Jézus meghalt a világért és életének odaáldozása az emberiséget rendkívüli értékké tette Isten erkölcsi mércéje szerint. A végtelen Isten Fia, aki istenségére emberi testet öltött és a kereszt haláláig engedelmes volt, hogy olyan „létrává” válhasson, amelyen át az emberiség az istenséggel találkozhat. Lehetővé tette az ember számára, hogy isteni természet részesévé váljon, és kikerülje a romlottságot, amely a világban, a kívánságban van. (v.ö: 2Pt. 1:4/b). Krisztus folytonosan azon munkálkodik, hogy felemelje és nemessé tegye az embert és azt kívánja, hogy minden lélek, akit a reménytelenség gyötrelmeiből váltott meg, együttműködjön vele az elveszettek megmentésének nagy munkájában. Nem azért vagyunk, hogy csapdákat és titkos terveket készítsünk lelkek kísértésbe vitelére.

Oh, ha mindenki úgy látná ezt a dolgot, ahogyan elém tárták, annak minden vonatkozásával! Akkor milyen gyorsan abbahagynák az ellenséggel együtt végzett ügyes munkát! Mennyire megvetnék Sátán tetteit, hogy bűnt hoz az emberi családra! Milyen tökéletes gyűlölettel gyűlölnék a bűnt, mivel mérlegelnék a tényt, hogy ez a menny Parancsnokának életébe került, hogy az emberek el ne vesszenek, hogy az ember ne legyen Sátán reménytelen foglya, akaratának romlott rabszolgája, győzelmének és országának trófeája.

Ki akar hát Sátán szövetségese lenni? Ki akar seregéhez tartozni? Ki választja vezetőjévé, és ki utasítja el, hogy üdvösségünk Vezérének véráztatta zászlaja alá álljon? Krisztus Ádám minden fiáért és leányáért meghalt. Amikor Isten Fia ilyen csodálatos szeretetet fejezett ki, hogy a bűnösért hozott ily hatalmas áldozattal a bűnös, a belé vetett hit által el ne vesszen, hanem örök élete legyen, akkor e hatalmas szeretet tárgya hogyan lehet közönyös, hogyan maradhat bűnben és engedetlenségben, ahelyett, hogy egyetlen percnyi késlekedés nélkül Krisztust szívből megvallaná? Hogyan szerethet bárki is gonoszat tenni? Hogy ronthatja meg az ifjúság ítélőképességét és szánhatja olyanra befolyását, amely meggyengíti saját erkölcsi képességét és használhatóságát? Ha annak akaratát cselekszik, aki szerette a világot és aki egyszülött Fiát áldozta érte, lelkük minden képessége megerősödik és saját boldogságukat és békéjüket gyarapítják.

Azzal, hogy az embereknek odaadta Jézus Krisztust, hogy visszanyerje őket a Sátán támasztotta követeléstől, az Úr nagyon megtisztelte az emberi nemet. Meg akartok gyógyulni? Akarjátok Krisztus drága ajándékát? Avagy elutasítjátok azt, hogy neki szolgáljatok? Jézus ezt mondta: „..aki velem nem gyűjt, tékozol.” (Mt 12:30/b) Ezt is mondta: „..nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:5/b) És „Elég néked az én kegyelmem.” (2Kor. 12:9) Mindenki, aki saját véges erejével próbál jót tenni, erőfeszítései kudarcot vallanak, azonban akik Krisztust hittel fogadják el, azok személyes Üdvözítőre lelnek. Seregébe állnak, katonái lesznek és a hit nemes harcát fogják harcolni. Ha iskolában tanuló diákok, érezni fogják, azért vannak ott, hogy az iskolát a föld legrendezettebb, legkiválóbb és leginkább dicséretre méltó intézményévé tegyék. Minden befolyásukkal azon lesznek, hogy Isten, Krisztus és a mennyei lények oldalára álljanak. Kötelességüknek fogják érezni, hogy olyan *keresztény ifjúsági társulatot alkossanak, amely segíthet minden diáknak megláttatni Isten előtt el nem fogadható útjaik és választásaik következetlenségét. Krisztussal együtt vonzást fognak gyakorolni és minden tőlük telhetőt megtesznek a keresztény jellem tökéletesítése érdekében. Magukra fogják vállalni a „sánták és gyengék” biztos, egyenes ösvényre vezetését. Ilyen találkozókat fognak szervezni tervek készítése céljára, amelyek az oktatási intézmény részére áldást jelentenek, és minden hatalmukban állót elkövetnek, hogy olyanná tegyék az iskolát, amilyenre azt Isten tervezte és szánta. Fontosnak fogják érezni az ilyen keresztény találkozók eredményességét, amint misszionáriusokat készítenek elő, hogy a világ figyelmeztetésére keljenek útra.

