A lehető legkomolyabb időkben élünk, Valamennyiünkre szorgalmat követelő munka vár. Különösen érvényes ez a lelkipásztorokra, akik Isten nyája fölött őrködnek, s akik táplálják is a nyájat. Akiknek kifejezett kötelessége, hogy az embereket az igazság ösvényére vezesse, legyen az ige szakavatott fejtegetője, aki népünk szükségleteire tudja alkalmazni az ige tanításait. Legyen oly szoros kapcsolatban a mennyei, hogy a világosság élő közvetítőjévé, Isten szócsövévé váljék.

A lelkipásztor helyesen értse meg az igét, s ismerje az emberek jellemét is. Hiszen népszerűtlen a hitünk. Az emberek nem akarják, hogy meggyőzzék őket, mily mélységes tévedésben is élnek; nagyarányú munkát kell elvégeznünk, s jelenleg nincsenek elegen, akik végeznék. Egyetlen ember végez el annyi munkát, amennyit kettő szokott elvégezni; mivel az örömhír hirdetőjének a kötelességét szükségből egybekapcsoltuk a lelkipásztoréval, kettős terhet róva a mezőn tevékenykedő munkásra.

Krisztus szolgája legyen biblia-kutató, hogy elméje a Biblia bizonyítékainak tárháza legyen; hiszen a lelkész csak akkor erős, ha a Szentírás igazsága erősíti meg. A vitának-érvelésnek megvan a maga helye, mégis sokkal több embert érhetünk el Isten szavának egyszerű magyarázásával. Krisztus közérthetőn szemléltette tanításait, hogy a legegyszerűbb, a legképzetlenebb is könnyen megértette. Nem használt idegen és nehezen érthető szavakat ige¬hirdetései során, hanem egyszerű nyelven szólt, az egyszerű emberek gon¬dolkodásához igazodva. Nem merült mélyebben a fejtegetett tárgyba, mint amennyire az egyszerű emberek követni tudták fejtegetését.

Sok művelt ember akad, aki jártas a Szentírásban, de hasznavehetőségüket nagyon korlátozza hibás munkamódszerűk. Némely lélekmentéssel foglalkozó igehirdető nem éri el a legjobb eredményt, mert nem végzi alaposan a munkát, noha nagy lelkesedéssel kezdenek el. Némelyek azért nem alkalmasak, mert makacsul ragaszkodnak előre kialakított elgondolásaikhoz, azokat domborítják ki, s nem az emberek szükségleteihez szabva tanításaikat. Soknak fogalma sincs, hogy alkalmazkodniuk kell a körülményekhez, s ott keresni föl az embereket, ahol vannak. Nem azonosítják magukat azokkal, akiken se¬gíteni szeretnének, s föl szeretnének emelni a kereszténység igaz, bibliai színvonalára.

Hogy valaki eredményes igehirdető legyen, teljesen a lélekmentésre kell szentelnie magát. Szoros közösségben kell élnie Krisztussal, szüntelen tőle kérni tanácsot, s az ő segítségére támaszkodnia. Némelyek azért eredménytelenek, mert kizárólag az érvek erejére támaszkodnak, s nem kiáltanak buzgón, őszintén Istenhez bölcsességéért, hogy irányítsa őket, s kegyelemért, hogy szentelje meg igyekezetüket. A hosszúra nyúló fejtegetések és a fárasztó imák ártanak a vallásos érdeklődésnek, és nem tudják meggyőzni az emberek lelkiismeretét. Ez a szószaporító hajlam gyakran lehűti a vallásos ér-deklődést, holott nagyszerű eredményeket hozhatott volna.

Krisztus valódi követe tökéletes egységben áll azzal, akit képvisel, s egész lényét lekötő célja az emberek megmentése. A földünk gazdagsága jelentéktelenné zsugorodik, ha akár egyetlen ember értékével vetjük össze, akiért Urunk meghalt. Aki mérlegen mérte le a hegyeket, és a dombokat a mérleg serpenyőjén, kifejezhetetlen értéknek tartja az ember üdvösségét.

