A keresztény bölcsesség egyik kitűnő ágazata az anyagiakkal való takarékosság. A felelős vezetők nem eléggé tartják szem előtt ezt intézményeinkben. A pénz Isten egyik nagyszerű ajándéka. Gyermekei kezében táplálék az éhezőnek, ital a szomjazónak, öltözék a meztelennek; védelem az elnyomottnak, s egészség eszköze a betegnek. Ne költsünk hát fölöslegesen vagy pazarlón, fényűzőn, a büszkeség vagy nagyravágyás kielégítésére.

A való szükségletek kielégítéséhez a vallásos elv szigorú vonásának kell uralkodó hatalomnak lennie. A keresztények és világiak érintkezésénél a kereszténynek nem szabad beolvadnia a megszenteletlenbe. Szigorúan tartsuk hát meg elesnek és szembeszökőnek a kettő közti ellentétet. Hiszen két különböző mester szolgál. Az egyik csoport eltökélten tartani törekszik magát Isten követelményeinek alázatos ösvényéhez – az egyszerűség, őszinte oda-adás, szelídség és alázat ösvényéhez – példaképüket, Jézust követve. A másik mindenben ellenkezője az elsőnek. Ezen világ szolgái mohón követik a világ divatjait a pazarló, ruházkodásban, az étvágy felelőtlen, bűnös kényeztetésében. Krisztus ezen a területen jelölte ki a kórházban dolgoznak munkáját. Nem szabad csökkentenünk a távolságot köztünk és a világiak közt színvonalukra beállással, a magasztos ösvényről lelépéssel, melyet az Úr megváltottja; részére készített, hogy azon járjanak. De a keresztény életben megnyilvánuló vonzerő – a mindennapi munkában megvalósított elvek, amint az ésszerűség ellenőrzése alatt tartjuk az étvágyat a ruházkodás egyszerűsége, s a megszentelt beszéd és magatartás – világosság lesz, mely folyvást ráragyog a helytelenek szokásúak ösvényére.

Vannak hiú és gyönge emberek, akik nem gondolkodnak mélyen, akikben nincs erkölcsi erő, akik elég balgák, hogy a divat szerelmesei elvonják és elrontsák őket az örömhír egyszerűségétől, mesterkéletlenségétől. Ha látják, hogy akik bár vallják, hogy jobb utat javasolnak, mégis amennyire körülményeik engedik, kényeztetik étvágyukat, s a világ szokásai szerint öltözködnek, akkor a bűnös kielégülések rabszolgái csak megerősödnek romlott szokásaikban. Arra a következtetésre jutnak, hogy mégsem állnak ők annyira távol a helyes úttól, ezért is nincs szükségük rá, hogy alapos változást érjenek el. Isten népe szilárdan tartsa magasra a helyes mértékét, s gyakoroljon olyan ha-tást, mely helyesbíti a divat templomában imádkozók rossz szokásait, s megtörjék a varázslatot, amit Sátán hozott e szegény emberekre. A világiaknak éles ellentétet kellene észlelniük a maguk pazarlása, és a jobb utat bevezetők egyszerűsége közt, akik a Krisztus követői.

Az élet sikerének titka a kicsiny dolgok gondos, lelkiismeretes végzése. Isten ugyanolyan gonddal alkotja az egyszerű falevelet, a parányi virágot, a fűszálat, amint világot teremt. Az erős, szép jellem arányos alkata a kötelesség egyéni tetteiből épül föl. Tanuljanak meg hűségesnek lenni a legkisebb kötelességben csakúgy, mint a legnagyobban. Munkájuk, hacsak magában nem foglalja az apró dolgokkal való hű, szorgos, gazdaságos törődést, semmiképp sem bírja el Isten fölülvizsgálatát.

