Kétféle nevelő van a világon. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiket Isten a világosság szószólóivá tett, a másikba tartozókat Sátán használja eszközeiként, és akik bölcsek rosszat tenni. Az egyik csoport Isten jellemén elmélkedik és Jézus ismeretében növekedik, akit Isten küldött világunkba. E csoport teljesen átadja magát azoknak a dolgoknak, amelyek mennyei megvilágosodást, mennyei bölcsességet hoznak és a lelket felemelik. Természetük minden képességét Istennek engedték át, gondolataikat Krisztusban foglyul ejtik. A másik csoport szövetségben van a sötétség hercegével, aki állandóan résen áll, hogy alkalmat találjon másokat gonosz ismeretre tanítani. Ha helyet kap, gyorsan utat talál a szívbe és az elmébe.

Nagy szükség van iskoláinkban az igazság mércéjét magasabbra tenni, Isten rendje szerint tanítani. Ha most Krisztus meglátogatná az ifjúság oktatási intézményeit, akkor úgy megtisztítaná azokat, ahogyan a templommal tette. Minden szentségtelen befolyást száműzne. Sok tankönyvet kidobna, amelyből most tanulnak, helyüket pedig olyanokkal pótolná, amelyek szilárd ismeretet vésnek a szívbe és bőven van bennük olyan felfogás, amelyet ha az elmében elraktároznak, akkor irányíthatja a viselkedést. Vajon Isten szándéka, hogy ifjaink és gyermekeink gondolatainak homlokterébe hamis elvek, téves érvelés és Sátán álokoskodásai kerüljenek? A pogány és ateista felfogások úgy táruljanak eléjük, mint amelyekkel érdemes ismereteiket gazdagítani? A legintelligensebb kételkedő művei az ellenség szolgálatához társult elme termékei. Akik reformereknek vallják magukat, akiknek törekvésük az ifjúság helyes, kijelölt úton való vezetése, úgy vélik, Isten elégedett lesz azzal, ha olyan dolgokat adnak eléjük, melyek elferdítik jellemét és hamis színben tüntetik fel az ifjúság előtt? Hitetlenek nézetei, feslett életű emberek szóhasználata érdekében úgy szóljunk, mint amelyek a diákok figyelmére méltók, mivel ezek olyan emberek művei, akiket a világ nagy gondolkodókként csodál? Akik magukat Istenben hívőknek vallják, vajon ilyen megszenteletlen íróktól gyűjtsenek szólásokat és nézeteket és drága gyöngyszemekként gyűjtessék be az elme kincsesházába? Isten mentsen!

Az Úr ezekre a világ által csodált emberekre felbecsülhetetlen szellemi ajándékokat ruházott. Lángelmét adott nekik, azonban nem Isten dicsőségére használták. Elkülönültek tőle, ahogyan Sátán is tette. Azonban miközben elváltak tőle, sok értékes gondolatot megőriztek, amelyet Istentől kaptak. Ezeket olyan téveszme-rendszerbe helyezték, hogy saját emberi nézeteiknek csillogást adjanak, és vonzóvá tegyék a gonoszság hercege által ihletett kijelentéseket. Igaz, hogy a pogányok és hitetlenek írásaiban vannak kimagasló jellemek, akik gondolkozásunkra vonzóan hatnak. Azonban ennek megvan az oka. Vajon nem Sátán volt a fényhordozó, aki Isten dicsőségében osztozott a mennyben és aki hatalomban és méltóságban szinte Jézus mellett állt? Az ihletett kijelentés szavai úgy írják le őt, mint aki „az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben”. A próféta így szól: „Édenben, Isten kertjében voltál; rakva voltál mindenféle drágakövekkel… Voltál felkent oltalmazó Kerub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére. Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertőztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tettelek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek. Mindnyájan, akik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!” (Ezek 28)

Azt a nagyságot és hatalmat, amellyel a Teremtő Lucifert felruházta, ő megrontotta és mégis, amikor szándékával összhangban van, képes elragadó nézetekben részesíteni embereket. A természetben minden Istentől származik, de Sátán képes olyan gondolatokat sugallni ügynökeinek, amelyek felemelőnek és nemesnek látszanak. Nem Bibliai idézetekkel ment oda Krisztushoz, amikor megtévesztő kísértéseivel a vesztére tört? Ily módon jön az emberhez is, a világosság angyalaként rejti a jóság látszata alá kísértéseit. Elhiteti vele, hogy inkább az emberiség barátja, mint az ellensége. Így sikerült megtéveszteni és rászedni fajunkat. Körmönfont kísértésekkel ámította el és tetszetős csalásokkal hozta őket zavarba.

