Nincs az ember által felvállalt feladatok közül olyan, amely nagyobb gondosságot és jártasságot igényelne, mint az ifjúság és a gyermekek megfelelő nevelése és tanítása. Életünk korai szakaszában legerőteljesebbek környezetünk befolyásai. A bölcs ezt mondja: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól”. (Péld 22:6) Az emberi természet három területet ölel fel és a Salamon által ajánlott nevelés magában foglalja a testi, szellemi és erkölcsi képességek megfelelő fejlesztését. Azért, hogy ez a munka helyesen történjen, a szülőknek és tanítóknak maguknak kell megérteniük az „utat”, amelyen a gyermeknek járnia kell. Ez többet jelent, mint pusztán könyvek ismeretét. Felöleli a mértékletesség, a testvéri és az Isten iránti szeretet gyakorlását, önmagunk, felebarátaink és Isten iránti kötelességeink teljesítését.

A gyermekek nevelése más elvek szerint történjen, mint az oktalan állat szoktatása. Az oktalan állatot hozzá kell szoktatni, hogy vesse alá magát gazdájának, azonban a gyermeket meg kell tanítani, hogy uralkodjon önmagán. Az akaratot kell nevelni, hogy engedelmeskedjen az értelem és lelkiismeret parancsainak. Egy gyermeket is lehet úgy fegyelmezni, mint egy állatot, hogy ne legyen saját akarata és még az egyénisége is beolvadjon tanítója személyiségébe. Az ilyen nevelés oktalanság, hatása pedig katasztrofális. Az így nevelt gyermekekben hiányozni fog az erkölcsi szilárdság és elhatározás. Nem arra tanítják őket, hogy értelmes alapelvekre támaszkodva cselekedjenek. Érvelő képességüket nem erősítette annak gyakorlása. Lehetőség szerint minden gyermeket önállóságra kell nevelni. Azzal, hogy különböző képességeik gyakorlására kapnak lehetőséget, megtanulják, milyen területen a legerősebbek és miben gyengék. A bölcs tanító különösen figyelmet szentel a gyenge jellemvonásoknak, hogy a gyermek jól kiegyensúlyozott, arányos jellemet tudjon fejleszteni.

Egyes iskolákban és családokban úgy tűnik, hogy a gyermekek jól-neveltek amíg közvetlen fegyelmezésben részesülnek, azonban amikor az őket fogva tartó, szabályokat adó rendszer összeomlik, látszólag nem képesek az önálló gondolkozásra, cselekvésre és döntésre. Ha megtanulták volna lehetőleg minél inkább és gyorsabban saját ítélőképességüket használni, akkor a gonosz dolgokat el lehetett volna kerülni. Azonban oly sokáig uralták őket szüleik és tanítóik, hogy teljesen rájuk támaszkodnak. Rettenetes felelősséget vállal magára az, aki arra törekszik, hogy diákjai személyisége beolvadjon az övébe, hogy azok gondolatvilága, ítélete és lelkiismerete az uralma alatt álljon. Azok a leghasznosabb és mindig eredményes tanítók, akiknek célja tanítványaik arra való nevelése, hogy lássák és tapasztalják meg a magukban rejlő képességeiket, hogy tiszteletreméltó és hasznos férfiakká és nőkké váljanak. Munkájuk, a felületes megfigyelő számára lehet, hogy nem látszik a legelőnyösebbnek és küzdelmeiket nem értékelik oly nagyra, mint azon tanítóét, aki teljhatalommal uralma alatt tartja tanítványai gondolkozását és akaratát, azonban diákjai jövője e helyesebb nevelési terv gyümölcseit bebizonyítja.

Veszély rejlik abban, hogy a szülők és a tanítók is túl sokat parancsolgatnak és dirigálnak, miközben nem építenek ki megfelelő jó viszonyt gyermekeikkel és diákjaikkal. Gyakran túlságosan távolságtartók, tekintélyüket rideg, barátságtalan módon gyakorolják, amely inkább elriasztja a gyermekeket, ahelyett, hogy megnyernék szívüket és szeretetüket. Ha gyakrabban gyűjtenék maguk köré a gyermekeket, megmutatnák, hogy érdekli őket munkájuk és még a sportjátékaik is, akkor megnyernék e kicsinyek szeretetét és bizalmát. A gyermekek pedig hamarabb megtanulnák a tisztelet és engedelmesség leckéjét, mivel a szeretet a legjobb tanító. Az ifjúsággal szemben tanúsított hasonló érdeklődés hasonló eredményeket idézne elő. A fiatal szív gyorsan reagál a rokonszenv érintésére.

Soha ne felejtsük el, hogy a tanítónak olyannak kell lennie, amilyenné kívánja, hogy a diákja váljon. Ennélfogva aztán alapelveit és szokásait tartsuk még a szakmai képzettségénél is fontosabbnak. Istenfélőnek kell lennie és olyan embernek, aki érzi milyen felelősséggel jár munkája. Meg kell értenie a testi, szellemi, erkölcsi nevelés fontosságát és mindegyikre megfelelő figyelmet kell fordítania. Akinek a keze és tekintélye alatt diákok vannak, először önmagát kell uralnia. Szeretetük megnyerése érdekében mutassa ki a diákjai iránt érzett szeretetet tekintetével, szavaival és tetteivel, hogy lássák: szíve tele van irántuk való szeretettel. Ugyanakkor határozottság és eltökéltség nélkülözhetetlen a jó szokások kialakításának és a nemes jellem fejlesztésének munkájában.

