A hegyibeszédben Krisztus arra inti követőit, hogy ne tűrjék, hogy földi dolgok kössék le gondolkodásukat. Világosan megmondja: „Nem szolgálhattok Istennek és a pénz istenének. Azt mondom tehát nektek: Ne aggódjatok megélhetésiek miatt, hogy mit egyetek vagy mit igyatok. Sem testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. Nem több-e az élet az eledelnél, és a test nem több-e a ruhánál?” „És a ruha miatt miért nyughatatlankodtok? Nézzétek a mező liliomait, mint növekednek. Nem fáradoznak, és nem fonnak. Mondom nektek: Még Salamon sem volt minden dicsőségében úgy fölöltözve, mint ezek közül egy.”

E szavak jelentőséggel terhesek. Érvényesek voltak Krisztus idejében, és érvényesek napjainkban is. Jézus itt a mezei virágok természetes egyszerűségét állítja szembe az emberi öltözék mesterséges díszítgetésével. Kijelenti, hogy Salamon dicsősége nem foghat6 a virágok természetes szépségéhez. Tanítás rejlik ebben azok számára, akik meg akarják ismerni, és követni is szándékoznak Isten akaratát. Jézus észrevette, hogy milyen gondoskodással és figyelemmel ruházkodnak, ezért óvva intett, sőt megparancsolta, hogy ne fordítsunk ekkora gondot erre. A fontos számunkra, hogy pontosan engedel¬meskedjünk Urunk szavainak. Salamont annyira lekötötte a külső fitogtatás, hogy nem tette magasztossá gondolkodását azáltal, hogy szüntelen kapcsolatot tartott volna fönn a bölcsesség Istenével. Kísérlete közben, hogy külső szépségre tegyen szert, elfeledkezett a jellem tökélyéről, a jellem szépségéről. Igyekezetében, hogy a világ előtt dicsőítse meg magát, elfeledte jó erkölcsét és jellembeli becsületét, s végül zsarnok, elnyomó kényúr lett, aki a népre rótt súlyos adóterhekkel tartotta el fényűzését Először szívében romlott meg, aztán elhagyta istenhitét, majd végül bálványimádó lett.

Nyugtalanság, aggodalom tölti meg szívünket, mikor látjuk, hogy testvérnőink eltávolodnak a szerény ruházkodástól, s a világi divatok szeretetét melengetik. Az ez irányban tett lépésekkel elszakítják magukat Istentől, és elhanyagolják a belső ékességet. Ne tartsák megengedhetőnek, hogy isten-adta idejüket a ruházkodás teljesen fölösleges díszítgetésére pazarolják. Mennyivel jobban töltenék az időt, ha a Szentírást tanulmányoznák, s így alaposan megismernék a jövendöléseket és Krisztus gyakorlati tanításait.

Nekünk, keresztényeknek semmivel sem szabad foglalkoznunk, amire nem kérhetjük tiszta lelkiismerettel az Ur áldását. Nővéreim, tisztának érzitek-e lelki ismereteteket a fölösleges munkától, amit a ruházkodásra fordítotok? Föl tudjátok-e emelni lelketeket Istenhez, hogy megáldja ígyekezeteteket míg csipkékkel, csokrokkal, szalagokkal bajlódtok? Az erre fordított időt inkább arra szentelhetnétek, hogy jót tegyetek, s értelmeteket csiszoljátok-műveljétek.

Sok testvérnőnk jó képességekkel rendelkezik, s ha Isten dicsőségére használnák tehetségeiket, akkor eredményesek lennének lelkeknek Krisztus számára való megnyerésében. Nem lennének talán felelősek azokért, akiket megmenthettek volna, ha a túlzó cicomázás és az evilági gondok annyira el nem törpítették, meg nem rokkantották volna isten-adta erőiket, hogy nem érezték át a munka felelősségét? Az ellenség azért találta ki a divatot, hogy annyira lekösse a nők gondolatait a ruházkodás kérdésével, hogy alig-alig tudjanak másra gondolni.

Az anyák, amíg a jelen ruházkodási módjukat folytatják, képtelenek eleget tenni a rájuk háruló föladatnak, hogy az Úr félelmében és intelmeivel neveljék gyermekeiket. Nem marad idejük imára, sem az írások kutatására, hogy meg tudják érteni az igazságot, s gyermekeiket is arra tanítsák. Nemcsak előjoga, de kötelessége is mindenkinek, hogy naponta növekedjék Isten és az igazság ismeretében. Sátán éri el célját, ha barmit ki tud találni, amivel úgy leköti a gondolkodást, hogy ez meg ne történhessék. Sokan azért nem vágynak az ima órájára és vallásos gyakorlatokra, mert másra szentelik értelmüket. A ruházkodásban a világhoz szabják magukat; s míg ezt teszik, akiket segíteni tudtak volna, ha világosságukat jócselekedetekkel rajuk engedték volna ragyogni, a hitvalló keresztények következetlen viselkedése miatt megerősödnek hitetlenségükben.

Isten tetszése szerint lenne, ha úgy látná nővéreinket öltözködni, takaros, egyszerű öltözékben, az Úrért munkálkodva buzgón. Testvérnőink nem szegények a képességekben, és ha helyesen használnák föl tehetségeiket, eredményességük igen megnövekedne. Ha a most fölösleges munkával töltött időt Isten igéjének kutatására szentelnék, s arra hogy másoknak is megmagyarázzák az írásokat, akkor értelmük az igazság ékköveivel gazdagodna, s igyekezetük is megerősítené és nemesítené őket, hogy megértsék hitünk indokait Ha lelkiismeretes bibliai keresztények lennének, ha törekednének kiaknázni minden alkalmat a mások fölvilágosítására, tanúi lennének, hogy az emberek tucatszám fogadják el az igazságot kizárólag testvérnőink igyekezete nyomán. Nővéreim, azon a napon, mikor mindenki számláját ki fogják egyenlíteni, örömmel fogtok-e végigtekinteni életeteken, vagy azt fogjátok érezni, hogy a külső ember szépségét kerestétek, miközben a lélek benső szépségét csaknem teljesen elhanyagoltátok?