Az igehirdetés szolgálatában csatákat kell megvívni, győzelmeket aratni. „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak – mondta Krisztus – nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem, hogy kardot.” A keresztény egyház kezdeti munkássága nélkülözésekkel és súlyos szomorúságokkal járt, s a korai apostolok utódainak is hasonló próbákkal kell szembe nézniük; nélkülözéssel, rágalmazó, hamis vádakkal, s a szembeszegülés megannyi válfajával találják szemben magukat munkásságuk során. Legyenek a rendíthetetlen erkölcsi bátorság lelkileg is erős emberei.

Sűrű erkölcsi sötétség uralkodik, s csak az igazság hatalma képes eloszlatni az árnyékokat akár egyetlen ember értelméből is. Óriási tévedésekkel, a legravaszabb előítéletekkel küzdünk, és Isten rendkívüli segítsége nélkül erőlködésünk eredménytelen lesz, akár meggyőzni az embereket, akár a magunk erkölcsi természetét tenni emelkedetté. Emberi rátermettség, a legkitűnőbb velünk született és elsajátított képességek is, tehetetlenek életre kelteni a lelket, hogy fölismerjék a bűn súlyos voltát, majd kiűzzék azt a szívből.

Krisztus szolgái vigyázzanak, ne várjanak el túl sokat azoktól, akik a tévedés sötétjében botorkálnak. Végezzék jól föladatukat, támaszkodjanak Istenre, hogy ő nyújtsa az érdeklődőknek a Szentlelkének titokzatos, éltető hatását, annak tudatában, hogy e nélkül eredménytelen lesz az igyekezetük. Legyenek türelmesek és bölcsek az emberekkel, nem feledve, hogy mily sokoldalúak a körülmények, melyek ily különböző vonásokat alakítottak ki az egyénekben. Szigorúan őrködjenek maguk fölött is, nehogy énjük ragadja meg a vezető szerepet, kihagyva Jézust a dolgokból.

Némely lelkész azért eredménytelen, mert nem fordítja osztatlan érdeklődését a térítésre, mikor nagyon sok függ a következetes, jól irányított igyekezettől. Sokan nem folytatják hívatásukat a szószéken kívül. Kibújnak a kötelesség alól, hogy házról-házra járjanak, s körültekintőn fáradozzanak a családokban. Ápolniuk kell a ritka, keresztény előzékenységet, mely nyájassá s figyelmessé tenné őket a gondoskodásukban levő emberek iránt, igaz buzgalommal és hittel fáradozva értük, az élet útjára tanítva őket.

A lelkészek sokat tehetnek, hogy alakítsák azok jellemét, akikkel érintkeznek. Ha élesek, gáncsoskodók és követelőzök, biztosan viszontlátják e boldogtalan vonásokat azokban, kikre a legmélyebb benyomást tesznek; a következmény nem olyan, mint szeretnék, noha csupán példájuk visszahatása.

Nem várhatjuk, hogy az emberek békének és egyetértésnek örvendezzenek, ha csak vallásos térítőik, akiknek a lábnyomát követik, alaposan ki nem fejlesztették e két elvet, hacsak életükben is nem tanúsítják azokat. Krisztus szolgájának súlyos felelősségeket kell hordoznia, ha népének példaképévé és Mestere tanításainak helyes értelmezőjévé szeretne válni. Megváltónk tisztasága és kifogástalan erkölcse lenyűgözte az embereket, önzetlen szeretete s gyöngéd jóindulata pedig megnyerte szívüket. Ö volt a tökéletesség megtestesítője. Ha Krisztus képviselői szeretnék, hogy Krisztus szolgálatához hasonló gyümölcsök kísérjék fáradozásukat, mint az Úrét koronázta, akkor törekedjenek lelkiismeretes buzgalommal követni erényeit, s ápolják a jellemvonásaikat, melyek Jézushoz hasonlóvá teszik őket.

Sok előrelátást s Istentől származó bölcsességet követel meg, ha eredményesen akarunk fáradozni a bűnösök üdvösségéért. Ha Isten munkásának szíve telve van Isten kegyelmével, a tanítása nem fogja idegesíteni hallgatóit, hanem utat olvaszt szívükhöz, megnyitja azt az igazság befogadása előtt.