A diákoknak legyen meg a saját, imára szánt idejük, amikor egyszerű kéréseiket buzgón Isten elé terjesztik. Kérjék, hogy testi erővel, tiszta lelki látással, jó erkölcsi és ítélőképességgel áldja meg az iskola igazgatóját, és minden tanár legyen alkalmas, Krisztus kegyelme által, hűségesen és odaadó szeretettel végezni munkáját. Imádkozzanak, hogy a tanárok olyan eszközök legyenek, akiken keresztül Isten, az általa küldött Jézus Krisztus ismerete által úgy tudjon munkálkodni, hogy a jó győzhessen a rossz felett. Adjon Isten az oktatási intézményeinkbe járó diákoknak kegyelmet és bátorságot, hogy a törvényében - amely jellemének kifejezése - feltárt elvekkel összhangban legyenek tetteik. Soha ne keltsétek azoknak az iskoláknak rosszhírét, amelyet Isten alapított. Ha bármikor kísértésben elbuktatok, azért volt, mert nem Isten volt erősségetek, mivel nem rendelkeztetek a szeretet által munkálkodó hittel, amely a lelket megtisztítja.

Minden őszinte keresztény, akinek kapcsolata van iskoláinkkal, határozza el, hogy Krisztus ügyének hűséges szolgája lesz, és minden diáknak segít hűséges, tiszta és szent életet élni. Mindenki, aki Istent szereti, törekedjen megnyerni azokat, akik még nem vallották meg Krisztust. Csendes, imádságos lelkület áradhat tőlük minden nap és Jézus Krisztussal, a világunkért munkálkodó főmisszionáriussal együttműködhetnek. Minden lélek – férfi, nő és ifjú – növekedjen jellem, odaadás, tisztaság és szentségbeli kiválóságban, egyedül Isten dicsőségét szem előtt tartó életet élve, hogy hitünk ellenségei ne tudjanak győzedelmeskedni. Szent hitünk kötelékei legyenek olyan erősek, hogy egyesült befolyásunk teljesen az Úr oldalán legyen és munkálja azok átalakulását, akikkel kapcsolatba kerülünk. Lássák meg rajtatok, hogy Istennel élő kapcsolatban álltok és a Mestert akarjátok megdicsőíteni arra törekedve, hogy a jellem minden szépsége annak szerez tisztességet, Aki életét adta értetek. Krisztus szeretete késztessen benneteket, hogy másokat az Úr megváltottai ösvényére tudjatok vonzani. Amikor megvalósul, hogy iskoláink diákjai Isten akaratát szeretik, akkor viszonylag könnyűnek fogják azt találni.

