani időben kell végezni. Egy bölcs tanár fegyelmezése nagyobb haszonnal jár, mint a természetes fogékonyság és tehetség, ahol nincs fegyelem.

Azzal, hogy egyszülött Fiát váltságul adta, az Úr világosan megmutatta, hogy milyen nagyra becsüli az embert. Sátán is kinyilvánította, hogy nagyra becsüli a jól képzett és megszentelt képességet azzal, hogy ügyes módszerekkel törekszik eltéríteni az ilyen ember gondolkozását és szívét Isten szolgálatától, hogy aztán a hitehagyók táborába vezesse. Világosság angyalaként, hízelgéssel vonja az embereket szolgálatába, mivel tudja, hogy egy művelt férfi vagy nő, amikor nincs Isten Lelke befolyása alatt nagy hasznára lehet. Arra törekszik, hogy tetszetős kísértésekkel büszkeséget váltson ki az illető teljesítményeiért, hogy valamilyen nagy embernek képzelje magát, bízzon önmagában és a saját maga csiholta szikrák fényében járjon. Az ember így jut el oda, hogy lelke elszakad Istentől, a minden világosság és ismeret forrásától, felmagasztalja önmagát és Sátánnal, a minden bűn szerzőjével egyesül.

Az Úr félelme minden bölcsesség forrása és amikor nincs Istentől való függés, akkor az oktatás eredménye csakis az istentelenség felemelése lehet. Az egyház gyengeségének és eredménytelenségének oka az, hogy Krisztus kegyelmében szűkölködnek ezen utolsó napok igazságának hitvallói. Ha az Úr valaha is szólt általam, nos, csaknem mindenféle bűn megtalálható azok között, akik Isten gyermekeinek vallják magukat és hacsak nem válnak el Sátántól és nem ragaszkodnak a mi igazságunkhoz, Jézushoz, Isten haragja lesz azokon, akiknek nagy világosságuk volt és mégis a sötétségben járást választották. „Ekkor elkezdte szemökre hányni ama városoknak, a melyekben legtöbb csodái lőnek, hogy nem tértek vala meg: Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, a melyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban. De mondom néktek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néktek. Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna. De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked. (Mt. 11:20-24)

Rettenetes dolog nagy világosságot és áldásokat élvezni, sok lehetőséggel és kiváltsággal rendelkezni és mégsem használni ezeket üdvösség céljára. Akik lehetőségeiket nem fordítják megmentő célokra, Isten kárhoztatni fogja őket a tőle kapott kiváltságokért, azonban akik világosságban járnak, nagyobb világosságuk lesz. Akik rendelkeztek az igazság fényével és mégsem jártak világosságban, ugyanolyan ítélet alatt vannak, mint Korazin és Bethsaida. Ne szívleljük meg ezeket a figyelmeztetéseket? Ne jelentsenek terhet ezek a feddések számunkra? A közeljövőben látható lesz, ki az, aki kitartóan és alázatosan jár Istennel és parancsai engedelmességében élt. Akik a maguk csiholta szikrák fényében jártak és járnak, azok szomorúak és kétségbeesettek lesznek. Látható lesz, hogy szörnyű hibát követtek el. Oh, ébredjünk! A világosság fényében élünk most. Nyissuk meg az elme és a szív ablakait, hogy befogadjuk a menny által küldött fénysugarakat. „És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt. 13:14-15) -- „Keresztény nevelés”, 1893