A mező munkásai ne engedjék elcsüggedni magukat; hanem bármilyen legyen a környezetük, gyakorolják a reményt és a hitet. Amikor az igehirdető a szószékről hirdette az igazságot, éppen csak elkezdődött a munkája. Az igehirdetés után ismerje meg hallgatóit. Sokan súlyos hibát követnek el, mikor nem férkőznek közeli szeretet-kapcsolatra a leginkább segítségükre szorulókkal. Bibliával a kezükben törekedjenek előzékeny modorral megismerni az ér¬deklődők gondolkodásában igazság ellen ágaskodó kifogásokat.

Óvatosan és gyöngéden vezessék és tanítsák őket, akár az iskolás gyermekeket. Soknak olyan elméleteket kell elfelejteniük, amelyeket előzőleg életükbe ültettek. Mikor lassan meggyőzödnek, hogy tévedtek a Biblia tárgyköreit illetően, akkor bizonytalanságba és kételkedésekbe esnek. Ekkor a leggyöngédebb szeretetre, a legbölcsebb segítségre van szükségük; tanítsuk őket körültekintően; imádkozzatok értük, imádkozzatok velük, a legszeretőbb aggódással őrködve és virrasztva fölöttük. A kísértésben elbukottak, s Istentől eltávolodottak, segítségre szorulnak. Krisztus elveszett juhoknak nevezi őket. Pásztorunk otthagyta a kilencvenkilencet, s addig kereste az elveszettet, amíg meg nem találta. Akkor vállára emelte, és örvendezve vitte magával. Az asszony példázatával is ezt tanítja, aki addig kereste elveszett pénzét, míg meg nem lelte, aztán összehívta barátait, hogy örvendezzenek, mert megtalálta, ami elveszett. E két példázatban Krisztus világosan elénk tárja a mennyei angyalok kapcsolatát a keresztény munkájával. Nagyobb az öröm a mennyben az angyalok körében egyetlen megtért bűnös fölött, mint kilencvenkilenc igaz fölött, akinek nincs szüksége megtérésre. Ilyenkor öröm tölti el az Atyát, öröm tölti el Krisztust is. Az egész menny szívén viseli az ember megmentését. Aki eszközül szolgál akár egyetlen lélek megmentéséhez, annak oka van az örvendezésre; mert mennyei angyalok követték legmélyebb érdeklődéssel igyekezetét, s ör¬vendeznek vele a sikerén.

Mily alaposnak kell hát lenni a fáradozásnak, s mennyire szívén kell viselnie az embernek a felebarátját! Nagyszerű előjog Jézus Krisztus munkatársának lenni a lélek-mentésben. Az Úr türelmesen, önzetlenül iparkodott elérni a bukott embert, s megmenteni őt a bűn következményeitől. Ezért a tanítványai is, akik igéit hirdetik, kövessék tökéletes példaképüket.

E nagyszerű és fárasztó munkához arra van szükség, hogy Krisztus szolgái egészségesek legyenek. Hogy ezt elérjék, legyen rendszeres az életük, sajátítsák el az egészséges életmódot. Sokan örökösen panaszkodnak, és különböző gyöngeségekben szenvednek. Ez csaknem mindig annak következménye, hogy nem fáradoznak bölcsen, nem tartják magukat az egészség törvényeihez. Gyakran túl sok időt töltenek a négy fal között, romlott levegőjű, fűtött szobákban. Itt tanulnak vagy írnak huzamosabb ideig, alig mozognak, alig változtatnak elfoglaltságukon. Ezért a vérkeringés ellanyhul, a gondolkodás képessége elgyöngül.

Egész szervezetünk megköveteli, hogy a szabad levegőn végzett testmozgás pezsdítse életre. A naponta végzett pár órás kétkezi munka megújítja testi erőnket, pihenteti, kikapcsolja az agyat. Ez elősegíti egész szervezetük egészségét, s így több lelkipásztori munkát tudnak végezni. A folyamatos olvasás és írás sok igehirdetőt képtelenné tesz a lelkipásztori munkára. Elvont tudományokkal töltenek sok értékes időt, ahelyett, hogy idejüket jókor a segítségre szorulók fölkarolására fordítanák.

