A Biblia tanulmányozása megerősíti az értelmet. Így szól a zsoltáros: „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130). Gyakran kérdezték tőlem: „Fontos könyvvé kell a Bibliának válnia az iskoláinkban?” Becses, csodálatos könyv ez. Nagy értékű kincseket, drágaköveket rejtő kincsestár. Történelem, amely letűnt évszázadokat nyit meg. Biblia nélkül találgatásokra és mesékre kellene hagyatkoznunk az elmúlt korok történéseit illetően. A világot elöntő összes könyv közül, legyenek azok bármilyen értékesek is, a Biblia a könyvek Könyve és legjobban megérdemli a legalaposabb tanulmányozást és figyelmet. Nem csupán e világ teremtésének történetét adja meg, hanem az eljövendő világot is leírja. Tanítások vannak benne a világegyetem csodáiról és kinyilatkoztatja értelmünk részére az egek és a föld Teremtőjét. Egyszerű és teljes teológiai és filozófiai rendszert fed fel. Akik Isten igéjének gondos tanulói, engednek tanításainak és szeretik egyszerű igazságait, azok gondolkozásukban és modorukban jobbá válnak. Isten adománya, áldása ez, melynek minden emberi szívben a legőszintébb hálát kellene keltenie, mivel nem más ez, mint Isten ember részére átadott kinyilatkoztatása.

Ha a Biblia igazságai átjárják a gyakorlati életet, akkor az ember gondolkozását kiemelik földhöz ragadt és közönséges mivoltából. Akik jártasak az Írások ismeretében, olyan emberekké válnak, akik felemelő befolyást fejtenek ki. A menny által kinyilatkoztatott igazságok keresése közben Isten Lelke szoros kapcsolatba kerül az Írások őszinte keresőjével. Isten kinyilatkoztatott akaratának megértése fejleszti gondolkozásunkat, kitágítja a látásmódot, elménket felemeli és életerővel ruházza fel azáltal, hogy képességeinket rendkívüli igazságokkal hozza kapcsolatba. Ha az Írások tanulmányozása csak másodlagos fontosságúvá válik, akkor annak olvasója nagy kárt szenved. Volt olyan idő, amikor a Biblia az iskoláinkból ki volt tiltva. Sátán gazdag területet talált magának, amelyen csodálatos gyorsasággal tudott dolgozni és tetszése szerint gyűjtötte aratását.

Az értelem olyan szintet foglal el, amelyen az adott dolgok ismeretében jártas. Ha mindenki tanulmány tárgyává tenné a Bibliát, akkor olyan népet látnánk, amely tovább halad, képes mélyebbre látni, nagyobb fokú értelmi képességet tanúsít, mint pusztán a világi természettudományok és történelem tanulmányozásának legbuzgóbb erőfeszítései formálhatnák ezt a népet. Az igaz keresőnek a Biblia fejlett gondolati fegyelmet ad és úgy jön ki az isteni dolgokon való elmélkedésből, hogy képességei gazdagabbak lettek, az énje alázatossá vált, miközben Isten és igazsága felmagasztaltatott. Mivel az emberek nem jártasak a becses Bibliai történetekben, ezért gyakori az, hogy az ember felmagasztalja önmagát és oly kevés tisztességet ad Istennek. A Bibliában pontosan olyan fajta „táplálék” található, amilyenre a kereszténynek szüksége van, hogy lélekben és értelemben megerősödhessen. A filozófia és tudományok összes könyvének kutatása nem teheti a gondolkozással és az erkölcsökkel azt, amire a Biblia képes, ha azt tanulmányozzák és gyakorolják is. A Biblia tanulmányozása által társaloghatunk a pátriárkákkal és prófétákkal. Az igazságot magasztos nyelvezeten közvetíti, amely lenyűgöző erővel hat gondolatainkra. Felemelkedünk a földről és a jövő örök életének dicsőségein kezdünk elmélkedni. Miféle emberi bölcsesség hasonlítható Isten kinyilatkoztatásának nagyszerű mivoltához? A véges ember, aki nem ismeri Istent, törekedhet arra, hogy lebecsülje az Írások értékét és lehet, hogy elássa az igazságot a tudomány feltételezett ismerete alá.