Testvérnőinkben ne lenne elég buzgalom és erkölcsi bátorság, hogy kifogások nélkül a Biblia alapjára helyezkedjenek? Az apostol a lehető legpontosabb utasításokat adta ezen a téren: „Azt kívánom, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen, ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel.” Az Úr itt küldöttjén keresztül az arany viselése ellen szól. A tapasztaltak vigyázzanak, nehogy példájukkal másokat félrevezessenek. Az újadon levő gyűrű igen egyszerű lehet, de fölösleges, s viselése helytelen benyomást tesz másokra.

Különösen a lelkészfeleségek ügyeljenek, nehogy a ruházkodásnál eltérjenek a Biblia világos tanításától. Sokan ódivatúnak tartják a utasításokat, hogy figyelemre méltassák; ám, aki az utasításokat tanítványainak adta, ismerte az öltözködés szeretetéből fakadó veszélyeket napjainkban, ezért küldte nekünk a figyelmeztető szót. Készek vagyunk-e engedelmeskedni a figyelmeztetésnek, s bölcsek leszünk-e? A ruházkodás terén egyre növekszik a pazarló fényűzés. A vég még nincs itt. A divat egyre változik, s testvérnőink nyomon követik a divatot, tekintet nélkül az időre, költségre. Komoly összegeket költenek ruhákra, bár e pénzt az adományozó Istennek kellene visszatéríteniük.

A szegényebbek egyszerű, rendes ruhája gyakran szembeszökő, kirívó ellentéte jobb módú testvérnőink viseletének. Ez a különbség gyakran zavarba hozza a szegényeket. Egyesek utánozni próbálják gazdagabb testvérnőinket. Gyönge minőségű ruhákat fodroznak, bodroznak, szegélyeznek, hogy a lehető legjobban megközelítsék a gazdagok ruházatát. Szegény lányok, akik csak két dollárt keresnek hetenként, utolsó fillérüket arra költik, hogy úgy öltözködjenek, mint akik nem kénytelenek megkeresni megélhetésüket. E fiataloknak semmijük sem marad, hogy Isten kincstárába tehetnék. S idejüket is annyira leköti, hogy ruhájukat a legdivatosabbá tegyék, hogy nem marad idejük értelmük művelésére, Isten szavának olvasására, titkos imára vagy az imaórára. Teljesen leköti őket, hogy olyan legyen megjelenésük, mint testvérnőinké. Ennek eléréséért föláldozzák testi, szellemi, erkölcsi egészségüket. A boldogságot, az Isten jóváhagyását odafektetik a divat oltárára.

Sokan nem akarnak szombatonként eljönni az istentiszteletre, mert ruházatuk annyira elütne keresztény testvérnőink ruházatának csinosságától és cicomájától. Testvérnőink hajlandók lesznek-e úgy tudomásul venni a dolgokat, amint vannak, s teljesen fölfogják-e, hogy mily erős hatással vannak másokra? Mivel maguk tiltott ösvényen járnak, másokat is az engedetlenség és Istentől eltántorodás ugyanazon ösvényére vezetnek. A keresztény egyszerűséget külső fitogtatásnak lökik áldozatul. Testvérnőim, hogyan fogunk változtatni ezen? Hogyan tépjük ki magunkat a Sátán csapdájából, hogyan tépjük el a divat rabszolgaságába kötő láncokat? Miként szerezzük vissza elpazarolt lehetőségeinket? Hogyan serkentsük képességeinket egészséges, élénk tevékenységre? Ennek csak egyetlen útja van, hogy a Bibliát tegyük életünk szabályává Buzgólkodjunk valamennyien, hogy jót tegyünk másokkal, őrködjünk, imádkozzunk, hogy magunkra vegyük régóta elhanyagolt keresztünket, s hallgassunk, engedelmeskedjünk annak figyelmeztetéseire és utasításaira, aki ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem.”

Keresztény nővéreim, álljatok a tükör elé, ami az Isten törvénye, s az első négy parancs fényénél vizsgáljátok meg viselkedéseteket. Ezek pontosan előírják Isten iránti kötelességünket. Ő tart igényt osztatlan szeretetünkre. S bármi, ami leköti és eltereli a figyelmet Istenről, bálványnak számit. Hiszen kiszorítja a szívből és értelemből az élő, igaz Istent, s az Úr előtt más istenek imádása szentségteleníti meg a lélek templomát: „Ne legyenek idegen isteneid én előttem,” mondja a parancs. Vizsgáljuk meg szívünket, vessük össze életünket és jellemünket az Úr utasításaival és parancsaival, majd szorgalmasan törekedjünk helyesbíteni eltévelyedéseinken.

Az utolsó hat parancs az ember embertársai iránti kötelességét írja le. Itt olyan kötelességeket látunk, melyeket hitvalló parancstartók naponta lábbal taposnak. Az Isten kegyelméből megvilágosodottak, akiket befogadtak a királyi családba, nem kell örökre gyermeknek maradniuk az Úr munkájában. Ha bölcsen kihasználják a nyert kegyelmet, akkor a fölfogóképességük megnövekedik, tudásuk szélesebb kőrű lesz, s akkor az isteni hatalom még nagyobb mértékét bízzák rájuk. Amint buzgó, jól irányzott erőfeszítéseket tesznek, hogy az igazság ismeretére vezessek embertársaikat, meg fognak erősödni az Urban; s amiért igazul cselekedtek a földön, elnyerik az örök élet jutalmát a mennyek országában. Ez testvérnőink előjoga. S mikor látjuk, hogy Isten idejét és pénzét a ruházkodásban fitogtatásra pazarolják, nem tehetünk mást, mint figyelmeztetjük őket, hogy nemcsak az első négy parancsot szegik meg, hanem az utóbbi hatot is, Nem Istent teszik imádatuk legfőbb tárgyává, és embertársaikat sem szeretik úgy, mint magukat.

Krisztus a példaképünk. Ezért szüntelenül szemünk előtt kell tartanunk a mintát, Jézust, s elmélkednünk kell kimondhatatlan áldozatáról, melyet hozott értünk, hogy kiváltson bennünket a bűn szolgaságából. Ha a tükörbe nézve, elítéltnek látjuk magunkat, akkor ne merészkedjünk továbbhaladni a törvényszegésben, hanem forduljunk vissza, s mossuk meg jellemruhánkat a Bárány vérében, hogy folt nélküli legyen. Dáviddal kiáltsunk föl: „Nyisd meg a szememet, hogy meglássam törvényednek csodálatosságát.” Akikre Isten időt és javakat bízott, hogy áldás lehessenek az emberiség számára, de akik fölöslegesen magukra és gyermekeikre pazarolják ezen ajándékokat, azoknak fé¬lelmetes elszámolással kell szembenézniük Isten ítélőszékénél.

„Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma. Az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket, mondja a seregek Ura – úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.” A hitetlen világnak rövidesen lesz mivel gondolni a ruhájukon és külső megjelenésükön kívül. S amint a nyomorúság és a kínos, döbbent zavar elszakítja gondolataikat e dolgokról, nem lesz hova fordulniuk. Ők nem a reménység foglyai, ezért nem fordulnak az erősséghez, az egek Urához. Szívük el fog halni a félelem és bánkódás miatt. Mivel nem Istent tették mindenükké, ezért az Úr nem lesz vigaszuk. Nevetni fog hát a bajukon, gúnyolódni fog, ha hatalmába keríti őket a rettegés.

A világi légkörnek behódoló szombattartók vizsgára fognak kerülni. Rajtunk az utolsó napok veszedelmei, s oly próba áll Isten hitvalló népe előtt, amilyenre nem számítottak. Az Úr próbára fogja tenni hitünk valódiságát. Sokan a világhoz csatlakoztak kevélységben, hiúságban és élvezet hajhászásban, azzal áltatva magukat, hogy ezt is művelhetik, és mégis keresztények maradhatnak. Holott ezek az élvezetek elkülönítik őket Istentől, ezek teszik őket a világ gyermekeivé. Krisztus nem ilyen példát nyújtott. Csak a magukat megtagadók, a józan, alázatos, szerény és szent életet élők Jézus igazi követői, s az ilyenek nem is tudnak örvendezni a világ szerelmesei társaságának.

Sokan azért öltözködnek úgy. mint a világ, hogy tekintélyük legyen a világ szemében. Hanem ezzel sajnálatos hibát követnek el. Ha valóban igaz és megmentő hatást akarnak gyakorolni, éljenek hitvallásuk szerint, igaz tettekkel bizonyítva hitüket, félreérthetetlenné téve a különbséget a keresztények és világiak közt. Szavaik, ruházatuk, cselekedeteik tanúskodjanak Isten mellett. Akkor majd szent légkört árasztanak környezetükre, Akkor a hitetlenek is elismerik, hogy Jézussal voltak. Ha valaki meg szeretné kedveltetni az igazságot ültesse át életébe hitvallását, így követve Jézust, a szerény mintát.

A büszkeség, tudatlanság, hiábavalóság nektek örökös társaitok. Az Úr helyteleníti a hitvalló népe közt megnyilvánuló kevélységet. Őrá hoz gyalázatot a hívőknek a romlott, züllött kor egészségtelen, szégyentelen és költséges divatjaihoz alkalmazkodása.

A divat uralkodik a világon; s a divat zsarnok úrnő, gyakran a legsúlyosabb kényelmetlenségre és kellemetlenségre kényszeríti imádóit. A divat ok nélkül adóztat, és kíméletlenül behajt rajtatok, a divatnak elbűvölő hatalma van, készen áll belekötni, nevetségessé tenni a szegényt, ha bármi áron, akár életük föláldozásával is nem követik őt nyomon. Sátán diadalt ül, hogy fortélya, ilyen jól sikerültek, s a halál is kacag a divat templomában imádkozók egészségpusztító ostobaságán, elvakult buzgalmán.

Az Úr azért vezette be köztünk a ruházkodás megújulását, hogy megvédje népét a világ megrontó hatásától, s elősegítse a testi és erkölcsi egészséget. Nem az volt a célja, hogy a szolgaság igája legyen, hanem áldás; nem, hogy több dolgunk legyen, hanem hogy kevesebb; nem hogy többet költsünk ruházkodásra, hanem kevesebbet. A ruházkodás megújulása megkülönböztetné Isten népét a világtól. Így gátat vetne a világ divatjai és ügyefogyottságai elé. Aki kezdettől fogva ismeri a véget, aki ismeri természetünket és szükségleteinket szánakozó üdvözítőnk előre látta a nehézségeket és veszélyeket, ezért kegyelmesen még időben figyelmeztetett és utasított szokásainkat illetően, a megfelelő élelem és ruházat kiválasztására is.

Az ellenfél folyvást új. és újfajta ruhát eszel ki. Olyat, ami ártani fog a testi és erkölcsi egészségnek; majd diadalt ül, mikor látja, hogy hitvalló keresztények mohón kapnak a divaton, noha ő agyalta azt ki. Lehetetlen fölbecsülnünk a testi szenvedés mennyiségét. Melyet a természetellenes és egészségtelen öltözködés okoz. Sokan egész életükre betegek, gyöngélkedők, nyomorékok lettek, csak, mert követték a divat követelését. A szervek rendellenes elhelyezkedése, nyomorékság, rákos és borzalmas megbetegedések a divatos ruházkodás rémítő következményei.

Sok alkalmatlan, sőt, nevetséges ruhát fogadtak már el, csak, mert az volt a divat. Az ártalmas, rossz divatok közt ott találjuk a széles szoknyaabroncsokat, melyek gyakran szemérmetlenül közszemlére tették a személyt. Ezzel ellentétben takaros, szemérmes, rendes ruhát hirdettünk, mely megszabadított az abroncsoktól, a földet söprő uszályoktól, és helyes öltözetet nyújtott tagjainknak. De a ruházkodás megújulása többet jelentett a rendes szoknyánál és tagjaink öltöztetésénél. Magában foglalta ez az összes ruhadarabot. Levette a csípőről a terhet. Mert a vállról függesztette le a szoknyát. Eltávolította a szoros, tüdőt, gyomrot és más belső szerveket összepréselő fűzőket, melyek elferdítik a gerincet, s csaknem megszámlálhatatlan betegséget okoznak. A ruházkodás megújulása gondoskodott az egész test védelméről és fejlődéséről.

Az öltözködés megújulását következetesen magukévá tevők nagyra értékelve előnyeit, jókedvvel foglaltak állást a kevélység és divat ellen, s az öltözet áldásnak bizonyult. Mikor helyesen készítették el, takaros, de következetes ruházkodás is volt, s maga ajánlotta be magát az őszintén gondolkodóknak, még a más hitűeknek is.