Néhány lelkészünk folyton írással foglalkozik, még rendkívüli vallásos érdeklődés időszakaiban is, s gyakran előfordul, hogy amit írtak, vajmi köze a kézben levő munkához. Súlyos tévedés ez, hiszen ilyenkor Krisztus szolgájának kötelessége teljes erejét Isten ügyének előmozdítására fordítani. Értelme legyen tiszta, összpontosuljon a lélekmentésre. Ha más köti le gondolatait, sokan elveszhetnek az ügy számára, akik, ha időben tanították volna őket, megmenthetők lettek volna. Némely igehirdetőt könnyűszerrel el lehet terelni munkájától. Elcsüggednek, haza szeretnének menni, s engedni, hogy a fölébredt érdeklődés elhamvadjon a gondozás hiánya miatt. Alig tudjuk fölbecsülni az ezúton okozott kárt. Mikor erőfeszítésbe kezdenek, hogy hirdessék az igazságot, a felelős lelkipásztor tartsa kötelességének, hogy sikeresen végigvigye azt. Ha a látszatra eredménytelen a munkája, akkor komoly imával törekedjék rájönni, hogy úgy fáradozik-e, mint kellene. Alázza meg szívét önvizsgálattal Isten előtt. s hittel ragaszkodjék Isten ígéreteihez, alázatosan folytatva erőfeszítéseit, míg meg nem nyugszik, hogy hűen eleget tett kötelességének, s mindent elkövetett, hogy elébe a kívánt eredményt. A lelkészek gyakran jelentik, hogy a legélénkebb érdeklődés tetőpontján hagytak ott valamely helységet, csakhogy új mezőn kezdjenek munkába. Ez nem helyénvaló, hiszen előbb be kellett volna fejezniük az elkezdett munkát.

Mert ha elvégezetlenül hagyják, több kárt okoznak, mint hasznot, mivel elrontják a területet az utánuk jövő munkás előtt. Egy munkaterület sem annyira keveset ígérő, mint amelyiket csak annyira műveltek meg, hogy a gyomok még dúsabban nőjenek.

Az új területeken sok imára és körültekintő igyekezetre van szükség. Isten embereire van itt szükség. Nem csupán, akik beszélni tudnak, hanem akik tapasztalatból jártasak az istenfélelem titkaiban, s ki tudják elégíteni az emberek égető szükségleteit. Akik komoly szívvel megértik helyzetük, tehát Krisztus szolgái helyzetének fontosságát, akik jókedvvel fölveszik a keresztet, melynek viselésére Krisztus tanította őket, miként hordozzák.

Mikor az a kísértés éri őket, hogy félrevonuljanak, s olvasással meg írással töltsék az időt, legyenek elég erősek, álljanak ellent mikor más kötelességek követelik a figyelmüket, s továbbra is szenteljék magukat a közvetlenül előttük álló munkának. Kétségtelenül ez az egyik legnehezebb próba, amely viselésére a kutató elmét fölszólítják.

Gyakran szégyenteljesen elhanyagolják a lelkipásztor kötelességeit, mert a lelkészből hiányzik az erő, hogy föláldozza szeszélyes hajlandóságait, – hogy félrevonuljon és tanuljon. A lelkipásztor látogasson házról-házra nyája körében. Tanítson, beszélgessen el, majd imádkozzék minden egyes családdal, s ügyeljen föl lelki jólétére. Akik azt a kívánságot juttatták kifejezésre, hogy kö-zelebbről meg szeretnék ismerni hitünk elveit azokat ne hanyagoljuk el, hanem alaposan tanítsuk meg az igazságra. Isten figyelmes „és buzgó szolgája egyetlen alkalmat se szalasszon el a jócselekedetekre.

Egyes igehirdetőink, akiket családfők hívtak meg házukba, látogatásuk néhány óráját félrevonulva töltik valamelyik üres szobában, hogy kedvenc időtöltésükbe, írásba és olvasásba merüljenek. A vendéglátó család így nem nyert áldást a látogatásból. Elfogadta ugyan a vendéglátást, de anélkül, hogy fáradozással viszonozta volna a szívességet. Holott égető szükség lett volna erre.