Akik Isten szava tanításán kívüli bölcsességgel dicsekednek, rászorultak arra, hogy nagyot igyanak az ismeret forrásából, hogy megismerjék igazi tudatlanságukat. Van olyan dicsekvő emberi bölcsesség, amely Isten szemében bolondság. „Senki se csalja meg magát. Ha valaki köztetek azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölccsé lehessen. Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.” (1Kor. 3: 18-19). Akiknek csak ilyen bölcsességük van, váljanak a saját szemeik előtt bolondokká. A legnagyobb tudatlanság, amely jelenleg átokként nehezedik az emberi nemre az Isten törvényének kötelező voltával kapcsolatos. Ez a tudatlanság Isten igéje tanulmányozásának elhanyagolásából származik. Sátán eltökélt terve a gondolkozást elfoglalni és lekötni, hogy Isten nagyszerű útmutatója ne a könyvek Könyve legyen és a bűnös ne térjen le a törvényszegés útjáról az engedelmesség ösvényére.

A Biblia nincs az őt megillető helyen és mégis, milyen végtelen fontosságú ez az emberi lelkeknek. Amikor lapjait kutatjuk, fenséges és örök helyszíneken járunk. Jézust szemléljük, Isten Fiát, amint eljön világunkba, szembeszáll az ellenséggel ebben a rejtélyes küzdelemben, amely a sötétség hatalmasságait zavarba ejtette. Mennyire csodálatos, mennyire hihetetlen, hogy a hatalmas Isten beleegyezik a saját szeretett Fia megaláztatásába! Minden Bibliaolvasó elmélkedjen ezen az óriási tényen, és ha ezt teszi, akkor ennek eredménye, hogy gondolkozása emelkedetté válik, gondolatai tisztábbak és nemesebbek lesznek.

A Biblia olyan könyv, amely felfedi a jogosság és igazság alapelveit. Ami csak szükséges a lélek üdvösségéhez, benne megtalálható. Ugyanakkor alkalmas arra, hogy erősítse és fegyelmezze a gondolkozást. Ha iskoláinkban tankönyvként használják, akkor sokkal eredményesebb lesz, mint bármilyen más könyv a világon. Bölcsen vezérel e világ dolgaiban, valamint segít a mennybe érő létra fokain feljebb és feljebb jutni. Isten úgy törődik, úgy bánik velünk, mint értelmes lényekkel és szavát szövétneknek, ösvényünk világosságául adta. „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad és oktatja az együgyűeket.” Nem a szó puszta olvasása az, amely a menny által tervezett eredményt eléri, hanem az Isteni szóban kinyilatkoztatott igazságnak utat kell találnia a szívbe, hogy az eltervezett jó megvalósuljon.

Akik a legjobb természettudományos műveltséget kapták, nem mindig Isten legeredményesebben használható eszközei. Sokan úgy találják, hogy félreteszik őket és akiknek kevesebb előnyük volt könyvek ismeretére szert tenni, elfoglalják azok helyét, mivel ezen utóbbiaknak olyan gyakorlatias ismereteik vannak, amelyek a mindennapi élethez nagyon fontosak. Miközben azok, akik tanultaknak tartják magukat, gyakran abbahagyják a tanulást, önelégültekké válnak és olyanokká, akiket tanítani már Jézus sem tudna, aki a világ legnagyobb tanítója volt. Akiknek a gondolkodása mélyült, bővült, akiknek a logikája fejlődött az Írások alaposabb tanulmányozásával, hogy megismerjék Isten akaratát, azok olyan beosztásokba kerülnek, ahol mások javára tudják ezt kamatoztatni, mivel Isten igéje behatolt az életükbe és jellemükbe. Az Igének el kell végeznie különleges munkáját, el kell „hatnia még az ízeknek és a velőnek a megoszlásáig” is és meg kell ítélnie a gondolatokat és a szívnek indulatait (Zsid 4:12). Isten igéjének olyan lelki táplálékká kell válnia, amely által a kereszténynek lélekben és értelemben kell növekednie, hogy harcolhasson az igazságért és az igazságosságért.