Föltehetnénk a kérdést, hogy miért tettük félre ezt a ruhát, s miért hagytuk abba az öltözködés megújulásának javaslását. Röviden elmondom itt az okát Bár sok testvérnő elvből elfogadta e megújulást, mások ellenezték a ruházkodás, egyszerű, egészséges módjait, melyet ez képviselt. Sok fáradozást követeit bevezetnünk népünk közt e javulást. Nem volt elég testvéreink elé tárni az ilyen ruha előnyeit, s meggyőzni őket, hogy Isten is helyesli. A divat annyira megkötötte őket, hogy csak vonakodva tépték ki magukat uralma alól, még oly nyomós ok mellett is, hogy az ésszerűségnek és lelkiismeretnek engedelmeskedjenek. És sokan, akik azt mondták, hogy elfogadják a megújulást, nem változtattak rossz öltözködés-szokásaikon, csak a szoknya hosszát és a tagok felöltőztetését vették át.

S ez még nem minden. Egyesek, akik elfogadták a megújulást, nem elégedtek meg, hogy példájukkal bizonyítsák a ruházkodás előnyeit, megadva, ha kérdezte valaki, az elfogadásuk okait, s annyiban hagyva a dolgot. Hanem a maguk lelkiismeretével akartak uralkodni a mások lelkiismeretén. Ha ők viselték, viselje más is. Elfeledték, hogy senkit sem szabad kényszeríteni az újfajta ruha viselésére.

Nem volt kötelességem testvérnőinkre erőltetni a dolgot. Miután eléjük tártam, amint nekem is megmutatta az Úr, lelkiismeretükre hagytam őket A megújulás lépése mindig áldozathozatallal jár. Megköveteli, hogy a helyes elveknek vessük alá a kényelemszeretetet, az önzést és nagyravágyást. Akiben megvan a bátorság a jóra változtatásra, az akadályokkal fogja szemben találni magát Ellenezni fogja őt azok maradisága, akik üzletileg vagy szórakozás közben érintkeznek a divat rajongóival, s akik a változással veszítenek társadalmi helyzetükből.

Sok rossz érzületet váltottak ki. akik az újfajta öltözködést testvérnőinkre erőltették. A túlzók számára, úgy látszott, ez a megújulás képezi vallásuk összegét és lényegét. Ez volt beszédjük tárgya, ezt viselték lelkiismeretükön, így gondolataik elterelődtek Istenről és az Igazságról. Nem a Krisztus lelkületét ápolták, s az igaz előzékenység súlyos híjával szenvedtek. Ahelyett, hogy tényleg előnyeiért becsülték volna meg a ruhát, az egyedülállóságára lettek büszkék, Talán egyetlen kérdés sem merült föl közöttünk, mely a jellemnek ily kimutatását okozta, mint a ruházkodás megújulása.

Bár sok fiatal átvette ezt a ruhát, s némelyek, igyekezetükben, hogy kibújjanak a kereszt alól, fölöslegesen fölcicomázták, s így a ruhák inkább átokká lettek, mint áldássá. Akik vonakodva vették át. kötelesség-érzetből, azoknak meg súlyos iga. Ismét mások, akik látszólag a leglelkesebb újítók voltak, sajnos, rendetlenül öltözködtek. Az újfajta ruhát rossz szabásmintára varrták. Némelyek keverék-öltözetet kedveltek. A ruha egyfajta anyagból, a kabátka másból, a hosszú női alsónadrág megint másból. Mások túl hosszúra szabták a szoknyát, úgy hogy a harisnyából alig pár centiméter látszott, s így aránytalanná és ízléstelenné tették az öltözetet E torz és rendetlen öltözékek sokakat megundorítottak, noha szerették a helyesen megújult ruházatot.

Némelyeket nagyon nyugtalanított, miért nem tettem a ruhát próbakérdéssé, s ismét mások azért nyugtalankodtak, mert a hitetlen férjű és gyermekekkel rendelkezőknek nem javasoltam az új ruha átvételét, mert több boldogtalanságra vezetett volna, ami ellensúlyozta volna mindazt a jót, amit viseléséből nyerhettek volna. Éveken át hordoztam ezt a terhet, hogy elérjem a testvérnők között az öltözék egyszerűségét.

1875. január harmadikán Battle Creeken látomásban elém tárták a dolgok itt leírtam állapotát s hogy az öltözködésnek ez a sokféle, egymástól éles eltérése árt csak az igazság ügyének. Ami áldásnak bizonyult volna, ha egyöntetűen elfogadják, és helyesen viselik, gyalázattá, sok esetben pedig szégyenteljessé változott.

Egyesek, noha ezt a ruhát viselték, sóhajtoztak miatta, mintegy teher alatt. Szívük szava ez volt: „Bármit, csak ezt ne. Ha félretehetnénk ezt a szabást, szívesen elfogadnánk egy egyszerű, dísztelen, de közönséges, hosszú ruhát. Végtagjainkat olyan jól fölöltöztethetnénk, mint eddig, s így kevesebb bajjal megtarthatnánk az előnyeit. Sok munkát vesz igénybe, hogy helyesen készítsük el az újfajta ruhát.” A zúgolódás és panaszkodás gyors ütemben pusztította az éltető istenfélelmet.

Az Úr akkor nem hárította rám, hogy bizonyságot tegyek a ruházkodásról. Semmiképp se említettem meg a kérdést sem javasolni, sem elítélni. Az volt az Úr célja, hogy kipróbálja hitvalló népét, s felszínre hozza szívük indítékait. Tábori összejöveteleken ritkán szóltam erről. Elkerültem minden ilyen kérdést és nem válaszoltam ilyen levelekre sem.

Egy évvel ezelőtt újra elém tárta az Úr a ruházkodás kérdését. Láttam, hogy testvéreink eltávolodnak az örömhír egyszerűségétől. Épp, akik állították, hogy az új ruha fölösleges munkát követel, s a világ lelkülete nem hat ki rájuk, azt a divatot vették föl, melyet valamikor elítélték. Ruháikat keresztényhez illetlen módon, és ellenkezve hitünkkel, a világiak fölösleges díszítgetései borították.