Sátán Istennek tulajdonította az összes gonoszságot, amelyet az emberi természet örökölt. Olyannak állította be Istent, mint aki örömét leli teremtményei szenvedéseiben, mint aki bosszúálló és kérlelhetetlen. Sátán volt az, akitől az örök szenvedés tanítása, mint a bűn büntetése ered, mivel ily módon tudott embereket hitetlenségbe, lázadásba vinni, lelkeket felzaklatni és az embert megfosztani józan, tiszta gondolkozásától.

A menny amint letekintett és látta, milyen téveszmékbe kerültek az emberek, tudta hogy isteni tanítónak kell a földre jönnie. A tudatlanságban és erkölcsi sötététségben élő embereknek lelki világosságra van szükségük, mivel a világ nem ismerte meg Istent és Őt ki kell nyilatkoztatni értelmük részére. Az Igazság letekintett a mennyből és nem látta önmagát visszatükröződni, mivel erkölcsi sötétség és homály sűrű felhői borították a világot, és az Úr Jézus volt az egyetlen, aki e felhőket vissza tudta szorítani, lévén, Ő volt a világ világossága. Jelenlétével képes volt eloszlatni azokat a sötét árnyakat, melyeket Sátán vetett ember és Isten közé. Sötétség borította a földet és sűrű sötétség az embereket. Az ellenség munkája által felhalmozott megtévesztések miatt sokan annyira félre voltak vezetve, hogy sátáni tulajdonságokkal felruházott hamis istent imádtak.

A mennyei Tanító, aki nem kisebb személy volt, mint Isten Fia, azért jött a földre, hogy az embereknek kinyilatkoztassa az Atya jellemét, hogy lélekben és igazságban tudják Őt imádni. Krisztus felfedte nekik a tényt, hogy a szertartásokhoz és külsőségekhez való legszigorúbb ragaszkodás sem menti meg őket, mivel Isten országa lelki természetű. Krisztus igazságot vetni jött a földre. Nála volt a bölcsesség összes tárházának kulcsa és ki tudta volna nyitni a tudományhoz vezető ajtókat, fel tudta volna tárni az ismeret felfedetlen tárházait, ha ezek nélkülözhetetlenek lettek volna az üdvösséghez. Isten jellemét illetően az embereknek azt mutatta be, ami pontosan az ellentéte volt az ellenség által beállítottnak és azon volt, hogy az emberek világosan megértsék Isten atyai szeretetét, aki „úgy szerette e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Nyomatékosan szólt nekik az ima, a bűnbánat, a bűnvallás és a bűn elhagyásának szükségességéről. Becsületességre, hosszútűrésre, irgalmasságra és együttérzésre tanította őket. Meghagyta nekik, hogy ne csak azokat szeressék, akik őket is szeretik, hanem azokat is, akik őket gyűlölik, akik megvetően bánnak velük. Ezzel nyilatkoztatta ki az Atya jellemét, aki hosszan tűrő, könyörületes és jóságos, késedelmes a haragra, kegyelemmel és igazsággal teljes. Akik elfogadták tanítását, angyalok oltalma alatt voltak, akiknek feladatuk volt erősíteni és világosságot adni, hogy az igazság megújíthassa és megszentelje a lelket.

Krisztus kijelenti küldetését, amiért a földre érkezett. Utolsó nyilvános imájában így szól: „Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velük a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennük, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.” (Jn 17:25-26) Amikor Mózes megkérte az Urat, hogy mutassa meg a dicsőségét, az Úr így szólt: „És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el…” „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen. És Mózes nagy sietséggel földre borula, és lehajtá fejét.” (2Móz 33) Amikor képesek vagyunk úgy megérteni Isten jellemét, ahogyan Mózes megértette, akkor mi is sietve borulunk le előtte, imádattal szívünkben és dicsérettel ajkunkon. Jézusnak nem kisebb volt a szándéka, mint, „hogy az a szeretet legyen bennük”, - vagyis az Ő gyermekeinek a szívében - „amellyel engem szerettél”, (Jn 17:26), azért, hogy Isten ismeretét át tudják másoknak adni.