Miért van az, hogy az ifjúságunk és még az érettebb korúak is oly könnyen kerülnek kísértésbe és bűnbe. Azért, mert az Igét nem úgy tanulmányozzák és gondolkoznak rajta, ahogyan kellene. Ha becsülnék, akkor volna egy belső szilárdság, lelkierő, amely Sátán gonoszra vivő kísértéseinek ellenáll. Az életbe és a jellembe nem épül be egy erős, határozott akaraterő, mivel Isten szent tanításait nem teszik tanulmány és gondolkozás tárgyává. Nincs meg azon erőfeszítés, amelynek lennie kellene, hogy a gondolatok tiszták, szentek legyenek és el kell fordulni attól, ami tisztátalan és hamis. Hiányzik a jobbik rész választása, a Jézus lábaihoz való odaülés, ahogyan Mária tette, hogy a mennyei Tanító legszentebb leckéit tanulja, amelyeket el kell rejteni a szívben és gyakorolni a mindennapi életben. A szent dolgok feletti elmélkedés felemeli és nemesíti a gondolkozást, a férfiakat és nőket kereszténnyé teszi.

Isten egyikünket sem fogadja el, ha képességeinket parázna vagy földies gondolatokkal, szavakkal vagy tettekkel lealacsonyítjuk. A menny tiszta és szent hely, ahová senki sem léphet be, ha nem vált nemessé, lelkivé és nem tisztult meg. Van munkánk, amelyet nekünk kell elvégezni, és csak akkor leszünk erre képesek, ha Jézusból merítünk erőt. A Bibliát minden más könyvnél inkább tanulmány tárgyává kell tennünk. Úgy kell ezt szeretnünk és engedünk neki, mint Isten hangjának. Látnunk és értenünk kell korlátozásait és követelményeit, a parancsokat és a tiltásokat és fel kell fognunk Isten igéjének igaz értelmét.

Amikor Isten igéjét fő tanácsadónkká tesszük és világosság elnyeréséért kutatjuk a Bibliát, akkor mennyei angyalok jönnek közelünkbe, hogy hatást gyakoroljanak a gondolatainkra, megvilágítsák értelmünket, hogy igazán elmondható legyen, ami meg van írva: „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130). Nem csoda, hogy nem látni a magukat kereszténynek valló ifjúság soraiban több mennyei gondolkozásmódot, amikor oly kevés figyelmet szentelnek Isten igéjének. Nem szívlelik meg a mennyei tanácsokat, a figyelmeztetéseknek nem engednek. Nem keresik a mennyei kegyelmet és bölcsességet, hogy elkerüljék a múlt bűneit és a jellemet a romlottság minden foltjától megtisztítsák. Dávid imája így hangzott: „Add értenem a te határozataidnak útját, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról.” (Zsolt 119:27).

Ha az ifjúság és az érettebb korúak gondolatai is helyes irányt vennének, amikor együtt vannak, akkor beszélgetésük magasztosabb témákról folyna. Amikor a lélek megtisztul és a gondolatokat Isten igazsága felfelé irányítja, akkor a szavak is ilyenek lesznek, „mint aranyalma ezüst tányéron”. (Péld 25:11). Azonban a jelenlegi értelemmel, a jelen gyakorlattal, azzal az alacsony színvonallal, amelynek elérésével még a keresztények is elégedettek, a társalgás közönséges és nem épületes. „Földi és földies”, nélkülözi az igazság ízét, nem mennyei, és nem éri el még a műveltebb világi osztály szintjét sem. Amikor Krisztus és a menny az elmélkedés témája, akkor a társalgás tanúskodik e tényről. A beszéd „kellemetes, sóval fűszerezett” (Kol 4:6), és a beszélő megmutatja, hogy a mennyei Tanító iskolájában nyeri neveltetését. A zsoltáros ezt mondja: „Az igazság útját választottam; a te ítéleteid forognak előttem.” (Zsolt 119: 30) Ez az ember kincsként őrizte Isten szavát. Ez a szó eljutott az értelméig, komolyan vette és élete gyakorlatává tette.