Így fejeződött ki a szív kevélysége, melybe a nép merült, noha állítja, hogy kijött a világból, hogy elvált tőlük. Az ihletés kijelenti, hogy a világgal valló barátkozás ellenségeskedés Istennel, Isten hitvalló népe mégis a divat oltárán pazarolja el Istentől kapott idejét és javait.

Népünk fokozatosan hátra, visszafelé lépdelt a megújulás terén. Megbénult a bölcsesség és belátás. Önzés és fitogtatás szeretete rontotta meg a szívet, silányította a jellemet. Egyre nő a hajlandóság, hogy a divat örökké változó, soha ki nem elégítő oltárán áldozzák föl az egészséget és Isten tetszését

Nincs helyénvalóbb öltözet, melyet kórházunkban viselhetnének, mint az újfajta ruha, Téves némelyek gondolata, hogy levonna az intézmény tekintélyéből vagy hasznosságából. Ez éppen olyan ruha, amilyet az ember elvárna, hagyott talál. Ezért nem lett volna szabad elvetni. Ez öltözetben az alkalmazottak könnyebben ellátták volna kötelességüket, mint így. Az ilyen ruha ékes igehirdetés lenne a divat rajongói számára. Az ellentét egészségtelen, bidres-bodros, uszályos ruházatuk, és a helyesen viselt, kényelmet és könnyű moz¬gást hagyó újfajta ruha közt tanulságos lett volna. Sok beteg könnyebben gyógyult volna, ha elfogadják az újfajta öltözködést.

Sajnáljuk, hogy bárki is szavát emelte ez ellen a rendes, szemérmes, egészséges ruházat ellen. A bűnös szív mindig a világi szokások mellett szólal föl, s minden ráhatás tízszer olyan erős, ha a rossz irányban gyakorolják.

Bár senkit sem kényszerítettek, hogy elfogadja az újfajta ruhát, népünk mégis megbecsülhette volna előnyeit; áldásként fogadhatta volna el. A kórházunkban az orvosok és az ápoló személyzet messze eltávolodott az Úr ruházkodást illető utasításától. Ma már ritkaság az egyszerűség. A takaros, ízléses, de cicoma nélküli öltözködés helyett, melyet az ihletés előirt ma már a divatos öltözködés mindmegannyi modora látható. Itt is, mint máshol, épp azok estek messze túlzásokba a fölösleges díszítgetésekben, akik azelőtt azért panaszkodtak, hogy az újfajta ruha elkészítése sok fáradtságot igényel. Mindaz a cicomázgatás annyi időbe és munkába kerül, hogy sokan kénytelenek kétszer annyit fizetni megvarrásukért, mint az az egyszerűen elkészített ruha kerülne, amilyen az istenfélelmet valló asszonyoknak illik. A divatos ruhák megvarrása gyakran kétszer annyiba kerül, mint maga az anyag. Azonfelül gyakran az anyag értékének kétszeresét költik a díszekre. itt nyilvánul meg a hiúság és büszkeség, itt tűnik ki az igaz elv súlyos hiánya. Ha elégedettek lennének az egyszerű ruházattal, akkor sok heti keresetükből élő maguk tudnák elvégezni varrnivalójuk túlnyomó részét Hanem ez most lehetetlen, így a varrónő számlája jelentős összeget vesz el szerény fizetésükből.

Isten korlátnak tervezte az újfajta ruhát, megakadályozni testvérnőink szívét, hogy a világ divatjainak követése által elhidegüljenek tőle. Akik eltávolították ezt a korlátot) azok nem vállalták magukra annak terhét, hogy eltávolítsák a veszélyeket, melyek föltétlenül bekövetkeznek. Némely felelős állást betöltő testvér a világi szokások mellett szállt síkra, a Biblia mértékével homlokegyenest ellenkezővel. Ezek a testvérek megtették a magukét hogy a világiasság és visszaesés jelen állapotát idézzék elő.

Isten most vizsgáztatja népét. Megengedte, hogy elhallgasson az öltözködésre vonatkozó bizonyságtétel, hogy testvérnőink hajlamaikat kövessék, így kifejlesszék a szívükben élő tényleges büszkeséget. A világiasság jelen állapotának megakadályozásáért lett javasolva az újfajta ruha. Sokan kigúnyolták e nézetet, hogy szükség lenne az öltözködésre, hogy megóvja őket a divatok követésétől. Ám az Úr hagyta, hogy kimutassák, hogy kevélységet ápolnak szívükben, s hogy pontosan ez az, amit tennének. Most már bebizonyosodott, hogy szükségük volt a korlátozásra, melyet az újfajta ruha előirt.

Ha összes testvérnőnk egyszerű, cicomázatlan, szemérmes hosszúságú ruhát fogadna el, az így létrejött egyöntetűség sokkal, de sokkal kedvesebb lenne Istennek, és sokkal üdvösebb hatást gyakorolna a világra, mint a négy éve megnyilvánuló sokféleség. Mivel testvérnőink nem fogadták el az újfajta ruhát, amint azt hordani kellett volna, ezért most más, kevésbé kifogásolható módot javasolok. Mentes ez a fölösleges díszektől, mentes az abronccsal emelt, hátrakötött szoknyától. Bő hátú zsákkabátból, vagy laza mellényből-blúzból és szoknyából áll, mely elég rövid, hogy ne érintse az utca sarát, szennyét. Az anyag ne legyen nagy kockás, nagy mintás, és ne legyen föltűnő színű. S olyan figyelmet kell szentelni a végtagoknak, mint a rövidebb ruhán át ami huszonöt centiméterrel a földtől végződött.

Elfogadják-e nővéreink az öltözéket, visszautasítják-e a világ divatjainak követését, amit a Sátán agyalt ki, s egyre változik? Senki sem tudja, milyen szeszéllyel áll elő ezután is a divat? A világiak, akiknek egyedüli gondja, hogy mit együnk, mibe öltözzünk, ne legyenek mérvadók számunkra.