Könnyű elérni az embereket a társas érintkezés útjain. Sok igehirdetőnk mégis iszonyodik a családi látogatásoktól, mert nem ápolták magukban a társas élet hajlamát, nem tettek szert nyájas lelkületre, mely megnyeri az emberek szívét. Elsőrendű fontosságú, hogy a lelkipásztor gyakran elegyedjék népe közé megismerkedni az emberi természet változataival, megérteni az agy működését, hogy az emberek szellemi színvonalához szabja tanításait, s megtanulja, hogy csak azokban ég nagyszerű, mélységes szeretet, akik alaposan szemügyre vették az emberek természetét és szükségleteit.

Akik elzárkóznak az emberektől, nincsenek oly helyzetben, hogy segíteni tudnának rajtuk. A képzett orvosnak ismernie kell a különböző betegségek természetét, s alapos jártassággal rendelkeznie a szervezet ismeretében. Majd haladék nélkül gondozásba kell vennie betegét. Hiszen tudja, hogy a halogatás veszélyt rejt magában. Mikor gyakorlott kézbe fogja a szenvedő ütőerét, s figyelmesen számba veszi a betegség jellegzetes tüneteit, előbbi jártassága képesíti döntésre a betegség mineműsége, s a megállításához szükséges kezelés felöl. Amint az orvos a testi betegséget veszi kezelésbe, úgy kell a lelkipásztornak is bánnia a bűntől beteg lélekkel. S az ő munkája annyival fontosabb az orvosénál amennyiben az örök élet is sokkal értékesebb, mint a földi lét. A lelkipásztor a vérmérsékletek számtalan változatával találkozik; s kötelessége megismerje a családoknak tanításait halló tagjait, hogy dönteni tudjon, miképp hathatna rájuk, hogy a helyes irányba terelje őket.

Figyelembe véve a súlyos felelősségeket, fölvethetjük a kérdést: „Kicsoda alkalmas ezekre?” A munkás szíve csaknem elalél, mikor a rá háruló különböző súlyos, fárasztó kötelességekre gondol. Krisztus szavai mégis megnyugtató bizonyossággal erősítik meg lelkét. „íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. A nehézségek és veszedelmek, melyek azokat fenyegetik, akiket szeret, tegyék óvatossá és körültekintővé, hogy úgy bánjék velük, úgy virrasszon fölöttük, mint akinek számot kell adni róluk. Bölcsen, okosan használja befolyását, hogy embereket nyerjen meg Krisztusnak, s belevésse az igazságot az érdeklődők értelmébe. Gondoskodjék arról, hogy a világ csalóka csábításai ne vezessék el őket Istentől, s kegyelmének áldásos hatása alá nyerje meg szívüket.

Az igehirdető ne uralkodjék erős kézzel a gondjaira bízott nyáj fölött, hanem legyen példaképük, s mutassa meg a mennybe vezető utat. Krisztus példáját követve járjon közbe Istennél gondjaira bízott népéért, míg azt nem látja, hogy imái meghallgatásra találtak. Jézus emberi és isteni szeretetet tanúsított az ember iránt. Ö a példaképünk mindenben. Isten az atyánk és kormányzónk, s Krisztus szolgái Isten Fiának képviselői a földön. Azon elveknek kellene uralkodniuk a földön is, melyek a mennyben uralkodnak; azt a szeretetet, mely az angyalokat készteti, a tiszta ártatlanságot és szentséget, mely a mennyben honol, kellene megvalósítanunk a földön. Isten felelősnek tartja szolgáját a hatalomért, melyet gyakorol. Viszont nem támogatja szolgáit, ha önkényuralomra züllesztik a gondjaikra bízott nyáj fölötti hatalmat.

Isten igazsága értékes ismeretét nyújtotta szolgáinak, s azt kívánja, hogy szorosan kapcsolódjanak Jézushoz, és szeretettel húzódjanak közel testvéreikhez, hogy annyira javukra lehessenek, amennyire módjukban áll. A világ Megváltója nem törődött a maga kényelmével, hanem szertejárt és jót tett. Szorosan az Atyához láncolta magát, hogy egyesült erővel hassanak az emberek lelkére, hogy meg tudják őket menteni az örök romlástól. Így kellene fogság Isten szolgáinak is ápolniuk a lelkiséget, ha azt várják, hogy gyümölcsöző legyen munkásságuk.

