„Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincset a mennyben, ahol se moly, se rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be, és nem lopnak." Lélekpusztító bűn az önzés. Ide tartozik a „másé” kívánása, ami bálványimádás. Minden az Istené. Mindaz a jólét, melynek örvendezünk, Isten jótékonyságának az eredménye. Isten nagylelkű és bőkezű adományozó. Ha a bő ellátásnak, melyet nyújt nekünk, bármi részét elvárja tőlünk, az nem azért van, hogy ő gazdagodjék meg ajándékainktól, hiszen semmire sincs szüksége kezünkből; hanem hogy gyakorolni tudjuk a lemondást, a szeretetet, az embertársaink iránti jóindulatot, és így magasztos lények legyünk. Ádámtól kezdve napjainkig Isten miden üdvrendben igényt tartott az ember javaira, mondván: Én vagyok a mindenség jogos tulajdonosa; ezért szenteljétek nekem első terméseteket, hozzatok hűbéri adót, adjátok vissza, ami az enyém, így ismerjétek el uralkodó voltomat. S ti szabadon megtarthatjátok és élvezhetitek adományaimat, s az áldásom kísérni fog. Tiszteld az Urat minden vagyonodból, minden bevételed elejéből.

Isten követelményei a legelsők. Nem teljesíthetjük Isten akaratát, ha azt szenteljük neki jövedelműnkből, ami összes képzelt szükségletünk kielégítése után megmarad. Hanem mielőtt jövedelmünk bármelyik részét is fölhasználnánk, vegyük ki, és ajánljuk föl neki a részt, melyre ő tart igényt. Az ősi üdvrendben szüntelen hálaáldozat égett az oltáron, így ismerve el az ember Isten iránti, véget nem érő lekötelezettségét. Ha világi dolgaink területén jólétben van részünk, az azért van, mert Isten megáldott minket. E jövedelem hányadát szenteljük a szegényeknek, s fordítsuk jelentős részét Isten ügyére. Mikor megadtuk Istennek, amire ő tart igényt, akkor a maradékot megszenteli és megáldja használatunkra. De mikor valaki azzal lopja meg Istent, hogy visszatartja, ami az övé, akkor az egészen Isten átka nyugszik.

Isten az embert tette meg az eszközzé, melyen át ajándékai áradnak a mű fönntartására, melyet előbbre akar vinni a világban, Vagyont adott nekik, hogy használják bölcsen, de nem harácsolásra, vagy fényűzésre és önző kielégülésre akár ruházkodásnál, akár házaik berendezésénél. Isten javakat bízott rájuk, mellyel eltartsák szolgáit fáradozásukban, akár igehirdetők vagy hitterítők, s fönntartsák az intézményeket, melyeket létre hívott köztük. Az igazság drága fényének „Vendezők érezzenek égető vágyat, hogy mindenüvé eljuttassák a fényt. Akad maroknyi hű zászlóvivő, aki sosem retten vissza a kötelességtől, sosem bújik ki a felelősségek alól, szívük s erszényük mindig nyitva áll, bármikor szólítanak föl adakozásra Isten ügyének fejlesztése számára. Valóban, némelyek készen állnak túltenni kötelességükön, mintha attól tartanának, hogy alkalmat mulasztanak, hogy beruházzák részüket a mennyei bankba. Mások oly keveset tesznek, amilyet csak lehetséges. Harácsolják a kincset, vagy magukra pazarolják a pénzt, sajnálkozva, húzódozva izzadnak ki jelentéktelen filléreket Isten ügye támogatására. Ha ígéretet vagy fogadalmat tesznek is Istennek, később megbánják, s addig húzzák-halasztják megadását, ameddig csak lehetséges, vagy egyáltalán meg sem adják. A lehető legkisebbre szabják tizedüket. mintha attól rettegnének, hogy elveszett pénz, amit visszatérítenek Istennek. Intézményeink pénzzavarokkal küzdhetnek, ez utóbbiak mégis úgy viselkedik, mintha nem érdekelne őket, vajon intézményeink virágzanak-e, vagy sem. Holott intézményeink Isten eszközei, melyekkel be akarja világítani a világot.

