Mindenkinek, aki küzd, hogy győzedelmeskedjék, számolnia kell gyöngeségeivel Mégis mennyivel könnyebb testvérei hibáit észrevenni, mint a magukét, Ezért legyenek sokkal élesebb szeműek és szigorúbbak magunkkal, mint másokkal szemben.

A gyülekezeti tagoknak, ha az Isten fiai és lányai akarnak lenni, alá kell vetni magukat a fegyelmezésnek, mielőtt a világ világosságává válhatnának. Isten nem tesz a világosság közvetítőivé, míg a sötétben vesztegelnek, amíg megelégszenek helyzetükkel, s nem tesznek rendkívüli erőfeszítést, hogy a világosság forrásához kapcsolódjanak. Akik átérzik szükségletüket, s megalázzák magukat a legmélyebb gondolkodásra, legbuzgóbb, kitartó könyörgésre és cselekvésre, azok isteni segítségben fognak részesülni. Sok mindent kell az embernek elfelejtenie maga felől, és sokat kell megtanulnia is, Le kell rázniuk régi szokásokat. S csak komoly küzdelem árán, hogy kiküszöböljük e téves dolgokat, csakis az igazság teljes elfogadásával, az igazság elveinek az Isten kegyelme által megvalósításával érhetjük el a győzelmet.

Bárcsak olyan szavakat tudnék szólni, melyek örökre elménkbe vésnék, hogy egyedüli reménységünk, ha Istennel élünk összeköttetésben. El kell érnünk a lélek tisztaságát; sok szívvizsgálatra van szükségünk, sok csökönyösséget és önszeretetet legyőznünk, s ehhez szüntelen, buzgó ima szükséges.

A nyers és gáncsoskodó emberek, azzal mentik, próbálják igazolni keresztény előzékenységük hiányát, hogy a hitújítók közül némelyek hasonló lelkülettel éltek; s állítják, hogy a jelennek szóló munka is ilyen lelkületet követel; de ez nem igaz. A nyugodt lelkület s mely tökéletesen uralkodik magán, mindenhol jobb, még a legdurvább társaságban is. A bősz, féktelen lobogás senkinek sem tesz jót Isten nem azért választotta a hitújítókat. mert kirobbanó, dühödt emberek voltak. Hanem elfogadta őket, mint voltak, jellemük ily vonásai ellenére; de tízszer akkora felelősséget helyezett volna rájuk, ha alázatos gondolkodásuk lett volna, ha az ésszerűség uralta volna lelkületüket. Bár Krisztus szolgáinak helyteleníteniük kell a bűnt és istentelenséget, tisztátalanságot és hamisságot. bár olykor kötelességük meginteni a gonoszságot magas, valamint szerényebb helyeken, rámutatva előttük, hogy Isten fölháborodása utol fogja érni törvénye megrontói. Krisztus szolgáinak mégsem szabad erőszakosnak, sem zsarnokoskodónak lenniük. Legyenek inkább nyájasak, szeretetteljesek; megmenteni igyekvők inkább, mint pusztító szelleműek.

Az Úr hosszútűrése a hosszútűrés és szeretet félreérthetetlen leckeire tanítja a lelkészeket és egyháztagokat, akik Krisztus munkatársai szeretnének lenni. Krisztus magához fogadta Júdást és az izgága Pétert, nem, mert Júdás pénzéhes volt, vagy Péter könnyen fölizgatható, hanem hogy tanulni tudjanak tőle, a nagy tanítótól, s olyanná lehessenek, mint ő: önzetlenek, szelídek, alázatos szívűek. Jó emberanyagot látott mindkettőjükben, Júdásnak jó pénzügyi képességei voltak, ami értékes lett volna a gyülekezetnek, ha szívére vette volna Krisztus tanításait mikor még az élet jelentéktelen ügyeiben megrótta az önzést, csalást, másé kívánását. Gyakran elismételte e tanításokat: „Aki kicsinyben hű, az hű a nagyban is; aki pedig hűtlen a kicsinyben, a nagyban is hűtlen.

” Üdvözítőnk bele akarta vésni hallgatói emlékezetébe, hogy aki a legkisebb ügyben is csalással, embertársa rovására, előnyhöz segíti magát, ha kedvező alkalom kínálkozna, az a jelentősebb ügyekben is félrevezetne. A szigorúan vett becsületességtől való legcsekélyebb elhajlás ledönti a korlátokat, s előkészíti a szívet a súlyosabb igazságtalanságok elkövetésére. Krisztus tanítással és példamutatással hirdette, hogy a legszigorúbb tisztesség vezéreljen embertársainkkal szemben. „Úgy bánjatok az emberekkel, amint akarjátok, hogy veletek bánjanak,” Krisztus egyre korholta a farizeusok hibás életét, egyre dorgálta őket Bár ők azt vallották, hogy megtartják Isten törvényét, életükben mégis gonoszságot, igazságtalanságot űztek. Számtalan öz-vegyet és árvát megloptak a kincstől, amijük volt, hogy kielégítsék pénzéhes nyereségvágyukat.