Valaki mondta: Majd ha elkopott ez a ruhám, egyszerűbbet készítek. Már most, ha a világ divatjához való alkalmazkodás helyes és Istennek tetsző, akkor mi szükség arra, hogy változtassunk valamin? De ha helytelen, akkor az lenne talán a legjobb, hogy annál tovább is folytassuk, mint ami időre föltétlenül szükség van, hogy megváltoztassuk? Itt most emlékeztetünk titeket arra a buzgalomra és lelkesedésre, hozzáértésre és kitartásra, mellyel a divatos ruhát készítettétek. Hát nem dicséretreméltó lenne, ha legalább olyan buzgalmat tanúsítanátok a Biblia mértékéhez igazodásnál? Drága, isten-adta időt és javakat használtatok föl e ruhák készítésénél; mit vagytok most hajlandók föláldozni, hogy helyesbítsétek a rossz példát, melyet már soknak nyújtottatok?

Testvérnőinkre nézve szégyen, hogy annyira megfeledkeztek a szent jellemről, s Isten iránti kötelességükről, hogy a világ divatjait követik. Nincs más mentségük, csak a szívük romlottsága. Az ilyen viselkedéssel nem teszünk szert tekintélyre. Annyira összeférhetetlen hitvallásunkkal, hogy nevetségessé tesz minket a világ szemében.

Nővéreink büszkesége és világ iránti szeretete sok igazságról meggyőződött lelket vitt már arra, hogy az igazság ellen döntsön. Hiszen a hirdetett tanítás világos, egyértelmű volt, s a hallgatók úgy érezték, hogy súlyos keresztet kell vállalniuk, ha elfogadják az igazságot. De mikor ezek látták, hogy testvérnőink annyira fitogtatók a ruházkodásban, így szóltak: „Épp úgy öltözködnek, mint mi. Lehetetlenség, hogy hinnék is, amit vallanak. Nyilvánvaló, hogy félre vezették őket. Ha valóban azt gondolnák, hogy Krisztus hamar eljön, s hogy minden most dönti el ember sorsát az örök életre vagy az örök halálra, akkor képtelenek lennének annyi időt és pénzt pazarolni arra, hogy a divat szerint öltözzenek. Milyen kevéssé tudták ezek az állítólag hívő testvérnők, hogy miféle igehirdetést is tart a ruházatuk!”

Szavaink, viselkedésünk, ruházkodásunk mindennapos, élő igehirdetés. Vagy Krisztussal gyűjtenek, vagy szétszórnak. Ez nem jelentéktelen dolog, melyet tréfával üthetnénk el. A ruházkodás kérdése komoly elmélyedést és sok imát igényel. Sok hitetlen azt gondolta, hogy nem tesznek helyesen, ha eltűrik, hogy a divat rabszolgái maradjanak. De mikor látják, hogy némelyek, bár az istenfélelem magasztos hitvallását teszik, mégis a világiak módjára öltözködnek, s kedvelik a léha társaságot, úgy döntenek, hogy nem lehet helytelen ez az út.

Az ihletett apostol mondja: „Látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is.” Az egész menny fölfigyel rá, hogy Krisztus követői nap nap után milyen benyomást tesznek a világra. Testvérnőim, ruházatotok vagy Krisztus és a szent igazság mellett emel szót vagy a világ mellett. Melyik mellett a kettő közül? Ne feledjétek, hogy el kell majd számolnunk Istennek a környezetünkre tett benyomásunkkal.

Semmi esetre sem javaslunk hanyag ruházkodást. Az öltözet legyen megfelelő és takaros, Bár csak olcsó vászon vagy kartonból készült, mégis legyen mindig rendes es tiszta. Ha nincs rajta fodrozás, a viselője nemcsak pénzt takaríthat meg, ha maga varrja meg, hanem elég csinos kis összeget, hiszen maga moshatja-vasalhatja a ruháját. Családok kötnek nyakukba súlyos terheket azzal, hogy a divat szerint öltöztetik gyermekeiket. Mily időpazarlás ez! A kicsinyek nagyon szépek lennének a csipkék és fodrok nélküli ruhában is, ha szép tisztán és rendesen járatnánk őket. Olyan könnyű kimosni, vasalni az ilyen ruhát, hogy a fáradtság nem is tűnik tehernek.

Testvérnőink miért lopnák meg Istent az őt megillető szolgálattól, s az Úr kincstárát attól a pénztől, melyet az Úr ügyére kellene adniuk, csak hogy korunk divatjait szolgálják? Első és java gondolataikat ruházkodásra fordítják; időt fecsérelnek, pénzt pazarolnak el. A gondolkodás és a szív művelését viszont elhanyagolják. Kevésbé fontosnak tartják a jellemet, mint az öltözködést. A szelídség és benső lelki nyugalom ékessége kimondhatatlanul értékes, ezért a leggonoszabb könnyelműség léha célokra fecsérel ni ellehetőségeinket, hogy ezt az értékes ékességet biztosítsuk a léleknek.

Nővéreim, nemes munkát tudnánk elvégezni Istenért, ha akarnánk. A nők nem ismerik erejüket, képességeiket. Isten nem akarja, hogy a nő képességeit ilyen kérdések kössék le: Mit együnk, mit igyunk, mibe öltözzünk? A nőnek magasabb a célja, nagyszerűbb a hivatása. Fejlessze ki. művelje képességeit, mert Isten föl tudja használni a lelkek örök romlásból megmentésének nagyszerű munkájában.

Vasárnaponként a népszerű egyházak inkább színháznak, mint az Isten imádása házának néznek ki. A divatos ruhák összes válfaja közszemlén van ott. A szegénynek nincs annyi bátorsága, hogy betegye oda a lábát. A következő megjegyzéseket tette fülem hallatára a divatos gyülekezet egyik látogatója: „Ez kitűnő alkalmat nyújt a divatok tanulmányozására, Itt figyelhetem meg a ruhák különféle alakjainak hatását. Tudod-e, hogy igen hasznomra válik üzletemben az, hogy megfigyelem, milyen jól vagy rosszul áll egy-egy ruha a különféle alakú és arcú nőkön, Észrevetted-e azt a méltóságos uszályt és csinos kalapot? Pontosan tudom, hogyan készülnek, Egész nap rengeteget tanultam, aminek majd gyakorlati hasznát is veszem.”

Szóval sem említette Krisztust vagy az elhangzott igehirdetést. Hogyan tekintheti Jézus az ilyen társaságát a cicomázkodásukkal és pazar öltözködésükkel? Mekkora szégyent hoznak Isten házára! Ha Krisztus a földön járna, s eljutna templomukba, hát nem kiűzné Atyja házának e megszentségtelenítőit?