Intézményeink nem kaptak, mint a legtöbb intézmény, alapítványokat vagy hagyatékokat. Isten mégis nagyon fölvirágoztatta, megáldotta, s nagy sok jó forrásává tette őket Vannak köztünk próbaidejük vége felé közelgő élemedett korúak, de az éberek hiánya miatt, akik Isten ügye számára biztosítanák a kezükben levő vagyont, a Sátánt szolgálók kezébe kerül a pénz. Noha e javakat Isten csupán kölcsön adta nekik, hogy majd visszatérítsék. Mégis tíz közül kilenc esetben testvéreink, mikor lelépnek a cselekvés színpadáról, úgy hagyják Isten tulajdonát, hogy az nem dicsőítheti őt. mert egyetlen dollár sem folyik be abból az Úr kincstárába. Némelykor e látszólag jóravaló testvérek megszenteletlen tanácsosokra hallgattak, akik a maguk szemszögéből, s nem Isten elgondolása szerint adtak tanácsot Gyakran gyermekeikre és unokáikra hagyják a vagyont, holott ez csak árt a fiataloknak. Nem szeretik Istent, sem az igazságot, ezért a javak, noha az egész az Úré, a Sátán soraiba kerülnek, hogy ő rendelkezzék vele. A Sátán sokkal éberebb, figyelmesebb és szakavatottabb, hogy módot találjon rá magának szerezni meg a javakat, mint testvéreink, hogy az Úr tulajdonát az ő ügye számára biztosítsák. Némely végrendeletet hanyagul írják meg, ezért nem érvényesek, s így komoly összegek vesznek el a mű számára. Fivéreink vegyék tudomásul, hogy felelősség nyugszik rajtuk, mint Isten ügyének megbízható szolgáin, hogy gondolkozzanak el Isten tanácsán, s biztosítsák az Urnak, ami az övé.

Sokan fölöslegesen érzékenyek e ponton. Azt tartják, hogy tiltott területre lépnek, ha a javakat említik meg az idősek vagy betegek előtt, hogy megtudják, mi a szándékuk vele. Bár ez a kötelesség is olyan szent, mint amilyen szent a kötelesség, hogy az igét hirdessék, hogy lelkeket mentsenek meg. Itt ez az ember, Isten pénzével es tulajdonával a kezében. Intézői tisztjének végén jár. Odahelyezi-e az Isten által neki kölcsönzött javakat, hogy művében használják, vagy gonosz emberek kezébe, csak mert azok a családja) a rokonai? A keresztény viselje szívén, s aggódjék ez ember jövő javáért, s Isten ügyéért is, hogy így az idős, a beteg helyes döntésre jusson Ura pénze felől, a talentumokkal, melyeket őrá bíztak bölcs fölhasználás végett. Ott fognak állni-e testvérei, hogy szemtanúi legyenek, hogy amint eltávozik az életből, meglopja Isten kincstárát? Félelmetes veszteség lenne ez számára, s a mű számára is; mert, olyanok kezébe helyezve anyagi talentumait, akik nem tisztelik Isten igazságát, ezzel kendőbe csavarja, és földbe rejti azt.

Az Úr azt akarja, hogy követői addig végrendelkezzenek javaikkal, amíg maguk képesek erre, Megkérdezhetné valaki: „Meg kell föltétlenül fosztanunk magunkat mindentől, amit magunkénak mondunk?” Lehet. hogy most még nem várja el ezt tőlünk az Úr; mégis legyünk készek erre az Úr kedvéért. Azáltal kell elismerniük, hogy mindenük fönntartás nélkül az övé, hogy bőkezűen adakoznak, valahányszor anyagiakra van szükség az Úr művének föllendítésére. Némelyek bezárják fülüket, mikor adakozásra szólítanak a hittérítők ide-gen országokba küldésére, és az igazság kinyomtatására, hogy őszi falevélként szórjuk azt szerte az egész világon. Azzal mentegetik irigy természetüket, hogy közlik veled: már elrendezték, hogy halálukkor adakoznak majd. Végrendeletükben gondoltak Isten ügyére. Ezért a pénzsóvárgás életét élik, meglopva Istent a tizedektől, az áldozatoktól, s még végrendeletükben is csupán kicsiny részét térítik vissza Istennek abból. amit pedig ő kölcsönzött nekik. Az oroszlánrészt meg olyan rokonokra hagyják, akik közömbösek az igazság iránt. Holott ez a legrosszabb tolvajlás. Nemcsak életük folyamán, hanem halálukkor is meglopják Istent attól, ami méltán neki jár.