Júdásnak javára válhattak volna a tanítások, ha jó szívet kívánt volna; de nyereségvágya kerekedett fölébe, s a pénz szerelme vált benne uralkodó hatalommá Nála volt az erszény a Krisztus műve fejlesztésére szánt javakkal, s ő időről-időre kisebb összegeket a maga használatára vett el belőle. Önző szíve sajnálta az áldozatot, melyet Mária hozott az alabástrom tégelyben levő illatszerrel, ezért pazarlással vádolta őt. így ahelyett, hogy tanult volna, tanító akart lenni, ki akarta oktatni Urunkat Mária tettének helyénvalósága felöl.

Péter és Júdás előtt egyaránt lehetőség nyílt, s mindkettőjük kiváltsága volt, hogy Krisztus tanításai és példamutatása helyesbítsék jellemük bűnös vonásait. Miközben hallgatták Jézus álszentség és romlottság elleni megrovásait és dorgálásait, azt is látták, hogy akiket ilyen borzalmasan elítélt, azok megújulásukért kifejtett féltő, gondos és fáradhatatlan iparkodásának alanyai voltak, üdvözítőnk sírt sötétségük és tévelygésük fölött. Emésztő vággyal, határtalan szánakozással és szeretettel epekedett utánuk, mikor Jeruzsálem felől. „Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk gyűjti szárnya alá csibéit, de te nem akartad.”

Péter gyors és buzgó, merész és meg nem alkuvó volt a cselekvésben; s Krisztus olyan emberanyagot látott benne, mely igen értékes lenne az egyház számára. Ezért magához kapcsolta őt, hogy ami jó és értékes benne, megőriztessék, ami pedig nyers a természetében, azt tanítással és példamutatással meglágyítsa; és simává tegye, ami durva volt a viselkedésében. Ha a szívet valóban átalakította az isteni kegyelem, akkor igaz nyájasságban, szeretetben, előzékenységben kifejezésre jutó külső változás látszana meg. Jézus sosem volt hideg, megközelíthetetlen. Lesújtott emberek gyakran megzavarták nyugalmát, mikor pihenésre és fölüdülésre lett volna szüksége, neki mégis mindenki számára volt nyájas tekintete s bátorító szava. Krisztus az igaz előzékenység mintaképe volt. Péter megtagadta ugyan Mesterét, de később megbánta, s igen alázatos maradt súlyos bűne miatt; s Krisztus azzal mutatta ki megbocsátását, hogy föltámadása után külön megemlítette öt.

Júdás engedett Sátán kísértéseinek, elárulta legjobb barátját. Péter tanult Krisztus tanításaiból. Javára váltak. Majd folytatta a fölemelkedés e művét, melyet az Úr a tanítványokra hagyott, mikor a mennybe ment. Ezek két csoportot képviselnek, akiket Krisztus magához kapcsol; részesítve őket önzetlen, szánakozó élete tanításaiban s példájában, hogy tanulhassanak tőle.

Minél többet szemléli valaki üdvözítőjét, minél inkább megismeri öt, annál inkább hasonulni fog rá, annál inkább Krisztus tetteit fogja végezni. A kor, amelyben élünk, megújhodó tevékenységre szólít. Az igazság ránk ragyogó fénye elszánt cselekedetű és kristálytiszta erkölcsi értékű embereket követel, hogy szorgalmasan és lankadatlanul fáradozzanak azok megmentésén, akik meg szeretnék hallani Isten Lelkének hívását.

A szeretetnek, melynek a gyülekezet tagjai körében kellene élnie, gyakran helyet enged a gáncsoskodás, rosszallás, s ezek a vallásgyakorlatoknál is helytelenítésekben és metsző, személyeskedő vágásokban fognak megnyilvánulni. Lelkipásztoraink, a vének és tagok ilyen dolgokat ne nézzenek el. A gyülekezet szolgálatát végezzük, egyedül Isten dicsőségét tartva szem előtt. Mikor a gyülekezetben más-más beállítottságú emberek kerülnek össze tisztviselőkként, hacsak Isten igazsága meg nem lágyította, le nem csillapította jellemük éles pontjait, ez kihat a gyülekezetre. A gyülekezet békéjét és összhangját áldozatul lökik az ily megszenteletlen, önző vonások kielégítésének. Sokan, mivel sasszemmel figyelik testvéreik hibáit, elhanyagolják tulajdon szívük megvizsgálását, életük megtisztítását. Ez Isten helytelenítését váltja ki. A gyülekezet tagjai a magukra legyenek gyanakvók, saját tetteiket figyeljék bíráló szemmel, nehogy önző indok irányítsa őket, nehogy a botlás okai legyenek gyönge testvéreiknek.

Isten úgy fogadja el az embereket, amint vannak, emberi elemmel jellemükben. Majd ha befogadják a fegyelmezést, ha készek tőle tanulni, akkor szolgálatára képezi ki őket Sátán műve a keserűség, irigykedés, gyanakvás, féltékenykedés, sőt a gyűlölség gyökere, mely némely gyülekezeti tag szívében él. Az ilyenek mérgezőn hatnak a gyülekezetre, „Kevés kovász megerjeszti az egész tésztát.” A vallásos buzgóság, mely a testvérek elleni kitörésekben nyilvánul meg, nem a helyes megértésből fakad, Az ilyen bizonyságtételnek semmi köze Krisztushoz.