De a legsúlyosabb rossz a gyerekekre es ifjúságra tett benyomás, Alig, hogy a világra jöttek, máris a divat követeléseinek vetik alá őket. A kicsiny gyermekek többet hallanak a ruhákról, mint üdvösségükről. Látják, hogy anyjuk elmélyültebben vizsgálja a divatképeket, mint a Bibliát. Többet járnak a ruhaüzletbe, a rövidárushoz, mint a templomba. Lényegesebbé léptetik elő a külső, díszes ruházatot, mint a jellem ékesítését. Kíméletlenül megszidják őket a szép ruhák bepiszkolásáért. Nyűgösek, durcásak, ingerlékenyek lesznek a szakadatlan korlátozásoktól.

A torz jellem nem zavarja annyira az anyát, mint a beszennyezett ruha. A gyerek többet hall a ruháról, mint az erényről, mert az anya jobban ismeri a divatot, mint az Üdvözítőt. Példája gyakran mérgező légkörrel veszi körül a fiatalokat. A divatos öltözékbe takart, de bűnös élet bevonul a gyerekek közé.

Az egyszerű ruha a legelőnyösebb színben tüntetheti föl az értelmes nőt. A jellemet a viselt ruháról ítéljük meg. A cifra, ízléstelen, föltűnő külső hiúságot és jellemgyöngeséget árul el. A szerény, istenfélő asszony szemérmesen öltözködik. A kifinomult ízlést a kiművelt ész az egyszerű és megfelelő ruházat kiválasztásában nyilvánul meg.

Van olyan ékesség, amely soha el nem múlik, mely hozzájárul minden körülöttünk élő boldogságához, s mely el nem halványuló tündökléssel log ragyogni a halhatatlan jövő életben: Ez az ékesség a szelíd és alázatos lelkület. Isten arra szólít, hogy lelkünkön viseljük a legékesebb ruhát. A divat oltárán áldozóknak a tükörbe tett minden pillantással elhanyagolt lelküknek kellene eszükbe jutni. Az öltözgetésre pazarolt minden óra legyen szemrehányás amiért parlagon hagyják heverni értelmi képességüket. Akkor talán olyan megújhodás állna be, mely magasztossá és nemessé tenne az élet összes célját és szándékát. Ahelyett, hogy arany díszeket keresnének külsejükre, buzgón igyekeznének megszerezni a bölcsességet, mely értékesebb, mint a színarany, becsesebb, mint a rubintok.

A divat oltáránál áldozóknak igen gyönge a jelleme, és igen kevés a testi ereje. Komolyabb cél híján élnek, életük nem tölt be méltó, érdemes célt. Mindenfelé olyan nőket találunk, akiknek egész gondolkodását és szívét a ruházkodás és fitogtatás szeretete köti le. A nőiség lelke, lényege eltörpül, elcsökevényesedik, gondolatai a maga szegény, hitvány személyére összpontosulnak. Mikor divatosan öltözködött fiatal nő haladt el az utcán néhány férfi mellett, egyikük kérdezősködni kezdett utána. Kérdéseire ezt válaszolták: „Szép disz ez a nő apja házában, de másra, semmire se jó.” Nagyon szomorú, hogy a magukat Krisztus tanítványainak vallják megengedhetőnek tartják, ha e mire se jó dísznőknek a ruházkodását és modorát utánozzák.

Péter apostol értékes utasítást nyújt a keresztény nők ruházkodására: „Ékességetek ne legyen külsőséges: fodorított haj, arany karperec vagy fényes öltözet. Isten előtt a rejtett belső ember értékes, a maga zavartalan szelídségében és lelki nyugalmában, így ékesítették magukat egykor az Istenben bízó asszonyok.” Mi csak azt szeretnénk, hogy tartsátok magatokat Isten szavának utasításaihoz, Olvassátok-e a Bibliát, követitek-e a tanításait? Istennek akarunk-e engedelmeskedni, vagy a világ szokásaihoz szabjuk magunkat? Istent akarjuk-e szolgálni, vagy a mammont. A pénz, a világ Istenét? Elvárhatjuk e hogy belső békességnek és Isten helyeslésének örvendezzünk, míg homlok egyenest ellenkező irányban járunk, mint amit Isten igéje tanít?

Pál apostol inti a keresztényeket, hogy line szabják magukat a világhoz, hanem alakuljanak át gondolkodásuk megújulásával, hogy fölismerjék, mi az Isten akarata, mi helyes, mi kedves neki, és mi a tökéletes. Mégis sokan, noha Isten gyermekeinek vallják magukat, nem éreznek aggályt, amiért arany, gyöngy és fényes öltözékek viselésével a világhoz szabják magukat. S akik túl lelkiismeretesek efféléket viselni, azokat szűklátókörűnek, babonásnak, sőt vakbuzgónak tekintenek. Pedig maga Isten közli kegyelmesen velünk ez utasításokat; a végtelen bölcsesség kijelentései ezek; s akik semmibe veszik, azok veszedelmük és veszteségük árán teszik. Az Isten szavában megtiltott díszekhez ragaszkodék kevélységet és hiúságát melengetnek. Magukra akarják terelni a figyelmet. Ruhájuk ezt mondja: Nézzetek rám, engem csodálja-tok. így a legyezgetés által az emberi természetben rejlő hiúság egyre növekedik. Mikor a gondolkodás egyedül Isten tetszésére összpontosul, minden föltűnést keresés eltűnik.

Az apostol szembe helyezi a külső szépítgetést a szelídséggel és zavartalan lelki nyugalommal, az utóbbi értéke mellett tesz tanúságot: „Isten előtt értékes.” Kimondott ellentét van a külső csinosítgatás szeretete, s a szelídség és zavartalan lelki nyugalom között. Csakis akkor uralkodik béke és öröm lelkünkben, amikor mindenben az Isten akaratához igazodást keressük.

A költözés szeretete veszélyezteti az erkölcsöket. A keresztény asszony ellentétévé teszi a nőt, hiszen a keresztényt a szerény szemérmesség és józanság jellemzi. A föltűnő, fényűző ruházat igen gyakran érzékiséget táplál a viselőben, s aki látja, annak szívében alantas szenvedélyt. Isten tudja, hogy a jellem romlását a büszkeségnek és hiúságnak ruházkodásban való kiélése előzi meg. Tudja, hogy a fényes öltözék elfojtja a jócselekedetek kívánását.