Az intézményeinkben dolgozó gondosan őrködjék, hogy semmi kárba ne vesszen, még ha az ügy nem is tartozik közvetlen hatáskörébe. Mindenki, tehet valamit a takarékosságért, úgy tegyetek eleget kötelességeteknek, nem az emberek dicséretéért, hanem hogy elviselje Isten fölülvizsgálatát.

Krisztus takarékosságra tanította tanítványait, ami méltó, hogy elgondolkozzunk rajta. Az Úr csodát tett, hogy táplálja a tanításait hallgató, megéhezett ezreket; amikor mindnyájan ettek és megelégedtek, nem engedte, hogy a maradékot kárba hagyják veszni. Aki szükség esetén roppant sokaságot tudott táplálni isteni hatalmával, most fölszólította tanítványait, hogy szedjék össze a maradékot, hogy semmi kárba ne vesszen. Ezt a leckét úgy ami tanulságunkra nyújtotta, mint a Krisztus idején élőkére. Isten Fia mindig gondol a földi élet szükségleteivel. A lakoma után nem vette semmibe az ételdarabkákat, noha bármikor tudott volna ilyen lakomát rendezni. Intézményeink mun-kásai jól tennék, ha magukra vennék a tanítást: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi kárba ne vesszen.” Ez minden felelős állást betöltő kötelessége, követendő példával elől járni embert.

Akik mindig nagylelkűen felelnek az anyagiakért való fölhívásra, hogy eltartsák Isten művét, s enyhítsék a szenvedést és az éhséget, nem azonosak azokkal, akiket hanyagnak, könnyelműnek, halogat6knak, piszmogónak találnak anyagi dolgaikban. Ezek mindig vigyáznak, hogy ne költsenek többet, mint amennyit keresnek. Elvből takarékosak: kötelességüknek tartják félretenni, hogy legyen miből adakozniuk.

Néhány munkás, akár Izráel gyermekei, eltűri, hogy romlott étvágyuk s a bűnös kielégülés régi szokásai követeljék nagyhangon a győzelmet. Ők is, akár ősi Izráel, Egyiptom hagymáira és póréhagymáira vágynak. Aki kapcsolatban áll intézményeinkkel, ragaszkodjék szigorúan az élet és egészség törvényeihez, így nem támogatva példájukkal mások egészségtelen szokásait.

A kicsiny dolgokban való törvényszegés vezeti el először a lelket Istentől. Ádám és Éva egyetlen bűnnel, a tiltott gyümölcs fogyasztásával nyitották meg a nyomorúság zsilipjeit a világra. Van, aki jelentéktelennek tartja e vétket, bár azt látjuk, hogy a következményeit nem nevezhetjük kicsinynek. A mennyben az angyaloknak a cselekvés szélesebb kőre s magasabb szintje jutott osztályrészül, mint nekünk, de ami nekik, és ami nekünk helyes, az egy és ugyanaz.

Nem a zsugori, filléreskető szellem vezeti a kötelességtudó tisztviselőket, hogy megdorgálják az elharapózott helytelenséget, s mindenkitől megköveteljék az igaz tetteket, a takarékosságot és lemondást. Nem a kellő méltóságról leszállás, ha megvédjük intézményeink érdekeit e dolgokban. Akik maguk hűségesek, azok másban is hűséget keresnek. Az igazgatók intézkedésein uralkodjék szigorú becsületesség, s mindenkire ezt kell ráparancsolni, aki vezetésük alatt dolgozik.

Az elv embereinek nincs szüksége a zárak és kulcsot korlátjára; nem kell őrizni és vigyázni őket. Mindig becsületesek és igazak lesznek; egyedül is, mikor senki sem latja őket csakúgy, mint mások szeme előtt. Nem ejtenek foltot lelkükön bármily összegű nyereségért vagy önző előnyél. Hanem helyteleníteni fogják a hiányosságot. Bár senki más meg nem tudná, ők maguk tudnának róla, s ez megölné az önbecslésüket. Aki nem lelkiismeretes és megbízható kicsiny dolgokban, akkor sem javulna meg, ha törvények, korlátozások és büntetések kényszerítenék őt.