Jézus annyira szánta a szegény bűnösöket, hogy maga mögött hagyta a menny udvarait, félretette királyi palástját, megalázta magát az emberig, hogy megismerje az ember szükségleteit, és segítsen fölülemelkednie a bukás elaljasodásából. Mivel ilyen kétségbevonhatatlan bizonyítékot nyújtott szeretetéről s gyöngéd szánakozásáról, mily fontos tehát, hogy Krisztus képviselői is kövessék példáját: közel húzódjanak embertársaikhoz, és segítsék őket igaz keresztény jellemet alakítani ki. Néhányan mégis nagyon is kész örömmel vetették magukat gyülekezeti fegyelmi eljárásokba, és kíméletlen bizonyságot tesznek a tévelygők ellen. Elviselkedésükkel a velük-született hajlamnak adtak szabad folyást, melyet el kellett volna nyomniuk. Ez nem a keresztény munkás részre nem hajló igazságszolgáltatása, hanem türelmetlen természetükből fakadó nyers gáncsoskodás.

A gyülekezeteknek nagyobb szükségük van a tanításra, mint a gáncsolásra. Ahelyett, hogy vasszigorral vádolnák őket a lelkiség hiánya, s kötelességük elhanyagolása miatt, a lelkipásztorok tanításukkal és példájukkal neveljék őket, hogy növekedjenek a kegyességben és az igazság ismeretében. „Ennek lettem szolgája az Istentől értetek kapott hívatásnál fogva, hogy Isten igéjét érvényre juttassam: azt a titkot, amely századok s nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta közölni Isten, micsoda fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. Mi öt hirdetjük, intünk, s teljes bölcsességgel oktatunk minden embert, hogy Jézus Krisztusban tökéletessé tegyünk mindenkit. Ezért fáradok, s küzdök az ő erejével mely hatásosan működik bennem.”

A negyvenedik vagy ötvenedik életévüket elért igehirdetők, ne gondolják, hogy munkásságuk kevésbé hathatós, mint azelőtt. Épp az idősebb, tapasztalt férfiak tesznek erőteljes, jól szervezett erőfeszítéseket. Nagy szükség van rájuk ma; a gyülekezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy megváljanak tőlük. Ne emlegessék a testi vagy szellemi gyöngeséget, s ne gondolják, hogy hasznavehetőségük ideje véget ért.

Sokan szellemi megerőltetéstől szenvednek, melyen a kétkezi munka enyhítene. A következmény erejük hanyatlása lett, s a hajlam, hogy visszariadjanak a felelősségektől. Több kétkezi munka végzésére van szükségük. Ez nemcsak a deres fejűekre vonatkozik, hanem a fiatalokra is, akik hasonló állapotba estek, akiken szellemi gyöngeség vett erőt. Megállapodott igehirdetéseket ismételgetnek, de ha ezek határain kívülre tévednek, akkor nem tudják, hol állnak.

A régebbi idők lelkipásztora, aki lóháton járt, és sok időt töltött nyájának látogatásával, sokkal jobb egészségnek örvendett, a nélkülözések és az időjárás viszontagságai ellenére is, mint a mai igehirdetők, akik elkerülik a kétkezi munkát, amennyire csak tudják, s könyvbújásra korlátozzák magukat.

Koros és tapasztalt lelkészeink érezzék kötelességüknek, mint Isten fizetett szolgái, hogy nyomuljanak előre, naponta fejlődve, egyre eredményesebbé válva a munkájukban, és folyvást új anyagot gyűjtve, a nép elé tárásra. Minden igemagyarázatuk legyen különb az előzőnél. Minden új évben fejlődjék mélyebbre istenfélelmük, gyöngédebbé a lelkületük, fejlettebbé a lelkiségük, és alaposabbá a Biblia igazságában jártasságuk. Minél előrehaladottabb a koruk, minél szélesebb körű a tapasztalatuk, annál közelebb kellene, hogy férni tudniuk a nép szívéhez, mivel tökéletesebben ismerik őket.

Olyan férfiakra van ma szükség, akik nem félnek fölemelni hangjukat a helyes mellett, bárki álljon is szemben velük. Legyen erőteljes a becsületességük, kipróbált a bátorságuk. A gyülekezet őket válja most, s Isten együtt fog munkálkodni igyekezetükkel, hogy fönntartsák az örömhír szolgálatának mindmegannyi ágát.