Minél többet költ valaki ruházatra, annál kevesebb marad, hogy táplálják az éhezőt, ruházzák a meztelent. Így a jótékonyság folyói, noha szüntelenül áramlaniuk kellene, kiszáradnak. A fölösleges díszeknek a magunktól való megtagadásával megtakarított összegeket odaadhatjuk az ínségeseknek, vagy az Úr oltárára helyezhetjük az örömhír támogatására, a hittérítők kiküldésére, a kiadványok megsokszorosítására, hogy eljuttassák a világosság sugarait a tévedés sötétjében veszteglőknek. A fölöslegesen elköltött összeg megfosztja elköltőjét a jót cselekvés értékes lehetőségétől.

Testvérnőm, mennyi időt töltesz fölösleges díszítgetéssel? Olyan időt, mellyel el kell majd számolnod Istennel. Mennyit költesz, hogy kielégítsd szeszélyedet, s oly hiú szívek tetszését nyerjed meg, mint a tied? Pedig hiszen az Isten pénzét költöd, Mennyi jót tehetnél vele! Mekkora veszteség ér ebben, s a jövő halhatatlan életben az által, amit nem teszel meg! Mindenkit a földi életében megtett cselekedetei szerint ítélnek meg. Isten olvas a szív szándékaiban és céljaiban. Minden cselekedet s rejtett dolog nyitva áll mindent látó szeme előtt. Egyetlen gondolat, szó, tett sem kerüli el figyelmét. Tudja, hogy őt szeretjük és őt dicsőítjük-e, vagy a magunk kedvére és magasztalására cselekszünk, Tudja, hogy az odafönn valókra függesztjük-e szeretetünket, ahol Krisztus ül az Isten jobbján, vagy pedig a földi, érzéki, ördögi dolgokra.

Mikor haszontalan, vagy pazarló ruházati cikket öltesz magadra, a meztelentől tartasz vissza adományt. Mikor a költséges étel sokféle változatával teríted meg asztalodat, az éhező táplálását hanyagolod el. Milyen a mennyei följegyzésed, hitvalló keresztény? Kérve kérlek, ne pazarold ártalmas es balga bűnös kielégülésre, amit Isten a kincstárába vár el, sem amit a szegénynek kellene juttatnod. Ne öltözzünk drága ruhába, hanem, mint istenfélő asszonyokhoz illik, jócselekedetekbe. Ne szálljon ellenünk égre az özvegy, sem az apátlan árva panasza. Ne tapadjon ruhánkhoz emberek vére. Ne pazaroljuk el az értékes próbaidőt büszkeségünk melengetésével. Nincs szegény talán, akit meglátogathatnál? Homályos szemű, akinek Isten szavából olvashatnál? Sem reményét vesztett, elkeseredett ember, akinek vigasztaló szavadra és imádra lenne szüksége?

Amint Isten fölvirágoztatott, nem a hiúság és kevélység kielégítése növekedett-e benned? Mikor a ruhák tanulmányozására fordítasz drága időt, addig a belső ékességet hanyagolod el; addig nem növekedsz a kegyességében. A mennyeibb gondolkodásúvá válás helyett, egyre földiesebb leszel. Balga és ártalmas testi kívánságok, hitvány, undorító étvágyak homályosítják el a szent dolgok iránti érzékedet. Aki vallja, hogy szereti Jézust, miért nem menekül eme lélekpusztító bűnös kielégülésektől! A világ bolondul a fitogtatás, a divat, az élvezet után. A laza erkölcsök szakadatlanul és félelmetesen növekednek. A keresztények legyenek hívek magasztos hitvallásukhoz. Krisztus szégyelli hitvalló követőit.

Mennyiben is hasonlítunk őhozzá? Mennyiben alkalmazkodik ruházatunk a Biblia előírásaihoz? Nem akarom, hogy rám háruljon népünk bűne, azért hát határozott hangot hallatok harsonámon. Éveken át érthető és határozott bizonyságot hordoztam e tárgyról. nyomtatásban, de a szószékről is. Nem bújtam ki alóla, hogy hirdessem Isten teljes tanácsát. Tisztán kell állnom mindenek vérétől. Az, hogy a világiasság es kevélység csaknem teljesen eluralkodik, még nem kifogás a kereszténynek. hogy azt művelje, amit mások tesznek: „Ne indulj a sokaság után a gonosz cselekedetekben!”

Testvérnőim, ne űzzetek gúnyt üdvösségetekből, sem Istenből. Elém tárták, hogy Istentől való eltávolodásotok fő oka a kiöltözködés szeretete. Ez súlyos felelősségek elhanyagolásához vezet, s észreveszitek, hogy alig szikrája pislog már szívetekben az Isten iránti szeretetnek. Máris vessétek el lesiklástok okozóját mert bűn ez üdvösségetek1 s bűn az Isten ellen. Ne keményítsen meg a bűn csalárdsága. A divat megrontja a szellemi képességet, s emészti népünk lelkiséget A divat iránti hódolás itatja át hetediknapi adventis¬ta gyülekezeteinket, s ez többet rombol, mint bármi más hatalom, hogy elkülönítse népünket Istentől. Közölték velem, hogy gyülekezeti szabályzatunk igen elégtelen. A ruházkodásban való bármi kevélység megnyilvánulásának, amit tilt az Isten igéje, elég oknak kell lennie a gyülekezeti fegyelmi eljáráshoz. A figyelmeztetések ellenére, a fölhívások és kérlelések ellenére is, ha valaki tovább folytatja romlott csökönyösségét, akkor ezt bizonyítéknak tekinthetjük arra, hogy a szíve semmiképpen sem hasonul Krisztushoz. Az én, és csakis az én az imádat tárgya, s egyetlen ily állítólagos keresztény sokakat el fog vezetni Istentől.

Borzalmas bűn terheli népünket, hogy így megengedtük a gyülekezet tagjainak, hogy hitükkel ellentétesen öltözködjenek. Azonnal föl kell hát kelnünk. s föltétlenül bezárnunk az ajtót a divat csábításai előtt, hacsak ezt nem tesszük. gyülekezeteink szét fognak zülleni. (A jelen kötet első kiadásából/19931 kihagyott bekezdés.)