Hacsak nem értékeljük az Igét, nem fogunk úgy engedelmeskedni neki, mint egy csalhatatlan, biztonságot nyújtó és drága kézikönyvnek. Minden megkörnyékező bűntől meg kell szabadulni. A háborút a győzelem eléréséig kell folytatni. Az Úr együtt fog velünk munkálkodni. Ahogyan a véges, bűnös ember „félelemmel és rettegéssel munkálja az üdvösségét, Isten az, aki benne munkálja benne, mind az akarást, mind a végrehajtást a jókedvéből. (v.ö: Fil 2:12). Isten azonban nem fog munkálkodni az emberi együttműködés nélkül. Az embernek a képességeit a legvégsőkig használnia kell. Úgy kell járnia Krisztus iskolájába, mint tanulni vágyó, készséges diáknak. Amint elfogadja az ingyen felkínált kegyelmet, Krisztus jelenléte a gondolataiban és a szívében elhatározási szándékot ad neki, hogy szabaduljon meg minden bűntehertől, hogy szíve megteljen Isten és az iránta való szeretet teljességével.

Iskoláink diákjainak fontolóra kellene venni, hogy ha bűnös dolgokon gondolkoznak, akkor annak biztos az eredménye. Istentől kapott képességeik meggyengülnek, alkalmatlanná válnak az erkölcsi továbbfejlődésre mivel e képességeket hűtlenül használták. Sokan vannak, akik igazságként ezt bevallják. Büszkeséget és önhittséget tápláltak a lelkükben, amíg e gonosz jellemvonások uralomra jutva vágyaikat és hajlamaikat irányításuk alá nem vonták. Miközben rendelkeztek a kegyesség látszatával, sok képmutató cselekedetük volt, nem volt igazi szívbéli változás. Életük gyakorlatába nem vitték be Isten törvényének, az igazság nagyszerű mércéjének határozott és hűséges mértékét. Ha életüket esetleg kritikusan összevetnék ezzel a mércével, akkor nem tehetnének mást, mint éreznék, hogy ez elégtelen, bűnbetegek, és orvosra van szükségük. Csak akkor tudják megérteni, hogy milyen mélységbe kerültek, ha a Jézus Krisztus által hozott áldozatot szemlélik, hogy kiemelje őket romlottságukból.

Csak kevesen vannak, akik igazán átérzik a bűn gyalázatos voltát és akik megértik annak a romlásnak a nagyságát, amely Isten törvénye megsértéséből következett. A bűnösök Isten erkölcsi képmására való helyreállítási tervének tanulmányozása által láthatjuk, hogy az ember szabadításának egyetlen eszköze csak az önfeláldozás lehetett, és ezt Isten Fia szeretetének páratlan leereszkedése végezhette el. Egyedül neki volt ereje megvívni a nagy küzdelmet Isten és ember ellenségével és úgy, mint helyettesünk és kezesünk, azoknak adja hatalmát, akik hitben őt megragadják, hogy a nevében és érdemei által győzzenek.

A Kálvária keresztjén láthatjuk, mibe került Isten Fiának üdvösséget hozni a bukott faj részére. Ahogyan az ember érdekében meghozott áldozat teljes volt, ugyanígy kell befejezettnek és teljesnek lennie az ember helyreállításának és a bűn szennyéből való szabadulásnak. Azért kaptuk Isten törvényét, hogy legyenek magatartásunkat irányító szabályok. Nincs semmilyen gonoszság, amit a törvény felmentene. Nincs semmilyen igazságtalanság, amit el ne érne a kárhoztatás. Krisztus élete e törvény minden tanításának tökéletes betöltése. Ő ezt mondta: „…megtartottam az én Atyámnak parancsolatait...” (Jn 15:10). A törvény ismerete elítélné a bűnöst, a reményt a lelkéből kioltaná, ha nem látná Jézust helyetteseként és kezeseként, hogy készségesen megbocsátja a törvényszegést és bűnét. Amikor a Jézus Krisztusba vetetett hit által az ember a legjobb képességei szerint cselekszik és arra törekszik, hogy a Tízparancsolat iránti engedelmesség által megtartsa az Úr útját, Krisztus tökéletes, bűntelen élete számíttatik be a bűnbánó és engedelmes lélek törvényszegésének elfedezésére.