Kimondhatatlan balgaság, ha csaknem életünk utolsó órájára hagyjuk, hogy előkészüljünk az eljövendő életre. Az is öreg hiba, ha arra az időre halogatjuk, hogy eleget tegyünk Isten ügye iránti bőkezűségre szóló fölhívásainak, mikor másokra hárítjuk át vagyonkezelő tisztünket. Akikre anyagi javad talentumait bíztad, talán nem tudnak olyan jól bánni vele, mint te. A jómódúak hogyan mernek ekkora kockázatot vállalni! Akik halálukig várnak, hogy rendelkezzenek vagyonukkal, azok valójában inkább a halálnak adják azt át, mint sem Istennek. Ezzel sokan ellenkezőjét teszik annak, amit Isten tervezett, mint azt igéje világosan megállapítja. Ha jót akarnak tenni, ragadják meg a jelen kitűnő alkalmait) s fáradozzanak teljes erejükből. mintha rettegnének, hogy kedvező lehetőségeket mulasztanak el.

Akik, mivel nem tesznek eleget Isten életüket érintő kívánalmainak, ismert kötelességet hanyagolnak el, s akik azzal csitítgatják lelkiismeretüket. hogy halálukkor fognak odaajándékozni belőle, azok nem nyernek dicséretet a Mestertől; – s jutalomban sem részesülnek, Nem gyakorolják a lemondást, hanem, amíg lehet, maguknak tartják meg; csak akkor engedve át, miután a halál elragadta őket. Amit sokan addigra akarnak halasztani, amíg már-már meghaltak, ha valóban keresztények lennének, akkor tennék meg, mikor még teljes erejükben vannak. Akkor szentelnék oda Istennek magukat és vagyo¬nukat is, míg intézőiként működnek; s az a jóérzésük is meglehetne, hogy eleget tettek kötelességüknek, Ha maguk hajtják végre végrendeletüket, akkor maguk tudnának eleget tenni Isten kívánalmainak, ahelyett, hogy másokra hárítanák a felelősséget. Tekintsük magunkat az Úr tulajdona intézőinek, s Istent a tulajdonosnak, akihez vissza kell térítenünk, ami az övé, amikor elvárja tőlünk. Majd ha eljön kamatostól kérni vissza tulajdonát, a másét kívánók látni fogják, hogy a rájuk bízott talentumok megsokszorozása helyett, a haszontalan szolgára kihirdetett romlást, vészt hozták magukra.

Isten terve, hogy szolgái halálát veszteségnek tekintsük, a jó hatás miatt, amit gyakoroltak, s a sok készséges adomány miatt, melyekkel hozzájárultak Isten kincstára föltöltéséhez. A halálesetek hagyatékai az élő jótékonyság nyomorúságos utánzatai csupán.” Isten szolgái Istennek tett jócselekedetekkel s bőkezű adományokkal írják napról-napra végrendelkezésüket. Ne tűrjék, hogy az Istennek adott összeg kicsiny legyen ahhoz képest, amit magukra költenek, Mikor naponta egyre írják végrendeletüket, nem feledkeznek el a célokról és barátokról, akiknek a legnagyobb hely jut szívükben. Jézus a legjobb barátjuk. Ő életét sem tartotta vissza tőlük, hanem javukra lett szegény, hogy szegénysége által ők lehessenek gazdagok. Jézus a teljes szívet teljes tulajdont érdemli meg, mindent, amink van. Mégis sok hitvalló életében elodázza azt, amire Jézus tart igényt, majd azzal tetőzi be a sértést, hogy halálakor is csupán csekélyke alamizsnát lök oda, Az ilyenek ne feledjék, hogy Isten e meglopása nem pillanatnyi ötlet: hanem jól megfontolt lépés: melyet így kezdenek megfogalmazni: „Szellemi képességeim teljes birtokában...” Miután egész életükben megcsalták Isten ügyét, haláluk után is folytatni szándékoznak a csalást. Éspedig szellemi képességük teljes birtokában. Sokan elégedettek, ha ilyen végrendelkezést tehetnek halálos ágyuk párnája alá Végrendeletek a halálra való fölkészülésük része, s úgy készítik el, hogy javaik ne nyugtalanítsák halálos órájukat. Nyugodt lelkiismerettel tudnak-e előre tekinteni a követelményekre, miket vállalniuk kell, mikor majd el kell számolniuk vagyonkezelésükkel?

