Kórházunk vezetőit ne igazgassák a hasonló intézményekben uralkodó elvek, ahol a vezetők érdekből cselekszenek, szolgai módra alkalmazkodnak a gazdaghoz, a szegényt meg semmibe veszik. A szegények gyakran igen rászorulnak a szánakozásra és tanácsra, melyet nem mindig kapnak meg, bár lelki értékben talán sokkal magasabban állnak Isten fölbecsülésében, mint a gazdagabbak. Jakab apostol határozott tanácsot adott, hogy milyen módon bánjunk a gazdaggal és a szegénnyel:

„Például gyülekezetetekbe belép egy aranygyűrűs, fényes öltözetű férfi, s bemegy egy kopott ruhájú szegény is. Ti a fényes öltözetükre figyeltek, és azt mondjátok neki: Foglalj kényelmesen helyet itt. A szegényre viszont rászóltak: Állj oda! Vagy pedig ülj a zsámolyra, a lábam elé. Ugye különbséget tesztek, és igazságtalan bírók vagytok? Halljátok csak szeretett testvéreim, ugye az Isten épp azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy gazdagokká tegye őket a hitben, sőt örököseivé is annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért?”

Bár Krisztus gazdag volt a mennyei udvarokban, mégis szegénnyé lett értünk, hogy nyomora által gazdagok lehessünk. Azzal tisztelte meg a szegényt, hogy maga is osztozott szerény helyzetükben. Tanuljuk meg az ö életéből, hogyan bánjunk a szegényekkel. Némelyek túlzásba viszik az adakozást, s ártanak az ínségeseknek, mert túl sokat tesznek értük. A szegény nem mindig iparkodik kellőképpen. Bár nem szabad elhanyagolnunk és szenvedni hagynunk, mégis meg kell tanítanunk őket, hogy segítsenek magukon.

Ne feledkezzünk meg Isten ügyéről, nehogy a szegények kössék le legfőbb figyelmünket. Krisztus egyszer nagyon fontos leckét nyújtott erről tanítványainak. Mikor Mária Jézus fejére töltötte a kenetet, az irigy Júdás a szegények mellett szállt síkra, zúgolódva azért, amit pazarlásnak nevezett Jézus azonban e szavakkal igazolta a tettet: „Mit bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem.” „Mindenütt a világon, ahol csak hirdetni fogják az örömhírt, megemlékeznek arról is, amit ő tett” Ezzel arra tanít az Úr, hogy Krisztust kell megtisztelnünk javaink legjava odaszentelésével. Ha teljes figyelmünket a szegények segítésére fordítanánk, elhanyagolnánk Isten ügyét. Egyik sem fog szenvedni, ha Isten vagyonkezelői megteszik kötelességüket – mégis Krisztus ügye legyen az első.

A szegényt úgy szívünkön kell hordoznunk, olyan figyelmet szentelnünk neki, mint a gazdagnak, Isten szemében bűn az a szokás, hogy a gazdagot tisztelik, a szegényt meg mellőzik, elhanyagolják. Akiket körülvesz az élet min den kényelme, s akiknek hízeleg, és kedvében jár a világ, amiért gazdagok, azok nem érzik úgy szükségét az irgalmasságnak és gyöngéd figyelemnek, mint akiknek élete a nyomorral folytatott szakadatlan küzdelem. Az utóbbiaknak kevés jutott az életben, hogy boldoggá és vidámmá tegye őket, ezért nagyra becsülik az együttérzést és a szeretetet. Az orvosok és az ápolók semmi esetre se mellőzzék őket, mert Krisztust mellőzhetik el szentjei személyében.

Azért alapítottuk kórházunkat, hogy a szenvedő emberiség javát szolgálja, gazdagot és szegényt, szerte a világon. Sok gyülekezetünk alig viseli szívén kórházunkat, annak ellenére, hogy elég bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy ez az egyik eszköz, melyet Isten tervezett, hogy embereket hozzon az igazság hatása alá, és sok lelket megmentsen. A gyülekezetek ne hanyagolják el vagyonkezelő tisztüket; ne hárítsák a szegények és betegek terhét a kórházra. Gyülekezeteink tagjai Isten előtt felelősek az elesettekért, s viseljék terhüket. Ha beteg van köztük, akit kezeltetni akarnak, ha meg bírják fizetni, küldjék a kórházba. Ezzel nemcsak azt az intézményt támogatják, melyet Isten alapított, hanem a segítségre szorultakat is segítik, gondoskodva a szegényekről, amint azt Isten elvárja tőlük.

Isten szándéka nem az volt, hogy a nyomor valaha is elhagyja a világot. A társadalom sorait sosem akarta egyenlővé tenni, hiszen a sokféle állapot az egyik eszköz, mellyel Isten fejleszti és vizsgálja jellemünket. Sokan tüzes lelkesedéssel hirdetik, hogy mindenkinek egyenlő rész jusson Isten világi áldásaiból, noha ez nem az Alkotó célja. Krisztus mondta, hogy mindig lesznek közöttünk szegények. A szegény, akárcsak a gazdag, vérének megvásárolta; s hitvalló követői közül legtöbbnyire az előbbiek szolgálják őt teljes szívükkel, míg a gazdagok világi kincsükre tapasztják szeretetüket, Krisztust pedig feledik, Az élet gondjai s a pénz vágya eltakarják előttük az örökkévaló világ dicsőségét. A legsúlyosabb szerencsétlenség lenne, ami valaha megesett, ha mindenkit egyenlő szintre helyeznének a világi dolgok birtoklásában.