A testnevelésnek fontos helyet kell elfoglalnia minden oktatási, nevelési rendszerben. A szülők és tanítók kötelessége, hogy megismerjék az emberi szervezetet és az azt irányító törvényeket és amennyire csak lehetséges, gyermekeiknek és diákjaiknak az összes földi áldás közül a legnagyobbat biztosítsák: „ép testben ép lélek”. Számtalan gyermek hal meg évente, nagyon sokan pedig magukra hagyatva nyomorúságos, lehet, hogy bűnös életet élnek, a tudatlanság vagy a szülők és tanítóik hanyagsága miatt.

Sok anya tölt órákat, vagy akár napokat is felesleges munkával külsőségekkel bajlódva, közben pedig nincsen idejük olyan nélkülözhetetlen információk megszerzésére, amelyekkel megőrizhetik a gyermekeik egészségét. Testüket orvosokra, lelküket papokra és lelkészekre bízzák, hogy ők maguk zavartalanul mehessenek el a divat „istentiszteletére”. Az emberi test csodálatos működésével való megismerkedés, annak megértése, hogyan függ egyik szerv a másiktól, hogy az egész szervezet egészségesen működjön és ennek megértése – ez olyan tanulmány, amely a legtöbb anyát nem érdekli. Semmit nem tudnak a gondolkozás és a test kölcsönhatásáról. Nem értik, hogy maga az agy, az elme, ez a csodálatos természeti adottságunk az, amely a végest a Végtelenhez kapcsolja.

Közoktatási rendszerünk nemzedékek óta az egészségre, sőt magára az életre is káros hatással van különösen a gyermekek számára. Fiatal gyermekek naponta öt-hat órát töltenek rosszul szellőztetett tantermekben, amelyek még csak nem is elég nagyok az egészséges bent tartózkodásra. Az ilyen termek levegője megromlik és a felhasználó tüdő számára rövidesen ártalmassá válik. Itt tartják lekötöttség nélkül ezeket az eleven, nyugtalan testű és nem kevésbé ilyen lelkű kicsinyeket hosszú nyári napokon, amikor a kinti gyönyörű idő a madarakkal és virágokkal hívogatja őket. Sok gyerekben amúgy is alig pislákol az élet. Az iskolai bezártság idegessé és betegessé teszi őket. Testük a mozgás hiánya miatt fejletlen, idegrendszerük kimerült állapotba kerül. Amikor aztán életük kialszik, a szülők és tanítóik nem gondolják meg, hogy nekik, maguknak is valahogyan közük volt az élet kis szikrája kioltásához. A szomorú gyászt pedig úgy tekintik, mintha az eset a Gondviselés különleges rendelkezése volna, holott menthetetlen tudatlanságukkal és a természet törvényeinek semmibevételével tették tönkre gyermekeik életét. Isten akarata az volt, hogy e gyermekek élvezzék az életet és elevenségüket, hogy tiszta, nemes és szeretetreméltó jellemet formáljanak. Azt akarta, hogy Őt dicsőítsék a világban és majd egy jobb világban is Őt magasztalják.

Ki tudja felbecsülni azon életeket, amelyeket azzal tettek tönkre, hogy szellemi képességeiket túlfeszítik és közben testük erősítését elhanyagolják. Azzal, hogy a meggondolatlan szülők és tanítók, akár hízelgéssel vagy megfélemlítéssel tanulásra kényszeríttették e fiatal lelkeket, sok ígéretes diák esetén végzetesnek bizonyult. A körültekintő tanító, ahelyett, hogy minden lehetséges ösztönzéssel buzdítaná, inkább visszatartja a túlságosan eleven gondolkozású gyermeket, amíg elég erős testalkatúvá nem válik a szellemi terhelés elviseléséhez.

Ahhoz, hogy az ifjúság egészséges és vidám legyen, amely a normális testi és lelki fejlődésükön múlik, gondot kell fordítani a tanulás, munka és szórakozás megfelelő szabályozására. Korlátozzuk a tanulásukat megfelelő számú órára, majd pedig töltsenek időt aktív munkával a szabad levegőn.

A kicsiny gyermekeket engedni kell, hogy kint a szabadban futkározzanak, élvezzék a friss, tiszta levegőt és az életadó napsütést. Az erős testalkat alapjait az élet első éveiben kell megvetni. 8-10 éves korig csak a szülőknek volna szabad gyermekeiket nevelni. Az anya ne törődjön annyit a ház belső részének tárgyaival, ne foglalkozzon annyit a divat által diktált külsőségek szolgálatával, hanem találjon időt gyermeke és önmaga lelkében a természet gyönyörű dolgai szeretetének ápolására. Mutassa meg neki az égbolt alatt látható, Istent dicsérő dolgokat, a földet díszítő ezernyi szépséget, majd pedig mondja el neki, ki teremtette mindezt. A gyermek gondolkozását így Istenhez vezetheti és fiatal szívében felkeltheti mennyei Atyánk iránti szeretetet és tiszteletet. A mezők és hegyek, mint a természet „előadó-terme”, ez legyen a gyermek iskolai „tanterme”. Iskoláskönyve pedig a természet kincsei. Az elmébe így bevésett leckék maradandó nyomot hagynak.

Isten természetben látható művei mindenki számára bölcs tanulságokat és a gyógyítás ajándékát jelentik. Az állandóan változó és visszatérő évszakok látványa folyamatosan elénk tárják dicsőségének, hatalmának és szeretetének újabb és újabb bizonyságát. Nos, bárcsak az idősebb diákok, amíg bölcsészetet és emberi műveltséget szereznek, közben több isteni törvényt – természeti és erkölcsi jellegűt is – elsajátítanának. Az ezeknek való engedelmesség élet és boldogság ebben a világban és az elkövetkezőben. -- Review and Herald, 1882. január 10.