Kevésnek van erkölcsi ereje ellenállni a kísértésnek, különösen az étvágynál és a lemondás gyakorlásánál. Némelyeknek túl erős a kísértés, ha látták, hogy mások harmadszor is étkeznek; azt képzelik hát, hogy éhesek, mikor az – érzés nem a gyomor táplálék-kéréssel hanem az olyan elme kívánsága, melyet nem erősített meg az elv, nem fegyelmezett a lemondás, Az önuralom s az önkorlátozás falait egyszer se gyöngítsük; döntsük le. Pál, a pogányok apostola mondja: „Sanyargatom és rabságba vetem testemet, hogy míg másoknak hirdetem a igét, magam méltatlanná ne váljak.” Amíg megelégednek a kellő táplálékkal és ruházattal, addig könnyű megtartóztatni szívüket és kezüket a másé kívánásának és a becstelenség szennyétől.

Akik nem győzedelmeskednek – kerülnek felülre a kicsiny dolgokban – nem lesz erkölcsi erejük ellenállni a súlyosabb kísértéseknek. Akik a becsületességet teszik meg a mindennapi élet uralkodó elvének, őrizkedjenek, hogy ne irigyeljék senki ezüstjét, aranyát, vagy ruházatát Ameddig megelégednek az egyszerű élelemmel és ruházattal, addig könnyű lesz megtartani szívüket és kezüket az irigység és becstelenség szennyétől.

A gyermek és ifjúkorban kialakított szokásoknak nagyobb az erejük, mint bármi természetes adottságnak, hogy szellemileg naggyá vagy törpévé és nyomorékká tegyenek férfiakat és nőket. Hiszen a helytelen szokásoktól akár a legkitűnőbb tehetségek is eltorzulhatnak és meggyöngülhetnek. A jellem nagymértékben a korai években dől el. Az ifjúkorban kialakított helyes, erényes szokások legtöbbször egész: életre jelzik az életben megfutott pályát. Legtöbbször, akik tisztelik Istent, és tiszteletben tartják, ami helyes, már akkor megtanulták e leckét, mielőtt a világ rányomhatta volna a bűn képeit a lelkükre, Az érett korúak általában olyan érzéketlenek az új benyomásokra, mint a megkeményedett szikla; ám a fiatalok fogékonyak, s ifjú korban könnyen lehet jellemet alakítani.

Az intézményeinkben foglalatoskodók számos tekintetben a legelőnyösebb helyzetben vannak, hogy helyes szokásokat alakítsanak ki. Senki sem kerül a kísértés hatáskörén túlra, mert minden jellemben vannak gyönge pontok, melyek veszélybe kerülnek, ha folyton támadják őket. A Krisztus nevét viselők ne találjanak, mint az önhitt farizeusok, kielégülést jótetteik fölsorakoztatásában, hanem folytonos vigyázással tartják harcra készen erkölcsi természetüket. Mint megbízható örök, védjék a lélek fellegvárát. Sose gondolják, hogy percre is ellanyhulhat az éberségük. Egyedül biztonságuk a buzgó ima, és élő hit.

Akik hanyagul kezdenek járni, azt veszik majd észre, hogy mielőtt tudatára döbbennének, lábuk máris hálóba került, melyből lehetetlen számukra a menekülés. Legyen mindenkinek rögzített elve az igazmondás és becsületesség. Akár gazdagok, akár szegények, akár vannak barátaik, akár magányosok jöjjön, aminek jönnie kell, tökéljék el Isten ereje által, hogy semmi hatás rá nem viszi őket a legcsekélyebb helytelenség elkövetésére. Értsék meg, hogy egyénenként jórészt rajtuk múlik az intézmények jóléte, melyeket Isten alapított meg közöttünk.