Ha el szeretnénk nyerni a jövő, halhatatlan életet, ebben az életben kell gazdagodnunk a jócselekedetekben, Mikor az ítélet összeül, s megnyitják a könyveket, mindenkit cselekedetei szerint jutalmaznak meg, Sok olyan név került az ítélet névsorába, mely mellé lopást jegyeznek be a menny jegyzőkönyvében. S hacsak bűnbánatot tartva meg nem térnek, hacsak önzetlen jótékonykodással nem fognak fáradozni a Mesterért, elkerülhetetlenül a hűtlen szolga sorsában lesz részük.

Gyakran tevékeny üzletember haj meg pillanatnyi figyelmeztetés nélkül, s mikor megvizsgálják ügyeit, a legzavarosabb állapotokat találják. Rendezés közben az ügyvédek költsége emészti föl az oroszlánrészt, hacsak nem az egész vagyont, míg az özvegy, a gyermekei, s Isten ügye meglopva állnak. Akik az Ur javainak hű intézői, azok pontosan tudni fogják, hogyan állnak ügyeik, s mint bölcs emberek, bármire készen állnak. Ha ezeknek zárulna le váratlanul a próbaidejűk, nem hagynának akkora bonyodalmat azokra, akiknek majd rendezniük kell ügyeiket.

Soknak eszébe se jut végrendelkezni, amíg látszólag jó egészségnek örvendenek. Testvéreink mégis tegyék meg az elővigyázatot. Ismerniük kell pénzügyi helyzetüket, s ne tűrték meg, hogy ügyeik összekuszálódjanak. Úgy rendezzék vagyonukat, hogy bármikor hátra tudják hagyni.

Úgy készítsék el végrendeletüket, hogy jogerős legyen a törvény előtt. Miután megfogalmazták, ....évekig élve maradhatnak, és akkor sem áll meg, ha időről-időre adományokkal járulnak az ügyhöz, amint erre szükség mutatkozik, A halál egyetlen nappal sem zörög be korábban, csak, mert végrendelkeztetek, Mikor szétosztjátok vagyonotokat családotok közt, ne feledkezzetek meg Isten művéről. Hiszen az ö megbízottai vagytok, az ő javaival a kezetekben, ezért elsősorban az ö igényeit vegyétek figyelembe. Magától értetődő, hogy ne hagyjátok fillér nélkül feleségeteket, gyermekeiteket; gondoskodjatok róluk, ha erre rászorulnak. Mégse vegyetek be, csak mert ez a szokás, végrendelkezésetekbe hosszú sor nem ínséges rokont.

Sose feledjük, hogy a javak elosztásánál uralkodó jelenlegi önző rendszer nem Isten elgondolása, hanem emberi csinálmány. A keresztények legyenek javítók-újítók, s törjék meg a mai rendet, teljesen új szempontot véve figyelembe a végrendelkezésnél. Sose veszítsétek szem elöl, hogy az Úr tulajdonával bántok. Ezekre Isten akarata a törvény, Ha ember tenne meg végrendeletének végrehajtójává, akkor, ugye, pontosan követnétek a hagyatkozó akaratát, nehogy akár kicsiny összeg eltévessze rendeltetési helyét? Mennyei barátod rád bízta tulajdonát, s közölte veled akaratát is, hogy mire fordítsd. Ha önzetlenül tekintjük a rendelkezést nem juttatjuk illetéktelen helyre, ami Istent illeti meg. Szégyenteljesen elhanyagolják Isten ügyét, bar elég javakat bízott rájuk, bármily szükségletre, ha hálás, engedelmes szívvel rendelkeznének.

A végrendelkezők ne gondolják, hogy ezzel örökre eleget tettek a kötelességnek; hanem szüntelenül munkálkodjanak) fölhasználva a rájuk bízott talentumokat, az Úr ügyének fölépítésén. Isten terveket fektetett le, hogy mindenki értelmesen tudja elosztani javait. Nem szándékszik csodatett segítségével eltartani a művet. Akad néhány hű intézője, aki takarékosan él, és ügye fejlesztésére fordítja javait. Ahelyett, hogy a lemondás, a jótékonyság lenne a kivétel, legyen az a szabály. Isten ügyének növekvő szükségletei megkövetelik a javak begyűjtését. Egyre érkeznek kérések bel- és külföldről a hírnökökért, hogy menjenek el hozzájuk világossággal és igazsággal. Ehhez több munkás szükséges, és több anyagi, hogy eltartsuk őket.