Ha a diákok másokban jellemhibákat látnak, adjanak hálát felismerésükért, ezért tehát óvakodhatnak azok elkövetésétől. Bizonyára fogtok olyanokat látni, akik nem tanulják Krisztus szelídségét és alázatosságát, hanem szeretik a magamutogatást, hiúk, komolytalanok és világiasak. Az ilyeneknek egyetlen gyógymód Jézust szemlélni és jelleme tanulmányozásával eljuthatnak oda, hogy mindent megvetnek, ami hiábavalóság, léhaság, gyengeség és hitványság. Krisztus jelleme tele van béketűréssel, türelemmel, jósággal, irgalommal és páratlan szeretettel. Az ilyen jellem szemlélése által felülemelkednek azokon a kicsinyes dolgokon, amelyek alakították és formálták, szentségtelenné és szeretetlenné tette őket. Ezt fogják mondani: ”Nem ültem együtt hivalkodókkal, és *alattomosokkal nem barátkoztam.” (Zsolt 26:4) Rá fognak ébredni, hogy „Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol.” (Péld 13:20)

Minden ember, aki keresztény életet akar élni, ne feledje, hogy a küzdő egyház nem a győztes egyház. A testi gondolkozásúak ott vannak az egyházban. Inkább szánni kell őket, mint hibáztatni. Az egyházat nem aszerint kell megítélni, hogy elviseli e jellemeket, bár ők belül vannak. Ha esetleg kirekesztené őket, akkor pont azok, akik hibát találtak jelenlétükkel, azzal hibáztatnák az egyházat, hogy e lelkeket sorsukra hagyva, a világba küldte. Azt állítanák, hogy könyörület nélküli bánásmódban részesültek. Lehetséges, hogy az egyházban vannak rideg, rátarti és keresztényietlen emberek, de nem szükséges ilyenekkel társulni. Sok melegszívű ember van, akik önmegtagadók, önfeláldozók, akik, szükség esetén, életüket adnák, hogy lelkeket mentsenek. Jézus látta a jót és a rosszat az egyházi és gyülekezeti kapcsolatokban. „Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig”. (Mt. 13:30) Senkit sem kényszerítenek, hogy konkollyá váljon, mivel a mező minden növénye nem búza. Ha az igazság ismert volna, akkor e panaszkodók azért vádaskodnának, hogy lecsendesítsék bűntudattal küzdő, megbélyegzett lelkiismeretüket. Saját eljárásuk nem igazán dicséretes. Még azok is, akik azért küzdenek, hogy az ellenséget legyőzzék, néha tévednek és rosszat tesznek. A rossz akkor győz a jó felett, amikor nem bízunk teljesen Krisztusban és nem maradunk Őbenne. Ilyenkor a jellem következetlenségei láthatóvá válnak, amelyek nem jönnének a napvilágra, ha megőriznénk a szeretet által munkálkodó hitet, amely megtisztítja a lelket.

Nem vagyunk arra kényszerítve, hogy olyan barátokat válasszunk, akik megvetik Isten szeretetét, aki ezt azzal fejezte ki, hogy Fiát adta világunkért, „hogy aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Akik szeretik Istent, nem fogják ellenségeit barátként választani. Elhangzott a kérdés: „Avagy az istentelennek kellett-e segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? (2Krón 19:2). A hitetlenek és hűtlenek társaságát akarjátok választani és nem azokét, akik engednek Isten parancsolatainak? Úgy határoztok, hogy elkülönültök azoktól, akik Istent szeretik és lehetőleg minél távolabbi helyet kerestek a világosságtól? A tisztaság és hit légkörében akarjátok-e magatokat tartani és jellemetekbe olyan elveket behozni, amelyek szilárd építőelemek? A keresztények nem kívánják a nem-keresztények társaságát választani és azt ápolni. Ha az Úr különleges beosztást ad nektek a világban, ahogyan adta Józsefnek és Dánielnek, akkor meg is fog tartani és őrizni titeket a kísértések közepette. Azonban soha nem lesztek ott, ahol túl sok világosságot találtok a világunkban. Így tehát, mennyire veszélyes azok társaságát választani, akik a sötétséget jobban szeretik a világosságnál, és nem kívánnak a világosságra jönni, „hogy az az ő cselekedeteik fel ne fedessenek. (Jn 3:20) -- Review and Herald, 1894 január 16