Micsoda garancia, hogy Isten szeretete lakozzon mindazok szívében, akik hisznek benne! Micsoda üdvösséget biztosított nekünk, mivel „…ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez.” (Zsid 7:25). Csodálkozva kiáltjuk: hogyan lehetségesek ezek a dolgok? Azonban Jézus nem éri be ennél kevesebbel. Akik részesei e földön szenvedéseinek, megaláztatásának, tűrnek nevéért, Isten megajándékozza őket azzal a szeretettel, amelyet Fiának adott. Aki ismer, ezt mondta: „Maga az Atya szeretet titeket” (Jn 16:27). Aki tapasztalatból ismeri e szeretet hosszúságát, szélességét, magasságát és mélységét, ki is jelentette nekünk ezt a bámulatos tényt. Ez a szeretet, Isten Fia által, a miénk, így tehát a Krisztushoz fűződő kapcsolat számunkra minden. Egynek kell Vele lennünk, ahogyan Ő egy volt az Atyával és ekkor a hatalmas Isten szerettei vagyunk, Krisztus testének tagjai, az élő szőlőtő vesszői. A tőkéhez kell kapcsolódnunk és a szőlőtőből kell táplálékot nyernünk. Krisztus a dicső fej és az Isten szívéből áramló mennyei szeretet Krisztusban van, és azok részesülnek benne, akik egyek lettek Vele. A lélekbe hatoló isteni szeretet hálával tölti el, megszabadítja lelki gyengeségétől, büszkeségétől, hiúságától és önzésétől és mindattól, amely eltorzítaná a keresztény jellemet.

Tekintsünk, oh tekintsünk Jézusra és éljünk! Kizárt dolog, hogy az embert ne nyűgözze le Isten Fiának példátlan vonzása. Krisztus testben megjelent Isten volt, korszakok rejtélye, és a világ Üdvözítőjének elfogadásával vagy elutasításával örök érdekek forognak kockán.

Krisztus, aki az Atyával egyenlő, eljött, hogy megmentse Isten törvénye megszegőjét, a menny életét megelevenítse az emberek előtt, hogy megtudják, milyen az, amikor a menny a szívben lakozik. Bemutatta, mivé kell az embernek válni, hogy méltó legyen a drága kegyelem életére, amely oly becses volt, hogy Isten életével fizetett érte.

Krisztus életét az Isten iránti szeretet mennyei üzenete terhelte és minden vágya az volt, hogy ezt szerfelett átadhassa másoknak. Részvét sugárzott arcáról. Magatartását kegyelem, alázatosság, igazság és szeretet jellemezte. Küzdő egyháza minden tagjának ugyanezen tulajdonságokat kell tanúsítania, ha csatlakozni akar a győzelmes egyházhoz. Krisztus szeretete olyan hatalmas, oly ragyogó, hogy ehhez mérten minden, amit az emberek nagynak tartanak, jelentéktelenné törpül. Amikor ez elénk tárul, akkor így kiáltunk: „Oh, a szeretet gazdagságának milyen mélysége ez, amit Isten az emberekre áraszt egyszülött Fia odaajándékozásával!

Amikor alkalmas kifejezéseket keresünk Isten szeretetének leírására, akkor a talált szavak túl színtelenek, túl gyengék, a témához túlságosan méltatlanok. Letesszük az íróeszközt és így szólunk: „Leírhatatlan”. Csak azt tehetjük, amit a szeretett tanítvány tett és így szólhatunk: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! (1 Jn 3:1). Amint megkíséreljük valahogyan leírni e szeretetet, úgy érezzük, mintha első szavaik kimondásával küszködő kisdedek lennénk. Csendben imádhatjuk, mivel ez olyan dolog, ahol a csend az egyetlen ékesszólás. E szeretetet semmiféle nyelv nem képes leírni. Az emberi testben megjelent Isten titka ez, Isten Krisztusban, istenség emberi alakban (v.ö: 1Tim 3:16). Krisztus páratlan alázatossággal hajolt le, hogy Isten trónjára való felmagasztaltatással azokat is felmagasztalja és maga mellé ültesse trónjára, akik hisznek benne. Mindaz, aki hittel tekint Jézusra, a bűn által okozott sebekre és ütésekre, Őbenne meggyógyul és egészségessé lesz.

A megváltás témái nagy horderejűek, és csak akinek lelki látása van, az érzékeli ennek mélységét és jelentőségét. Biztonságot, életet és örömet ad számunkra, ha az üdvösség tervének igazságain időznek gondolataink. Szükségünk van hitre és imára, hogy szemlélhessük Isten mélységes dolgait. Korlátolt elképzeléseink miatt annyira szűk látókörűek vagyunk, hogy csak nagyon behatárolt nézeteink vannak arról a megismerésről, amelyet kiváltságunkban áll megszerezni. Mennyire kevéssé fogjuk fel, mit értett az apostol imájában, amikor így szólt: „Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben. Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen! (Efez 316-21) -- Review and Herald, 1891 nov. 17