Csak a javak kis összegei folynak be az Úr kincstárába, hogy lélekmentésre használjuk, s még ezt is nehezen lehet begyűjteni. Ha megnyílhatna a szemünk, látnánk, hogy az uralkodó pénzsóvárgás mennyire akadályozza Isten ügyének fejlődését, s mennyivel többet tudtunk volna elvégezni, ha tizedek és áldozatok útján mindnyájan eleget tettünk volna Isten tervének, akkor sokaknál határozott változás állna be a jó irányban; nem merészelnék akadályozni Isten ügyének fejlődését, mint eddig tették. Ahhoz képest, hogy mit végezhetnének el, ha mindent föladnának Krisztusért, a gyülekezet alszik. Az önfeláldozás valódi lelkülete nyomós érj lenne az örömhír valósága és hatalma mellett, amit a világ félre nem magyarázhatna, le nem tagadhatna, s gazdag áldások áradnának a földre.

Fölszólítom testvéreinket, hagyják abba az Úr meglopását. Némelyek helyzete megkívánja, hogy végrendelkezzenek. De mikor ezt teszik, ne adjanak fiaiknak, lányainak olyan javakat. melyeknek Isten kincstárába kellene befolyniuk. A végrendeletek gyakran a viszályok forrásai lesznek. Isten ősi népének dicséretére jegyezték föl, hogy az Úr nem szégyellte, ha Istenüknek nevezték őt. S azt a bizonyságot jegyeztek föl, hogy ahelyett. hogy önzőn törekedtek volna, vagy pénzsóvárgón vágytak volna a földi tulajdonra, Isten kezébe helyezték mindenüket és magukat. Csak az ő dicsőségéért éltek, félreérthetetlenül hirdetve, hogy ők más hazába vágynak, mennyei otthonba. Isten nem szégyellte az ilyen embereket. Ezek nem hoztak rá gyalázatot a világ szemében. A menny Fönségese nem szégyellte testvéreinek nevezni őket.

Sokan azt hajtogatják, hogy nem tudnak többet tenni Isten ügyéért. mint már tesznek; noha korántsem adakoznak képességükhöz mérten. Az Úr néha úgy nyitja meg az önzés vakította szemet, hogy adományuk színvonalára csökkenti jövedelmüket. Lovakat találnak kimúlva az istállóban vagy mezőn, házak, kamrák égnek le, vagy a termés marad e! Sok esetben Isten áldásokkal teszi próbára az embert, s ha hűtlenséget tanúsít, nem hozza be a tizedeket és áldozatokat, visszavonja az áldást. „Aki szűken vet, szűken arat.” Krisztus kegyelmére, jóságának gazdagságára, s az igazság és vallás becsületére kérünk titeket, a Krisztus követőit, hogy szenteljétek magatokat és javaitokat újonnan az Istennek. Krisztus szeretetére és szánakozására való tekintettel, mely lehozta őt a királyi udvarokból, hogy önmegtagadást, megalázkodást és halált szenvedjen el. Vessük föl magunknak a kérdést: „Mennyivel tartozom az Úrnak?” majd hálás adományotok legyen arányban azzal, hogy mennyire értékelitek a menny csodás, Isten szeretett Fiában hozott ajándékát.

Mikor eldöntitek, hogy milyen reszt akartok Isten ügyének adni, sokkal inkább lépjétek túl, mint rövidítsétek meg a kötelesség követelését. Gondoljátok meg, kinek is szól az ajándék. Ez a megemlékezés elűzi a pénzéhséget. Jusson eszetekbe a nagy szeretet, mellyel Krisztus szeret benneteket, s akkor leggazdagabb ajándékaink is méltatlannak tűnnek, hogy Urunk elfogadja. Mikor Krisztus lesz azok szeretetének tárgya, akik elnyerték megbocsátó szeretetét, akkor nem számítgatják az alabástrom szelence értékes illatszer árát. A pénzéhes Júdás meg tudta tenni; de a megváltás elnyerője csak azt fogja sajnálni, hogy áldozatának nincs még kellemesebb illata, még nagyobb érté¬ke. A keresztények tekintsék magukat eszköznek csupán, melyeken át ke-gyelmek és áldások hullámai fognak áramlani a minden jó forrásából embertársaikra. Ezek megtérése a magasztalásban és áldozathozatalokban megnyilvánuló dicsőség hullámait küldhetik a mennybe azoktól, akik részesek lettek velük a mennyei ajándékban.