A nevelés sok, úgynevezett barátja részéről határozott erőfeszítések fognak történni, hogy iskoláinkban a vallást és a tudományt szétválasszák. Sem költséget, sem fáradtságot nem kímélnének világi ismeretek átadására, azonban ezt nem kívánják elegyíteni azzal az ismerettel, amit Isten adott, hogy miből áll a tökéletes jellem. Isten igazságában való nevelés pedig fejlesztené az elmét, világi ismereteket is nyújtana, mivel az igazi nevelésnek a legfontosabb alapja az Úr félelmében van. Ezt mondja a zsoltáros: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Zsolt 111:10/a). Isten élő beszédei napvilágra hozzák a hazugság atyjának megtévesztéseit. Ifjaink közül tudhat-e bárki is bármit a tévhitekhez és tévelygésekhez mérten az igazságról, ha nem ismeri a Szentírást? Ifjaink nevelésébe be kell vinni az igaz istenfélelem egyszerűségét, ha azt akarjuk, hogy tanulóink isten-ismeretük alapján ki tudják kerülni a romlottságot, amely kívánságban van e világon. (v.ö: 2Pt. 1:4) Akik Krisztus igaz követői, nem csak akkor fogják őt szolgálni, amikor ez összhangban van a hajlamaikkal, hanem akkor is, amikor ez önmegtagadást és kereszthordozást jelent. Pál apostol Timóteus részére adott őszinte jó-tanácsa az, hogy ne valljon kudarcot kötelessége teljesítésében és ezt napjaink ifjúsága elé kell jó példaként állítani. „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek, a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.” (1Tim 4:12) Fel kell venni a harcot a megkörnyékező bűnnel és le kell győzni. Foglalkozni kell a kifogásolható jellemtulajdonságokkal, egyesével, külön-külön, legyen az öröklött vagy megszokott, és össze kell ezeket vetni az igazság nagy mércéjével, majd pedig Isten igéjének világosságában ezeknek határozottan ellene kell állni és Krisztus ereje által, felettük győzni. „Kövessétek mindenkivel szemben a békességet és szentséget, amely nélkül senki sem láthatja meg Istent.”

Napról-napra, óráról-órára folyjon az önmegtagadás és a belső megszentelődés erőteljes munkája, a külső cselekedetek pedig majd tanúsítani fogják, hogy Jézus, hit által a szívben lakozik. A megszentelődés nem zárja el a lélek elől az ismereteket, hanem az ember ettől szélesebb látókörű lesz és olyan kedvet kap az igazság keresésére, mintha földbe rejtett kincset kutatna, Isten akaratának ismerete pedig előbbre viszi a megszentelődés művét. Van mennyország és nekünk milyen lelkesedéssel kellene arra törekednünk, hogy elérjük. Hozzátok fordulok, iskoláink és főiskoláink diákjaihoz! Higyjetek Jézusban, mint Üdvözítőtökben! Higyjetek abban, hogy készségesen segít kegyelmével, amikor őszinte szívvel hozzá jöttök. Meg kell harcolnotok a hit nemes harcát. Küzdenetek az élet koronájáért. Igyekezzetek, mert Sátán hatalmat akar venni rajtatok. Ha nem tépitek ki magatokat a markából, megbénultok és romlás lesz a sorsotok. Az ellenség ott van a jobb kéz felől, ott a bal felől, ott van előttetek és a hátatok mögött és lábaitok alá kell taposni. Küzdjetek, mert győzelmi korona vár rátok. Küzdjetek, mert ha nem nyeritek el a koronát, akkor ebben az életben, de az eljövendőben is mindent el fogtok veszíteni. Küzdjetek, de a feltámadt Üdvözítő erejével.

Hajlandók lesznek-e iskolánk diákja tanulmányozni és erőfeszítéseket tenni, hogy annak életét és jellemét tanulmányozzák és példát vegyenek arról, aki a mennyből jött le, hogy bemutassa nekik milyennek kell lenniük, ha Isten országába akarnak bejutni? Kaptatok tőlem üzenetet Isten Fia, közeli, felhőkben, hatalommal és nagy dicsőségben történő visszajöveteléről. Nem adtam meghatározott időt, azonban magának Krisztusnak a figyelmeztetését ismételtem el nektek, hogy vigyázzatok és imádkozzatok: „Mivel olyan órában jön el a Embernek fia, amelyben nem gondolják.” E figyelmeztetést korszakok visszhangozzák, egészen a mi időnkig terjedően. „Íme, eljövök hamar, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó. Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel. 22:12-14) -- Review and Herald, 1888 augusztus 21